A nagy év - 09

Total number of words is 4079
Total number of unique words is 1946
33.0 of words are in the 2000 most common words
45.6 of words are in the 5000 most common words
51.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Gyalog kisértek el az állomásra, keresztül a Duna jegén. Kocsin járni
nem volt szabad.
Nappal is kietlen a befagyott Duna. Hát még a téli estnek sötétségében!
A lombtalan fákat a szigeten zörgette a szél. A varjusereg is ott ült
már a zuzmarás ágakon. Ember, állat nem jár kint a riasztó éjben. Lámpa
nincs, nem világit semmi, a gyalogjárók nyomait nem láthatni. Mégis
elkisérnek a hű és jóbarátok. A férfi, a ki már nem fiatal s a gyönge
asszony, a ki reszket a sötétben.
Azt hittem: mulatság nekik ez a séta.
A mikor már fenn voltam a vasut lépcsőjén, akkor mondja a princzipális.
– No, öcsém, ezt az utat a Duna jegén mi még meg sem tettük soha és
ezentul se tesszük meg soha.
S ime, értem ezt is megtették.

V.
(Szabó Gábor levele. – Ünnepeljük Budapesten. – Megkapja a királyi
kinevezést. – Ábrándozik a neszmélyi hegyen. – Elégeti a királyi
kinevezésről szóló okiratot.)
A vasut elrobogott velem a téli avarmezőkre. És akkor is és azután is
éveken át tünődtem a fölött, vajjon ér-e engem valaha az életben akkora
öröm és szerencse, hogy a jó emberek jóságát igazán meghálálhassam?
Elmult tizenegy-tizenkét esztendő. Utunk nem jött össze, nem
találkoztunk egymással.
Képviselő lettem. A többséghez tartoztam. Ismerőseim körében az a hir
terjedt el, hogy a kormányzó férfiak adnak valamit a szavamra. Ez a hir
eljutott a princzipális fülébe is. Hiszen Komárom nem a világ végén
fekszik.
Közel harmincz éve már, a mikor felállitották a királyi közjegyzői
állásokat. A közvélemény azt hitte, hogy a közjegyzőség jó és nyugodt
állás, koczkázat nélkül hoz biztos jövedelmet: tőkét is lehet belőle
szép szerével gyüjteni. Mindenesetre különb az ügyvédi állásnál. Már
csak azért is, mert a közjegyző már királyi ember, a neve is azt
bizonyitja, de bizonyos is, hogy a királytól nyeri hatalmát, befolyását.
Tolongtak az emberek, hogy elnyerjék ezt az állást. Alig volt háromszáz
közjegyzőség, futott utána háromezer alkalmas pályázó. Mindenki
fölkereste hatalmas ismerősét. Dolgozott a pártfogás szakadatlan. A
harczot, mely a kormányzó emberek szobáiban dult, akkor nevezték el
kenyérmezei ütközetnek. Jó Kinizsy Pál világhirü nagy hősünk: élt,
meghalt, porrá is vált, bizonyára fel is támadt már időközben; de sohase
jutott eszébe, hogy az ő legnagyobb dicsőségének csatateréről még
négyszáz esztendő mulva is oly sürün emlékezzenek meg hálás utódai!
E napokban csak jön ám hozzám a levélhordó s levelet ád kezembe
Rév-Komárom városából. Egyenesen nekem szól a levél, nem is irta senki
más, mint Szabó Gábor ügyvéd, az egykori vitéz honvédszázados, a jó
princzipális, az én mentőm. Nem is irta máshoz, csupán csak én hozzám.
Furcsa levél volt, de kedves levél volt. Nem mondom, hogy éppen
szóról-szóra, de mégis eképpen szólott a levél:
»Kedves öcsém! Száz esztendeje nem láttuk egymást, hát bizonyára
megütközöl soraimon. De ne félj; se tanácsom, se kérésem, se panaszom
hozzád. Akkor este szerencsésen hazaértünk, egyszer-kétszer ugyan
bukfenczet vetettünk a jégen, de a nyakunkat ki nem törtük. Hanem egy
hóbortos gondolatot kell veled közölnöm, mivel hogy az isten annyira
fölvitte dolgodat, a mit egyébiránt én előre láttam, meg is mondtam
stb., stb.
