A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 05

Total number of words is 4100
Total number of unique words is 2029
32.0 of words are in the 2000 most common words
45.0 of words are in the 5000 most common words
51.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Ilyen vidám beszélgetés közt értek Grünbaum és Weinerhez, s onnan aztán
a Birner-féle kereskedésbe nyitottak be perzsgőt rendelni a beiktatási
lakomára. Ötven üveg franczia és négyszázötven üveg magyar pezsgőre
alkudtak meg.
– Hanem az etiquette legyen egyforma a palaczkokon, – rendelte a
főispán. – Ért engem?
Noszty Feri helyeslőleg intett a fejével, míg Birner úr arczán széles
mosoly terűlt el.
– Oh, hogyne! Nagyon is értem a méltóságos urat. Méltóztassék benne
megnyugodni, mind egyforma Moet Chandon vignettával lesz szállítva.
– Az ördögbe, Birner, – pattant fel Noszty megbotránkozva. – A sógorom
nem úgy érti ezt, hanem megfordítva, hogy t. i. a magyar vignetták
legyenek a franczia pezsgőkön is.
– A hogy parancsolni méltóztatik, – hajtotta meg magát Birner úr.
Kopereczky oldalba döfte a sógorát és tótra fordította a beszédét, mint
mindig kritikus pillanatokban.
– Cso robis? Csi szi sza zblazni? (Mit csinálsz? Megbolondultál?)
Hanem ott künn aztán felvilágosította Feri.
– Te bolondultál meg, sógorkám. Mert látod ez a különbség. Egy tót úr
úgy csal, a hogy te; egy magyar úr úgy csal, a hogy én. Ha a te
intézkedésed sülne ki (pedig minden kisül), örökre lehetetlen volnál
Bontómegyében, de ha az én intézkedésem tudódik ki, hogy a franczia
pezsgőre tettél magyar etiquettet, akkor mint bámulatraméltó gavallért
és hazafit fognak ünnepelni s a mellett így is, úgy is czélodat éred,
hogy csalod őket, s hogy ti inyenczek fent az asztalfőn franczia pezsgőt
fogtok inni, míg az alsóbb rendbeliek a becsületes magyar gyártmányt
kortyogtatják.
Tetszett az okoskodás Kopereczkynek.
– Hm. Mondasz valamit. Igazad lehet. Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Én
nem vagyok hiú ember, se pedig olyan nagy szamár, a ki ne tudná, hogy
szamár. Én tudom és érzem a szamár voltomat s ez a kiváló tulajdonságom
meglásd, ki fog emelni engem a közönséges főispánok közül. Apád nem fog
velem szégyent vallani, ne félj! Hanem egy okos ember okvetlenül kellene
hozzám. Mert ha egy jó titkárom volna, hiszem, jól be tudnám tölteni az
állásomat. Pompásan lehetne felosztani a dolgokat. Én a parancsolást
tudom, a törvényeket, meg a többi egyebet a titkár tudná. Kereshetnél
nekem valahol egy alkalmas ficzkót, mi?
– Utána látok.
– Köszönöm, sógor, nagyon lekötelezel, kivált ha sietsz vele, mert a
miniszter azt akarja, hogy minél gyorsabban foglaljam el a székemet.
Sokat vár tőlem – tette hozzá némi büszkeséggel. – Szóval, nem merem a
beiktatás napját későre kitolni, annál is kevésbbé, mert már mindenem
kész, ami a bontói fölszereléshez kell, csak még egy sastoll kell és egy
irótoll. A sastollat megvehetjük útközben.
– Az irótollról meg én gondoskodom. Három-négy nap múlva nálad lesz.
Noszty elvállalván a feladatot, egy úgynevezett «pokoli ötlete» támadt,
melyről bajos elhatározni, az ördög sugta-e, vagy egy kis ijjas fiú, a
ki valamikor Isten volt, míg az Olympusi hatalmakat nem depossedálták,
de a ki legtovább uralkodik, mert a többiek, az öregek, már eltüntek, de
ő még most is intéz.
– Szegény hugocskám, – dünyögte az elhatározásnál Feri – miért ne tenném
boldoggá?
S ezzel másnap, mikor reggel otthonról elment, benyitott az ugyanazon
utczában levő «Czinkotai itczéhez» czimzett kis kocsmába; oda szokott
járni, ha pénze nem volt és mulatni akart, ott mindig hiteleztek az
elegáns fiatal úrnak.
Jóképű, tisztes öreg asszony volt a kocsmárosné, nyájasan köszöntötte,
mert már régen nem látta.
