A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 03

Total number of words is 4169
Total number of unique words is 1704
32.0 of words are in the 2000 most common words
46.4 of words are in the 5000 most common words
52.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Ez itt a várrom – magyarázta Boka. – Itt vigyáznunk kell, mert
hallottam, hogy a vörösingesek ide is ki szoktak rándulni.
Csónakos is megszólalt:
– Micsoda vár ez? A történelemben nem tanultuk, hogy a füvészkertben vár
lett volna…
– Ez csak rom. Ezt már romnak építették.
Nemecsek nevetni kezdett:
– Hát ha már építették miért nem építettek új várat? Száz év mulva
magától rom lett volna belőle…
– Ejnye de jó kedved van! – szólt rá Boka. – Bezzeg ha majd szemedbe
néznek a Pásztorok, elmegy a kedved a tréfától.
Valóban a kis Nemecsek erre savanyú pofát vágott. Olyan fiú volt, aki
minduntalan elfelejtette, hogy bajban van. Folyton emlékeztetni kellett
rá.
S azzal fölfelé kezdtek mászni a bodzabokrok közt, a rom kövein
kapaszkodva a dombra. Most Csónakos ment elől. Egyszerre úgy ahogy volt
négykézláb megállott. Fölemelte a jobb kezét. Majd hátra fordult és
ijedt hangon szólt:
– Itt jár valaki.
Lebújtak a magas fűbe. A mindenféle giz-gaz jól eltakarta kis alakjukat.
Csak a szemeik villogtak ki a sűrűből. Figyeltek.
– Tedd a földre a füledet Csónakos – adta ki suttogva a parancsot Boka.
– Az indiánok így szoktak hallgatózni. Így könnyen meghallja az ember ha
jár valaki a közelben.
Csónakos engedelmeskedett. Lehasalt a földre s egy helyen ahol nem nőtt
fű a földre hajtotta a fülét. De rögtön fel is kapta.
– Jönnek! – suttogta rémülten.
Most már indián módszer nélkül is lehetett hallani, hogy valaki csörtet
a bokrok közt. S ez a titokzatos valaki, akiről egyelőre azt se lehetett
tudni, hogy állat-e vagy ember, egyenesen feléjük jött. A fiúk
megszeppentek és még a fejüket is lekapták a fűbe. Csak Nemecsek szólalt
meg, halk, nyöszörgő hangon:
– Én haza szeretnék menni.
Csónakos nem vesztette el kedélyét. Ezt mondta:
– Lapulj meg, papuskám.
De miután Nemecsek erre még sem volt hajlandó bátornak lenni, Boka
kidugta a fejét a fűből és haragtól villogó szemmel szólt rá, persze
suttogva, hogy el ne árulja magát:
– Közlegény, lapuljon meg a fűben!
Ennek a parancsnak engedelmeskedni kellett. Nemecsek meglapult. A
titokzatos valaki pedig egyre csörtetett, de most úgy hallatszott,
mintha irányt változtatott volna s nem feléjük jönne. Boka újra
felágaskodott a fűben és szétnézett. Sötét alakot látott, aki most már
lefelé ment a dombról s botjával a bokrokat piszkálta.
– Elment, mondta a fűben hasaló fiúknak. – Az őr volt.
A vörösingesek őre?
Nem. A füvészkert őre.
Erre föllélekzettek. Felnőtt embertől ők meg nem ijedtek. Példa reá a
bibircsós orrú öreg honvéd a múzeum-kertben, aki nem bírt velük. Tovább
folytatták a mászást. De ekkor, úgy látszik, az őr meghallott valamit,
mert megállt és fülelni kezdett.
– Észrevettek, – dadogta Nemecsek. Most mind a ketten Bokára néztek,
várva intézkedését.
– Be a romba! – adta ki a parancsot Boka.
[Illustration: «Látták, hogy ez a valami egy tomahawk.»]
Mind a hárman hanyatthomlok bukdácsoltak lefelé a dombon, melyre az
imént oly óvatosan másztak fel. A romnak kis csúcsíves ablakai voltak.
Ijedten vették észre, hogy az első ablakot vasrács védi. A másodikhoz
sompolyogtak, azon is vasrács volt. Egy helyen végre találtak a kövek
közt egy akkora hasadékot, amelyen éppen befértek. Bebújtak a sötét
fülkébe és lélekzetüket is visszafojtották. Az őr alakja elhaladt az
ablakok előtt. Innen látták, hogy most végképpen elmegy a kert üllői-úti
része felé, ahol a lakóháza volt.