Hát, hogy ezt a bolond törvényt meghoztátok: nekem is ott zug a fejemben
a dongó, hátha jó lenne itt Komáromban nekem a közjegyzőség. Az ügyvédek
már ugy szaporodnak itt mifelénk, mint a férgek, mintha az országban
másutt el se férnének immár. A csizmám se kopog oly vidáman, ha lábamon
van, mint ezelőtt harmincz évvel. Szóval: nyugodalmasabb állapot is jó
lenne, mint a mostani ügyvédkedés. Ámbár ugyan az én kopaszodó fejembe
sehogy se fér az a bolondság, hogy miért kelljen éppen a királytól kérni
és várni, hogy az ember dolgozzék s kenyerét becsületesen kereshesse.
Hát a vármegye maga nem adhatna hiteles pöcsétet? Már most ezért is
Bécsbe futkosson a gyámoltalan magyar? stb., stb.
Le is tettem a gondolatról kiváltképen azért is, mert ide Komáromba P.
öcsémuram folyamodott, a ki pedig alkalmas férfiu és a mi nagyhirü
követünknek, Ghyczy Kálmánnak vér szerint való rokona s különösen
kedvelt unokaöccse s meg is igérte neki biztosan a beneficziumot. Ghyczy
Kálmán pedig, a ti pénzügyminisztertek, a kivel szemben ugy se érne
semmi jó szó semmit stb., stb.
Hát csak azt akartam veled tudatni, kedves öcsém, de meg ne sajnálj
érte. Eb ura a fakó. Egyszer már be is fordulhatnál a kapun, disznótorra
várlak stb., stb.«
Bizony a régi princzipális ő! Le nem irhatom, mekkora örömöt okozott
levele!
De le is tettem minden régi rossz szokásomról s nyomban feleltem.
»Pályázó leveled, édes bátyám, add postára holnap, magad pedig jőjj
személyesen holnapután. Szeretném én azt a pénzügyminisztert látni, a ki
a te utad el tudná állani.«
Egy szempillantásig se kételkedtem azon, hogy ne a princzipális legyen a
királyi ember. Csak küldje el pályázatát.
Elküldte. Harmadnapon ott volt az igazságügyi kormánynál s negyednapon
itt volt ő maga is.
Most már túl az ötvenéves életkoron. Hátraszegett busa fejét, domboru
mellét, széles vállait, tekintélyes poczakját mindenki észrevette a
képviselőház folyosóján. Legalább is valamelyik előkelő vármegye hires
alispánjának nézte mindenki, a ki nem ismerte.
Bemutattam az igazságügyek miniszterének. Ez volt első dolgom. De e
napon még nem mondtam meg a miniszternek, hogy a komáromi közjegyzőt, a
királyi embert mutatom be. Majd ráérünk holnap.
A jámbor Pauler doktor volt a miniszter. Jó ember, de honvédő háborunk
dicsőségéből se nem értett, se nem érzett semmit. Tudós ember, de igaz
jó hazafinak csak azt tekintette igazán, a kinek valami dicsérő
dekrétuma, legkegyelmesebb kitüntetése, legmagasabb elismerése volt a
királytól. Holmi vitéz honvéd: nem hajtott ő arra semmit. Minden embert
a szerint becsült, a milyen volt a minősitvényi rovatos ive. Mikor
született, hol és mit tanult, micsoda vallásu és életkoru, tud-e
németül, volt-e már fegyelmi pör alatt, hányadik foku büntetésre
itélték, vagy nem itélték, mióta szolgál, van-e hatalmas pártfogója? A
princzipálisnak nem volt semmi rovatos ive, semmi minősitvényi
táblázata, semmi hatalmas pártfogója. Nem is szolgált soha senkinek.
Valamikor szenvedett, küzdött, vérzett ugyan a hazáért, de azt se ő, sem
más nem szokta emlegetni s erről most már jóizlésü finom társaságban
beszélni se szokás.
De a miniszter mivelt és udvarias ember volt. Szives udvariassággal
fogadta a princzipálist. Megkérdezte tőle: mióta és meddig mulat
Budapesten s miként vannak megelégedve a komáromi királyi törvényszék
hivatalos helyiségeivel? De már a feleletet nem várta meg, valaki
elhivta mellőlünk, ajánlotta magát s udvariasan otthagyott bennünket.
