A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 15

Total number of words is 4131
Total number of unique words is 2026
31.2 of words are in the 2000 most common words
42.4 of words are in the 5000 most common words
49.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
István révén, kinél a Kohlbrunn nővére, Ludmilla, szakácsné volt, egy
kis jószágot vásárolt közben Trencsénben, de minthogy nem értett a
gazdálkodáshoz, csakhamar ellovazta a maga százezer forintját, a mikor
aztán közbelépett Kohlbrunn papa s rákényszeríté, hogy a felesége
megmaradt hozományával valami üzlethez fogjon. Kézzel-lábbal tiltakozott
ez ellen az ujdonsült nemes, így nem illik, úgy nem illik a czímert
megfertőzni, de kényszerhelyzetbe jutott s minthogy semmihez sem értett
a világon, csak a prémekkel való bánáshoz, a mit apjánál, a szécsényi
szűcsnél látott, egy prémárú üzletet nyitott Pozsonyban, mely azonban
nem nagyon virágzott, a gazdag dietai követek többnyire Bécsben
vásárolván szeretőiknek a muffokat és a czobolyprémes felöltőket, de
mindenesetre legillőbb foglalkozás volt Velkovicshoz, mert tigrisek,
medvék, kék rókák és más nemesebb állatok bőre egyáltalában nem
vethetett árnyékot a kutyabőrre.
Tóth Miskáék még Párisban maradtak egy darabig, aztán pedig
átvitorláztak az új világba, miután előbb Londonnak is szenteltek egy
pár hetet.
– Azokban az országokban álljunk meg, – szokta mondani Miska, – a hol
már királyt nyakaztak. A hol még nem nyakaztak, ott nem érdemes
megállni.
Végre hát abba az országba jutott, a hol még sohasem volt király. Ez az
igazi. Itt már nemcsak megállni érdemes, de letelepedni is.
Eleinte csak mint utasember nézett szét s tanulmányozta a new-yorki
életet. Az ember minden új országban macskakölyök egy ideig, csak
hetednapra nyilnak ki a szemei. De ez a hetednap eltarthat hét
esztendeig vagy holtig is. Nagy dolog látni, tudni.
Egy-két havi ott tartózkodás után elhatározta, hogy hasznát veszi
művészetének, tajtékpipákat fog metszeni s e végből műhelyt rendezett be
s mikor már több pipát készített, egy kis boltot nyitott, remekeit a
kirakatba helyezve el, gondolta, tódulni fognak hozzá az emberek s
csengő dollárokkal fizetik ügyességét, de számítása egy csöppet se vált
be. Extra Hungariam non est pipa, non est ita. A yankeek és a matrózok,
Amerika legerősebb dohányosai, a fa- és cseréppipákhoz voltak szokva, s
épen úgy nem birtak érzékkel a pipák stylje, formái és ornamentikája
iránt, mint a hogy senki sem törődik vele, hogy a kocsikenőcs milyen
alakú dobozban legyen, mahagoni fából készíttessék-e, esetleg
faragványokkal, vagy pusztán négy vékony deszkából üssék-e össze? A
pipánál az a fő, hogy jól szeleljen s anyaga a dohánynedveknek minél
jobban ellenálljon. A kiszívás nemes mestersége ismeretlen az amerikai
férfi-ambicziók közt. Az, hogy valami tárgy, a mely fehér, sárgának, sőt
feketének változzék át, teljesen impraktikus törekvés és csak abban az
esetben érdemli meg a figyelmet, ha az illető tárgy lopott és a
szinváltozás által felismerhetlenné lesz.
Szóval az üzlet nem mutatkozott jövedelmezőnek, Miska hát csakhamar
abbahagyta s egyebet próbált. Csodálkozott ugyanis, hogy az amerikai
pékek csupán kenyeret, kalácsot és zsemlyét sütnek, az úgynevezett
«szarvast» (alias sóskiflit), melyet édes atyja sóval és keménymaggal
behintve a tetejét, oly pompásan tudott készíteni, nem ismerik.
Összejárta mind a pékboltokat, tudakozódott a nevezetes sütemény után,
melyre négyszeresen jobban ízlik a sör és a bor s miután többnyire hírét
se hallották a benszülött pékmesterek és ebédelőtti sörfogyasztók,
merész elhatározással, óriási reklámot csapva a lapokban és az utczai
plakátokon, egy hatalmas sütődét állított fel s a város különböző
pontjain egyszerre három üzletet nyitott, a hol az általa készített
sóskifliket és pereczeket árulják.