– Hála Istennek, – szólalt meg Csónakos, – ezen átestünk.
S azzal körülnéztek a sötét fülkében. Nyirkos, dohos volt itt a levegő,
mintha valami igazi vár pincéjében lettek volna. Botorkálás közben
egyszerre megállott Boka. Elbotlott valamiben. Lehajolt és fölvette a
földről ezt a valamit. A másik kettő odaugrott melléje, s az alkonyat
gyér világosságánál látták, hogy az a valami – egy tomahawk. Olyan
szekerce-féle, aminővel a regények tanusága szerint az indiánok szoktak
hadakozni. A tomahawk fából volt faragva s ezüstpapírral volt
beragasztva. Félelmetesen csillogott a sötétben.
– Ez az övék! – mondta áhítattal Nemecsek.
– Úgy van, – jegyezte meg Boka – s ha ez az egy itt volt, akkor itt
többnek is kell lenni.
Kutatni kezdtek s az egyik sarokban még hetet találtak. Ebből könnyű
volt kitalálni, hogy nyolcan vannak a vörösingesek. Úgy látszik, ez volt
a rejtett fegyvertáruk. Csónakosnak az volt az első gondolata, hogy a
nyolc szekercét hadizsákmány gyanánt el kellene vinni.
– Nem, – szólt Boka, – azt nem tesszük. Ez egyszerű lopás volna.
Csónakos elszégyelte magát.
– Most beszélj, papuskám! – bátorodott neki Nemecsek, de Boka gyöngéden
oldalba bökte, mire elhallgatott.
– Ne vesztegessük az időt. Másszunk ki és fel a dombra! Nem akarom, hogy
akkor érjünk a szigetre, amikor már nincs ott senki.
Ez a merész gondolat aztán újra kedvet adott nekik a kalandhoz. A
szekercéket szétszórták a fülkében, hogy lássák, járt itt valaki. Aztán
kimásztak a hasadékon és most már bátorságra kapva siettek fel a domb
tetejére. A domb tetejéről messzire el lehetett látni. Megálltak egymás
mellett és szétnéztek. Boka egy kis csomagot vett ki a zsebéből.
Újságpapirost göngyölt le róla s a papirosból egy kis
gyöngyház-távcsövet vett elő.
– Ez a Csele nővérének a szinházi gukkerja, – mondta és belenézett. De
szabad szemmel is el lehetett látni a szigetre. A kis sziget körül
fénylett a kicsike tó, ahol a vízi növényeket tenyésztik s amelynek a
partja sűrűn be volt nőve sással meg náddal. A sziget lombos fái, magas
bokrai közt kicsi fénypont csillogott. Erre a látványra mind a három fiú
elkomolyodott.
– Ott vannak, szólt fojtott hangon Csónakos. Nemecseknek a lámpa
tetszett:
– Lámpájuk is van!
A kis fénypont izgett-mozgott a szigeten, hol eltünt egy bokor mögött,
hol megint fölvillant a parton. Valaki vitte a lámpát ide-oda.
– Úgy látom, – szólt Boka, aki el nem vette volna a szeme elől a
távcsövet egy pillanatra sem, – úgy látom, hogy készülődnek valamire.
Vagy esti gyakorlatot tartanak… vagy…
Itt hirtelen elhallgatott.
– Nos? – kérdezte aggódva a másik kettő.
– Szent Isten, – mondta Boka, egyre a távcsőbe nézve, – az, aki a lámpát
viszi… az…
– Nos? Ki az?
– Ismerős alak… csak nem…
Följebb ment, hogy jobban lásson, de ekkor a lámpafény eltűnt egy bokor
mögött. Boka levette szeme elől a gukkert.
– Eltűnt, – mondta csöndesen.
– De ki volt?
– Nem mondhatom meg. Nem láttam jól és épp mikor szemügyre akartam
venni, eltűnt előlem. S amíg biztosan nem tudom, nem akarok senkit
meggyanusítani…
– Talán valaki a mieink közül?
Szomorúan felelt az elnök:
– Azt hiszem.
– De hiszen ez árulás! – kiáltott fel Csónakos, elfeledkezve arról, hogy
csöndben kell maradnia.
– Hallgass! Ha odaérünk, mindent meg fogunk tudni. Légy addig
türelemmel.
