A peleskei notárius: Bohózat három szakaszban négy felvonással - 2

Gaal csak két komoly színművet írt; egy tragédiát _Szvatopluk_, s egy
drámát _Mátyás király Boroszlóban_ czím alatt. Az elsőnek legnagyobb
balsorsa az volt, hogy a panszláv mozgalmak korszakában jött színre, s a
mi közönségünk a tót tragikai hős fölött sehogy sem akart sajnálkozni. A
másik legelső művei közé tartozík s már 1837-ben meg volt írva.
Alapeszméje és szövevénye háladatos s megérdemlené, hogy valaki több
gonddal kidolgozza. Az ifjú Ujlaki elveszti ősi javait és bujdosó lesz.
Ezért boszút esküszik Mátyás király ellen; s ezt még fokozza, hogy
mindketten ugyanazon leányba szeretnek; de Ujlakiban felébred a
tisztelet Mátyás iránt s a hazafiúi érzet, s Mátyást ellenei
kelepczéjéből kétszer menti meg.
Gaalnak színművein kívül van még egy regénye, sok elbeszélése s nehány
lyrai költeménye. Elbeszélései, melyek részint komolyak, részint
humorisztikusok, mint kellemes és jól írt olvasmányok, megérdemlenék az
összegyűjtést és kiadást. Regényének nehány alakjára annyi év után is
élénken emlékezem, mit egyáltalában nem akarok tulajdonítani jó
emléktehetségemnek, mert az nincs, hanem azon erős benyomásnak, melyet
rám tőn. Hiszen tudjuk, a gyermekkor elmosódott emlékei közűl is azon
későbbi korban csak azok emelkednek ki, melyek szokatlanságuknál fogva a
legnagyobb hatást tették ránk. Gaal e tért is elhagyta; pedig oly
ifjonta írt ritka első mű állná ki vele a versenyt.
De nehogy visszaéljek tisztelt hallgatóim türelmével, végszó nélkül
leteszem koszorúmat. Ha ezen emlékbeszéd nem egyéb, mint egy csín és
ízlés nélkűl egybekötött, s épen ezért csakhamar hervadó füzér
önmentségeműl legyen a tiszta jóakarat; megbizóimnak pedig
megnyugtatásul azon igazság: hogy a halottak dicső hírnevét nem a
czifra, ékes, nagyszerű monumentumok őrzik meg a feledéstől, hanem saját
érdemeik. Míg a több ezredéves gúlák a mulandóság jelvényeivé épen az
által lettek, hogy azoknak emlékét nem bírták fenntartani, kiket
halhatatlanítniok kellett volna: az emberiség jótevői s a nagy szellemek
egy darabka emlékkő nélkül ezredévek után is dicsőítve tündöklenek. Ezen
hasonlat igazsága, úgy hiszem, kisebb mérvben is be fog bizonyúlni: ezen
gyönge emlékbeszéd rég feledve lesz, midőn Gaal József neve a magyar
irodalom történetében mindig kitűnő lapra lesz fölírva.



PELESKEI NOTÁRIUS.


ELSŐ SZAKASZ. NAGY-PELESKE.
Személyek:
_Nagy-Zajtai Zajtay István_, nagy-peleskei notárius Szatmármegyében.
_Klára_, felesége.
_Baczur Gazsi_, pesti korhely.
_Peleskei biró_.
_Peleskei rektor_.
_Kisbiró_.
_Éji őr_.
_Biróné_.
_Sötétség királynéja_.
_Tóti Dorka_, géczi boszorkány.
_Peleskei parasztok s parasztnők_. _Czigányok_.
(Szabadhely Nagy-Peleskén; a nép betódul, Tóti Dorkát kötözve egy üstben
beczipelik, hátul egy rakás szalma.)