Nagy szerencséje volt, épen jó időben, teljes szélcsendben, a new-yorki
uborkaidény alatt lett piaczra dobva az élelmi czikk. Egész New-York
megmozdult erre a hírre. A korcsmárosok, serfőzők majd megőrültek
örömükben s egy varázsütésre teltek meg városszerte a süteményes
kosarak, melyeket a vendégek elé raktak a mr. Tóth csodálatos
félholdjaival. Micsoda fönséges találmány! A fogyasztás megélénkül.
Mindenki az új találmányról beszélt. Az ördögbe is, ez nem tréfa!
Megérdemli mr. Tóth, hogy az emberiség legnagyobb jótevői közt
említtessék. Némelyek egyenesen Kolumbus mellé helyezték, kivált a
korhelyek. Kolumbus több földet adott a világnak, mr. Tóth több szomjat.
A kiváncsiság nőttön-nőtt. A sósperecz és a keménymagos szarvas még a
szalonokba is utat talált, s mr. Tóth erszényébe csodálatos
szaporasággal dőlt a pénz.
Üzleteit egyre bővítvén, kifli-király lett belőle s már a harmadik
esztendőben megküldte Velkovicsnak Pozsonyba a százezer forintot, írván:
«A kamat majd következik»
Újabb három év mulva, miután Velkovics a forradalomban tönkrement, újabb
százezer forintot küldött neki azzal a biztatással: «Kamatok kamatja
következik.»
Velkovics e második küldeménynyel visszavásárolta egyszer már elúszott
trencséni birtokát, valamint csinos házat szerzett Trencsénben, a hol
apránként népszerű lett, úgy hogy polgármesternek is megválasztották az
egykori orvosnövendéket és szűcsöt, mivelhogy Trencsén város lakossága
csupa iparosokból és lateinerekből állt, amazoknak jól esett, hogy szűcs
volt, ezeknek, hogy egykor az orvosi egyetemen járt s mert valamennyien
telivér polgárok voltak, nem adták egy vak lóért, hogy a polgármesterük
nemes ember.
Mindezekről azonban csak levelekből értesült a new-yorki pék, ki
valóságos nábob lett azóta és csak mintegy húsz év mulva került haza a
halálos beteg Kohlbrunn apó kivánságára, ki még utoljára látni kivánta
Krisztina leányát és ismeretlen unokáját, Tóth Marit.
Mire megérkeztek, akkorra már az öreg kékfestő csendesen pihent a szép
pozsonyi temetőben, csak a frissen hányt rögöket láthatták. Tóth Mihály
legott vissza akart fordulni, mert úgymond, az üzlet (mely óriási
arányokat öltött azóta) nem nélkülözheti hosszan a főnököt. Velkovics (a
kivel most rendbehozta a kamatok kamatjait is) nem engedte elmenni,
várja be, ha már itt van, a végrendelet felbontását. A végrendeletből
aztán kisült, hogy az öreg úr, ki ingatlanait igazságosan felosztotta
gyermekei közt, Tóthéknak egy értékes szőlőt hagyott a Somlyó-hegyen.
Tóth Miska megint el akart menni, de Velkovicsék megint nem engedték.
– Ha már itt vagy, sógor, nézd meg legalább a szőlődet.
Tóthék tehát és Velkovicsék, a hol szinte növekedett egy kis fruska, a
virgoncz Rozália, kirándultak egy napon a somlyói szőlőbe. Minthogy épen
ősz volt, bár még jóval a szüret előtt, teljes pompájában mosolygott a
csinos ingatlan új gazdájára.
Négy vagy öt magyar hold lehetett a szőlő, a Pápa felé eső oldalon,
kényelmes villával a közepén. Pénzben kifejezve nem nagy örökség, ha
Tóth Mihályról van szó: mi egy úrnak egy hagyma? És mégis valami
csodálatos érzéstől kezdett dagadozni, mikor végigjárta reggelenkint a
barázdákat s a venyigék buja leveleiről olyan ismerősen, üdén nézegettek
rá a csillogó harmatcsöppek, mintha láthatatlan testű tündérek szemei
volnának. A hamvas, aranyló szőlőfürtök ránevettek. A reggeliző rigók
neki fütyültek. A fölásott föld lélekzeni, pihegni látszott s olyan
aromákkal tölté meg a levegőt, mely mámorossá tette. Ah, micsoda szaga
volt ennek a földnek! Egyszer csak azt találta mondani Tóth Miska, a ki
eddig mindig sürgette a hamari visszautazást:
– Ejh, ha már egyszer itt vagyunk, itt is maradunk a szüretre.