Most bizony már a kíváncsiság is hajtotta őket. Boka nem akarta
megmondani, kihez hasonlított a lámpás alak. Találgatták, de ezt is
megtiltotta az elnök, azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad gyanúba
keverni senkit. Izgatottan siettek le a dombról s lenn ismét négykézláb
folytatták útjukat a fűben. Most már észre se vették, ha tüske, csalán,
vagy éles kavics akadt a kezük alá. Siettek, némán csúsztak egyre
közelebb a titokzatos kis tó partjához.
Odaértek. Itt föl lehetett állani, mert a sűrű sás, nád, meg a parti
bokor oly magas volt, hogy eltakarta kis alakjukat. Boka hidegvérrel
adta ki a parancsokat:
– Itt valahol egy csónaknak kell lenni. Én majd jobbra megyek a parton,
keresni a csónakot Nemecsekkel, te meg Csónakos balra mégy. Aki előbb
akad rá a csónakra, az megvárja a másikat.
Néma csöndben rögtön el is indultak. De alig tettek néhány lépést, Boka
a sás között meglátta a csónakot.
– Várjunk, – mondta.
Vártak, míg Csónakos majd egészen megkerüli a tavat és a túlsó oldalról
visszakerül ide. Leültek a partra s kis ideig a csillagos eget nézték.
Aztán figyeltek, hogy nem hallatszik-e át valami beszéd a szigetről.
Nemecsek okos akart lenni.
– Te, mondta, – majd én a földre hajtom a fülemet.
– Hagyd csak a füledet békén, – szólt Boka, – azt ugyan hiába hajtanád
víz partján a földre. De ha lehajolunk a víz fölé, ott jobban hallunk. A
halászokat láttam, amint a Dunán a víz fölé hajolva diskurálnak
egymással az egyik partról a másikra. Este a víz kitűnően viszi a
hangot.
Le is hajoltak a víz fölé, de nem hallottak érthető szavakat. Csak
suttogás, motoszkálás hallatszott a kis szigetről. Közben megérkezett
Csónakos s búsan jelentette:
– Nincs csónak sehol.
– Ne búsulj, papuskám – vigasztalta Nemecsek, – már megvan.
És elindultak, le a csónak felé.
– Beleülünk?
– Nem itt ülünk bele, – szólt Boka. – A csónakot előbb elvontatjuk a
híddal átellenben eső partra, hogy ha észrevesznek, ne legyünk a híd
közelében. A hídtól legmesszebb eső ponton fogunk átevezni, hogy nagyot
kelljen kerülniök, ha utánunk akarnak szaladni.
Ez az előrelátó okosság tetszett a másik kettőnek. Bátorságot öntött
beléjük az a tudat, hogy a vezérük ilyen okos fiú s ilyen ügyesen tud
számítani. A vezér pedig megszólalt:
– Kinél van spárga?
Csónakosnál volt. Csónakos zsebében minden volt. Nincs az a bazár,
amiben annyi minden lett volna, mint a Csónakos zsebében. Volt abban
bicska, spárga, golyó, rézkilincs, szög, kulcs, rongy, noteszkönyv,
srófhúzó, meg még Isten tudja micsoda. Elővette a spárgát s ezt Boka
rákötötte a csónak orrán levő karikára. S azzal a parton vontatni
kezdték nagyon lassan, óvatosan a csónakot, a sziget tulsó oldala felé.
Miközben vontatták, folyton figyelték a szigetet. És mikor elérkeztek
arra a helyre, ahol be akartak ülni a rozoga alkotmányba, ismét
hallották az iménti füttyöt. De most már nem ijedtek meg tőle. Tudták
jól, hogy ez jelenti az őrváltást a hídon. És már csak azért sem voltak
most már ijedősek, mert úgy érezték, hogy benne vannak a harc hevében.
Így vannak ezzel az igazi katonák is, az igazi háborúban. Amíg nem
láttak ellenséget, minden bokortól ijedeznek. Mikor aztán az első golyó
elfütyült a fülük mellett, nekibátorodnak, szinte megrészegednek tőle és
elfelejtik, hogy a halálnak rohannak.
A fiúk beleültek a csónakba. Elsőnek Boka lépett bele, másodiknak
Csónakos. Nemecsek félénken lépkedett az iszapos parton.
– Gyere, gyere papuskám, – biztatta Csónakos.