Első jelenet.
Kar.
Fogva van már a boszorkány,
Bár lovagla villám hátán
Szent Gellért felé,
Képe mint a fonnyadt alma,
Készen itt a borsószalma,
Vessük hát belé.
Asszonyok.
Ő rontja régen már
A tehenünket,
Véresre szinezte
Tiszta tejünket.
Dorka.
Oh, ne legyen kőbül durva szívetek. Irgalmazzatok, peleskeiek!
Férfiak.
Bűn lánya, kegyet
Kérj a pokoltól,
Megmentjük a földet
Rút babonádtól.
Kar.
Fogva van már a boszorkány, stb. (Mint fönebb.)
Biró.
Tegyétek le a katlant, de vigyázzatok, hogy a boszorkány lába ne érje a
földet, különben tüstént megszabadul a sátán.
Dorka.
De, bíró uram, hogy gondolhat engem boszorkánynak, hiszen ha boszorkány
volnék, mindjárt megnyergelném bíró uramat, s az ecsedi várba lovagolnék
rajta.
Biró.
Tudom, hogy megtennéd, pokolbeli fajzat; de a katlanba szorítottunk, s
lábod a földet nem érhetvén, minden hatalmad elveszett, értek én az
efféléhez, meg nem csalsz, ha tíz ördög volna is benned.
Nép.
A lángba vele.
Dorka.
Vigyenek legalább a téns szolgabíró urhoz, vagy hivassák ide. A vármegye
itélete nélkül senkit sem szabad bántani.
Biró.
Ily boszorkány után a varju sem károg.
Nép.
Égessük meg!
Dorka.
Lakolni fogtok.
Biró.
Vessétek a szalmára, de hogy lába a földet ne érje.
Kisbiró.
A katlanból kiborítjuk a szalma tetejére.
Biró.
A czigányok pedig tüstént gyujtsák meg a szalmát.
Dorka.
Megbünteti kenteket a felsőség.
Biró.
Azt mi jobban tudjuk. Vigyétek!
(A katlant ismét felveszik, s hátra a szalma felé viszik.)
Dorka.
Úgy fogtok a pokolba égni, mint engem most igazságtalanul megégettek.

Második jelenet.
_Előbbiek. Zajtay. Gazsi. Zajtayné._
Zajtay.
Megálljatok! (Megállnak Dorkával.) Micsoda igazságtalan vakmerőség ez!
Biró uram, illik-e ily hirtelenkedés egy magistratuális személyhez?
Biró.
Notárius uram, bizonyos, hogy a banya boszorkány, alig van egy köztünk,
kinek kárt ne tett volna. Egynek a tehenét, másnak a gyermekét rontotta
meg.
Nép.
Úgy van.
Biró.
Azért ősi szokás szerint, mint boszorkányt megégetjük.
Nép.
Tűzbe a boszorkánynyal!
Zajtay.
Hallják kentek! Ha valóban bűnös lenne is a szerencsétlen, kentek nem
büntethetik meg, az a tekintetes nemes vármegye dolga, s ha kentek
többet tesznek, mint a törvény engedi, lakolni fognak. De hallgassunk
erről; azt mondják kentek, hogy ezen banyát more patrio, azaz ősi szokás
szerint, mint boszorkányt, megégetik. Hanem én azt mondom, hogy
boszorkányok nincsenek is a világon, és ezt more patrio, azaz magából a
_Corpus juris_ból, mint egy magyar nemes emberhez illik, meg is tudom
mutatni; – hallják kentek. Már Könyves Kálmán dicső királyunk ex stirpe
Arpadiana még 1100-dik esztendőben Vencsellőn, tehát tekintetes nemes
Szabolcs vármegyében, következéskép szomszédságunkban, tartott
országgyűlésen, hoza egy törvényt, mely így szól: «De strigis vero, quæ
non sunt, nulla quæstio fiat», azaz boszorkányok ellen, minthogy azok a
földön nincsenek, pert indítani nem szabad. Ha már eleink ezelőtt 739
esztendővel ily bölcs törvényt hoztak, illendő, hogy mi is, mindenképen
bölcs nyomdokaiba lépjünk, és azt tegyük, mit a _Corpus juris_, és egy
bölcs király, kit bölcsesége miatt eleink Könyves Kálmánnak neveztek,
mondanak. – A ki pedig nem hiszi azt, mit eleink, és a _Corpus juris_
mondanak, az nem magyar. Hát hiszik-e már kentek, hogy nincsenek
boszorkányok?
Biró.
Ha Könyves Kálmán, és notárius uram mondják, csak elhiszszük, főkép, ha
még az a Korpás úr is bizonyítja.
Zajtay.
Corpus juris.
Biró.
Vagy Corpus juris. Nem ismerem a familiáját, e vidéken semmit sem bír.
Zajtay.
Hiszen könyv az, bíró uram, melybe a törvények vannak írva.
Biró.
Vagy úgy.
Zajtay.
S most bocsássák el a banyát.
Biró.
Még is jobb volna talán fogva tartani.
Zajtay.
Miért? Mivel egynek-másnak a gyermeke beteg lett? Az csak azért történt,
mivel anyja nem vigyázott reá; vagy mivel egy tehénnek véres lett a
teje? Az némely rossz füvektől származik, mint a botánika tanítja. S
gondolom, talán csak elhiszik már, hogy nincs boszorkány.
Biró.
Már én tökéletesen hiszem, hogy a földön egy boszorkány sincs; de
meglátja notárius uram, hogy ez – mégis boszorkány.
Gazsi.
Mit beszél biró uram? Hajdanában meglehet, hogy vénasszonyok voltak
boszorkányok, s azok bolondíták el a világot; de már most azoktól nem
kell félní, bár az ifjaktól bírnók megóvni magunkat.
Zajtay.
Bocsássátok el. (Elbocsátják.)
Dorka.
Hálálja meg notárius uramnak az ég. (Félre.) Vigyen el az ördög.
Zajtay.
Lóduljon kend, s ne tegye magát többé gyanussá a nép előtt. (Dorka
elvonul.) Kentek pedig jőjjenek hozzám egy kis vacsorára, születésem
napját ünnepelni, s Baczur Gáspár úr barátunktól, ki holnap visszautazik
Pestre, elbúcsuzni.
Mind.
Szivesen. (El mind. Dorka előlép.)

