A nap lovagja: regény - 06

Total number of words is 4152
Total number of unique words is 1925
33.4 of words are in the 2000 most common words
46.1 of words are in the 5000 most common words
52.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Ezek mind azt hiszik, hogy az isten pusztán az ő kedvükért teremtette
a földet és minden csak értük van. Ha egy gyerek ürgét fog a mezőn, az
az ürge az övék. A mikor a herczeg engem «magának elvett», egy félévig
kölcsön pénzből kellett élnem. Gránát ékszereket és inggombokat hozott;
mind oda adtam barátomnak a baritonistának. Nyilván azt akarta ez az
öreg férfi, hogy önmagáért szeressem. A mikor el akart hagyni,
negyedrész értékükre leszállott részvényeket hozott az udvarmestere.
Kidobtam, még a lábammal is segítettem rajta, hogy gyorsabban haladjon.
Arra a fenség visszajött és azt mondta: te egy fess lány vagy, csak
próbára akartalak tenni! Kapott egy jó nagy gorombaságot. De úgy
látszik, ez kell nekik. Néha föl kell ezeket világosítani, hogy nem
istenek. Csakhogy ez nagyon bajos. Az okos embereket nem igen türik a
maguk közelében. Én kivétel vagyok. Azért van, mert én nagyon kedves
vagyok!
Komolyat, tréfát így vegyített össze az asszony, a ki ezuttal nyilván
haragudott a herczegre. Minden esztendőben megtörtént ez
egyszer-kétszer, a mikor a fenség felnőtt leányai apjukat el akarták
mellőle intrigálni és az egy kissé bele is ment a tervükbe. Rendesen
nyáron és karácsony táján szokott ez megtörténni, de eddig nem volt baj:
ő fensége kiélvezte a családi boldogságot és egy hét mulván visszatért.
A fiatalember szivében kissé elhidegedett az asszony iránt, a mikor
meghallotta, hogy ilyen válság köszöntött be hozzá. Azonban nem volt
hozzá kevésbbé szives, alázatos és szerelmes. Az idegen, a regényes, sőt
történelmi hely ugyan elfogódottá tette a hangját, mégis tőle telhetőleg
udvarolt. Ám a nő megismerte hangjának hamisságát, megérezte érzelmeinek
csináltságát és megvetőleg hárította el magától:
– Menj – mondá – ostoba vagy; nem tudsz velem bánni.
– Hát hogy kell?
– Sehogy. Megfogni a kezemet. Nem szólni egy szót sem. Csak nem
szavalni. Néha sóhajtani egy nagyot. Mindig a szoknyám szélén ülni. Ha
alszom, aludni, ha ébren vagyok, ébren lenni. Ha eszem, enni. Mindent
úgy tenni, a hogy én akarom. Én csak azt a férfit szerethetem, a ki
nekem engedelmeskedik.
– Jól van, engedelmeskedem!
– Mondani azt nem szabad; tenni kell.
Egymásba fonták az ujjaikat és így lóbálták a kezüket, mint vasárnap
estve a sétányon egy altiszti pár. Mint egy posztó csillagos katona és
bekötött fejű cseléd. És olyanformán beszéltek is, mert a herczeg
barátnője így akarta. Beszéltek a köztük megtörténendő egybekelésről,
pedig épp oly biztosan tudták, hogy ebből nem lesz semmi, mint a hogy
biztosan tudja ezt az egymást bolondító asszonyi pár. Közben egy-egy
puha csók is esett.
Nem volt péntek…
A szolgai eredet erőt vett mind a kettőn és a nagyszerű interieurök
immár nem voltak kedvökre valók. Elindúltak keresni valami egyszerübb
szobát, miközben Juli megéhezett.
A nagy ebédlőben terítve volt a számára, óborok, pezsgő az asztalon.
Leültek lakmározni és az asszony ugyancsak rendesen evett és ivott. Belé
is szédült a mámorba mind a kettő, az egyik, a férfi, életében először.
Ám nem lett vidám, inkább fölötte szomorú. Az anyját siratta, a hazát
siratta és oly erősen érezte a lelkiismeretét, mint gyomrában a tüzes
folyadékot.
– A jó herczeg… Kitünő és nemes ő fensége, ezt nem érdemli tőlem… Hogy
én a családi otthonában… A mikor ő jót tesz velem és nem védekezhetik,
bünt kövessek el ellene!
A szó szoros értelmében sírt. Az asszony méltányolta fájdalmát, törülte
könnyeit, de szintén könnyezett, mert alapjában jó szivű volt, a mint az
már eddig is kitünt. De egyszerű természete és jókedve még is győzött.