– Jövök, papuskám, – mondta Nemecsek, azzal egyet csúszott, ijedtében
belekapaszkodott egy vékony nádszálba és szó nélkül belepottyant a
vízbe. Nyakig merült a lébe, de kiáltani nem mert. Rögtön felállott a
sekély mederben és nagyon nevetséges kis figura volt, amint csurgott
róla a víz s a kezében még mindig görcsösen szorongatta a tollszár
vékonyságú nádszálat.
Csónakos nem tudta visszatartani a nevetést, kipuffant:
– Ittál, papuskám?
– Nem ittam, – mondta ijedt arccal a kis szőke s amúgy vizesen, sárosan,
csurogva-csöpögve beült a csónakba. Még sápadt volt az ijedtségtől.
– Nem hittem volna, hogy ma még fürödni is fogok, – mondta csöndesen.
De nem volt veszteni való idő. Boka meg Csónakos megkapták az evezőket
és ellökték a parttól a csónakot. A nehéz csónak lustán lendült ki a
vízre és felfodrozta a csöndes tavacskát maga körül. Az evezőket
nesztelenül mártogatták, a vízbe, s olyan nagy volt a csönd, hogy
tisztán lehetett hallani, amint a csónak orrában gubbaszkodó kis
Nemecseknek vacogott a foga. Néhány pillanat multán a sziget partjára
szaladt a csónak. A fiúk sietve jöttek ki belőle, s azonnal lebújtak egy
bokor mögé.
– No idáig is eljutottunk volna, – mondta Boka, s halkan, óvatosan
mászni kezdett a parton. A másik kettő utána.
– Hohó – fordult vissza az elnök – a csónakot nem hagyhatjuk magára. Ha
meglátják, nem tudunk elmenekülni a szigetről. A hídon őrök állanak. Te
maradj a csónaknál, úgyis Csónakos a neved. És ha valaki észreveszi a
csónakot, vedd a szádba az ujjadat és fütyülj akkorát, amekkorát csak
tudsz. Mi majd visszarohanunk, beugrunk a csónakba és te eltaszítod a
parttól.
Csónakos visszakullogott a ladikhoz és titokban annak örült, hogy talán
lesz alkalma egy akkorát füttyenteni, amekkorát csak tud…
Boka pedig tovább ment a kis szőkével a víz mentén. Ahol a bokrok
magasabbak voltak, ott felállottak, s úgy osontak tovább. Az egyik ilyen
magas bokornál aztán megállottak. Itt félrehajtották a lombot. Beláttak
a sziget közepére, melyen kis tisztás volt, s ekkor meglátták a
vörösingesek félelmetes csapatját. Nemecseknek dobogni kezdett a szíve.
Közelebb simúlt Bokához.
– Ne félj – súgta a fülébe az elnök.
A tisztás közepén nagy kő volt, s a kövön volt a lámpa. A lámpa körül
guggoltak a vörösingesek. Valóban, mindnyájának vörös volt az inge. Áts
Feri mellett guggolt a két Pásztor és a kisebbik Pásztor mellett valaki,
akinek nem volt vörös tornainge…
Boka érezte, amint Nemecsek reszketni kezd mellette.
– Te… – mondta Nemecsek, de csak ennyit tudott mondani – te…
Aztán halkan hozzátette:
– Látod?
– Látom – szólt szomorúan Boka.
A vörösingesek mellett ott guggolt Geréb. Tehát nem csalódott, mikor a
dombról erre nézett. Valóban Geréb volt az, aki a lámpával járt-kelt az
imént. Most kettőzött figyelemmel figyelték a vörösinges csapatot. A
lámpa furcsán világította meg a sötétarcú Pásztorokat, meg a többiek
vörös ingét. Mind hallgattak, csak Geréb beszélt csöndesen. Valami olyat
adhatott elő, ami nagyon érdekelte a többit, mert mind feléje hajoltak s
nagy figyelemmel hallgatták. Az esti nagy csöndben a két Pál-utcai fiú
is hallotta Geréb szavait. Ezt mondta:
– A grundra kétfelől lehet bejutni… Be lehet menni a Pál-utcáról, de
onnan nehéz, mert a törvénybe van írva, hogy aki bemegy, annak be kell
reteszelni maga után az ajtót. A másik bejárás a Mária-utca felől van.
Itt a gőzfűrész nagy kapuja tárva-nyitva áll, s a farakások közt el
lehet innen jutni a grundba. Ez csak azért nehéz, mert a farakások közt
az utcákban erődök vannak…
– Tudom – szólt közbe Áts Feri mély hangon, mely megborzongatta a
Pál-utcaiakat.
