A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 04

Total number of words is 4122
Total number of unique words is 1598
36.0 of words are in the 2000 most common words
48.1 of words are in the 5000 most common words
54.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Csónakosnál akadt még két krajcár. És a kis szőkének volt egy angyalos
szerencsekrajcárja, amit egy pilulás skatulyában hordott magával. Ez
összesen hat krajcár volt. Ezzel fölült a lóvonatra.
Boka megállott az utcán. Még mindig tele volt a szíve a Geréb dolgával.
Szomorúan állott és hallgatott. De Csónakos még nem tudott az árulásról
semmit, tehát ő vidám volt.
– Ide figyelj, papuska! – mondta s mikor Boka odanézett, bekapta két
ujját a szájába és fülrepesztőt süvített. Akkorát, amekkorát csak
tudott. Aztán úgy nézett körül, mintha ezzel a füttyel jóllakott volna.
– Ezt már egész este tartogatom – mondta vidáman – de most kikívánkozott
belőlem, papuskám!
Karonfogta a szomorú Bokát s azzal ennyi izgalom után fáradtan kezdtek a
város felé ballagni a hosszú Üllői-úton…


IV.
Az osztályteremben ismét egyet ütött az óra s a fiúk a könyveikhez
kaptak. Rácz tanár úr becsapta a könyvét és felállott a katedrán. A
szolgálatkész kis Csengey, az első pad első, odaugrott hozzá és
fölsegítette rá a felöltőt. A Pál-utcaiak a különböző padokból
összenéztek, várva Boka intézkedését. Tudták, hogy ma délután már
kettőkor lesz a gyülekezés a grundon, mert a három tagból álló
előörscsapat be fog számolni füvészkerti élményeiről. Azt mindenik
tudta, hogy a kirándulás sikerült s hogy a Pál-utcaiak elnöke bátran
adta vissza a látogatást a vörösingeseknek. De a dolog részleteire
voltak kiváncsiak, az egyes kalandokra, a veszedelmekre, melyekben a
fiúk forogtak. Bokától harapófogóval sem lehetett volna egy szót sem
kivenni. Csónakos mindenfélét beszélt össze-vissza s isten bocsássa meg
neki, de nagyokat füllentett. Még vadállatokról is beszélt, amelyekkel a
füvészkerti romok közt találkoztak… Hogy Nemecsek majd belefulladt a
tóba… Hogy a vörösingesek egy rettenetes máglya körűl ültek… De
össze-vissza beszélt és épp a fontos dolgokat felejtette mindig ki. És
nem lehetett a beszédjét végighallgatni, mert majd megsüketítette a
hallgatóit a folytonos füttyökkel, melyeket pontok helyett rakott a
mondatok végére.
Nemecsek meg olyan fontosnak érezte a szerepét, hogy nagyon komolyan
titkolózott. Ha kérdezték, így felelt:
– Nem mondhatok semmit.
Vagy ezt mondta:
– Kérdezzétek meg az elnök úrtól.
A többiek rettenetesen irigyelték Nemecseket, aki közlegény létére ilyen
gyönyörű kalandban vehetett részt. A hadnagyok és főhadnagyok érezték,
hogy ezek után ők eltörpűlnek a közlegény mellett, sőt némelyek már azt
is hangoztatták, hogy a kis szőkét ezek után okvetlenűl tisztté fogják
előléptetni s akkor nem marad más közlegény a grundon, mint Hektor, a
tót fekete kutyája…
Még mielőtt Rácz tanár úr kiment volna az osztályból, Boka felemelte két
ujját a Pál-utcaiak felé, annak jeléül, hogy két órakor lesz a
találkozó. A többi fiúk, akik nem tartoztak a Pál-utcaiak közé,
rettenetesen irigyelték őket, mikor Boka intésére valamennyien
szalutáltak, ezzel mutatva, hogy tudomásúl vették az elnök jelét.
És már mind indúlni akartak, mikor történt valami.
Rácz tanár úr megállott a katedra lépcsőjén:
– Várjatok – mondta.
Nagy csönd lett erre.
A tanár úr kis cédulát húzott elő a felöltője zsebéből. Föltette a
szemüvegét s a cédulákról olvasni kezdte a következő neveket:
– Weisz!
– Jelen – mondta ijedten Weisz.
A tanár úr folytatta:
– Richter! Csele! Kolnay! Barabás! Leszik! Nemecsek!
Valamennyi rendre felelt:
– Jelen!