Megkóstolom mustban a boromat és legalább mulatunk egyet.
A venyigék pedig azt felelték erre Tóth Mihálynak: Mi se virágoztunk,
csak gyümölcsöt hoztunk, te is csak dolgoztál, sohase mulattál: jól
teszed, ha mulatsz.
Mélyen elgondolkozott a kifli-király. Csakugyan furcsa az, hogy a
venyigének van a legjelentéktelenebb virága minden gyümölcsöt hozó és a
legértékesebb gyümölcse minden virágzó növény között.
De a szüret még csak néhány nap mulva lehetne, addig elég ideje maradt
Tóth Mihálynak, hogy a szőlője minden zeg-zugát bejárja s úgyszólván
minden tőkéjét megismerje, ez dinka, ez hönigli, az góhér, muskotály,
kadarka. Különös. Lassan-lassan ezek mind élőlényekké válnak és az ember
tudja, hogy az egyik hönigli beteg, hogy amott a szögletben egy dinkának
az életnedveit elvonja egy vadócz, azt ki kell onnan vágni.
A gazda jár, jár a barázdákon, méregeti a szőlőhatárokat, elmegy a
grániczra, összehasonlítja a szomszédéval, ide egy lugast tervez, amott
az aljat ki kellene ültetni őszibaraczkkal. A ház elé remek volna néhány
vadgesztenye… a domb tetejére egy filagória. Mindez akaratlanul megy
végbe az emberben s egyszer csak egészen a szivéhez nőttnek mutatkozik.
Azon veszi észre magát, hogy szerelmes a szőlőjébe s hogy a huszonhárom
kiflis-bolt New-Yorkban, a hol ezernyi ezer dollár forog meg naponkint,
egészen másodrendű kérdés. Tóth Mihály egyszer csak elkezdett kedvetlen
és komor lenni, váltig sopánkodva Velkovics előtt:
– Ej-ej sógor, mi lesz ebből a szőlőből gazdátlanul? De vétek ennek
tönkre menni! Kire bízzam, kire?
– Add el, – javasolta Velkovics.
Azokkal a méltatlankodó szemekkel nézett rá, melyeket már látott egyszer
a «Liczinius»-nál, mikor azt indítványozta, hogy tegye zálogba az
óráját.
És hát mit toldjuk-foldjuk, az lett a vége, hogy szüret után, mikor
megjött az elutazás napja, Tóth Mihály így szólt a feleségéhez:
– Krisztina lelkem, sokat gondolkoztam azon, a mit most mondok neked,
hogy milyen formában közöljem. De forma ide, forma oda, vedd egyszerűen
tudomásul szívem, hogy én többé nem tudok Amerikában élni. Nem tudom, mi
történt velem, nem is akarok most azzal foglalkozni, de én nem vagyok
többé a «kifli-király!»
– Tehát mi szándékod, édes Tóth? – kérdé Krisztina.
– Az a szándékom, Krisztina, hogy én most visszamegyek New-Yorkba, ti
pedig maradjatok itt Pozsonyban. Feloszlatom az üzletet, rendbehozom a
dolgokat és rövid idő mulva visszatérek, hogy sohase menjek el innen
többé.
Krisztina a nyakába borúlt erre a szóra, de Velkovics is meg volt
illetődve s örömkönny csillant meg szemeiben, mikor meghallotta a
határozatot.
– Ember vagy Miska, – kiáltott fel és vadul rázta a barátja kezét, –
meglásd, hogy ha itt nem dől is úgy a pénz a markodba, mint ott,
százszor nagyobb boldogság az élet…
– Hát igen, – folytatá Tóth Mihály elgondolkozva, – magam is így
gondolom, így reménylem, Gyuri, s azonfelül – tette hozzá kis idő mulva,
– legalább magam kezelhetem a szőlőmet is.
Velkovics mosolygott; elgondolta, milyen furcsa Isten teremtése a magyar
ember, kit egy örökölt szőlő a világ végéről is képes hazahúzni. No az
igaz, hogy a Somlyó-hegyen van.
Így került haza az «Amerikánus», s itt, a mint láttuk, megvette a
bontó-megyebeli alsórekettyési birtokot.


TIZENKETTEDIK FEJEZET.
(Bizonyos vadász különös tapasztalatokat tesz.)