Elismerte a férfi előtt, hogy nála becsületesebb embert még nem ismert
és hogy ezt alkalomadtán meg fogja mondani a herczegnek. Megnyugodtak
valahogy és miután a hajnal közelléte a befüggönyözött és bespalettázott
termek daczára érezhető lett, még egy sétát tettek, mielőtt
elpihennének.
Utjok közben egy kedves kis fehér szobára bukkantak. Juli itt tréfásan
szalutált:
– Itt volt a herczeg fiatal, ide hozta az első feleségét. Jó estvét!
A fiatalember szintén szalutált, de nem tréfásan, hanem némileg
meghatva.
… A szegény emberek rongyos paraszt kakasai odakint rekedten üdvözölték
a hajnalt. Vagy hivták vissza a fiatal tyukokat, a melyeket mind az
uradalmi asztalon fogyasztottak el? Nem lehet tudni. A legegyszerűbb
dolgok is olyan rejtelmesek.
Szerda volt.
… Délfelé a kasztellánus, sőt maga a jószágigazgató is jelentette, hogy
ő méltósága – ez volt a Juli czíme itt – az éjjel megérkezett és
szivesen látja a jelölt urat magánál.
Asztalos Aurél frakkot is hozott magával, és mert eszébe jutott – egy
franczia regényből – hogy az előkelő és hálás szerelem, ha csak lehet,
frakkot ölt: a déli óra daczára gálának öltözködött és úgy jelent meg
Julinál. Az igazgató is jelen volt, tehát szép szertartással folyt le a
vizit, a mely alatt az ujságiró úgy tisztelte a meghódított kedvest,
mint egy herczegnőt, a kinél először van audienczián. Formás volt,
alázatos és uri volt – legalább ő úgy érezte. És a mikor egyedül
maradtak, akkor sem lépett az asszonyhoz közelebb, tetette, mintha az
agyából kiesett volna a kis intermezzó, a méltóságos asszony utjáról és
Gasteinról tudakozódott. Juli, a becsületes és egyszerű lény nem
állhatta soká, megtapintotta az orrát és szólt:
– Maga a legnagyobb hazug. Ki nem állhatom a jezsuitákat polgári
ruhában!
Aurél még mindig udvariaskodott és hajlongott, miglen az asszony
megcsipte a karját:
– Ugyan kinek szinészkedel? Kinek? Nekem? Magadnak? És ez ostoba frakk?!
Ti férfiak mindig csaltok. Már nem is kezdhet veletek egy becsületes nő!
A kis vitába és a morálprédikáczióba – a melyet más viszonylatban a
herczeg szokott ebéd előtt tartani és nem Juli – nem vegyült üröm egy
cseppnyi se. Az asszony vidám volt, mind a harczi kanári madár, a mikor
friss tyúkhurt, uj eledelt tesznek be a kalitkájába, a férfi pedig
méltóságos, elégedett és tisztesen – sőt kedvesen – szomorú. Egyébként
úgy érezte magát, mint egy igazi uriember, a mely elnevezéssel az ifjú
publiczista és társai – kik vele kongeniálisak, annyit veszkődnek a
legujabb időkben. Asztalos Aurél most is példálózgatott vele, hogy ő
uriember és bizonyára jóhiszeműen ejtette ki ezt a jellegző szót, nem
gondolván arra, hogy mily felfuvalkodott és oktalan majomkodás ez és
hogy igazi úr ő meg a fajtája sohasem lehet. Ahhoz legelsőbben
ancienitás kell az, hogy már a nagyapjának az apját is annak nevelték
legyen, vagy ha ez nem történt meg, akkor egy kemény és puritán
karakter, a ki minden pillanatban halni kész e szóért és bizonyára meg
is hal e fogalomért. Uri ember! Nyavalyás jelző, melyet ujra kitalált a
magyar társadalom számára valami munkátlan alak, hogy magának hivatást,
pozicziót és jogkört találjon. Ám a mikor megállapította a fogalomnak
kriterionját, már eleve el volt telve uratlansággal és azzal az
elhatározással, hogy noblesset fog követelni a szobapinczértől is; de
neki, ha úgy tetszik, előre meg vannak bocsájtva a szobapinczéri
hangulatok, sőt – ha nem nyiltak – a cselekedetek is. Úri ember!