Rácz tanár úr zsebretette a cédulát és így szólt:
– Ti most nem mentek haza, hanem bejöttök velem a tanári szobába. Egy
kis dolgom van veletek.
Azzal elindúlt s anélkül, hogy ennek a furcsa meghívásnak okát adta
volna, kisietett a teremből.
Nagy zúgás, zsongás támadt erre.
– Miért hív?
– Miért maradunk itt?
– Mit akarnak velünk?
Ezt kérdezgették egymástól a meghívottak. És miután valamennyien
Pál-utcaiak voltak, Boka köré sereglettek.
– Én nem tudom, mi lehet, – mondta az elnök. – Csak menjetek be és én
majd megvárlak a folyosón benneteket.
Azzal a többiekhez fordúlt:
– Hát nem kettőkor találkozunk, hanem háromkor. Akadály jött közbe.
Az iskola nagy folyosója megnépesült. A többi osztályok is ontották
magukból a fiúkat, nagy kavarodás, sietés, csoszogás lett úrrá a máskor
csöndes, nagyablakos folyosón. Mindenki sietett.
– Be vagytok zárva? – kérdezte egy fiú a szomorú csoporttól, mely a
tanári szoba ajtaja előtt feketélett.
– Nem – mondta büszkén Weisz.
A fiú azzal elszaladt. Irigyen néztek utána. Ő már hazamehet…
Néhány percnyi várakozás után kinyílott a tanári szoba ajtaja s a
tejüveges ajtó mögött megjelent Rácz tanár úr magas sovány alakja.
– Gyertek be – szólt és előrement.
A tanári szoba üres volt. A hosszú zöld asztal körül állottak fel a
fiúk, halálos csöndben. Az utolsó tiszteletteljesen csukta be az ajtót.
Rácz tanár úr leült az asztalfőre és körülnézett:
– Mind itt vagytok?
– Igen.
Alulról, az udvarról a hazasiető fiúk boldog lármája hallatszott fel. A
tanár úr becsukatta az ablakot s most ijesztő lett a csönd a nagy,
könyvtáras szobában. Síri csöndben szólalt meg Rácz tanár úr!
– Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alakítottatok. Ezt
megtudtam. Valami úgynevezett gitt-egyletről hallottam. Akitől ezt
tudom, az átadta nekem az egylet tagjainak a névsorát is. Az egylet
tagjai ti vagytok. Igaz-e?
Senkise felelt. Mind lehorgasztott fővel, némán állottak egymás mellett,
annak jeléül, hogy a vád igaz volt.
A tanár úr folytatta:
– Menjünk szép sorjában. Mindenekelőtt azt akarom tudni, hogy ki
alapította az egyletet, mikor világosan megmondtam, hogy semmiféle
egylet alapítását nem tűröm meg. Ki alapította?
Nagy csönd.
Egy félénk hang szólalt meg:
– A Weisz.
Rácz tanár úr szigorúan nézett Weiszre:
– Weisz! Nem tudsz magadtól jelentkezni?
Szerényen hangzott a felelet:
– De igen, tudok.
– Hát miért nem jelentkeztél?
Erre megint nem felelt szegény Weisz. Rácz tanár úr rágyújtott egy
szivarra s a füstöt a levegőbe fújta.
– Hát menjünk szép sorjában, – mondta. – Először is mondd meg nekem, mi
az a gitt?
Felelet helyett Weisz kivett a zsebéből egy hatalmas gittet és letette
az asztalra. Egy ideig nézte, aztán olyan halkan, hogy alig lehetett
hallani, kijelentette:
– Ez a gitt.
– És mi ez? – kérdezte a tanár.
– Ez egy olyan pép, amivel az üvegesek az ablakot beragasztják a fába.
Az üveges bekeni oda és az ember a körmével kikaparja az ablakból.
– És ezt te kapartad ki?
– Nem kérem. Ez az egyleti gitt.
A tanár úr tágra nyitotta a szemét:
– Mi az? – kérdezte.
Weisz most már nekibátorodott egy kicsit:
– Ezt a tagok gyűjtötték – mondta – és a választmány rám bízta, hogy én
őrizzem meg. Mert azelőtt Kolnay őrizte, mert ő volt a pénztárnok, de
nála elszáradt, mert ő sohasem rágta.
– Hát ezt rágni kell?
– Igen, mert különben megkeményedik és nem lehet nyomkodni. Én mindennap
megrágtam.
– Mért éppen te?