Még azt sem mondta: gyertek csak velem a miniszteri szobába egy pohár
papramorgóra.
A princzipális mosolyogva nézett utána.
– Ezt a barátságos ösmerkedést, öcsém, elengedtem volna.
– No csak várj, bátya, holnapig!
Még akkor több mint száz tagja volt a képviselőháznak a nagy idő
férfiaiból. A kik nemcsak tanui, hanem alkotói voltak a hősi
történelemnek. Tisztek, hadvezérek, kormányzók, törvényhozók, vármegyék
igazgatói, üldözöttek, bujdosók, halálrakeresettek, várfogságok
menekültjei, költők, szónokok, lánglelkek a függetlenségi harczból.
Mind valamennyien a princzipális bajtársai.
A kiknek szivük együtt érzett és együtt vérzett a csatamezőn és az
áldomáson, a győzelemben és a bukásban, itthon és idegen népek hideg
hajlékában.
A kik még igazán érezték, mivel tartozik a nemzet a maga hőseinek.
Ezeket én egyenkint fölkerestem, s meghivtam a Hungáriába lakomára. A
princzipális tiszteletére szólt a lakoma. Megjelentek hetvennégyen.
Ott volt a princzipális is. Mindenki megismerte, mindenki megölelte a
régi bajtársat, a ki soha nem is látta. Boldog volt a princzipális. Több
könyje hullott, mint kaczagása hallszott örömében.
Lakoma végén azt mondta nekem a princzipális:
– No, öcsém, most már elmaradhat az a közjegyzőség. Ez a becsülés elég
nekem multra, jövendőre!
– Nem addig van az!
Másnap mind a hetvennégyen rárontottunk az igazságügyek miniszterére.
Ilyen küldöttséget még nem látott az a Deák-utczai rozzant palota. De
bizony nagyméltóságu miniszter ur, Rév-Komárom városában más ugyan nem
lesz a királyi ember, mint az egykori délczeg honvédszázados, a ki
utoljára távozott onnan, függetlenségünk várfokáról.
Igy is lett.
Az ország kincstárnoka, a jó öreg Ghyczy Kálmán is meghallotta a
ribilliót. Félretette hosszuszáru pipáját és maga is sietett Pauler
miniszterhez Szabó Gábort ajánlani és mást senkit se ajánlani. Saját
édes öccsét is ugy hazakergette s pisszenni se merjen: ugy lelkére
kötötte, hogy azóta se hire, se hamva a nagyvilágban.
Változott a kormány, változtak az emberek is. Pauler helyét, a tudósét
elfoglalta Perczel Béla, a táblabiró. Ezzel azután megingott minden
miniszteri igéret, de azt, a melyet a princzipálisnak adtunk, meg nem
ingott.
Egyszer csak megjelent a hivatalos lapban, hogy a rév-komáromi
közjegyzőséget a princzipálisnak adományozta a király ő felsége. Vagy a
minisztere.
Igy kellett ennek történni, másként nem is történhetett. Hiába csóválta
fejét efölött akárhány komáromi atyánkfia s jó barátunk: csak Szabó
Gábor lett ott a királyi ember. Ezen már változtatni nem lehetett.
Mi lehetett volna más az első tennivaló, mint az áldomás megtartása?
S hol lehetett volna másutt az áldomást megtartani: mint a szőlőhegyen,
a neszmélyi hajlékban?
Nosza jó princzipális: légy hát készen! Ime, fölkerekedik a rokonok és
jóbarátok serege s ki kocsin, ki hajón siet a kies hajlék felé. Jönnek
még Csepről is, Igmándról is; de jönnek még Csallóköz vidékéről Ócsáról,
Aranyosról is; de jönnek még a tulsó félről Ó-Gyalláról is. Nem lehet
másként, bizonyára maga a princzipális sugta meg mindenfelé: mikor és
hol lészen az áldomás.
Meg is lett.
Tavasz felé járt már az idő, verőfényes nap ontá sugarait le a messze
völgyek felé. De napsugárnál melegebb szivvel örült a társaság a jó
princzipális szerencséjén.
Van hát még hála! Van még elismerés! Vannak még jó emberek! Van még
áldás a jó ember életén!