– Itthon van Kornél? – kérdezte.
Kornél, az öregasszony fia, oskolatársa volt, azonfelül együtt
önkénteskedtek s azonfelül… de ezt már nem kell mindenkinek tudni.
– Nincs, édes urfim, nincs biz az, – felelte a jóképű anyóka. – Az
ügyvédi irodában van?
– Hát kegyed hogy érzi magát, kedves Malinkáné asszonyom.
– Köszönöm a szives kérdését. Mit mondjak neki, ha hazajön?
– Hogy kerestem, fontos beszélni valóm van vele.
– Jó vagy rossz? – kérdé aggódó pillantással az asszony.
– Jó – felelte Noszty.
– Azért kérdeztem, kérem alásan, mert kedélybeteg, félek, nem jó vége
lesz. Szenved, valami titkos bánata van, óvom a rosz fuvallattól is,
nemhogy a rossz hirtől. A lelkem is reszket, ha ránézek.
– Majd talán meggyógyitom – mosolygott rejtelmesen az úrfi. – Mondja meg
neki Malinkáné asszony, hogy eljövök délután, várjon meg otthon.
Feri körülbelül tudta, mi baja van. Évek előtt együtt voltak önkéntesek,
mikor az ezred még itt Pesten feküdt. A «czinkotai itcze» akkor is már
abban a hírben állott, hogy koszt dolgában csak a «Kis pipa»
versenyezhet vele. Szokásban volt akkor, de még most se multa divatját,
hogy a jobb házból való leányok a sacré-cœur-ök után mintegy a nevelés
befejezéseül egy-egy nevezetes konyhájú vendéglőbe adattak, hogy egy pár
hónapig déltájban ott szorgoskodjanak, mint volonteur-ök a konyhán,
annak csodás titkait meglesni, mert a szent házasságban csak eleinte
vonzerő a csók, de a jó asztal, az örökös kapocs a férj és feleség
között. Az elválás is «ágytól» és «asztaltól» szól. Az ágytól még csak
el lehet válni, de a jó asztaltól nagyon keserves.
Vilma kisasszony, minthogy az utczájukban volt, a «Czinkotai itczé»-hez
járt gyakorlatra. Eleinte kedvetlenül, később valóságos szenvedélylyel.
A kocsmárosné önkéntes fia szép, délczeg, magas, szőke fiatal ember,
be-bekukkantott a konyhába, ha éhesen hazajött, egy kis palacsintát
lopni azon melegiben a sütővasról, úgy jó az. Önkéntes Malinka Kornél
azonban csak éhes volt egy-egy gyakorlat után délfelé, de vak nem volt
(sőt inkább igen csinos ábrándos szemei voltak), tehát hamar észrevette
a konyhán sürgő-forgó uri kisasszonyt, Malinkáné sietett bemutatni a
fiát, a ki aztán elbeszélgetett vele egyről-másról, elannyira, hogy
bizonyos idő multán a konyhabeli jók közt Vilma kisasszonyt kezdte
találni a legédesebb falatnak és mondjuk ki egyenesen, a mi igaz igaz, a
backfisch Vilmácska sem maradt iránta hidegen. Itt a pattogó, perelő tűz
mellett, a hol minden nyers anyag megfőtt és megsült, az ő érzéseik is
hamar forrtak. Elannyira, hogy már szűk volt nekik a konyha.
Valahányszor Vilma elment az önkéntes öcscsével sétálni, az ifjú
Malinka, ki már az ablakból leste, hozzájuk csatlakozott s együtt
járkáltak a városban. Feri úrfi, a ki szerette hugát s kit a huga
sokszor segített ki apró pénzzavaraiból, testvéri gyöngédséggel húnyt
szemet a szövődő viszonyra. Sőt később, midőn Vilma már bevégezte a
tanfolyamot a «Czinkotai itczé»-ben, minthogy valaki, a kit Malinkának
hínak, semmiféle ürügy alatt nem juthatott volna be a gőgös Noszty Pál
szalonjába, Ferencz úr közvetítette a szerelmesek levelezését.
Hogy minek irkáltak és mit reméltek, isten tudja (de hisz a szerelem
legjobban táplálkozik a reménytelenségből), hogy találkoztak-e valahol a
Feri tudtán kívül is, nem igen fürkészte, meglehetős felületes és
könnyelmű volt, hogy ne törődjék vele. Az önkéntesi év után
mindkettőjüket kinevezték hadnagynak. Noszty elfoglalta helyét s elment
az ezreddel Trencsénbe, Malinka ellenben nem maradt a katonaságnál,
beállott ügyvédsegédnek, hogy minél előbb letehesse az ügyvédi vizsgát,
s mint híres ügyvéd odaállhasson Noszty elé egy szép reggelen. Hej,
mennyit álmodozott erről a napról a száraz akták között.