– Tudhatod, hiszen ott voltál – folytatta Geréb. – Az erődökben őrök
vannak s ezek azonnal jelt adnak, ha valaki közeledik a farakások közt.
Nem is ajánlom, hogy arról jőjjetek…
Tehát arról volt szó, hogy a vörösingesek odajőjjenek a grundra…
Geréb tovább beszélt:
– A legjobb az lesz, ha előre megbeszéljük, hogy mikor jöttök. Akkor
majd én megyek be a grundra utolsónak és nyitva hagyom a kis ajtót. Nem
fogom bereteszelni.
– Jól van – szólt közbe Áts Feri – ez helyes. A világért sem akarom
olyankor elfoglalni a grundot, amikor nincs ott senki. Annak rendje és
módja szerint háborút fogunk viselni. Ha ők meg tudják védeni a
grundjukat, jó. Ha nem tudják megvédeni, elfoglaljuk és kitűzzük a vörös
zászlókat. Nem kapzsiságból tesszük, hiszen tudjátok…
Az egyik Pásztor szólalt most meg:
– Azért tesszük, hogy legyen hol labdáznunk. Itt nem lehet és az
Eszterházy-utcában mindig veszekedni kell a helyért… Nekünk labdaterület
kell és punktum!
Íme, épp olyan okból határozták el a háborút, mint amilyen okokért az
igazi katonák szoktak harcolni. Az oroszoknak tenger kellett, azért
hadakoztak a japániakkal. A vörösingeseknek labdahely kellett, s miután
máskép nem ment, háború útján akarták megszerezni.
– Tehát annyiban maradunk – szólt a vörösingesek vezére, Áts Feri – hogy
a megbeszélés szerint te nyitva fogod felejteni a Pál-utcai kis kaput.
– Igen! – mondta Geréb.
Szegény kis szőke Nemecseknek azonban most már nagyon fájt a szíve. Ott
állott, csuromvíz ruhában, nagyranyitott szemmel nézve a tűzfény körül
ülő vörösingeseket s köztük az árulót. Annyira fájt a szíve, hogy mikor
Geréb szájából elhangzott az «igen», mely azt jelentette, hogy Geréb
hajlandó elárulni a grundot, sírva fakadt. Megölelte Boka nyakát,
csöndesen zokogott és csak ezt mondogatta:
– Elnök úr… elnök úr… elnök úr…
Boka szelíden eltolta magától:
– Most nem érünk semmit a sírással.
De az ő torkát is fojtogatta valami. Nagyon szomorú dolog volt az, amit
Geréb itt művelt.
De most hirtelen, Áts Feri intésére felállottak a vörösingesek.
– Haza fogunk menni – szólt a vezér. – Mindenkinek megvan a fegyvere?
– Igen – mondták egyszerre valamennyien s fölvették a földről hosszú
falándzsáikat, melyeknek a végén pici vörös zászlócska volt.
– Előre – vezényelte Áts Feri – be a bokrok közé, gúlába rakni a
fegyvereket.
És elindultak mind, Áts Ferivel az élükön, a kis sziget belseje felé.
Geréb is velük ment. A kis térség üresen maradt, közepén a kő, a kövön
az égő lámpa. Hallatszottak a lépteik, amint egyre távolodtak, mentek
befelé a sűrűbe, elrejteni a lándzsáikat.
Boka megmozdúlt.
– Most – súgta oda Nemecseknek s a zsebébe nyúlt. A piros cédulát vette
elő, melybe már bele volt illesztve egy rajzszög. Félrehajtotta a bokor
ágait s hátraszólt a kis szőkének:
– Itt várj. Meg se moccanj!
S azzal beugrott a kis tisztásra, ahol az előbb még körben ültek a
vörösingesek. Nemecsek még a lélekzetét is visszafojtotta, úgy nézett
utána. Bokának első dolga az volt, hogy a nagy fához ugrott, mely a
tisztás szélén állott, s mely lombkoronájával, mint valami nagy ernyő,
az egész szigetet betakarta. A fatörzsre egy szempillantás alatt
feltűzte a piros cédulát s azzal a lámpához osont. Kinyitotta a lámpa
egyik ablakát s belefújt. A gyertya elaludt s e pillanatban Nemecsek
Bokát is elvesztette szem elől. De még hozzá sem szokott a szeme a
sötétséghez, már mellette állott Boka s karonfogta:
– Rohanj utánam, ahogy csak tudsz!