Ha Tokaj a bortermő hegyek királya, Somlyó se kutya, nagy oligarcha
Somlyó is. Aranyszínű nedve Grand Vin, s behűtve a világ bármelyik
pecsenyeborával fölveszi a versenyt. Hanem az a baja a kereskedelemben,
hogy nem egyforma; egyszer gyengébb, egyszer erősebb, egyszer aromásabb,
néha csak savanykás, máskor savanyú. Sok függ attól, mikor szüretelik.
Eltalálják-e az időt, a mikor már érett és a mikor még nem túlérett.
Az idő előtti szüretelés rendesen megrontja a bor minőségét, az idő
utáni a mennyiségét, mert a darazsak és seregélyek is osztoznak a
szőlőtulajdonosokkal. Azért tehát mindenféle furfangos módokat
kieszelnek, hogy a szüret idejét eltalálják s ezáltal a darazsak és
seregélyek ingyenélő hadának gátat vessenek a szőlő megdézsmálásában. A
szőlőérés idején innen-onnan szedve, néhány fürtöt tesznek két tégla
közé, a téglára aztán rááll egy jól megtermett pápai czivis (mert
többnyire a pápai czivisek tulajdonai a hires szőlők) s ha
szétfrecscsenvén a nedv, hirtelen lehuppan alatta a felső tégla, akkor
megtartható a szüret, de ha csak lassan, alig észrevétlenűl nyomódik az
alsóhoz, akkor még várnia kell.
A Kohlbrunn-féle szőlőben, vagyis most már a Tóth Mihály úréban egészen
más az eljárás. A praktikus amerikánus mindenütt behoz egy kis újítást.
Tóth Mihály uram ugyanis tanulmányozta a rókák természetét s rájött,
hogy a róka a savanyú szőlőt megugatja. Ha tehát a szőlőkben tartózkodó
róka nem ugat többé, ez annyit jelent, hogy immár a szőlő nem éretlen és
meg van vele elégedve. Mindezeknél fogva minden teremtett lények közül a
róka a legilletékesebb faktor arra, hogy a szüret idejét meghatározza. A
gyakorlati élet azt követelvén, hogy a gazda mindenütt a szakismeretet
honorálja, Tóth úr meghagyja a vinczellérnek, Bugri Mártonnak, kinek
csinos kunyhója volt a szőlő alján, hogy mikor a róka abbahagyja őszszel
az ugatást, annak rendje és módja szerint azonnal üzenjen Rekettyésre.
A csősz nem egészen osztotta ezt a tervet.
– Hiszen mind szép ez, téns uram, a róka csakugyan ugatja a savanyú,
éretlen szőlőt és ha hallom, hát tudom, hogy legalább a polyhosokon és a
hársfalevelű fajokon még alszik a bor, de ha nem hallom a róka ugatását,
ez nem jelenti okvetetlenül a szőlő megérését, hanem jelentheti azt is,
hogy nincs a szőlőhegyen róka.
Ez aztán olyan igazság volt, hogy az amerikánus se térhetett ki előle,
pedig ugyancsak makacs volt abban, a mit fejébe vett.
– Hát tudja mit, tartson kend egy házirókát a szőlőben és a mikor kell,
ő vele állapíttassa meg a szüret idejét.
Bugri apó szerzett is egy kis rókát, a kiből valóságos értelmes
háziállatot nevelt, mely nem szokott el tőle, egész nap vigan barangolt
a szőlőben, csak enni járt haza és éjszakára vonult be a kunyhó melletti
kis házába.
Abban az esztendőben, a mikor a bontómegyei új főispán installácziója
volt, daczára a Bugri apó ama mondásának, hogy sem a nagy hideget, sem a
nagy meleget nem eszi meg előlünk a német, mégis elsikkadt valahol a
nagy meleg, hűvös és esős nyár volt, a szőlőtőkék nagy termést hoztak,
de a szem apró maradt és későn ért meg, a kis róka pedig rekedtre ugatta
magát a Tóth Mihály szőlőjében. Egyszer aztán októberben mégis
megérkezett az üzenet Rekettyésre, hogy «nem ugat már a róka Somlyón».
Nosza fölkerekedett erre az egész familia, Tóth uram, Tóthné asszonyom,
Mari kisasszony meg a komornája, Kovács Klári, továbbá a szakácsné, az
amerikai miss, a ki a háztartást vitte, mióta a Mari kisasszony nevelése
befejeződött, számos ládákkal és élelmiszerekkel megrakodva megérkezének
a somlyó-hegyi villába. Ezek voltak Tóth Mihálynak a legboldogabb
napjai. Ide aztán rendszerint összehívta a rokonokat, eljöttek
Velkovicsék Trencsénből, Stromm ezredes, a ki jelenleg szinte
Trencsénben feküdt, azonfelül a pozsonyi sógorasszonyok és férjeik, úgy
hogy néha három nagy üstben kellett a birkapörköltet főzni.