Özvegy Ilvánczyné szül. Noszty Erzsébet, a Vilma nagynénje, a ki a
háztartást vitte Noszty Pálnál, szigorú asszony volt, a furfang se
hiányzott benne (hiszen Noszty vér csurgott az ő ereiben is), de ha
valamely regény olvasásába elmerült, akkor a szőnyegét is el lehetett
volna lopni a lába alól. Általában az olvasmányaihoz igazodott; ha a
gyilkosságról, rablásról olvasott, nappalra is kulcscsal zárta be az
ajtókat, ha nem, éjjelre is nyitva hagyta. Ha a regényben valami
csintalan, kikapós asszony volt, átható árgus szemeivel, melyek egy
detektivnek is becsületére váltak volna, még a Vilma titkos gondolataiba
is behatolni igyekezett, a sóhajait, halaványságát, hallgatagságát mint
bűnjeleket kezelte, az elhullatott papirosait titokban összeragasztotta
és elolvasta, ha azonban jó indulatu, hős jellemek fordultak elő
regényében, akkor megbízott benne, sokszor egyedül is elengedte órákon
át flangirozni a városban. Beszélik a dr. Horváth Márton köz- és
váltó-ügyvéd irodájabeli emberek (meglehet azonban, semmi vonatkozása
nincs ezzel), hogy gyakran jött fel hordár, a ki Malinka Kornélt
kereste, egy levélkét csusztatott kezébe, mire annak kigyúlt az arcza s
észrevétlenül otthagyva keresetet, aktát, végzést, kiosont az irodából.
Az imposztor segédek, a kik utána leselkedtek, azt állítják, hogy az
utcza sarkán egy elfátyolozott, karcsú kisasszony várakozott reá
olyankor.
Hogy volt, hogy nem volt, isten tudja, csak az bizonyos, hogy azokban az
időkben, mikor Kopereczky elvette a Noszty-leányt, búskomor lett, nem
ivott, nem evett, nem dolgozott, nem tanult (mert különben már letette
volna azóta az ügyvédi vizsgát), hanem őgyelgett az utczákon, a budai
hegyek közt, mint egy testetlen árnyék. Hogy miért, senkinek se mondta,
senki nem sejtette, az ifju Nosztyt kivéve, a ki még a nász előtti héten
is hordta a leveleket. Aztán akárhányszor rajta kapta húgát, hogy
keservesen sírt ott, a hol nem látták.
Vilmát aztán elvitte férje Krapeczre, annak több mint egy éve és most
micsoda pompás jelenet lesz – mikor egyszer odatoppan Malinka Kornél is.
Alig várta a délutánt, hogy fölkeresse régi önkéntes pajtását.
Az már várt rá akkor; szomorúan nyujtotta feléje a kezét. Feri
hasonlított Vilmához. Ez az arcz fájt neki. Óvakodott rá nézni.
– Parancsolsz velem valamit?
Olyan volt a hangja, mintha a sírból jönne.
– Egy ajánlatom van számodra, kedves öregem. Mennyit keresel te meg az
ügyvédi irodában?
Malinka vállat vont és rábámult a közömbös jéghideg szemeivel.
– Mit bánom én azt? Minek nekem a pénz? Hitványság az!
– Boldog ember vagy. De én még boldogabbá akarlak tenni. A sógorom, a
Vilma férje, bontóvári főispán lett és titkárra van szüksége.
Vállalkozol-e rá?
Azok a jégszemek hogy kezdtek egyszeribe villogni, mint a szentjános
bogarak. Mohón, izgatottan kapta meg a Noszty karját.
– Ő akarja?
– Nem, egészen az én ötletem.
– Tud róla? – suttogta rekedtes hangon.
– Nem is tud róla, de majd megtudja, ha egyszer ott lát.
– Azt hiszed, örülni fog?
– Gondolom, nem fog haragudni.
– Nem okoz-e az neki fájdalmat?
– Fájdalmat? Miért? – csodálkozott Noszty.
– Mert nekem fájdalmas lesz.
– Hát akkor ne vállald el.
– De nem bírok neki ellentállni.
– Ebben az esetben rendben van a dolog. Irok majd egy pár sort s ezzel
keresd fel a sógort az «Angol királynő»-ben.