– Mert benne van az alapszabályokban, hogy az elnök köteles minden nap
legalább egyszer megrágni az egyleti gittet, mert különben
megkeményedik…
Itt sírva fakadt Weisz. Pityeregve tette hozzá:
– És most én vagyok az elnök…
Komoly volt a hangulat. A tanár szigorúan kiáltott:
– Hol szedtétek össze ezt a nagy darabot?
Csönd lett. A tanár Kolnayra nézett:
– Kolnay! Hol szedtétek ezt össze?
Kolnay hadarva felelt, mint aki őszinte vallomással akar segíteni a
helyzetén:
– Ez van kérem tanár úr, már egy hónapja. Én egy hétig rágtam, de akkor
kisebb volt. Az első darabot a Weisz hozta és ezért alapítottuk az
egyletet. Őtet az apja elvitte kocsin és ő a kocsiablakból kaparta ki.
Egész véres lett a körme. Aztán akkor betört az énekteremben az ablak és
én eljöttem délután és egész délután vártam, amíg az üveges jött és öt
órakor jött az üveges és én megszólítottam, hogy adjon nekem egy kis
gittet, de ő nem felelt, mert ő nem tudott felelni, mert neki tele volt
a pofája gittel.
A tanár úr szigorúan ráncolta össze a homlokát:
– Micsoda szavak ezek? Pofája a lónak van!
– Hát a szája volt tele. Aztán odamentem és kértem, hogy hagyjon nézni,
amíg ő az ablakot csinálja. És intett, hogy hagy. És én néztem és ő
bevágta az ablakot és elment. És mikor ő elment, akkor én odamentem és
kikapartam a gittet az ablakból és elvittem.
[Illustration: «Ez a gitt.»]
De nem magamnak loptam, hanem az egyletnek… az ehegy… lehet… nehek… Ő is
sírt.
– Ne sírj – mondta Rácz tanár úr.
Weisz a kabátja szélét tépdeste és zavarában szükségesnek találta
megjegyezni:
– Mingyár bőg…
De Kolnay csak zokogott, szívettépően zokogott. Weisz súgva szólt rá:
– Ne bőgj!
S azzal ő is bőgni kezdett. A nagy sírás meghatotta Rácz tanár urat.
Nagyokat szippantott a szivarjából. S ekkor előlépett a sorból Csele, az
elegáns Csele, büszkén kiállott a tanár elé s elhatározta, hogy most ő
is római jellem lesz, mint a minap a grundon Boka. Határozott hangon
mondta:
– Kérem tanár úr, én is hoztam az egyletnek gittet.
Büszkén nézett a tanár szemébe. Rácz tanár úr megkérdezte:
– Honnan?
– Odahaza – szólt Csele – összetörtem a madárfürdőkádat és a mamám
becsináltatta és én rögtön kiszedtem a gittet. A víz mind kifolyt a
szőnyegre, mikor a mandi fürdött. Minek is kell fürödni egy ilyen
madárnak? A verebek nem fürödnek soha, mégis piszkosak!
Rácz tanár úr előrehajolt a székén. Fenyegetőleg mondá:
– Jó kedved van, Csele, majd segítek én mindjárt a bajodon! Folytasd,
Kolnay!
Kolnay szipogott és szepegett. Az orrát törülte:
– Mit folytassak?
– Honnan szedtétek a többit?
– Hát most mondta a Csele… És az egylet nekem adott egyszer hatvan
krajcárt, hogy én is szerezzek.
Ez már nem tetszett Rácz tanár úrnak.
– Hát pénzért is vettetek?
– Nem – mondta Kolnay. – Hanem az én papám orvos és délelőtt
komfortáblin jár a betegekhez és egyszer elvitt és a kocsi-ablakból
kiszedtem a gittet és az nagyon jó puha gitt volt és akkor az egylet
adott hat hatost, hogy magam üljek be abba a kocsiba és én délután
beleültem és kimentem vele a Tisztviselő telepig és kiszedtem belőle
mind a gittet, mind a négy ablakból és akkor gyalog jöttem haza a
telepről.
A tanár emlékezett rá:
– Ez akkor volt, amikor találkoztam veled a Ludovikánál?
– Igen.
– És megszólítottalak… Te meg nem feleltél.
Kolnay lehajtotta a fejét és szomorúan szólt:
– Mert tele volt a pofám gittel.
És újra eltörött a mécses, Kolnay újra sírni kezdett. Weisz megint
izgatott lett, megint tépdesni kezdte a kabátja szélét, megint azt
mondta zavarában, hogy:
– Mingyár bőg…
És ő maga is megint rákezdte. A tanár úr felállott s föl-alá kezdett
sétálni a szobában. A fejét csóválta:
– Szép kis egylet. És ki volt az elnök?