Noha már azok a víg szüretek régen elmultak, melyekről a Kisfaludy
versei emlékeznek s melyekhez az ő regénye is szövődik a szép Szegedy
Rózával, a világ kevésbbé szomjas már és sokkal boldogtalanabb, mint
akkor, mikor még Badacsonyban, Somlyón azok a nagy «czéczók» estek, s
aztán egy kis bogár is beleavatkozott a Noé apánk palántájába,
mindamellett még zajos a Somlyó szüretkor, világítanak esténkint a
pásztortüzek, mint apró csillagok, a kis fehér borházak ablakaiból
gyertyafény csillog, néha elpukkan egy-egy pisztoly valahol, majd
kurjantás hangzik a néma csendben, s innen-onnan messziről elmosódott
zenehangokat hoz a venyigék és baraczkfák közt elsuhanó szellő.
Noha lassan mozdul a kálvinista ember, az a ténykörülmény, hogy nehány
éven át a Kohlbrunn-féle szőlőn termett a legjobb és a legkeresettebb
bor, arra a meggyőződésre vitte a szőlőtulajdonosokat, hogy mégis Tóth
uram találja el leginkább a szüretelési időt, a minek a házirókája az
oka, nem csoda tehát, hogy a róka, melynek «Hanzi» a neve, valóságos
intézménynyé nőtte ki magát; az óriási viták, melyek annakelőtte
lezajlottak a szőlőtulajdonosok kisasszonynapi és azutáni tanácskozásain
a szüretelés terminusának meghatározására nézve, a hatalmas beszédek a
darazsak, seregélyek és a csatangoló kutyák pusztításairól, mind a
lomtárba került ócskaságok, mert a Tóthék rókája, a Hanzi dönti már most
el a terminust, a mi Pápa városában dobszóval hirdettetik ki s
futótűzként terjed el.
– A Hanzi nem ugat többé.
Erre a varázsszóra nagy kongás-bongás támad az egész városban, üres
hordók guríttatnak ki a félszerekből, a melyeket megforráznak.
Társzekerek húzódnak végig a Somlyó felé vezető úton, újonnan vasalt
kádakkal megrakva. Oláhczigányok jelennek meg az utczákon üstökkel és
mindenféle bográcsokkal, bognárok lázas tevékenységgel rakják össze a
szétesett dongákat, kovácsok forrasztják a szétpattant abroncsokat. A
«Sas» vendéglő és a többi kisebb megszálló helyek vendégszobái megtelnek
idegen pofájú alakokkal, ezek a szállingózó borkereskedők, kik a mustot
veszik meg a hegyen, hogy mikor aztán megérik, palaczkokba szűrve, az
egész világba elterjeszszék a nemes folyadékot, mely mint a parázs tűz
fut végig az emberi ereken, melegíti a vért s kergeti a gondot.
Leginkább csak az urak mulatsága ez. Szőleje csak a jobbmódú polgároknak
van. De az idén a vagyontalan osztály is megmozdult. Az iparos ifjúság
megvette a lábán a Findura Máthé szűrszabómester egyholdas szőlőjének a
reménybeli termését és kivetette köztük annak árát (valami két forint
esik egy fejre) és most szüretet fog tartani nagy parádéval, vidám
tánczczal egybekötve, melyre a város minden tisztességes hajadon
leányzója, a ki valamelyképen az iparososztályhoz húz és tartozik, illő
tisztelettel hivatalos. Hideg ételek, sütemények a hölgyek által
hozatnak. A bográcsos húst nemzetes Tajtiné és Komoráné asszonyok fogják
főzni. A zenét Rupi Jóska bandája szolgáltatja. Szóval gyönyörű dolog
lesz.
A hogy a Hanzi róka elhallgatott, legott kivonúltak a rendezők s vékony
nemzetiszín pántlikákkal kezdték diszíteni a szőlőtőkéket, mintha bizony
lehetne őket szebbekké tenni, mint a milyenek, szines papirból csinált
lánczgirlandok és lámpák csüggtek alá a diófákról. A borház előtti
gyepet kisintelték sima tánczterületnek. Csak már most valahogy
bolondjába eső ne szakadjon erre a sok csecsebecsére. Bent a városban is
megindult a lázas nyüzsgés-mozgás. A leányok ingvállakat, szoknyákat
varrtak, a majszternék tepertős pogácsákat, fokhagymás borjúczombokat és
kövér ludakat sütöttek nagy tepsikben, lévén valamennyi igen jó
borkorcsolya. Ekként indul meg egy egész nehezen mozduló város egyetlen
róka után, ha az jól és helyesen tölti be a maga hivatását.