Noszty fütyörészve távozott, gondolván magában: ezeket én most
összehoztam, a miből szép vígjáték lesz Krapeczen. Sokkal frivolabb
volt, mintsem arra is gondolt volna, hogy ép úgy lehet szomorújáték is.
Malinka jelentkezett másnap s a csinos, jó formájú fiatalember
megtetszett Kopereczkynek, röviden megegyeztek és még az nap délután
iróasztalt tétetett be neki az egyik vendéglői szobájába:
– Ez az ön dominiuma, – mondá, mutatván neki az iróasztalt. – Ön ezentúl
nem Malinka, hanem Kopereczkynek a második énje. Beleképzeli magát az én
bőrömbe és gondolkozik helyettem. Én mindenbe beleavatom önt. Ha ön
valami bolondot csinál, összeszidom, ha pedig én csinálok valami
bolondot, akkor még jobban szidom össze. Elég, ha egyelőre ennyit tud. A
többi majd következik.
– De mégis szeretném teendőim tüzetesebb meghatározását, – szólalt meg
Malinka.
– Ne beszéljen nekem ilyen stilusban. Mert azt én ki nem állhatom, azt
hiszem, hogy valami hivatalos okmányt olvas s attól én mindjárt
elalszom, mint a kakas, ha meglóbálják. Hogy mi a teendője? Hm, azt
nehéz meghatározni. Mindenekelőtt egy szép beiktatási beszédre van
szükségem. Ezt önnek kell megcsinálni. Ez a szekretárius dolga. Csinált
ön már ilyesmit?
– Nem csináltam még, de a chriától kezdve mindent meg tudok csinálni,
csakhogy…
– Csakhogy?
– Jó volna látni mintának egy ilyen beszédet, mi szokott abban lenni.
Sok zöldség, tömérdek ketle-kotla. És ezt nekem szóról-szóra be kell
magolnom. De hát ilyen az ember. Hihetetlen, mi mindenre képes a
hazájáért! Különben itt volt tegnap az alispánom, a kivel e hó 20-ikára
állapítottuk meg a beiktatást. Fogalmazzon majd egy levelet ilyen
értelemben a törvényhatósághoz, a melyben értesítem erről, holnap pedig
rendeljen valamely nyomdában meghivókat a főispáni ebédre. Azokat majd
csak a jövő héten küldjük szét otthonról, Krapeczről, mihelyt megkapjuk
az alispántól a meghivandók névsorát. Ugyancsak megigérte, hogy megküldi
a jegyzőkönyveket a régibb főispáni beiktatásokról, ezekből aztán
megtudjuk, mi minden vár ott engem. Oh jaj, csak már átestem volna
rajta!
Malinka megértvén ezeket, lassan-lassan belemelegedett feladatába s
minthogy úgyis értelmes koponya volt, az alispán által küldött
programmból és a régi beiktatási jegyzőkönyvekből összefogdosta a
beiktató ünnepély képét.
A főispán 19-ikén a délutáni vonattal érkezik Bontóvárra. A megye
határán egy kisebb küldöttség száll fel a vonatra s kiséri a
székvárosig. A székváros indóházában a város polgármestere és a megyei
tisztikar fogadja, az ott elhangzó rövid «Isten hozott!»-ra néhány
szivélyes szóval felel, mire a Dengely hegyén megdördülnek a régi
Thököly-ágyúk, lévén most Thökölynek sokkal több ágyúja, imitt-amott
elszórva várakban, városokban, mint a mennyit valaha öntetett és bírt. A
főispán az előre odaküldött négyesfogatára ül és a megyeházi szállására
hajtat. A voltaképeni beiktatás csak másnap lesz az e czélra összehivott
közgyűlésen, a hol a főispán leteszi az esküt, mely alkalommal a
főjegyző, Vér Tamás fogja üdvözölni, mire aztán a főispán mondja el a
beszédét, stb.
A programm egy kicsit szegényesen festett (kifejezője volt, úgy látszik,
a hangulatnak). Kopereczky is észrevette és váltig morgott. Hogy még be
se tette a lábát a vármegyébe és máris sikkasztanak. Hová tették a
programmból a fehérruhás lányokat? Micsoda szemtelenség! E nélkül legyen
ő főispán? Azonkívül se bandérium, se fáklyás-zene. Ez bizony nem jól
kezdődik.
– Nem csoda, – vigasztalta Malinka a panaszkodót, – még nem ismerik
méltóságodat.
– Hiszen épen az, hogy még nem ismernek. Azért csodálkozom. Mert ha
ismernének, nem csodálkoznám.