Azzal vágtatni kezdtek a sziget partjára, a csónak felé. Mikor Csónakos
meglátta őket, beugrott a ladikba, a partnak támasztotta az evezőt, hogy
minden pillanatban kész legyen az indulásra. – A két fiú beugrott a
csónakba.
– Mehetünk – lihegte Boka.
Csónakos nekifeszítette a partnak az evezőt, de a csónak nem indúlt.
Nagyon erősen szaladtak neki idejövet a partnak s a csónak félig
szárazon volt. Valakinek ki kellett szállani belőle, hogy megemelje az
orrát s beletaszítsa a vízbe. De már ekkor hangok hallatszottak a
tisztás felől. A vörösingesek visszatértek a fegyvertárból és eloltva
találták a lámpát. Eleinte azt hitték, hogy a szél fútta el, de mikor
Áts Feri megnézte, látta, hogy a lámpa kis ablaka nyitva van.
[Illustration: «A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a piros
cédulát.»]
– Itt járt valaki! – kiáltotta bömbölő hangján s oly hangosan, hogy a
csónakkal kínlódó fiúk is meghallották.
Meggyújtották a lámpát s ekkor mindenkinek szemébe tűnt a fára tűzött
piros cédula. «Itt voltak a Pál-utcai fiúk.» A vörösingesek összenéztek.
Áts Feri elkiáltotta magát:
– Hát ha itt voltak, akkor még most is itt vannak! Utánuk!
Nagyot füttyentett. A hídról besiettek az őrök és jelentették, hogy a
hídon senki sem jöhetett be a szigetre.
– Csónakon jöttek – mondta a fiatalabbik Pásztor.
És a csónakkal bajlódó három fiú rémülten hallotta a rájuk vonatkozó
harsány kiáltást:
– Utánuk!
S épp, mikor ez a szó elhangzott, sikerült Csónakosnak a ladikot a vízbe
taszítani s neki magának még beleugrani. Rögtön meg is kapták az
evezőket és teljes erővel kezdtek a part felé evezni. Áts Feri ordítva
adta ki a rendelkezéseket:
– Wendauer fel a fára, utánuk nézni! Pásztorék, ki a hídra és
jobbról-balról a tó partján keríts!
Most úgy látszott, hogy be vannak kerítve. Amíg azt a négy-öt
evezőcsapást megteszik, mely a partra viszi őket, addig a gyorsanfutó
Pásztorok megkerülik a tavat s aztán nincs menekvés se jobbra, se balra.
Ha pedig előbb jutnak a partra, mint a Pásztorok, akkor a fa tetejére
küldött őrszem szemmel tarthatja őket s megmondja, merre menekülnek. A
csónakból látták, amint Áts Feri a lámpával a kezében futkosott a sziget
partján. Aztán dobogás hallatszott: most rohantak ki a Pásztorok a
fahídon a szigetről…
Mire azonban az őrszem felkapaszkodott a fára, ők partot értek.
– Most kötött ki a csónak a parton! – süvöltözött egy hang a fáról. S
rögtön felelt rá a vezér mély hangja:
– Utánuk mindenki!
A három Pál-utcai fiú azonban most már lélekszakadtából futott.
– Nem szabad, hogy utólérjenek – mondta futásközben Boka. – Sokkal
többen vannak, mint mi!
Tovább vágtattak, úton, gyepen keresztűl, elől Boka, nyomában a másik
kettő. Egyenest az üvegház felé tartottak.
– Be az üvegházba! – lihegett Boka s az üvegház kisajtaja felé rohant.
Az ajtó szerencsére nyitva volt. Besurrantak és elbújtak a nagy ciprusok
mögé. Künn csönd volt. Úgy látszik, az üldözők elvesztették a nyomot.
A három kis legény most megpihent kissé. Körülnéztek a furcsa épületben,
melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi este halvány
világossága. Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház. Ők a
balszárnyában voltak s azon túl még az épület középrésze következett,
majd a jobbszárnya. Végesvégig nagylevelű, kövértörzsű fák állottak nagy
zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A
középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek
fölfelé s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő
közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint
magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó
illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel
fűtött nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz. Koppantak
a csöppek a nagy, kövér leveleken s amikor egy-egy nagy pálmalevél
megzörrent, a fiúk mindíg valami furcsa délszaki állatot véltek látni,
amely itt futkos ebben a meleg, nyirkos, sűrű kis erdőben, a zöld dézsák
között. Biztosságban érezték magukat s kezdtek azon tűnődni, hogy mikor
fognak innen szabadulni.