A mi kis hősünk valóban érezte most, hogy ő az és az emberi lények
túlnyomó részét – rosszszivűség és öntudatosság nélkül – a szolga
szerepére kárhoztatta. A kiválás korszakában így készülnek az új
meghatározások, a melyekről Széchenyi még nem tudott, pedig meg volt
benne az úrnak egyetlen igazi qualitása: a nagylelkűség és az
önfeláldozás!
Az ujságiró azonban nem mélyedt el ezuttal sem a társadalmi tudományba,
sem a politikába. Csak úgy ösztönszerűen érezte, hogy az utolsó tizenkét
óra alatt, ha nagyon közvetett uton is, de sokkal előkelőbb lett. Valami
grand seigneuri vonást fedezett föl magában, mintha valami – merőben
ismeretlen – cselekedet révén a kiválasztottak közé jutott volna fel.
Mint irónak – sok társával egyetemben – az volt a végczélja, hogy két
orosz trapperrel, a maga fogatával vágtathasson ki majdan a tavaszi
lóversenyre. A divatos nagy munkának megirása és az irodalomnak más
térre való hasznos átjátszása után – természetesen. Most már inast – még
pedig borotváltat – képzelt az osztrák kocsis mellé. (Csak azok tudnak
hajtani!) Édes álmai, kedves és könnyed fantáziái a mint fejében jártak
és ott ült Juli előtt szótlanul, az meghuzta a haját:
– Föl, föl! Menj a dolgodra. Az után járjunk, a mi után élünk. El kell
menni a főispánhoz (morfinista). A szolgabiróhoz, a ki mindig a nyulakat
zavarja és kutyáit csókolja vagy veri (mint a feleségét). Különben el se
menj, egyszer végig kucsirozunk a sandlauferen – a jószágigazgató is
velünk jön: megtudják vagy látják és minden rendben van.
Végig kocsikáztak: minden rendben volt.
– Most el innen! – szólt az okos Juli. – Én visszamegyek Gasteinba, a
fenség már visszaszökőben – te is oda jösz és ott várod meg az
eredményt. Ezekre többé rá se fujsz! Ezekkel pedig, nekem – gőgösebben
bánj, különben az ujjadra néznek és látják, hogy tintás.
Bár nehezére esett, megfogadta, gőgösebb volt, a füstölő szivar mellől
beszélt velük. Kezet sem adott mindig és mindenkinek, ellenben a
főbirótól elfogadott ajándékba egy kölyök agarat. Alig várta azonban,
hogy négy-öt állomásnyira lehessen, egy ismeretlen község határában
kieresztette a szegény tájékozatlan ebet. Csak a hozzávaló korbácsot
tartotta meg a kezében; ezzel jelent meg a szerkesztőségben.
Ám ott többé nem nevettek rajta.
Egy-kettőre Gasteinban volt ujra. Csak ez, csak is ez hiányzott, hogy
egy kis forgó, vagy a mint a nemes Samu mondotta: üzleti tőkéje legyen.
Nem mosolyogtak többé rajta a kartársai és mivel a jólét illata terjedt
el körülötte, megbocsájtották neki, hogy parfumirozta magát és
otkolonnal meg teával mosta a haját, hogy szőkébb legyen. «Ez valaki,
mégis csak valaki» – mondta ki reá az itéletet egy igen elmés régi és
intim ellenfele azon az estén, a melyen először érzett meg rajta a
szolid üzleti alap. Mert hajh, az így van, hogy kinek mije nincs –:
annak az imponál. És ha tagadja, ha csufolja, annál jobban! És e
társaságban – a fiatalember virágzó és terjedő czéhjében – egyszerre
felszökött az értéke Asztalos Aurélnak és azok a kiknek – különösen az
anyagi – szoliditás nem sajátosságuk: szivesen csinálták neki a jó hirt,
mert rendezett férfiú és szolid. És ebben aligha vezette őket anyagi
érdek, hanem alkalmasint a realizmusra törő eszményiség, mint a hogy
Asztalos Aurél a publiczista irná, a kinek, – mint annyi társának – e
két szó s a vele való játék ott volt mindig a tolla alatt.
Kivonatban ugyan, de kiadták a programmbeszédjét és bár csak telefonon,
nem személyesen kérte, jó sorokat is irtak hozzá. A saját lapja
természetesen hasábokat; mert ki becsülje meg az embert, ha nem saját
maga?!… Különben ez estvén nemcsak ellenfelei, de barátjai is azt
mondták reá: «Ez valaki!» Előleget nem kért, csak jelentette, hogy
nehány hétre elmegy külföldre, majd visszajön. A lapot ő azért szereti
és mihelyt ráér… Hogy repült volna ki, ha nem érzik meg rajta, hogy
létének van anyagi alapja és ha ma kiejtenék a lap kötelékéből, holnap,
sőt holnapután sem szorulna a pinczérek jóakaratára, nem lenne
szerencsétlenebb mint a faczér boltos segéd, a ki legalább részt vehet
tüntető körmenetekben, kirakatokat zuzhat és ha ma letör, holnap
visszatörhet.