Nem volt kedvező prognostikon a «Bontói Napló» se, melynek minden sorát
figyelmesen olvasták. A fekete betűerdőből hideg szél fújt s gonosz
manók vigyorogtak ki. A távozó főispán iránti szeretet és melegség áradt
ki a különböző közleményekből. A lemenő napnak üvöltöttek hozsannát.
Ejnye, de furcsa magyarok!
E hidegségből egyébiránt nem érzett Malinka semmit, sőt inkább melege
volt, izzadt a beszéd készítése közben. Sok penzumot csinált már
életében, de egy se ment olyan nehezen, talán épen azért, mert valami
rendkívülit akart alkotni. Olvasta mintának Cicero, Kölcsey beszédeit,
hogy azokból ihletet merítsen, elment vagy kétszer-háromszor a karzatra
országgyűlési beszédeket hallgatni, ezeknek a hatása alatt írt aztán
egyet-egyet, de mikor Kopereczkynek felolvasta, az nem volt megelégedve.
– Nem jó, amicze, nem jó.
– Hát miért nem jó?
– Mit tudom én? Csak nem jó.
Akkor aztán áttanulmányozta az Antonius beszédét Caesar holtteste fölött
s írt egy hatalmas, lendületes szónoklatot alexandrinusokban, hogy öröm
volt azoknak a pattogását hallani. Mert meg kell adni, pompás tolla volt
Malinkának.
Kopereczky végighallgatta ezt is s fitymálva intett a kezével:
– Ez se jó.
A szegény Malinka most már kezdte az alispán által küldött régi
jegyzőkönyvekben megörökített beiktatási beszédeket fölturkálni s nagy
kínjában kiválasztván egyet, a melyet a mostani alispán tartott még
főjegyző korában, az 1868-ban kinevezett főispán, báró Aráncsy János
beiktatásánál és a melyet a szónok úgy adott elő akkor, mint a vármegye
óhajait, most akként travesztálta, mintha a főispán igéret gyanánt
mondaná el ugyanazokat a szóvirágokat, reformokat, pattogó
szentencziákat, kopott hasonlatokat és részesülőkben össze-vissza
gubózott oratori maszlagokat és czirádákat.
Kopereczkynek a szemei csillogtak a megelégedéstől és örömtől.
– Ez az, pán brat. Ez az igazi, ez a szép, rajta van az a bizonyos
megyei szag, a mi a hajduk dolmányán és a bizottsági tagok bekecsén.
Maga nagy talentum, pán brat.
Az volt nála a legnagyobb fokú megelégedés, ha valami alantast per «pán
brat» (testvér úr) szólított.
Ezt a beszédet vitte haza Krapeczre, hogy betanulja.
A beiktatásig ugyanis még tíz nap volt. Kopereczky ráért még hazamenni;
úgyis dolga volt otthon; lemondani a takarékpénztári elnökségről, átadni
az irományokat, ellátni instructióval a tisztjeit, aztán a kis rajkót is
meg kellett nézni. Hisz az már nőtt azóta! Oh, hogyne! Egy hete, hogy
eljött hazulról. Azóta talán már nevetni is tud!
Különben se lett volna czélja a további ittidőzésnek, mert az apósa, a
ki eddig tanácsokat öntögetett a fejébe, már tegnapelőtt előre elutazott
a megyébe a hangulatot megfordítani (már a mennyire lehet), sőt
egyenesen nem czélirányos lett volna, mert Feri sógor otthon maradt s
minden másodnap megpumpolta, még pedig mindig duplájával az előbbeni
kölcsönnek. Egy szóval _kubusra_ dolgozott. Ezt a methodust pedig
állítólag egy hajdankori perzsa sah se győzte a sakktáblán, pedig csak
búzaszemekről volt szó. Hja, ezt nem lehet tíz napig kitartani. A báró
tehát azt mondta egy reggel Malinkának:
– Készüljön fel, amicze, megyünk haza Krapeczre. Ott a csendességben, a
hol nem zörög ez a sok bolond szekér, könnyebben megtanulom a beszédet.
Aztán szó a mi szó, nagyon szeretnék már egy kis gyereksírást hallani.
[Illustration: – Ha pedig egy kulcsot hoznának a miniszteriumból, arra
úgy vigyázzon, mint a két szemére.]
A portásnak meghagyta, hogy minden érkező levelét rögtön továbbítsa
Krapeczre.
– Ha pedig egy kulcsot hoznának a miniszteriumtól, arra úgy vigyázzon,
mint a két szemére, rögtön csomagolja be és küldje utánam!