– Csak ránk ne zárják az üvegházat – suttogta Nemecsek, aki kimerülten
ült egy nagy pálma tövében, s akinek jól esett a fűtött helyiség, mert
bőrig át volt ázva.
Boka megnyugtatta:
– Ha eddig nem zárták be, ezúttal sem zárják be.
Hát ültek és füleltek. Semmi hang. Itt senkinek se jutott eszébe keresni
őket. Aztán fölkeltek és botorkálni kezdtek a magas polcok között,
melyek telistele voltak rakva zöld bokrocskákkal, szagos füvekkel, nagy
virágokkal. Csónakos neki is ment az egyik polcnak és beléje botlott.
Nemecsek szolgálatkész akart lenni.
– Megállj – mondta – majd világítok.
És mielőtt még Boka ebben megakadályozhatta volna, gyújtót vett elő a
zsebéből és rápörcentett az egyikre. A gyújtó fellobbant, de a következő
pillanatban ki is aludt, mert Boka kiütötte a kis szőke kezéből.
– Majom! – szólt rá haragosan. – Elfelejted, hogy üvegházban vagy!
Hiszen ennek a háznak a fala is üvegből van… most biztosan meglátták a
fényt!
Megálltak és hallgatóztak. Valóban, Bokának igaza volt. A vörösingesek
meglátták a fellobbanó világosságot, mely egy pillanatra az egész
üvegházat kivilágította. S a következő pillanatban már hallatszottak a
kavicson ropogó lépteik. Ők is a balszárny ajtaja felé tartottak.
Hallották, amint Áts Feriből megint kitört a hadvezér:
– Pásztorok a jobb kis ajtón – kiáltotta – Szebenics a középajtón, én
meg itt!
A Pál-utcaiak egy pillanat alatt elbújtak. Csónakos egy polc alá hasalt.
Nemecseket pedig azzal a megokolással, hogy ő már úgyis vizes,
beleküldték az aranyhalas medencébe. A kis szőke állig bújt le a vízben
s a fejét egy nagy páfránylevél alá húzta. Bokának már csak annyi ideje
maradt, hogy a nyitott ajtó mögé állhasson.
Áts Feri pedig bevonúlt kiséretével az ajtón, a lámpával a kezében. A
lámpa fénye úgy esett az üvegajtóra, hogy Boka jól láthatta Áts Ferit,
de ez nem láthatta az ajtó mögé rejtőzött Bokát. És Boka jól megnézte a
vörösinges vezért, akit csak egyszer látott közelről, a múzeum-kertben.
Szép fiú volt Áts Feri s most ragyogott a szeme a harcvágytól. De
csakhamar eltűnt előle. Bejárta a többivel az utakat s a jobb szárnyban
a polcok alá is néztek. A medencében egyiknek sem jutott eszébe
keresgélni. Csónakos pedig csak úgy menekedett meg a fölfedeztetéstől,
hogy mikor az ő polca alá akartak nézni, az a fiú, akit Áts Feri
Szebenicsnek nevezett, így szólt:
– Ezek már rég kimentek innen a jobboldali ajtón…
És miután ő arra indúlt, a keresgélés hevében a többi is utána szaladt.
Keresztülvágtattak az üvegházon s néhány tompa puffanás jelezte, hogy ők
se nagyon kimélték a cserepeket. Aztán kimentek s újra csönd lett.
Elsőnek Csónakos bújt elő.
– Papuskám – mondta – a fejemre dőlt egy cserép. Csupa föld vagyok…
És buzgón köpte a homokot, amivel tele volt orra-szája. Másodiknak, mint
valami vízi szörnyeteg, Nemecsek bújt ki a medencéből. Szegényke megint
csurgott-csöpögött s amint ő már szokta, pityergőre álló hangon
panaszkodott:
– Hát én már egész életemben folyton a vízben leszek? Mi vagyok én?
Béka?
Megrázta magát, mint a vízzel leöntött pincsikutya.
– Ne síránkozzál, – szól rá Boka. – És most gyerünk, hadd legyen már
vége egyszer ennek az estének…
Nemecsek sóhajtott:
[Illustration: «Egész életemben folyton a vízben leszek?»]
– De szeretnék már otthon lenni!