Erre a kérdésre Weisz hirtelen elfelejtette a bánatát. Abbahagyta a
sírást és büszkén szólt:
– Én.
– És ki volt a pénztárnok?
– A Kolnay.
– Add elő, ami pénz maradt.
– Tessék.
Azzal a zsebébe nyúlt Kolnay. Neki se volt kisebb zsebe, mint
Csónakosnak. Kotorászni kezdett benne és sorra kirakott az asztalra
mindent. Mindenekelőtt egy forint negyvenhárom krajcár került elő. Aztán
két darab öt krajcáros bélyeg, egy zárt levelezőlap, két darab
egykoronás okmánybélyeg, nyolc új toll és egy színes üveggolyó. A tanár
úr megolvasta a pénzt s ennek láttára elkomorodott:
– A pénzt hol vettétek?
– Tagdíjakból. Mindenki minden héten fizetett egy hatost.
– És mire kellett a pénz?
– Csakhogy be legyen fizetve a tagdíj. A Weisz lemondott az elnöki
fizetésről.
– Mennyi volt az?
– Öt krajcár egy hétre. A bélyegeket én hoztam, a levelezőlapot a
Barabás és az okmánybélyeget a Richter. Neki az apja… Ő az apjától…
A tanár közbevágott:
– Lopta? Mi? Richter!
Richter előállt és lesütötte a szemét.
– Loptad?
Némán intett, hogy igen. A tanár úr a fejét csóválta:
– Micsoda romlottság! Mi az apád?
– Dr. Richter Ernő köz- és váltóügyvéd. De az egylet visszalopta a
bélyeget.
– Hogy-hogy?
– Hát mert én elloptam a papától a bélyeget és aztán féltem és az egylet
adott nekem egy koronát és én vettem rajta egy másik bélyeget és
visszaloptam az íróasztalra. És a papa rajtakapott, nem amikor loptam,
hanem amikor visszatettem és a nyakam közé sózott érte…
A tanár egy szigorú pillantására kijavította:
– Megvert érte és külön még megpofozott, mert visszatettem és kérdezte,
hogy hol loptam és én nem akartam megmondani, mert akkor megint külön
megpofozott volna, hát azt mondtam, hogy a Kolnaytól kaptam és akkor ő
azt mondta, hogy «tüstént vidd vissza a Kolnaynak, mert az bizonyára
valahol lopta» – és én visszavittem a Kolnaynak és ezért van most az
egyletnek két bélyege.
Gondolkodóba esett ezen Rácz tanár úr:
– Hát minek vettetek új bélyeget, hiszen a régit is visszatehetted
volna!
– Azt nem lehetett – felelte helyette Kolnay – mert már a hátán volt az
egylet pecsétje.
– Pecsét is van? Hol a pecsét?
– A Barabás a pecsétőr.
Most Barabáson volt a sor. Most ő lépett elő. Gyilkos pillantást vetett
Kolnayra, akivel mindig baja volt. Még emlékezetében volt a kalapügy a
grundon… De nem tehetett semmi egyebet, szépen letette a gummiból
készült bélyegzőt a zöld tanári asztalra, a hozzávaló tinta-párnás
bádogskatulyával együtt. A tanár megnézte a pecsétnyomót. Ez volt
ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, 1889.» Rácz tanár úr elfojtotta
a mosolygását és megint megcsóválta a fejét. Ezen fölbátorodott Barabás.
Az asztal felé nyúlt és vissza akarta venni a pecsétnyomót. De a tanár
úr rátette a kezét.
– Mit akarsz?
– Kérem – vágta ki Barabás – én esküt tettem, hogy inkább az életemmel
is megvédelmezem a pecsétet, de a kezemből ki nem adom.
A tanár úr zsebre dugta a pecsétet.
– Csönd! – mondta.
De Barabás most már nem maradt nyugton:
– Akkor – szólt – tessék a Cselétől a zászlót is elvenni.
– Hát zászló is van? Add ide – mondta a tanár a Csele felé fordulva.
Csele belenyúlt a zsebébe és egy picike kis drótnyelű zászlót húzott
onnan elő. Ezt is a nővére csinálta, mint a grund zászlaját. Általában,
az ilyen varrnivaló dolgokat mind a Csele nővére csinálta. De ez a
zászló piros-fehér-zöld volt s ez volt ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület,
Budapest, 1889. Esküszünk, hogy rabok továb nem leszünk».