Egyszerre mintha a munkája is becsesebb lett volna. És az ujságiró –
dicséretére legyen mondva, mosolygott az orra alatt és megismerte, hogy
ez az úgynevezett «poziczió». «Ezt ugyan eddig szépen megcsináltam»,
gondolta magában, sőt a nemes Samunak, a ki Gasteinba menet a vasuthoz
kikisérte, el is mondta:
– Samu, a helyzetem oly jó, hogy már jobb nem is lehet. Fölül vagyok,
egészen fölül. Poziczióm van, még pedig ritka poziczió!
A felhuzott ernyőjű kocsiban ölelgette ifjú pajtását, bárha kissé
idegenkedett tőle, mert ez testét és külsejét nem részesítette a kellő
ápolásban. De most ezt is elnézte neki:
– Ha nem lennék veled régen te, most mindjárt testut innék veled. Pedig
ha tudnád…!
A fiatalember valószinüleg a jövőre czélzott vagy a közeli multra utalt?
Samu nagyon szeretett volna tudni valamit, de azért nem volt tolakodó.
Szeretett volna ugyan némely praktikus kérdésekbe belemenni; de látván,
hogy Aurél erre gőgös lesz és hideg – hagyta.
– Csak csináld. Úgy csináljad, a mint te akarod!
A tervszerüség, hogy valamit akar – kissé zavarta a fiatalembert. Még
mindig szeretett volna biztosítani magának egy kis becsületességet is,
főképpen Nuszi miatt, kinek ajkára és elismerésére olyannyira vágyott, a
mennyire ő már vágyakozni tudott. És a szerelemnek néhány ismérvét
fedezvén fel szivében: szinte boldog volt, szinte hitt magában. «Eh,
majd leszek én még becsületes ember is, csak módom legyen hozzá!» Ebben
és így bizakodott, de a míg Gasteinba ért, nem erre vonatkozó terveken
törte az eszét. Azt komponálgatta ki, hogyan kell Annieval bánnia és mit
kell cselekednie, hogy Juli idő előtt meg ne tudjon semmit. Valami
összeütközés félét szimatolt a levegőben és ezért, mint nagy elővigyázó,
elhatározta, hogy nem fognak levelezni és a találkozások tekintetében
minél óvatosabbak lesznek.
Mégis a mint megérkezett, volt annyi emberi érzése, hogy legelsőbben is
a missnek írt; megérkezését tudatta vele. Egy félóra mulva már meg volt
a találka, egy szinte nyilt és fölöttébb veszedelmes helyen. A leány már
várta; fehéren, a boldogságtól szinte betegen.
– Ide jönni, ilyen vakmerőség. Menjen haza! – mondá a férfi és ezuttal
csakugyan nem tetette magát.
– Miért? – kérdé a leány szomorúan.
– Mert nem engedem, hogy kompromittálja magát.
– Jól van szerelmem – mondá a leány, mert okos volt – elmegyek. Csak egy
csókot kapok. És még meg kell mondanom valamit: a kis bátyám megjött és
engedd meg, hogy azt is szeressem!
– A testvérét? Hogyne!
A leány könnyes szemmel nézett föl reá. És ő megengedte, hogy a
testvérét is szerethesse.
Egy elaggott, úgyszólván összesorvadt erdő tisztásán – egy helyecskén, a
hol fa és fű valamely ismeretlen okból kikopott – leültek mind a hárman.
A miss, a mint illik, elfordult tőlük és az avarral játszott. A háta
azonban, mintha látta, érezte és élvezte volna a mögötte lefolyt tilos
és titkos idillt: meg-megrezzent, sőt a mikor a csók megtörtént, meg is
rándult.
– Úgy-e nem haragszol? A kis bátyám nekem mindjárt a jó Isten után
következett, eddig. Perfid nem lehetek hozzá.
[Illustration: – Ugy-e, nem haragszol?]
– Hol volt eddig?
– Berlinben. Két éve nem láttam; de mindennap irtunk egymásnak.