Itt eszébe jutott, hogy mily fogadtatásban lesz része otthon, ha
meglátják a vizes ruháját. Hát kijavította amit mondott:
– Nem is szeretnék olyan nagyon otthon lenni!
Szaladtak vissza az akácfa mellé, ahol bemásztak a düledező palánkon.
Néhány perc alatt elérték. Csónakos fel is mászott a fára, de mielőtt
rálépett volna a kerítés tetejére, visszanézett a kertbe. Ijedten
kiáltotta:
– Ott jönnek!
– Vissza a fára! – szólt Boka.
Csónakos visszament a fára s maga után fölsegítette két társát. Olyan
magasra másztak, amily magasan csak bírta őket az ág. Boszantotta őket
az a gondolat, hogy épp most csípjék el őket, amikor már oly közel
voltak a meneküléshez.
A vörösinges csapat hangos trappolással érkezett a fához. A fiúk fönn
némán kuksoltak, mint három nagy madár a sűrű lomb között…
Megint az a Szebenics szólalt meg, aki az üvegházban is elbolondította
előlük a csapatot:
– Láttam, amint keresztülugrottak a kerítésen!
Úgy látszik, ez volt a legostobább köztük, ez a Szebenics. És mivel
rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is, hát folyton ő
kiabált. A vörösingesek, akik ügyes tornászok voltak, egy pillanat alatt
átvetették magukat a palánkon. Áts Feri utolsónak maradt s mielőtt
kimászott volna, elfújta a lámpát. Ugyanazon az akácfán kapaszkodott fel
ő is a palánkra, amelynek tetejében a három madár fészkelt. Sőt
Nemecsekről, aki még egyre csöpögött, mint valami lyukas eresz, a nyaka
közé is hullott néhány kövér vízcsepp.
– Esik az eső – kiáltotta Áts Feri, megtörülte a nyakát és azután ő is
kiugrott az utcára.
– Ott mennek! – hangzott az utcáról s mind szaladni kezdtek, annak
jeléűl, hogy Szebenics megint tévedett. Meg is jegyezte Boka:
– Ha ez a Szebenics nem volna, már rég a kezük közé kerültünk volna…
Most már érezték, hogy végleg megmenekültek a vörösingesek elől. Látták
őket, amint két csöndesen ballagó fiú után szaladtak az egyik kis utcán.
A két fiú megijedt tőlük és szintén szaladni kezdett. Nagy ordítás tört
ki erre és a vörösingesek nekivadultan rohantak utánuk. A lárma messze
halt el, valami józsefvárosi kis utcácskában…
Lemásztak a kerítésről és nagyot lélekzettek, mikor megint az utca
kövezetét érezték a lábuk alatt. Egy öreg asszony baktatott arrafelé,
majd más járókelők jöttek. Érezték, hogy megint a városban vannak s itt
már semmi bajuk nem történhetik. Fáradtak, éhesek voltak. A közeli
árvaházban, melynek ablakai barátságosan világlottak ki a sötét estébe,
vacsorára harangoztak.
Nemecsek didergett.
– Siessünk – mondta.
– Megállj – szólt Boka – te lóvonaton menj haza. Nesze, adok pénzt.
A zsebébe nyúlt, de bennakadt a keze. Csak három krajcárja volt az
elnöknek. Nem volt más a zsebében, mint három rézkrajcár, meg a finom
tintatartó, melyből vidáman folydogált a kék tinta. Előhúzta a tintás
három krajcárt és odaadta Nemecseknek:
– Csak ennyi van.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 04
  • Parts
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 01
    Total number of words is 4250
    Total number of unique words is 1774
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    53.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 02
    Total number of words is 4081
    Total number of unique words is 1648
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    56.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 03
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1704
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 04
    Total number of words is 4122
    Total number of unique words is 1598
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 05
    Total number of words is 4154
    Total number of unique words is 1646
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.2 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 06
    Total number of words is 4080
    Total number of unique words is 1566
    37.7 of words are in the 2000 most common words
    50.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 07
    Total number of words is 4174
    Total number of unique words is 1674
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 08
    Total number of words is 4017
    Total number of unique words is 1625
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 09
    Total number of words is 4152
    Total number of unique words is 1634
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 10
    Total number of words is 4142
    Total number of unique words is 1634
    38.3 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    61.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Pál-utcai fiúk: Regény kis diákok számára - 11
    Total number of words is 525
    Total number of unique words is 341
    48.9 of words are in the 2000 most common words
    59.0 of words are in the 5000 most common words
    64.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.