– Hm – szólt a tanár úr – ki az a finom madár, aki _tovább_-ot egy b-vel
írja? Ki írta ezt?
Senki nem felelt. A tanár úr dörgő hangon ismételte a kérdést: Ki írta
ezt?
Ekkor Csele gondolt egyet. Azt gondolta, hogy miért mártsa ő be a bajba
a fiúkat? A továbbot ugyan Barabás írta egy b-vel, de miért szenvedjen
Barabás? Tehát szerényen ezt mondta:
– A nővérem írta, kérem.
És nyelt egyet utána. Nem volt szép tőle, de megmentette ezzel a
pajtását… A tanár nem felelt semmit. És a fiúk most össze-vissza kezdtek
beszélni.
– Kérem, a Barabástól nem szép, hogy elárulta a zászlót – jegyezte meg
dühösen Kolnay.
Barabás mentegetőzött:
– Mindig velem van baja! Ha tőlem elvették a pecsétet, akkor már úgyis
vége az egyletnek.
– Csönd! – vágta el a vitát Rácz tanár úr. – Majd segítek én a
bajotokon. Ezennel fel van oszlatva az egylet és meg ne halljam többé,
hogy ilyesmikbe keveredtek. Magaviseletből valamennyien szabályszerűt
fogtok kapni és Weisz pedig kevésbé szabályszerűt, mert ő volt az elnök.
– Pardon! – jegyezte meg szerényen Weisz – éppen ma voltam utoljára az
elnök, mert ma kellett volna a közgyűlésnek lenni és már mást jelöltünk
erre a hónapra!
– A Kolnayt jelöltük – mondta vigyorogva Barabás.
– Az nekem mindegy – szólt a tanár. – Holnap valamennyien itt maradtok
kettőig. Majd segítek én a bajotokon. Most pedig mehettek!
– Alászolgája! – hangzott kórusban és mind megmozdultak. Ezt a zavaros
pillanatot Weisz arra használta fel, hogy a gitt után nyúlt. A tanár
meglátta:
– Nem hagyod békében?
Weisz alázatos pofát vágott:
– Hát a gittet nem kapjuk vissza?
– Nem. Sőt akinél még van, az adja rögtön vissza, mert ha megtudom, hogy
valamelyiknél maradt, azzal szemben a legszigorúbban fogok eljárni.
Erre előlépett a Leszik, aki eddig hallgatott, mint a potyka. Kivett a
szájából egy darab gittet és odaragasztotta az egyleti csomóhoz, fájó
szívvel és maszatos kézzel.
– Több nincs?
Felelet helyett a Leszik kitátotta a száját. Mutatta, hogy nincs több. A
tanár úr a kalapját vette.
– És csak még egyszer halljam, hogy egyletet alapítottatok! Takarodjatok
haza.
A fiúk némán sompolyogtak ki, csak egyikük szólalt meg csöndesen:
– Alászolgája! – mondta külön Leszik, mert az előbb, mikor a többiek
köszöntek, neki tele volt a szája.
A tanár úr elment s a föloszlatott gitt-egylet egyedül maradt. Szomorúan
néztek egymásra a fiúk. Kolnay a várakozó Bokának mesélte el a
kihallgatás történetét. Boka föllélekzett.
– Nagyon megijedtem – mondta, – mert már azt hittem, hogy a grundot
árulta el valaki…
Ezalatt Nemecsek odament a csoporthoz és suttogva szólt:
– Nézzétek… mialatt kihallgatott benneteket… és az ablaknál álltam… egy
új ablak volt… és…
Megmutatta a darab friss gittet, amit az ablakból kapart ki. A többiek
áhítattal nézték. Weisznek fölragyogott a szeme:
– Hát ha gitt van, akkor megint egylet is van! A grundon megtartjuk a
közgyűlést.
– A grundon! A grundon! – kiáltotta a többi is. És valamennyien szaladni
kezdtek, hazafelé. A lépcső visszhangzott a kiáltásaiktól, amint a
Pál-utcaiak jelszavát harsogták:
– Hahó! Hó! Hahó! Hó!