– Nem szimpatikusak nekem azok, a kik Berlinben tanulnak. A
protestantizmus rideg dolog. Nincs benne költészet. Osztozni sziven nem
szeretek! – mondá a férfi komolyan, csaknem rosszkedvüen.
– Meg fogok neki mondani mindent. Meglásd, ő velünk lesz. Beavatjuk!
– Ezt pedig megtiltom, – mondá a fiatalember és elhalványodott.
– Nekem nem lehet megtiltani semmit! – szólt a leány harag nélkül, de
elvörösödve.
Elhallgattak. Némán, de valósággal összepöröltek. A meghasonlás azonban
nem tarthatott itt sokáig; kevés idejük volt és mindketten hetek óta
készültek és szomjuhoztak erre a találkára. A férfi megcsókolta a leány
szemét:
– Szépen megkérem magát… Nem mondhatom még el mind a titkomat… Kell,
hogy még egy darabig senki se tudjon semmiről. Másokat döntenénk
szerencsétlenségbe.
Ez az érv, a melyet nem értett, meggyőzte Anniet. Megfogadta, hogy nem
szól, ellenben kitervelte, mint fogja bátyját és szerelmesét
összebarátkoztatni.
– Milyen ember? – kérdé az ujságiró.
– Az első maga után! – felelte a leány.
– Komoly?
– Nagyon is. Semmi sem jár az eszében, csak a kötelesség. Még minden
iskolában az első volt. Berlinben technikát és jogot tanult. Minden
reggel imádkozik. Aztán egy óráig czélba lő.
– Gondoltam. Persze nagy vadász.
– Nem annyira, mint mások. Szeret olvasni régi könyveket és a mit olvas,
mindenhez jegyzeteket csinál. Gyönyörű gondolatai vannak. Nekem egy
egész tékát teleírt. Este az evangéliumból olvas föl nagymamának. Olyan
szelid, mint egy baby.
– Talán beteges volt, elmaradt?
– Engem a tenyerére állít, úgy emel föl a magasba.
– Nem szeretem az ilyen tökéletes férfiakat, rendszerint rossz szivüek,
– mondá a fiatalember kissé elfogódottan.
– Különben meglássuk. Azt hiszem, össze fogok vele barátkozni! – tette
hozzá békítő szándékkal. De valahogy, mintha a szivét elvesztette volna:
ideges lett, siettette a hazatérést. Felszólította a misst, hogy
menjenek és máskor legyenek óvatosabbak. És egyedül engedte őket haza,
azzal válván el, hogy majd találkoznak a tennisnél.
Napokig nem mutatkozott; egész napon a herczegéknél ült. Ő fenségének
valóban kitünő memoriája volt, nagyon jól emlékezett reá és tüntető
szeretettel fogadta, bárha természete ellen volt minden tüntetés. Csak a
vezetéknevét cserélte föl olykor Kovácsra, a minél mi sem lehet
természetesebb. Egyébként elhalmozta – a maga módja szerint – szeretete
minden jelével:
– Sok minden jót hallottam önről. A konduitlisztája a legjobb. Az
igazgató el fogja intézni az ön képviselőségét. Remélem, ön meg fogja
azoknak mondani az igazat. Ideje, hogy vége legyen annak a bizonyos
zsidó wirtsaftnak.
A vallásügyi vita – mely nélkül nem mulhat el e komisz hitetlen
korszakban egy jóravaló szellemi dialogus sem – Julit is érdekelte és a
magas körökkel való sűrű érintkezése és néhány nem sikerült bevásárlása
miatt ő is ellensége volt ama ideges fajtának, a mely állandóan
nyugtalanságra izgatja a világot. Közöttük az ujságiró volt még a
legmérsékeltebb. Nem lehetetlen, hogy ama bizonyos Samu miatt.
Türelmeseknek kell lennünk, fenség – mondá. Azon felekezetbeli emberek
dolgoznak, mohók, kapzsik, álutakon járók; de ügyesek. Mindenhová
befurakodnak! de építenek és gyűjtenek. Csak hadd kaparjanak,
vakoljanak, építsenek és gyűjtsenek még egy darabig, a míg nagyon
szemtelenek lesznek és akkor…
Egy kézmozdulattal jelezte, hogy akkor mindent el lehet majd tőlük
venni. Hazaszeretetüket, mely nyilván adopczió, nemzeti érzületüket, a
melynek hevessége nyilván renegát vonás. Kilökni őket az intézményekből,
a melyeknek megalkotásához hozzájárultak, elzárni őket a kulturától, a
melynek erősödésében benne van vérük, minden törekvésük és tradicziójuk:
van-e ennél valami egyszerűbb és igazságosabb? Hogy a mit gyűjtöttek,
azt kasszálják tőlük: – ez pedig egyenesen humor.