Harmadik jelenet.
Dorka (egyedül).
Nincs boszorkány? Várj te átkozott notárius, te azt mered tanítani, hogy
boszorkányok nincsenek, ezért nyakadra hoztad az egész fajt. Éltemet
megmentéd, de fajomat akartad kiírtani, és mesterségemet; ezért
meglakolsz. Azt állítani, hogy nincsenek boszorkányok! Ez reánk nézve a
legveszedelmesebb tanítás, mert míg égetnek bennünket, addig az ostoba
világ elhiszi, hogy vagyunk, és reszket; de ha létünkön kételkedni kezd,
oda lesz tekintetünk. Hát írtsuk ki e gyomot. Már besötétült, és épen a
keresztúton állok. – Éjtszakának hatalmas királynéja! halhatatlan
Hekate, jelenjél meg, hű szolgálód könyörög! (Dörgés.)

Negyedik jelenet.
_Éjkirályné_ (föld alól jelenik meg). _Dorka_.
Királyné.
Ki vagy te sár magzatja a parányi földnek, ki álmunkat zavarni mered?
Dorka.
Legalázatosabb szolgálód Magyarországból, Tóti Dorka, géczi boszorkány,
itt Szathmármegyében.
Királyné.
Magyarország? Miféle föld az, előttünk ismeretlen.
Dorka.
Felséges asszonyom, nem ismernéd ezen földet? pedig roppant birodalmad
első tartományai közé tartozik. Magyarország szép föld, melyen
mindenféle nemzetek laknak, még magyarok is, mindenféle nyelveken
beszélnek, még magyarul is.
Királyné.
Mi panaszod?
Dorka.
Vidékemen eddig czéhünk uralkodék, de most a peleskei notárius hitetni
kezdi a néppel, hogy boszorkányok nincsenek, s ezen hit semmivé tenné
hatalmunkat; engedd meg sötét királyné, hogy kiírthassam ezen kártékony
férget.
Királyné.
Legyen meg. Három próbára fölhatalmazlak ellene, s ismét elalszom.
(Elsülyed.)
Dorka.
Elaludt! Hadd aludjék, kezembe adta ellenségemet, s bosszut állok rajta,
oly igazán, mint hogy apám vasas német volt. (El.)
VÁLTOZÁS.
(Utcza Nagy-Peleskén a notárius háza előtt.)