Malinka szeretett volna elmélázni a vasúton (volt hozzá szép és bőséges
anyaga), sokat adott volna érte, ha a főispán nyugton hagyja, de az épen
fecsegő kedvében volt s kedvenczéről, a kosról beszélgetvén, hovatovább
mindkettő belemerült az állatvilág dicsőitésébe.
– Micsoda ostoba hivalkodás, barátom, hogy mi emberek magunkat a
legtökéletesebb teremtményeknek képzeljük! Önkényes ráfogás. Meglehet,
hogy a birkák is azt gondolják magukról. Épen olyan joggal tehetik, mint
mi. Az igazság pedig alkalmasint az, hogy az Isten egyenletesen osztotta
el teremtményei közt a tehetségeket. Egyik ebben kiválóbb, a másik
abban. A kutyának több a megfigyelő képessége és a szaglása mindenkinél.
A nyúl hallása csodálatos. A gólya napokkal előbb megérzi a vihart s
köveket hord csőrében a fészkébe, hogy erősítse. Elbujhatnak előle a
meteorologusok. A vándorló madarak jobban ismerik a földrajzt, mint a
tanügyi bácsik. Hát még a postagalambok, amicze! Elviszik őket, mondjuk,
sötét kalitkában vasúton, mondjuk Amsterdamba, ott kieresztik, megrázzák
szárnyaikat, s jönnek egyenesen haza, mondjuk Trencsénbe. Hisz ez olyan
isteni tehetség, hogy a nyomorult ember fölfogni se tudja. És mégis ő
van felfuvalkodva! De ki birná azt elősorolni, mi mindent tud egy-egy
állat? Mi csak olyanokat tudunk valamely állat tudása felől, a mit mi is
a tudás körébe vélünk sorozhatónak. Tudjuk, hogy a macska karmolni,
dorombolni tud és elfogja az egeret, de nem tudjuk, hogy még mi mindent
tudhat ezenkívül? Mert fordítsuk csak meg a helyzetet. Bujjunk be a
macskába, barátom Malinka s a macska álláspontjából vizsgáljuk, hogy mit
tud az ember. Hát tud beszélni, ülni, öltözködni, prüszkölni és böfögni;
de hogy a történelmet is tudja a mathezist, a filozófiát, hogy könyveket
ír és szellemes ötleteket mond, arról a macskának sejtelme se lehet. Sőt
ha tovább megyünk, és én megyek is, azt merem mondani, hogy az állatok
többet kaptak az értékes tulajdonságból, mint mi. Mert van-e csak egy
olyan állat is, a majmot kivéve, a melyik az embertől tanult volna
valaha valamit? Ellenben mi folyton tanulunk az állatoktól, a fecskétől
tanultuk az építkezést és a darázstól, ugyancsak ez utóbbitól a
papiros-csinálást is növényi anyagokból, csak még nem vagyunk
tökéletesek, mert az övé, ha megázik, se szakad el. Hát a pók, amicze? A
pók! Hogy tud az szőni! Mi ahhoz képest egy takács?
– Vagy egy intrikáló főispán, – jegyezte meg Malinka.
– No no, Malinka! Mindjárt a szájára ütök.


ÖTÖDIK FEJEZET.
(A krapeczi uradalom és a nélkülözhetetlen Bubenyik.)
Trencsénben a «Nagy szamár»-nál a báró fogata várta őket; négy szép,
erős pej, olyan kövérek, hogy szinte rengett rajtuk a hús.
– Sohase láttam még ilyen hizott lovakat, – vélte Malinka. – Ezeket
Marienbadba kellene küldeni, nem Bontóvárra!
– Meghiszem azt, – kevélykedett Kopereczky. – De nézze csak, mit esznek!
Malinkának erőnek erejével be kellett nyúlnia az egyik
abrakos-tarisznyába, a honnan egy marék zabot emelt ki.
– Tegye vissza megint és most nézze meg a tenyerét. Mit lát rajta?
– Semmit.
– Úgy-e? – ujjongott a báró. – Hiszen épen az, hogy semmit se lát, hogy
tiszta maradt a keze. Ez annyit tesz, barátja az erénynek, hogy a lovaim
most zabot esznek. Az aztán koszt! Nem evett olyat a Caligula lova se.
Trencsénben egyébiránt épen országos vásár volt, a vidéki urak, a
különféle Kopereczkyek mind bent voltak és ünnepelték «a család
gyöngyét», a ki ennélfogva köztük töltötte az estét és az éjszakát,
természetesen ferbli is volt és az új főispánt derekasan
megkoppasztották.
– Nem maradt egyebem, – panaszkodott reggel Malinkának, üres tárczájára
mutatva, – csak a rokonaim szeretete.