A herczeg hangosan fölnevetett, úgy tetszett neki a kézmozdulat és az, a
mit jelentett.
– Ördöngős ficzkó ez a politikus. Ennek még Magyarországon szobrot
emelnek. És ez lesz az első szobor, a melyhez pénzt adok! – mondá a
fenség, miután az ujságiró elment. A mi az idő tekintetében való
elszámítását illeti, ő fensége ebben nem volt hibás; hozzá volt szokva,
hogy mindenki előbb haljon meg, mint ő.
Ezentúl, ha ébren volt, lehetőleg minden idejét lefoglalta a
fiatalembernek. Egyenruhákat kombinált és rajzoltatott vele. Sőt arra is
méltatta, hogy családjáról, gyermekeiről beszélt vele. És nem ismervén
kellőképen a magyar közjogot, megigérte neki, hogy ha majd egyszer
Pestre megy, szól a miniszterelnöknek – vagy a polgármesternek – hogy a
hivatalos lap szerkesztését neki adják át. Ő legalább majd megmutatja
abban a lakosságnak a helyes utat.
Juli, szinte féltékeny volt – mindkettőjükre. De azért nem tartott
semmitől:
– Még kitursz engem! – mondá tréfásan, a fenség délutáni álma alatt, a
mikor mindig együtt voltak. Az asszony paróka és füző nélkül,
visszanyerve normális alakját; folytathatta régen megszakított életét és
boldog volt. Kínozhatta titkos barátját, féltékenykedhetett reá,
szidhatta és ijesztgethette.
– Tudom, te nem becsülsz engem! – mondá. Tudom, abban a szép buta
homlokodban micsoda terv jár. Ki akarsz használni, aztán megakarsz
szökni. A mikor már nagy úr lettél – az segítségemmel – el akarsz venni
valami tejben mosdó comtesset. Barátom, korábban kelj! Meg se mocczanj,
különben repülsz!
A fiatal ember elfordult, méltatlankodott. Az asszony megérintette
vállát és kérdé:
– Mit csinál Annie?
Ettől fogva Annievel kínozta fiatal barátját. Hol tiltotta, egyszer s
mindenkorra letiltotta tőle, hol meg küldte:
– Menj, tudod az összeköttetések miatt. De jól viseld magad!
A fiatal ember meg is jelent a tennisnél, a hol megismerkedett az Annie
bátyjával. A mikor megpillantotta a nagy, nyurga, leányos teintü, de
mészáros kezű, nála egy-két évvel fiatalabb férfiút: nem egészen jól
érezte magát. Az ösztöne azt sugta neki, hogy ez az ember még
kellemetlenséget fog neki okozni. Mit? Hogy? Ennek a keresésére sem
ideje, sem módja nem volt; a fiatal gróf jó erősen kezet fogott vele és
mindjárt bevonta a játékba. Nem szertartáskodott vele, de nem is tegezte
le mindjárt, mint a hogy szokás egy úri társaságban, mely tudja
egymásról, hogy már az apja sem volt szolga. Ez a tegeződés azonban
aligha az egymáshoz való szoros összetartozandóságot jelenti, mint
inkább azt, hogy mások, a kik a te-re nem születtek, külön veendők,
megbélyegzendők, vagy ha nem, legalább is meg kell éreztetni velök, hogy
ők más fajtájúak. Tudatos összetartás és öntudatos ellenségeskedés nincs
e viszonyban. A «te»-k, ha okuk, módjuk, alkalmuk van rá, minden
született és kifejezett intimitásuk daczára megfojtják, lelövik,
megcsalják, elejtik és semmibe sem veszik egymást. Egy reakcziós
szabadkőművesség – ha ugyan lehetséges az ilyen – jele az egész, inkább
csak egy ártatlan tüntetés a mellett, hogy még sem mozog a föld.
Különösen pedig nem ez a drága, ez a mienk, ez a magyar, a mely néha-nap
ugyan nagyot lendül, aztán pedig mintha megbánná…
Az ujságíró hideg volt és ott helyben csaknem megrikatta Nuszit, a ki a
játék angol jelszavai mellé vakmerően – de ügyesen – hozzá-hozzá tett az
ő számára egy-egy franczia szót: szeretlek, várlak holnap az erdőben! A
fiatal ember nem reagált, erősen vigyázott magára és valóságos dedektiv
szemmel nézte a fiatal mágnást, hogy annak mely oldala hozzáférhető. Azt
hamarosan megkülönböztette, hogy valamint a lónak, ennek is elejbe kell
kerülni, különben gyanakszik és védekezik, a közeledőt elrugja magától.