Ötödik jelenet.
Éji őr (énekelve jő). Később Dorka.
Ha Peleskén óra volna,
Már kilenczet kongott volna;
Így azonban csak kiáltom,
Jó, ha épen eltalálom,
Úgy is este s virradóra
Jobb nem tudni hány az óra,
S óra minek lenne nékünk,
Csak azt látnók, hogy elkéstünk,
Így magyarázható jóra,
Hogy Peleskén nincsen óra.
Dorka.
Jó hogy föllelém kendet, lélekszakadtában jövök Szatmárról, a notárius
úrnak levele érkezett a postán, adja át kend neki. (Átadja.)
Őr.
Jó lesz, oda adom. (El.)
Dorka.
Meg van az első lépés; Pestre csalom a notáriust, s azután kitekertetem
a nyakát, olyan igazán, minthogy apám vasas német volt, még pedig, a
mint mondják, trombitás. (El.)
VÁLTOZÁS.
(Szoba Zajtay István házában.)

Hatodik jelenet.
_Zajtayné. Orgonista. Biróné. Rektor. Férfiak. Asszonyok. Gazsi._ Később
_Zajtay._
Gazsi (előlép).
Hah be szép volt hajdanában,
A fokosnak fénykorában,
Pesten életünk;
Míg a könyvek nem valának
S bor között vígan folyának
Éjünk, reggelünk.
Már e szép kor elvégződött,
Elfajult, elművelődött
Mind az ifjúság;
Hugó Viktor, Göthe, Börne,
Bár az oldalok kitörne,
Nékik a világ;
S a ki velök nem haladtam,
Már talán magam maradtam,
Gúnyok tárgya én.
Hogyha látnak, kinevetnek,
Ám de meg nem szelidítnek,
Erre esküvém.
Rektor.
Domine perillustris, hát ki az a göthe bőre?
Gazsi.
Ki az a Börne, azt én nem tudom, s ki az a Göthe, azt kentek nem tudják,
s így quittek vagyunk.
Biróné.
De bizony, mi tudjuk, mi az göthe, hát vízi bogár.
Gazsi.
Vízi bogár? – Az könnyen meglehet, mert mióta annyira divatba jött a
magyar ifjak között, azóta mind vizet isznak, – de hol van gazdánk, a
notárius úr.
Klára.
Levelet kapott a szathmári postáról, azt olvassa: mindjárt bejő.
Gazsi.
Tehát minekutána gyülekezetünk oly fényes és tündöklő, illik tehát, hogy
notárius urat is fényes és tündöklő beszéddel köszöntsük meg. Én e végre
készíték egy czifra beszédet, rithmusokkal, mint azt ama híres pesti
poétától, Hódmezei Cserei Berei Farkas András barátomtól tanultam. Én
tehát ezen oratiót, ha notárius uram kilép, elmondom, s ha végeztem,
vivátot kiáltanak.
Biróné.
Csak kitetszik, hogy Pestről jött a lelkem.
Klára.
De már jő az uram.
Gazsi.
Richteuch! (Zajtay oldalról belép.)
Erőtesd magadat oh múzsám dallásra,
Egy híres embernek születő napjára,
A kit én éneklek, az nem szegény pára,
Mert Nagy-Peleskének ő a karczellárja.
Oh! pillants le tehát ég Nagy-Peleskére,
Nagy-Peleskén pedig a helység telkére,
A helység telkében notárius lelkére,
Notáriusoknak akadsz ott tükrére!
Mert a mint Nagy Sándor vezette hadait,
Columbus tengeren vitte hajójait,
Salamon kormányzá zsidók országait,
Oly bölcsen intézi Peleske dolgait.
Azért jégesőként érjen ég áldása,
Záporban hulljon rád jónak áradása,
Házad legyen mindig szerencse lakása,
Földön szerencsédnek soh’ se legyen mása.
Mind.
Éljen notárius úr! Vivat!
Zajtay.
Köszönöm ezen solemnis megtiszteltetést, s azért minden kitelhető módon
meg fogom hálálni; de most, miután már összejöttünk ünnepet ülni, mint a
régi krónikában anonymus Belæ regis notarius mondja őseinkről «fecerunt
magnum áldomás» tehát én is úgy tartom, üljünk a lakomához.
Klára.
Tessék!
Zajtay (Gazsihoz).
Barátom uram! Én is Pestre megyek.
Mind.
Pestre?
Zajtay.
Igen, Pestre; most érkezék levelem a szathmári postáról, melyben Matócsy
Gyuri pesti prokátor, s hajdani tanítványom írja, hogy jőjjek fel, mert
a nagyméltóságu királyi Curiánál a janitori, azaz az ajtónállói hívatal
megürülvén, azt nekem megszerezheti.
Klára.
S elhagysz engem.
Zajtay.
Ha a janitorságot megnyertem, eljövök érted, s addig is legalább
meglátogatom Sándor fiunkat, ki Pesten jurátuskodik.
Gazsi.
Hát együtt utazunk?
Zajtay.
Nem, mert uram öcsém a szathmári örményekkel megy, s már holnap, én
pedig more patrio utazom, azaz, lóháton.
Gazsi.
Lóháton? Hiszen az már kiment a divatból.
Zajtay.
Nem bánom; de atyáink is lóháton utaztak a rákosi országgyűlésekre, s
mivel én is országos dologban járok, illő, hogy én is úgy menjek, azaz
more patrio utazzam, s ha lassan is, és későn, mégis csak fölérek
lóháton Pestre.
Biró.
De ki lesz aztán notárius?
Gazsi.
Ha Zajtay úr janitor lesz, úgy én jövök Peleskére notáriusnak.
Biróné.
Oh jőjön el, hogy az Isten áldja meg.
Gazsi.
Eljövök. Ha notárius úr janitor lesz, búcsút veszek Pesttől s a
Zrinyitől, úgy sincs többé nagy kedvem az ottani élethez.
Biró.
Hát nem is gondolkozunk más notárius felől.
Gazsi.
Itt a kezem.
Biróné.
Bár csak megnyerné notárius uram azon hívatalt.
Gazsi.
Hát fogjunk a lakomához.
(Asztalhoz mennek és isznak.)
Kar.
Még ma folyjon ünnepünk,
Holnap úgy is szétmegyünk.
Kántor.
Elhagy már a jurátus,
Pestre megy a notárius.
Kar.
A szerencse véle van,
Janitorrá lesz ottan.
Gazsi.
Hej babám én el megyek.
Biróné.
Jaj a szívem megreped!
Gazsi.
Asszonyi szív nem reped,
Benne sok jó s rossz fér meg.
Kar.
Míg a búcsú nincs jelen,
Buslakodni esztelen.
Rajta pohárhoz!
Rajta igyunk!
E lakomához
Vígadjunk.
A ki Pestre nem megyen,
Jobbat az már mit tegyen,
Inni legjobb, enni jó,
Tudja azt, ki nem bohó.
Jól tudja Nagy-Peleske,
Hogy alunni kell este.
Boldog az, ki itt marad,
A szokástól nem szakad,
És nem bánva más baját,
Itthon velünk felkiált!
Rajta pohárhoz sat. mint fönn; tánczba keverednek.