És valamennyien kivágtattak a kapun. Boka egyedül ment, lassan. Neki nem
volt jókedve. Neki Geréb járt az eszében, az áruló Geréb, aki a lámpát
cipelte a füvészkerti szigeten. Gondolatokba mélyedve ment haza,
megebédelt s nekiállott a másnapi latin leckének…
Isten tudja, hogy csinálták ilyen gyorsan, de a gitt-egylet tagjai már
fél háromkor megjelentek a grundon. Barabás egyenesen ebédről jött, mert
még majszolt egy nagy darab kenyérhéjat. Az ajtóban várta Kolnayt, hogy
barackot nyomjon a fejére. Sok volt már a Kolnay rovásán.
[Illustration: Felelet helyett Leszik kitátotta a száját.]
Mikor teljes számban voltak, Weisz a farakások közé hívta őket.
– Megnyitom a közgyűlést, – mondta rettentő komolyan.
Kolnay, aki már megkapta, sőt Barabásnak vissza is adta a barackot, azon
a nézeten volt, hogy a tanári tilalom ellenére fönn kell tartani az
egyletet.
Barabás azonban meggyanusította:
– Azért mondja, mert most rajta a sor elnöknek lenni. Én azt mondom,
hogy elég volt a gitt-egyletből. Ti itt mind sorra elnökök vagytok, mi
meg hiába rágjuk a gittet. Én már utálom. Hát már egyéb se legyen a
szájamban, csak folyton ez a ragacs?
Most Nemecsek akart felszólalni.
– Szót kérek, – mondta az elnöknek.
– A titkár úr szót kér – mondta komolyan Weisz és csöngetett egy kis
kétkrajcáros csöngetyűvel.
Nemecsekbe azonban, aki a gitt-egyletben titkári tisztet viselt,
belefagyott a szó. Meglátta az egyik farakás mellett Gerébet. Senki más
nem tudta Gerébről azt, amit ő tudott, amit azon az emlékezetes estén
Bokával együtt ő is látott. Geréb egyedül sompolygott a farakások között
és egyenesen a felé a kis gunyhó felé futott, amelyben a tót lakott a
kutyájával. Nemecsek érezte, hogy neki kötelessége szemmel tartani az
árulót, vigyázni minden lépésére. Boka azt mondta, hogy addig, amíg ő
nem jön, Gerébnek nem szabad megtudnia, hogy látták a vörösingesekkel
ülni a lámpa körül, a szigeten. Hadd higyje, hogy senki sem tud a dolog
felől.
De most itt volt, itt sompolygott. Nemecsek mindenáron tudni akarta,
hogy miért megy a tóthoz. Tehát így szólt:
– Köszönöm, elnök úr, de a beszédemet majd máskor mondom el. Eszembe
jutott, hogy valami dolgom van.
Weisz megint megrázta a kis csengőt:
– A titkár úr elhalasztja a beszédjét.
De a titkár úr akkor már szaladt. Szaladt, de nem Geréb után, hanem
elébe. Keresztülvágtatott az üres telken és kiment a Pál-utcára. Innen a
Mária-utcába kanyarodott és lóhalálában száguldott a gőzfűrész kapuja
felé. Majd hogy el nem gázolta egy hatalmas aprófás szekér, amely ép
akkor döcögött ki a kapun. A kis vaskémény pöfögött, köpködte a fehér
gőzt. A gőzfűrész fájdalmasan visított benn a házban, mintha azt mondta
volna:
– Viiiigyázz! Viiiigyázz!
– Bizony vigyázok is! – felelt neki futtában Nemecsek s a kis ház
mellett elhaladva, lekerült a farakások közé s egyenesen a tót gunyhója
mögé ment. A tót gunyhójának menedékes volt a teteje és majdnem összeért
ennek a tetőnek a széle azzal a farakással, amely a gunyhó mögött volt.
Nemecsek felkapaszkodott a farakásra s hasrafeküdt rajta. Oldalt
pislogott ki és várta, hogy most mi lesz. Mit akarhat Geréb a tóttól?
Talán a vörösingeseknek valamely hadicsele volt ez? Elhatározta, hogy
kihallgatja a beszélgetést, bármi történjék is vele. Ó, mily dicsőséget
fog ez neki hozni! Mily büszke lesz, amiért ő fedezte fel ezt az újabb
árulást!
Amint várt, nézegetett, egyszerre meglátta Gerébet. Geréb lassan,
óvatosan közeledett a gunyhó felé s folyton hátratekintgetett attól való
féltében, hogy követi valaki. S csak miután meggyőződött arról, hogy
senki se jön utána, vágott neki bátran az útnak. A tót nyugodtan
üldögélt a gunyhó előtt a padon s szívta a pipájából azokat a
szivarvégeket, amiket a fiúk szoktak volt neki hozni. Mert mindenki
gyűjtötte a szivarvégeket Janónak.