De még messzebbre is elértek a Hanzi elhallgatásának következményei. A
«Griff»-be az esteli vonattal egy csinos fiatal vadász érkezett, szürke
zöld hajtókás zekében, zöld mellényben, szürke kamásnis lábszárakkal, a
fején fajdkakastollas kalap volt, a vállán puska és sárga bőrtarisznya.
Lehetett nagy úr, de lehetett egyszerű urasági vadász, a ki talán a
kastélyba akar elszerződni. Az ördög ismeri ki magát ebben a szélhámos
világban.
A fiatalember szobát kért, megvacsorázott, vacsora közben beszélgetést
kezdett a korcsmárossal.
– Messze van innen a Somlyó?
– Közel van.
– Mikor kezdődnek a szüretek?
– Néhol már holnap, de általánosan csak holnapután.
– Kaphatok reggel kocsit, mely oda visz?
– Kocsit mindig lehet kapni.
– Van ott valami vendéglő?
– Nincs. De nem is szükséges, hogy legyen. Mindenütt főznek ott holnap,
hát bizonyosan ott is, a hova uraságod megyen.
– Nem gondolnám, – mondá a vadász mosolyogva, mert én ott senkit sem
ismerek és senkinek se vagyok vendége. Csupán bizonyos szőlő iránt
érdeklődöm.
A vendéglős barátságosan pislantott rá, aztán végigsimítá tenyerével
fején a gyér haját, megcsörgette zsebében az aprópénzt és így szólt:
– Az ilyen csinos fiatalember, uram, mint ön, nem vesz ott éhen holnap,
ez az én véleményem, de még szomjan se, ez szinte az én véleményem, és
ha önnek az volna a véleménye holnap, hogy fölkeresne engem az iparosok
szüretén, a Findura-féle szőlőben, hát azt mondanám, hogy Isten hozta és
a többi.
– Köszönöm szépen, kedves vendéglős úr, bizony nem lehetetlen, hogy
odahajt a szükség. Ön e szerint künn a hegyen lesz?
A korcsmáros nyeglén vonogatta a vállát.
– Mi tagadás benne, ott leszek, kiviszem a leányaimat, az iparos ifjak
vidám, nagy ünnepélyt rendeznek. Kivették bérbe a Findura szőlőjét.
Tetszik talán ismerni Findurát?
– Nem ismerem.
– Hát kivették és szüretet tartanak. Olyan az (és most a vadász felé
kacsintott), mint mikor a bolhák köhögni próbálnak. Mi a menykőbe köhög
a bolha, mikor nincs tüdeje? De hát azért ők mégis szüretet tartanak és
az én leányaimat is meghivták. Tetszett már látni a leányaimat?
– Bizony még nem láttam.
Szétnézett és egy testes nőszemélyre mutatott, a ki nekivörösödve a
konyhai tűztől, egy messze illatozó fokhagymás rostélyossal futott végig
az éttermen egy sarokasztalhoz, a hol a szokásos törzsvendégek ültek, a
szerkesztő, a polgármester, egy-két fiskális és a postafőnök.
– Ez a kisebbik, a Tinka, – folytatá, – a másik, a ki most nyilván a
konyhában van, még ennél is csinosabb.
A mi bizony nem is mutatkozott fölöslegesnek, mert Tinka szeplős volt,
mint egy pulykatojás, és idomtalan, nagycsontú, mint egy tehén.
– Nem tehetem meg, hogy el ne menjünk, mert az egyik fiam székálló
legény és benne van a rendezőségben. Ámbátor egy vendéglős mégis csak
több, mint egy iparos s ha az ember maga nem becsüli meg a saját
rangját, hogyan becsüljék meg mások? De én túlteszem magamat, mert úgy
gondolom, hogy a vendéglős olyan, mint a sántával való ferbliben a
tizes… tetszik ismerni a sántával való ferblit?
– Mindenesetre.
– Természetesen, – darált tovább a csacska vendéglős, – hiszen látom,
magyar anya szülte. Nos, a sántával való ferbliben a tizes a felsők közt
felső, az alsók közt alsó, vagyis a vendéglős az iparosok közt iparos,
az urak közt úr… ez az én véleményem.
– Ismeri ön a hegyet? – kérdezte a vadász.