MÁSODIK SZAKASZ. HORTOBÁGY.
Személyek:
_Nagy-Zajtai Zajtay István_ nagy-peleskei notárius Szatmár megyében.
_Megyebiztos_.
_Sugár Laczi, Szegfű Bandi_ haramják.
Hat haramja.
Hortobágyi csapláros.
_Botos_.
Öt bojtár.
Tiszafüredi bíró.
Vasas káplár.
Öt vasas német.
_Tóti Dorka_, géczi boszorkány.
_Zsuzsi_.
_Panni_.
(Ivószoba a hortobágyi csárdában.)

Első jelenet.
_Sugár Laczi. Szegfű Bandi. Haramják. Csapláros. Zsuzsi. Panni._
Haramják.
Hej csapláros bort ide!
Éljen a bandánk feje!
Bort, bort, bort!
S értte a ki nem iszik,
Nyeljen, a míg meghízik,
Port, port, port!
A ki őt nem tiszteli
Üsd, míg a hideg leli!
Üsd, üsd, üsd!
S igyál pajtás, a míg állsz,
Ugy is a mit itt talász,
Füst, füst, füst!
Csókold a lyányt, míg piros
Mert ha egyszer már koros
Jaj, jaj, jaj!
És vigyázz, hol tág a tér,
Mert a hadnagy ha rád ér,
Baj, baj, baj!
Laczi.
Hát már senkit sem hoz a förgeteg! Kedvem telnék botra kelni. Legények!
nincs valaki köztetek, kinek kedve volna csontjait olyan lágygyá
veretni, mint a Zsuzsi szíve?
Zsuzsi.
Hogy is ne! Hát ki mondta kendnek, hogy lágy a szívem?
Laczi.
Lágy a szíved, láng a szemed, eszem azt a kis lelkedet. (Megöleli,
azután botját rázza.) Ki a legény a csárdában?
Bandi.
Gondolom, mindnyájan; de te alkalmasint csak próbára akarsz tenni, hogy
tisztelünk-e már mint új kapitányunkat?
Laczi.
Ne papolj hiában! Még egyszer, ki a legény a korcsmában?