Felugrott mellőle a kutya. Egyet-kettőt vakkantott Geréb felé, de mikor
megérezte, hogy idevaló ember, visszafeküdt a helyére. Geréb egészen
közel ment Janóhoz, úgy, hogy a háztető elrejtette őket Nemecsek szeme
elől. De most már merész lett a kis szőke. Halkan, olyan halkan, ahogy
csak tudott, átmászott a farakásról a gunyhó tetejére. Hasrafeküdt a
tetőn is és úgy csúszott előre, fölfelé, hogy majd elől, az ajtó fölött
kidugja a fejét és lenézzen rájuk. Egyet-kettőt reccsentek is a deszkák
alatta s ilyenkor Nemecsek úgy érezte, hogy az ereiben megáll a vér… De
tovább mászott, óvatosan előredugta a fejét és ha e pillanatban a tótnak
vagy Gerébnek eszébe jutott volna, hogy fölnézzen, ugyancsak megijedt
volna, ha ott látja a deszkák peremén a Nemecsek okos kis szőke fejét,
amint tágranyitott szemmel figyel le azokra a dolgokra, amik a gunyhó
előtt történnek.
Geréb odalépett a tóthoz és barátságosan mondta neki:
– Jónapot Janó!
– Jónapot! – felelt a tót és ki se vette a pipát a szájából.
Geréb közel hajolt hozzá:
– Szivart hoztam Janó!
Erre már kivette szájából a pipát a tót. Felragyogott a szeme. Szegény
Jankónak életében nem sokszor jutott osztályrészül az a szerencse, hogy
egészben lássa a szivart. Ő csak olyankor jutott hozzá, amikor már
valaki elszívta a javát.
Geréb három szivart vett elő a zsebéből és Janó markába nyomta.
– Ejnye – gondolta magában Nemecsek – jól tettem hogy fölmásztam ide. Ez
akar valamit a tóttal, ha szivarral kezdi!
És hallotta, amint Geréb csöndesen mondta a tótnak:
– Janó jőjjön be velem a gunyhóba… nem akarok itt künn beszélni magával…
nem akarom, hogy meglássanak… valami fontos dologról van szó. Lehet itt
még szivart kapni nálam többet is!
És kihúzott a zsebéből egy egész marék szivart.
Nemecsek a fejét csóválta a háztetőn.
– Nagy komiszság lehet – gondolta, ha ilyen sok szivart hozott!
Persze a tót örömmel ment be a gunyhóba s Geréb utána. Geréb után
besompolygott a kutya is. Nemecsek bosszankodni kezdett.
– Semmit se fogsz hallani abból, amit beszélnek – gondolta – füstbe ment
az egész jól kieszelt tervem…
És nagyon irigyelte a kutyát, amely besompolyoghatott utánuk, még
mielőtt becsukták az ajtót. Mert még az ajtót is becsukták maguk után.
Nemecseknek eszébe jutottak azok a mesék, amelyekben a vasorrú bába
fekete kutyává változtatja a királyfit – és igazán most szívesen adott
volna érte tíz-húsz finom üveggolyót, ha valami vasorrú bába nehány
percre fekete kutyává varázsolta volna s helyette a Hektorból csinált
volna egy kis szőke Nemecseket. Hisz elvégre kollégák voltak,
közlegények voltak mind a ketten…
De a vasorrú bába helyett segítségére jött – egy vasfogú bogár. Az a
szegény szú, amely a fedél egyik deszkáját valamikor régen kirágta s az
egész családjával együtt jóllakott a jó puha fával, nem is sejtve, hogy
valamikor milyen nagy szolgálatot fog tenni a Pál-utcai fiúknak. Ahol a
szú megrágta a deszkát, ott vékonyabb volt. Nemecsek ráhajtotta a fülét
a deszkára és hallgatódzott. Tompa hangok jöttek a kis gunyhóból és
Nemecsek nemsokára örömmel tapasztalta, hogy minden szót, amit benn
egymással beszélnek, kitünően hall. Geréb csöndesen beszélt, mint aki
még ezen a magányos helyen is fél, hogy meghallja valaki, amit mond. Ezt
mondta a tótnak:
– Janó legyen esze. Tőlem annyi szivart kaphat, amennyit akar. De ezért
meg kell tenni valamit.
Janó dörmögve kérdezte:
– Mit kell csinálni?