Különben semmi mód nem komplikált ember. Az úgynevezett első eminensek
közül való, azok közül, akik mindig és mindenben korrektek, de ez nem
esik nehezükre, mert szopós koruktól a kötelességre vannak trainirozva
és rendszerint sohasem állíttatnak nehéz föladatok elé. Ők megtartják
igéreteiket, de sohasem igérnek semmit, a mi reájuk nézve terhes; ők
nyiltak, mert nincs fantáziájuk és mert magukon – és családjukon – kívül
nem becsülnek meg élő lényt senkit is, és ezért nem tartják érdemesnek,
alakoskodni. Azonfelül elméjük, mely úgy szolgálja őket, mint egy
kitűnően fizetett és pompásan disciplinált huszár: bizonyos mindenben,
de legfőképen bizonyos magában. Az emberi méltóságnak e kemény kőből
faragott, kissé esetlen és mindig művészietlen oszlopai nem ritkák a
protestáns mágnások között és ha van közöttük olyan, a ki gránit
szívében némi érzelmességet, hideg fejében a predesztináczió
elszántságát is hordja; az ilyen – mint az Annie bátyja is – megmarad
örök első eminensnek.
Mindezekből az ujságíró inkább csak érzett egyet-mást. A politikánál
fogva igyekezett hozzája közel férkőzni:
– Mikor jön a gróf haza politizálni? Várják!
– Nem vagyok készen a tanulmányaimmal. Egy évre Amerikába megyek!
– Értékes gondolat. Mikor?
– Egy hónap múlva.
Az ujságíró – belül – elmosolyodott. «Ime, minden véletlen őt szolgálja.
Ez az amerikai út főképp!» Elhatározta nyomban, hogy egy hónapig nyugton
lesz. Csakis arra szorítkozik, hogy Annievel e viszony végkép meg ne
szakadjon. És ezentúl alig jelent meg a délutáni játékokon. Igaz, ideje
is alig volt rá; Bécsbe kellett mennie. Állítólag azért, hogy az udvari
levéltárban valamely munkájához adat után kutasson, tényleg pedig azért,
hogy lakást vegyen, mert Julival elhatározták, hogy Bécsben is kell
laknia, másképen nem lehet.
Juli a kezébe számlálta a lakásért és a berendezésért járó pénzt és
valóban megbocsájthatatlanúl kicsinyes volt e pillanatban s végkép
elfeledkezett arról, hogy egy férfiúra nem mindig megtisztelő az, ha egy
nőtől pénzt kap.
– Csupa új pénz. Vigyázz rá, el ne lumpold. Nem muszáj neked sem a
«Sacher»-ba, sem a «Bristol»-ba szállnod. Jó a «Krausz» is. Ez a pénz
itt külön, lakásra. Tudod milyen lakás kell. A konyhát nézzed meg,
kaparj le egy kis falat, nincs-e…? A bútorokat nem a belvárosban veszed,
arra nincs semmi szükség. Haszontalanságokat se magadnak, se nekem ne
vegyél. Meglephetsz engem egy varrógéppel, ha egy jót és egy olcsót
találsz. Ott varrni fogunk. (Végre varrhatok.) Ez a szép új százas itt a
tied. Meglátom, mennyit hozol belőle haza.
A férfiú tartotta a markát, mosolygott. Belül sem sírt. Mégis, valami
igen keveset alterálta a helyzet szokatlansága: először kapott életében
pénzt nőtől. Tudta, hogy a megtanult erkölcsi fogalmak szerint ez
szégyen, sőt férfi-bűn. Sőt némely auktorok szerint aljasságnak is
mondatik. «Végre is egy kis pozitiv bűn a sok hamleti kisérletezés
után!» – gondolta és inkább örvendett, mint szomorkodott. Ám a hogy Juli
a pénzt kezelte, a hogy megfogta, a kezébe tette meg visszavette: ez a
modor mégis bosszantotta egy kissé és elméjében végkép kialakult egy
meghatározás: «Ez a Juli egy közönséges lény!» A miből azonban a herczeg
barátnéja nem csinált titkot:
– Tudd meg barátom, hogy én nem lopom a pénzt. Keserves véres verejtékem
ez nekem. És ne gondoljad, hogy csak úgy rá fogsz járni a kasszámra…
Beosztással kell élni. Végre is, nekem szegény rokonaim vannak, a kiknek
életemben nem adok ugyan egy rézgarast sem, de halálom után kell, hogy
hálásan emlegessenek és imádkozzanak értem. Vagy eszembe jut és férjhez
megyek… Van apró pénzed vasuti jegyre? Persze nincs. Minden pénzeteket
rongy ruhákra és nyakravalókra költitek. Itt van külön.