– Mint a tulajdon tenyeremet. Szolgálhatok talán valamivel?
– Ismeri Tóth Mihályt?
– Tóth Mihályt nem ismerem, de a szőlőjét tudom, hol van. A régi
Kohlbrunn-féle szőlő. Sokat szaladgáltam benne.
– Nem tudja, itt van-e már Tóth úr?
– Itt kell neki lenni, ez az én véleményem, mert ma nálam járt a
vinczellérje és egy csomó öreg hordót vett, ki is fizette. Holnap reggel
elszállítom. Ön talán ismerőse Tóth úrnak? Azt mondják, nagyon gazdag és
derék ember.
– Nem vagyok ismerőse, hanem arról a vidékről való vagyok, azért
érdekel.
– Nemde urasági vadász?
– Igen, urasági vadász vagyok.
– Mindjárt az volt a véleményem. És miféle uraságé?
– A báró Kopereczkyé.
– Sohase hallottam ezt a nevet, – dörmögte a korcsmáros. – Hm, már a
mágnások is sokan vannak. Az ördög gondolná, hogy annyi sokan vannak,
elszaporodtak, mint az egerek, hanem azért többnyire jól élnek, ez az én
véleményem.
– Brózik! – kiáltá most egy harsány hang a törzsasztal mellől, mire a
testes vendéglős, felismervén a polgármester úr hangját, megfordult a
saját tengelye körül, mint egy pörgetyű s elhagyván fiatal vendégét,
rohant a nevét kiáltó hang felé.
A fiatalember pedig fizetett ezek után és felment a szobájába. Reggel
korán felkelt és szemügyre vette az udvart.
Egy katonatiszttel találkozott a garádicson, a ki rábámult és
felkiáltott:
– Kriszti Gott, Noszty, te vagy az, vagy a lelked?
A vadász összerezzent.
– Pszt, – figyelmeztette halkan. – Ne kiabálj kamerad. Inkognitóban
vagyok, Fitos Jánosnak vagyok a vendégkönyvbe beírva.
A tiszt nevetve csapott a vállára:
– Ej lurkó, lurkó! Még mindig a régi rossz csont. No hát nem
találkoztunk. Szervusz kamerad.
S ezzel fölment a lépcsőn, Noszty pedig lejött s érdeklődni kezdett az
elszállítandó hordók iránt.
Az volt a terve, hogy miután a hordókat a Tóthék szőlőjébe viszik,
felkuporodik jó maga is a szekérre s így jut el odáig, a nélkül, hogy
útközben fűtől-fától kérdezősködni kelljen a szőlő után s esetleg áruló
nyomokat hagyjon hátra.
Az udvaron csakugyan ott állt már a társzekér, hordókkal megrakva.
Bizonyosan ez az! A rúd végibe járom volt illesztve, ennélfogva ökrök
lesznek befogva. Hm, annál jobb. Hisz akkor fel se kell ülnie a
szekérre, elég lesz, ha a nyomában ballag, puskával a vállán, s a hova
majd befordul a szekér, az lesz a Tóth Mihály szőlője. Semmi se lehet
megfelelőbb ennél!
Mindenekelőtt megreggelizett bent az étteremben (a korcsmáros, mondták a
pinczérek, már hajnalban kiment a leányaival), némi hideg sültet
szerzett a tarisznyába. Az élelmezési ügy minden hadi műveletnek egyik
legfontosabb része.
Vidáman fütyürészve indult meg aztán a szekér után, mely előtt négy
sovány ökör szedegette kedvetlenül a lábait. Míg a síma út tartott a
völgyben, a rétek és a suhogó kukoriczások között, addig szinte úgy
látszott, mintha magától menne a szekér s az ökröcskék csak azért
lépegetnének, nehogy hátbalökje őket a jármű, hanem a hegyen aztán
kisűlt, ki viszi a terhet, az ökrök testén kidudorodó megfeszült
inakból.
A Somlyó csaknem egy tökéletes, szabályos kúp, mintha egy óriás a
kalapjából borította volna ki a földjét, a mintegy ezer holdnyi kúpot,
mely voltaképen három kúpból áll. (Alakja a pápai tiarára emlékeztet.)
Tűzhányó volt valamikor; a legfelsőbb kúp tetején tisztán kivehető a
kráter üstalakú öble és szerteszét hever a sok lávakő még most is,
később aztán, úgy látszik, meggondolta magát, vagyis észretért a Somlyó,
hogy mennyivel okosabb lesz másképen adni ki a tüzet, mint forró
kőzetekben, forma dat esse rei és most már a legalsó kúpon díszlő
venyigék gyümölcsén át jön ki a tüze. A pokolnak is vannak szerencsés
ötletei.