– Csak ki kell kergetni a fiúkat a grundról. Nem kell megengedni, hogy
itt lapdázzanak, hogy széthordják a farakásokat.
Most néhány pillanatig nem hallatszott semmi. Nemecsek ebből arra
következtetett, hogy a tót gondolkozik. Aztán ismét hallatszott a tót
hangja:
– Ki kell kergetni?
– Igen.
– Miért?
– Mert mások akarnak idejárni. Ezek a mások csupa gazdag fiúk… annyi
szivar lesz, amennyi csak kell… még pénz is lesz…
Ez hatott.
– Pénz is lesz? – kérdezte Janó.
– Lesz. Forint lesz.
A forint aztán végleg lekenyerezte a tótot.
– Rendben van – mondta. – Ki fogjuk kergetni.
Csattant a kilincs, nyikorgott az ajtó. Geréb kilépett a gunyhóból. De
már akkor Nemecsek nem volt a háztetőn. Mint a macska, oly ügyesen
mászott le róla, talpraugrott és rohant a farakások közt vissza, a grund
felé. Nagyon izgatott volt a kis szőke és érezte, hogy e pillanatban az
összes fiúk sorsa, az egész grund jövője az ő kezében van. Mikor a
csoportot meglátta, már messziről kiáltott:
– Boka!
De nem felelt senki.
Újra kiáltott:
– Boka! Elnök úr!
Egy hang felelt:
– Még nincs itt!
Nemecsek száguldott, mint a szélvész. Erről az esetről azonnal
értesíteni kell Bokát. Azonnal kell cselekedni, még mielőtt kikergetik
őket a birodalmukból. Mikor az utolsó farakás mellett rohant el,
meglátta a gitt-egylet tagjait, akik még mindig gyűléseztek. Weisz még
mindig komoly arccal elnökölt és amikor a kis szőke elrobogott a
közgyűlés mellett, rákiáltott:
– Hahó! Hó! Titkár úr!
Nemecsek futtában intett, hogy nem áll meg.
– Titkár úr! – süvöltött utána Weisz s hogy nagyobb legyen a tekintélye,
erősen megrázta az elnöki csengőt.
– Nem érek rá! – kiáltott vissza Nemecsek és szaladt, hogy Bokát a
lakásán keresse föl. Weisz ekkor az utolsó eszközhöz nyúlt. Recsegő
hangon kiáltott utána:
– Közlegény! Állj!
Erre aztán meg kellett állnia, hiszen Weisz hadnagy volt… Dúlt-fúlt
mérgében a kis szőke, de kénytelen volt engedelmeskedni, mihelyt Weisz
elővette a rangját.
– Parancsol, hadnagy úr?
És haptákba állt.
– Kérem – mondta a gitt-egylet elnöke – épp most mondtuk ki, hogy a
gitt-egylet mától fogva mint titkos egylet fog tovább működni. Új
elnököt is választottunk.
A fiúk lelkesen kiáltották az új elnök nevét:
– Éljen Kolnay!
Csak Barabás mondta vigyorogva:
– Abcug Kolnay.
Az elnök pedig folytatta:
– Ha titkár úr meg akarja tartani a titkári állást, akkor most velünk
együtt le kell tennie a titoktartási becsületszót, mert ha Rácz tanár úr
megtudja, hogy…
Ebben a pillanatban meglátta Nemecsek a farakások közt sompolyogni
Gerébet. Ha Geréb most elmegy, vége mindennek… Vége az erődöknek, vége a
grundnak… De ha Boka itt a lelkére beszélne, még talán erőt venne rajta
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 05
  • Parts
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 01
    Total number of words is 4250
    Total number of unique words is 1774
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    53.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 02
    Total number of words is 4081
    Total number of unique words is 1648
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    56.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 03
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1704
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 04
    Total number of words is 4122
    Total number of unique words is 1598
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 05
    Total number of words is 4154
    Total number of unique words is 1646
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.2 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 06
    Total number of words is 4080
    Total number of unique words is 1566
    37.7 of words are in the 2000 most common words
    50.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 07
    Total number of words is 4174
    Total number of unique words is 1674
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 08
    Total number of words is 4017
    Total number of unique words is 1625
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 09
    Total number of words is 4152
    Total number of unique words is 1634
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 10
    Total number of words is 4142
    Total number of unique words is 1634
    38.3 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    61.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 11
    Total number of words is 525
    Total number of unique words is 341
    48.9 of words are in the 2000 most common words
    59.0 of words are in the 5000 most common words
    64.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.