Mogorva hangulatban ült fel a kocsira, de innen már mulatságos volt az
út Malinkának, mert még soha se látta a tótságot, bár maga is tót volt,
de az enyhébb fajtából, az alföldről, Szarvasról való: anyja lutheránus
tanárnak felesége, megözvegyülvén, onnan jött Pestre és megnyitotta a
«Czinkotai itczét», mikor még Kornél csak tizenötéves volt.
Gyönyörű őszi idő volt, az egyik fölséges panorámából a másik nyilt. A
tüdő nem tudott betelni a fenyőillatos levegővel, a szem a látnivalóval.
Festői várromok bámulnak le a sziklacsúcsokról mogorván. Hol vannak a
pánczélos vitézek, kik itt lovagoltak hajdanában, élükön Csák Mátéval,
vagy valamelyik Thurzóval? Elborul az ember kedélye, és a képzelete a
multakba téved. Hejh, hogy mindennek el kell múlni, a mi volt! Hanem
ezek a fák még tán látták őket fiatal fácska korukban! A Vág pedig
nyilván még most is úgy zúg, mint akkor! És a rigók is épen olyan vígan
fütyülnek az erdőkben. Az őzek kiváncsian kandikálnak ki az erdőszéleken
és olyan félénkek, szelidek, mint mikor még azok a daliák vadásztak
rájuk. A völgyekben most is nevetnek a rétek selyemfüveikkel az őszi
napsugár játékában. Habár elnémult is a kürt, mely a vártoronyból
harsogott; ha alszik is a kürtös valahol poralakban, ha utána dőlt is a
torony, azért még sok van úgy a régi világból, a hogy volt. A hegyi
patakok, ezek az ezüst gyíkok vidám locsogással sietnek a Vágba. A Vágon
egy-egy tutaj úszik nagy farakományokkal. «Ni, a tót flotta!» Rajta
kedélyes parasztok pipáznak a «király dohányá»-ból nagy kalapjaik alatt,
melyeket czérnára fűzött kerti csigákból készített pántlika övez.
Malinkát minden érdekelte, ezer meg ezer kérdést intézett a főispánhoz,
vagy két helyütt, a hol burgonyát szedő, mákot tördelő asszonyok,
leányok melankolikus nótákat daloltak, mindenáron le akart szállni a
hintóról, hogy azokat följegyezze, mert Malinka költői lélek volt és
etnografus, a ki gyüjtötte a köznép érzéséből fakadó virágszálakat, de
Kopereczky nem engedte:
– Ugyan ne okoskodjék; megkapja nálam az egészet összegyüjtve. A
skatulyával együtt, – tette hozzá vigyorogva.
Az elbájoló vidék itt-ott sárga agyagos szántóföldeken folytatódott,
melyeket árkok, szakadékok szeltek keresztül-kasul. Az erdővel borított
hegyek kevésbbé meredek aljából keletkezhettek e szántóföldek. A föld
nem akart hozni itt is csak fát, borókabokrokat, árvalányhajat és
páfrányt, de az emberek kényszerítették, turkálták, piszkálták: «Teremj
kutya! Azt, a mit mi vetünk beléd. Muszáj.»
Az út mellett nehány pusztai ház állt, istállók, juhakol, béresházak,
ispánlak.
– Ez már az én pusztám, – mondá Kopereczky. – Ez az egyik. Még egy van
ezentúl, a Kiczka nevű. Majd azt is útba ejtjük.
– Hát ezt hogy nevezik?
– Ez a Szedres.
– Hány hold a Szedres?
– Kétezer; a fele szántóföld, de nem sokat ér a fele se.
– Alkalmasint annál többet ér a másik fele.
– Dehogy. A másik fele semmit se ér, erdő.
– Az erdőnek is nagy most már a becse, kivált ha a kőszén elfogy, pedig
elfogy.
– E miatt ugyan elfogyhat. Ezt az erdőt «Isten útjá»-nak hívják.
Egyrészt azért, mert az őseim velem együtt ebből szoktak ajándékozni fát
leégett községeknek és épülő templomoknak, a miért a mennyországba
reménylünk bejutni, de az nem bizonyos, a lapokba azonban rendszerint
bejutunk a «nagylelkű» jelzővel és egyéb magasztalásokkal. Másrészt
pedig azért hívják úgy, mert az út az erdőben csakugyan gyakran vezet az
Istenhez, a mennyiben olyan veszedelem az erdőből fát hozni, hogy barom
és ember bizonyosan otthagyja a foga fehérét.
– De hisz akkor ez a kegyes ajándékozás inkább istelenség.