Második jelenet.
_Zajtay_ (kardosan, tarsolyosan, kalapja mellett írótoll, s
papirostekercs, belép, s mintha a csaplároshoz szólna).
Zajtay.
Itt vagyok!
Laczi.
Itt van? Csak hamar hát, ragadjon kend botot vagy húzza ki kardját,
mindegy! (Botját rázza a notárius feje körül, ez megijedve
visszaszökik.)
Zajtay.
Az Istenért, hiszen agyonüt kend!
Laczi.
Olyas valami a szándékom; hát védelmezze magát. (Neki megy botjával.)
Zajtay (kardját hüvelyestől fölemeli, s védi magát, hátrálva s a
szobában szétugrálva).
Mit vétettem én kendnek?
Laczi.
Védelmezze magát!
Zajtay.
Az Istenért, segítség! (Nevetés.) Meg akarnak ölni.
Csapláros.
Ne bántsa kend ezt a jámbort.
Zajtay (a lyányok hátuk mögé fut).
Édes szép lyányaim, ótalmazzanak!
Laczi.
Jőjjön elő kend, hiszen csak vagy három bordáját akarom betörni, fejének
semmi baja sem lesz.
Zajtay.
Kérem alássan, bordáimra is nagy szükségem van.
Csapláros.
Hagyjon békét kend, hát nem látja, hogy a nyavalya is majd kitöri
félelemből.
Laczi.
No mászszék elő hát kend, nem bántom. (Botját elveti.)
Zajtay.
Hála az égnek! Uraim, én jámbor utazó vagyok, notárius Nagy-Peleskén, s
most Budára utazom; már az utazás maga is elég kín, hát még ha ilyen
fatális dolgokat kell az embernek szenvedni.
Laczi.
Hiszen kard van az oldalán, hogy ijedhet meg oly hamar?
Zajtay.
Ez a kard azért van oldalomon, mivel én more patrio utazom, de én mint
békességes ember, ellensége vagyok minden vérontásnak?
Bandi.
Kend hát, mint látom, diákos ember; hát üljön ide közibünk, én is voltam
valaha diák.
Zajtay (leül a haramjákkal).
Pedig kendből sem látszik ki a literátus ember!
Bandi.
A mai világban az a legtöbb ember, kiből semmi sem látszik ki.
Laczi.
Notárius uram, az előbbeni ijedést mossa le ezzel a pohár borral.
(Poharat nyújt neki.)
Zajtay.
Jó barátságért! (Iszik.)
Laczi.
A mennyiben szegény legény, és notárius jó barátok lehetnek.
Zajtay (megijedve).
Szegény legény?!
Laczi.
Az, az! Hát még nem hallotta hírét a híres haramjának, Sugár Laczinak?
Zajtay.
Azon gazlatornak, azon Cacusnak, Pintye Gregornak, azon
akasztófavirágnak? ki ne ismerné őt?
Laczi.
Notárius uram az én vagyok.
Zajtay.
Lehetetlen!
Laczi.
De úgy van!
Zajtay (ijedve föláll, éneklő hangon szól).
Seregeknek ura!
Laczi.
Semmit se féljen! Büszke vagyok én azon nevekre, bár nem is értettem
mind.
Bandi.
Azok a hortobágyi titulusok, s mi úgy megérdemeljük a magunkét, mint
akárki.
Zajtay.
Oh irgalmazzanak! De egy magistratualis persona, mint én, már nagyon
megszokta az ilyeseket, s akaratja ellen is kitörnek belőle.
Bandi.
Öblítse vissza notárius uram!
(Poharat nyújt; Zajtay iszik.)
Zajtay.
Abi in malam rem!
Laczi.
Mit diákizál már megint?
Bandi.
Mala malae, magyarúl málé, azaz annyit tesz, olyan édes, mint a málé.
Laczi.
Nem hiában oláhok közé való notárius uram, hogy nem ismer édesebbet a
málénál.