Ment, mendegélt a vadász a kacskaringós úton mindig följebb-följebb,
mindenütt a szekér nyomában, nézegetve a második, középső hegykúpon a
szép bazalt sziklákat, vagy a dús terméssel rakott szőlőkön legeltetve
szemeit. Egyik-másikról, különösen a hol csinos volt a borház vagy
villa, azt kivánta, hogy bárcsak az lenne a Tóthéké (már szinte úgy
vette, hogy akkor az ő tulajdona lesz), midőn az egyik bazalt szikláról
egy sólyompár röpült fel ideg-izgató szárnysuhogással.
Hirtelen felemelte puskáját, rálőtt, de a két madár sértetlenül szállt
tova.
– Jó szerencse, vadász úr, hogy nem talált, – szólalt meg a béres, ki
érdeklődve állt meg a lövés hallatára, – nagy baj lett volna, ha meglövi
a szent madarat.
– Miért? – tudakolta a vadász.
– Mert ezek eszik meg a seregélyeket és a mindenféle szőlőpusztító
madarakat és talán agyon is vernék az olyan embert a népek, a ki egy
sólymot elpusztítana.
– És sok van?
– Lehet vagy húsz pár a sziklák között. Az egész Dunántúl nincs
egyebütt. Ezek is úgy maradtak itt, azt mesélgette az édes apám, a ki
csősz volt a somlyói hegyen, hogy a régi nagy urak, a kik itten a várban
laktak, ezeknek a madaraknak az ükapáival vadásztak volna, vagyis hogy a
kisasszonyaik, de az még talán akkor volt, mikor még a puskát nem
találta ki a német. Elég az hozzá, hogy a nagy urak elpusztultak, de
valahogy itt maradt egy pár sólyom madaruk, s azóta itt élnek a sziklák
között maradékaikban és a tulajdon szakállukra vadásznak. Ni, most is a
vár felé tartanak.
Csakugyan nyugatra röpültek, a hol az Enyingi Török Bálint egykori vára
meredezik… Ott kóvályognak, keringőznek, mintha várnák, hol nyilik meg
az ablak s kinyújtja fehér kezét a várúrnő, hogy oda szálljanak.
A vadász kissé hátramaradt s a szekér nemsokára befordult a
kecskerágóval szegezett hepe-hupás útról egy gondozott szőlőbe, a
sárgára meszelt présház elé, hol néhány ölnyi terület gyepnek volt
meghagyva. Itt kezdték lehányni a hordókat. Valami kabátos alak
megjelent és beszélgetett egy kis ideig a lerakodó emberekkel. Távolabb
a magaslaton állt a villa, csinos, földszintes épület verandával,
vörösre festett zsindely-fedéllel, két kéménynyel; az egyik javában
füstölt.
Noszty alkalmas leshely után nézett. Olyan pontot keresett, a honnan
szemügyben tarthatja a házat és tájékát. Hiszen egyéb se kell, csak hogy
Tóth Marit meglássa, habár csak egy perczre, míg valami jellemzőt,
szembetünőt jegyezhet meg róla, melyből aztán ő magára ismerjen a
Homlódyné reczeptje szerint.
A Tóthék szőlőjét egy keskeny út választotta el a Hipélyi-féle szőlőtől,
a dülő-út somlyó-vásárhelyi kanyarulatánál öreg kápolna állt egy dombon,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 16
  • Parts
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 01
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1933
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    45.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 02
    Total number of words is 4110
    Total number of unique words is 1925
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4053
    Total number of unique words is 1942
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 04
    Total number of words is 4063
    Total number of unique words is 1893
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 05
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 2029
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4089
    Total number of unique words is 1957
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1874
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 08
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 1922
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 09
    Total number of words is 4115
    Total number of unique words is 2027
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 10
    Total number of words is 3988
    Total number of unique words is 1991
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4078
    Total number of unique words is 1972
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 12
    Total number of words is 4124
    Total number of unique words is 2017
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 13
    Total number of words is 4102
    Total number of unique words is 2008
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 14
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 1944
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 15
    Total number of words is 4131
    Total number of unique words is 2026
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    42.4 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 16
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 2083
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 17
    Total number of words is 4080
    Total number of unique words is 1925
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 18
    Total number of words is 407
    Total number of unique words is 283
    47.6 of words are in the 2000 most common words
    58.8 of words are in the 5000 most common words
    63.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.