– Egy kis családi flancz. Ártatlan dolog ez. A családnak van magához
való esze, ez az egész, sok helyen patrónus, tehát valamit tennie, adnia
kell a világ szája miatt is. Nos, a megajándékozottaknak is legyen
magukhoz való eszük, s várják be türelmesen, míg a kormányozható léghajó
fel lesz találva s alkalmassá téve a faszállításra.
Közel a tanyaházakhoz nehány eke mozgott, girhes apró ökrök vontatták
kedvetlenül. Ott volt a szántásnál Klincsók György kasznár is, szépen
kiszítt tajtékpipából eregetve a füstöket. Kopereczky a hintóhoz
intette.
Gurult az öreg úr, mint az ördögmotolla, nagy lihegve a kövérsége miatt,
a mint pedig odaért, kivette szájából nagy alázatosan a pipáját s
függőlegesen leeresztvén azt maga mellett, a fejéről hirtelen lekapott
sapkáját ráakasztotta a csutorára, nehogy valahogy szórakozottságból
tiszteletlen módon a szájába vegye, míg a méltóságos báró szine előtt
áll.
– No, mi az ujság, Klincsók bátya? – kérdé a főúr nyájasan. – Mi történt
egy hét alatt?
– Semmi se nem, nevezetesebb, – felelte a kasznár a maga tótos
szókötésével.
– Van-e valami pénzzé tehető portéka a gazdaságban? Mert nagyon meg
vagyok szorulva. Ez a főispánság nagy érvágás. Aztán Trencsénben is
megkeféltek az éjjel. Nincs pénzem, Klincsók bácsi!
– Hm, gondolkozok. (A homlokát dörzsölte szőrös kezével, mialatt
becsületes, jó arcza eltorzult.) Talán a birkákat megnyírjunk? De már
van késő, beüti orrát tél. Ők nem szólják semmit, a hogy én ösmerek
őket, már t. i. birkákat, de a hogy a telet ösmerek, be találja
hegedülni nekik. Nem, nem, ködmönkét birkáról lehúzni most nem jó, hanem
fexik padláson enyémen olyan ködmön vagy hetven, kiből birka már kiment,
találtatik ugyancsak egy ökörbőr is, ebből tudom egy kis pénzt csinálni,
mihelyest találtatik zsidó, no az pedig találtatik.
– Miféle ökörbőrről beszél ön?
– Hát a Bimbóról, a tarkáról. Elhagyta minket, – sóhajtott Klincsók, –
épen tegnapelőtt virradóra.
– Mi baja történt?
Klincsók úr égre emelte a szemeit.
– Isten tud. Én azt gondolok, végelgyengülésben múlt ki.
– Bizony nagyon soványok a többi ökrök is, – jegyezte meg Malinka, – meg
lehet a bordáikat olvasni.
Klincsók úr igyekezett menteni a becsületből, a mit lehetett.
– Talán csak az enyim kövérségem mellett látszódja úgy.
– Ennek én vagyok az oka, – szólt a főispán, – mert kevés szénám és
lóherém terem s az a lovaknak, teheneknek kell, hát szecskára,
árpaszalmára vannak szorítva. Én parancsoltam így Klincsóknak és ő ahhoz
tartja magát.
– Elég nem igazságos az, méltóságos uram, – okvetetlenkedett Malinka. –
A szegény ökrök keserves izzadtságából, munkájából hozza terményeit a
föld s csak épen ők nem kapnak belőle, hanem a parádés állatok falják
föl.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 06
  • Parts
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 01
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 1933
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    45.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 02
    Total number of words is 4110
    Total number of unique words is 1925
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4053
    Total number of unique words is 1942
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 04
    Total number of words is 4063
    Total number of unique words is 1893
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 05
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 2029
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4089
    Total number of unique words is 1957
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1874
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 08
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 1922
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 09
    Total number of words is 4115
    Total number of unique words is 2027
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 10
    Total number of words is 3988
    Total number of unique words is 1991
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4078
    Total number of unique words is 1972
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 12
    Total number of words is 4124
    Total number of unique words is 2017
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 13
    Total number of words is 4102
    Total number of unique words is 2008
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 14
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 1944
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 15
    Total number of words is 4131
    Total number of unique words is 2026
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    42.4 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 16
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 2083
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 17
    Total number of words is 4080
    Total number of unique words is 1925
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Noszty fiu esete Tóth Marival (1. kötet) - 18
    Total number of words is 407
    Total number of unique words is 283
    47.6 of words are in the 2000 most common words
    58.8 of words are in the 5000 most common words
    63.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.