Harmadik jelenet.
_Előbbiek_. _Tóti Dorka_ (mint parasztasszony).
Dorka.
Jó napot, jó szerencsét!
Bandi.
Hát ez a váz melyik szőlőből szaladt el?
Dorka.
Csúfoljanak kendtek csak, pedig nem érdemlem ám; mert életöket jövök
menteni.
Laczi.
Te, kiben az élet úgy kiaszott, mint a harmadévi vadkörte! Te akarod
életünket menteni?
Dorka.
Biz úgy van az! (Zajtayra mutat.) Látjátok ezt a gyönyörű mákvirágot?
Mit gondolnak, kicsoda ő kelme?
Laczi.
Nos, ki volna?
Zajtay.
Ne higyenek uraim a banyának, soh sem láttam őt!
Dorka.
De annál többször láttalak én. Ez a becsületes ember comissáríus, s
azért jött csak Debreczenből, hogy kikémleljen benneteket, és a vármegye
kezébe adjon!
Laczi.
Ezer gyilkos mennykő, igaz-e ez?
Dorka.
Igaz, igaz!
Zajtay.
Mind csupa tiszta koholt hazugság; ne higyék az urak. Ily okos emberek
hogy is hihetnek egy boszorkánynak, tudják már, hogy én notárius vagyok.
Dorka.
Ha notárius, tehát miért jár karddal?
Zajtay.
Mondtam már, hogy more patrio utazom.
Laczi.
Mit tesz az: more patrio.
Bandi.
Sarkantyús égiháború, csak most értem már, more patrio. – Morio annyit
tesz, mint meghalni, patrizálni pedig a koldus diákok szoktak; more
patrio tehát annyit tesz, mint a halálnak patrizálni, azaz, minket a
halálnak akar beszerezní.
Haramják.
Verjük be a koponyáját!
Zajtay.
Eszem ágában sincs; azon szavak egészen mást jelentenek, nézze meg csak
Parispápait!
Bandi.
Még kételkedik diákságomban? Azért is halált érdemel.
Laczi.
Verjétek agyon!
Zajtay.
Irgalom – ártatlan vérem égbe fog kiáltani!
Haramják.
Rajta! (Emelt botokkal rá rohannak.)
Bandi.
Megálljatok! – Senki se bántsa őt.
Laczi.
S te mernéd?
Bandi.
Megállj pajtás, ennek az embernek meg kell halni; de ha így hebehurgyán
agyon verjük, a világ azt mondaná, hogy igazságtalanúl öltük meg, tehát
itéljük el őt annak rendje szerint.
Laczi.
Nem bánom, ez zsiványemberségünkhez illik.
Bandi.
Tartsunk statáriumot.
Laczi.
Mint sok társaink fölött ők tartottak.
Zajtay.
Protestálok! Publikálva van-e a statárium?
Laczi.
Ha szól kend, mindjárt a hátán dobolom ki.
Bandi.
Te vagy a szolgabíró, ülj ide!
Laczi.
Jól van. (Az asztal elejére ül.)
Bandi.
Én mint diákos ember, a fiskális leszek és ide ülök; – ti vagytok az
assesorok, üljetek ide sorba. (Leülnek.) Ketten a bűnöst őrizzék, s
fegyvereit szedjék el. (Két haramja megteszi.)
Zajtay.
Az Istenért, uraim! én senkit sem akartam megbántani; csak Budára
szándékozom Mátyás király palotáját megnézni.
Laczi.
Majd fölhúzzuk mi kendet más palotába.
Zajtay.
Oh execrabilis dolog!
Dorka (Zajtayhoz).
Ez a Tóti Dorka bosszúja.
Zajtay.
Apage satanas! Uraim! ez boszorkány, ne higyenek neki, mindnyájokat
megbabonázta.
Bandi.
A vallatásból minden kisül, papirost ide, tollat, tentát.
(Haramják leveszik Zajtay kalapjáról a tollat).
Haramja.
A tarsolyában még kalamáris is van. (Bandihoz viszi.)
Laczi.
Hozassék elő a bűnös! kezdje el a vallatást.