Perelt, szemrehányásokat tett; de mindenféle czímeken tömte pénzzel.
Igaz, hogy kis összegekkel. Természetesen a herczegtől is kapott
komissiót, titokban. A fenség istállójából egy pár lovat kellett
átszállíttatni barátnéja istállójába. Gyors járású, erős orosz lovakat,
mert a Juli lovai lassúak és feltűnően fehérek; ismeri Bécsben minden
gyerek, incognitó nem mehet rajtuk sehova. Azonfelül a fenség egyik
fölöttébb tekintélyes rokonához is el kellett mennie. Arról volt szó,
hogy annak a legnagyobb fia, egy rendkívül tettvágyó herczeg, magyar
közjogot akart tanulni, titokban és titkos czélból…
Az ujságíró mindent elvégzett. Megegyezett az öreg herczeggel, hogy a
fiatalt minden héten egy napon át tanítja a magyar jogra és a hazai
viszonyokra, a melyekről apának és fiának csak annyi fogalmuk volt, hogy
az kuszáltabb mint valaha és az országot nemsokára újra meg kell
menteni… A fiatal herczegben különösen nagy jóakarat volt erre nézve.
Kár, hogy a «bajusz» és még egy másik magyar szón kívül egyetlen egy
honi hangot sem ismert, azonban egyéb nyelveken is csak a legszigorúbb
tőmondatokban beszélt. Az ujságírót ez is hamar megszerette. Különben
sem volt exkluziv lélek: ismeretségük első estélyén elvitte egy
fölöttébb zártkörű éjszakai társaságba, a hol kis karlsbadi czipőkből
franczia konyakot ittak, még pedig sokkal több nő, mint a mennyi férfi.
A bécsi utazás, a Samu biztosan megérkező pénzküldeményei, a
jószágigazgató jelentése, hogy a mandátumért nem is kell – nem érdemes –
lejönni, a szerkesztőség, a mely könyörögve kért egy ünnepre szánt
vezérczikket: az előkelőség biztos és boldog érzésével töltötték el
Asztalos Aurélt.
«A révben vagyok!» – mondá magának (Csaknem mindig leírásra alkalmatos
metaforákban gondolkozott.) Most már csak egy pénzes állásra kellett
törekednie. Elégtételére a mesterségéről sem feledkezett meg és az járt
az eszében, hogy egy mérsékelten szabadelvű nagy napilapot alapíttasson
magának. Mindenesetre némileg liberális színű legyen, mert a
szabadelvűséggel végkép szakítani zsenáns. Karlsbadból, utókúrára
nagypénzű kereskedők és nagyiparosok jöttek át Gasteinba, a kik
hamarosan hozzája tolakodtak. Faiseur is akadt, egy nagyszabású ágens, a
ki üzlete érdekében képviselőséget is vett magának. Az ujságíróval
nyomban egymásra ismertek és a lapalapítás rohamosan ment előre. Az
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A nap lovagja: regény - 07
  • Parts
  • A nap lovagja: regény - 01
    Total number of words is 4029
    Total number of unique words is 2107
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 02
    Total number of words is 4139
    Total number of unique words is 1910
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 03
    Total number of words is 4152
    Total number of unique words is 1919
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 04
    Total number of words is 4131
    Total number of unique words is 2051
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 05
    Total number of words is 4161
    Total number of unique words is 1974
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 06
    Total number of words is 4152
    Total number of unique words is 1925
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.1 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 07
    Total number of words is 4131
    Total number of unique words is 1890
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.1 of words are in the 5000 most common words
    55.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 08
    Total number of words is 4164
    Total number of unique words is 1979
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 09
    Total number of words is 4067
    Total number of unique words is 1978
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 10
    Total number of words is 3987
    Total number of unique words is 1999
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 11
    Total number of words is 4011
    Total number of unique words is 1899
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nap lovagja: regény - 12
    Total number of words is 1447
    Total number of unique words is 762
    42.4 of words are in the 2000 most common words
    54.1 of words are in the 5000 most common words
    60.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.