Bandi.
Először is, mondja meg a bűnös: ki legyen?
Zajtay.
Sum Stephanus Zajtay de Nagy-Zajta, pagi Nagy-Peleske notarius loci.
Bandi (ír).
Loci. Másodszor.
Laczi.
Csak sietve a dologhoz!
Bandi.
Tehát másodszor, miért áll itt?
Zajtay.
Mivel kendtek el nem eresztenek.
Bandi.
Ez új vétek! ily nagy tekintetű itélőszéket nem szabad per kendtek
titulázni, s a felelet sem elegendő, mivel én azt kérdem, micsoda vétek
miatt áll itt?
Zajtay.
Én ártatlan vagyok, mint a bárány! hiszen már meg is ittuk a barátság
poharát, midőn ezen boszorkány, ki nekem mint philosophusnak ellenségem,
belépe, és gyalázatos koholmányával mindent elrontott.
Bandi.
A vádló lépjen elő! Mivel tudja a vádlottnak bűnét bizonyítani?
Dorka.
Én a vicispán úrnál szakácsné voltam, ott hallám, midőn ez az úr
megigérte, hogy a hortobágyi zsiványokat kézre keríti; ő már jártas
ember az ilyesekben; a híres Csorba Bandit is ő fogta el.
Bandi.
Elég; halált érdemel.
Laczi.
Hát haljon meg.
Haramják.
Haljon meg!
Zajtay.
Ne higyenek a boszorkánynak, volt biz’ ő a Belzebub szakácsnéja.
Bandi (ír).
Az itélet ki van mondva, a bűnösnek meg kell halni.
Haramják.
Halál fejére!
Zajtay.
Irgalmazzanak, az Istenért!
Bandi.
Nincs gratia!
Zajtay.
Isten hozzád janitorság!
Laczi.
Föl kell akasztani az álláskapura.
Zajtay.
Hát mégis janitor leszek, de jaj! a halál tesz azzá.
Laczi.
Csapláros, kötelet.
Csapláros.
Mindjárt. (El.)
Bandi.
Vígan notárius uram, ünnepelje velünk saját halotti torát.
(Haramják Zajtayt poharakkal kinálják).
Kar.
Itt a pohár az útra,
Igyál hát,
Ott nem találni kútra,
Sem csárdát;
Jaj pedig útad igen tova megy,
Itten igyál, nehogy ottan epedj!
Zajtay.
Jaj megesett nékem, boldogtalannak
Mint a kukoriczát, fölakasztanak,
Oh szegény notárus!
Mit használ a jus!
Kar.
Akasztófa szép halál,
S mindenki,
Kár, hogy reá nem talál,
Ki érdemli!
Könnyű lebegni nagy ágainál
És tánczra kerülni, ha szél muzsikál.
Egy haramja (ijedten berohan).
Fussatok! egy nagy katonacsapat vágtat erre.
Bandi.
Lánczos lobogós! már az ablakon látom! Lóra! siessünk!
Mind.
Lóra! (Nagy zavarban kirohannak.)
(Zajtay a futni akaró Dorkának elébe ugrik, egy seprőt kap föl, s azt az
ajtóba teszi).

Negyedik jelenet.
_Zajtay. Dorka._
Zajtay.
Nem mehetsz ki boszorkány, kereszbe tettem a seprőt; most jaj ördöngös
lelkednek, még ma Hekaténál, vagy Proserpinánál vacsorálsz.
Dorka.
Notárius uram, mondom, ne bántson, mert bizony megnyergelem. (Zajtay
kardot rántván, Dorka egy guzsalyt ragad fel s futva védi magát.)
Zajtay.
Kivágom testedből ördöngös lelkedet!
Dorka.
Notárius uram, csak most az egyszer ne bántson, minden nyavalyából
kigyógyítom, minden bajától megmentem.
Zajtay.
De én mentem meg mindjárt a világot nyavalyás lelkedtől.
Dorka.
Pokol segíts, különben elvesztem.

Ötödik jelenet.
_Előbbiek. Biztos. Hajduk._
(Biztos belép s a seprőt leüti. Dorka az ajtón kiszökik. Zajtay utána