Mert hiszen igaz, a jó princzipális eddig se látott szükséget. Uri ház,
tele pincze, jó asszony, jó egészség, jó kedv: mi kell egyéb?
Három-négyezer forint biztos jövedelem: telik belőle szerényen, jó
módjával erre is, arra is. Megvan a becsület is mindenfelé.
De az uj adomány mégis más. Az ügyvédséget abban lehet hagyni. Nem kell
futkosni egyik biróságtól a másikhoz, Pontiustól Pilátusig. Jó huszezer
forint évi jövedelem mégis megvan. Szép pénz. Nincs ennyi a főispánnak
se, az apát urnak se, a kálvinisták püspökének se. Mennyi jót lehet
ezzel tenni? Mily szépen föl lehet segiteni a szegényebb rokonokat? Hány
vagyontalan, jóeszü és jóerkölcsü gyermeket lehet tanittatni! Árvákat,
ügyefogyottakat mily szépen gyámolitani! Irodalmat, nemzeti közügyet,
egyházat, főiskolát pártfogásban részesiteni.
Szép jutalma a multnak. Gyönyörü ábránd és igaz valóság a jövendőre. Meg
is illeti a jó princzipálist koránál fogva is. Átlépte már az élet
delelőjét. Alkonyata meg lesz aranyozva.
Két hét mulva megjelent a királyi közjegyzők ügyviteli szabályzata, s a
kormány végrehajtási utasitása. Egész nyaláb nyomtatott iv, száz meg
száz paragrafus. Keveredett a világ, sok teketóriával jár minden, a
királyi embernek is sokat kell még tanulni. Megküldték a nyaláb
nyomtatványt minden közjegyzőnek. Még a jó princzipálisnak is.
Hát jól van! Ez a dolgok rendje. Pipát, dohányzacskót, tűzszerszámot
összekésziteni, a sok nyomtatványt táskába rakni s el – ki a szőlőbe, a
neszmélyi hegyre! Ott majd áttanuljuk a sok ákom-bákom utasitást,
rovatos ivet, iratmintát, ügyviteli szabályzatot. Kedv és nyugalom lesz
hozzá ott elég!
De egyéb is lesz.
A princzipális furcsa paragrafusra bukkan hamarosan.
Az a paragrafus azt tanitja, hogy ha nincs hiteles és valóságos
helyettes közjegyzője: akkor a székhelyet elhagyni nem szabad. Ha pedig
mégis el akarná hagyni: köteles ezt a helybeli királyi járásbirónak
bejelenteni s e szerint ettől engedelmet kérni. Máskülönben dorgálás,
fegyelmi eljárás, büntetés, felelősség, kártérités, huzavona s több
efféle.
Szamárság. Félreteszi az ákom-bákom irást. Pipára gyujt, kiül a hajlék
pitvarába s elnézi nyugodtan a vidéket. Majd azután még egyszer igazán
megnézi azt a paragrafust.
Fölséges látásba merül el a lélek a hegynek magasságáról.
A sikság zöldje, a rónák ligetei, a falvak tornyai, a széles Dunának
szürke hullámai, a malmok, a hajók, a tutajok, az országutak járókelői
mind oda mosolyognak hozzá. Az égnek madarai ott röpködnek előtte és
alatta és körülötte szabadon és vidáman. Oda mennek, a hová akarnak. Nem
fékezi őket semmiféle bolond paragrafus.
Napnyugat felé, a látás határán sötétlenek a nagy vár erősségei. A
függetlenség és szabadság erőde egykor, melyet ő is védett, melynek
falait egykor ő is vérével áztatta. S a dicsőséges harczok csatatere
arra Uj-Szőny, Ács, Igmánd és Csep felé, a hol valamikor világdöntő
seregekkel győztesen viaskodott a honvéd. A győzelem után az áldomás és
az édes pihenés! És ujabb harczok és ujabb diadalmak!
Elmerült lelke nemzetének bánatába és ábrándjaiba. Hajh, miért kellett
hát elbuknunk? Miért nem folytattuk tovább a harczot? Miért nem kezdjük
tehát ujra? Az utolsó csöpp vérig. A halálig. A feltámadásig. Az örök
dicsőségig!
Hejh jó princzipális, ne andalogjon a te lelked most már ezek fölött. A
pipád is kiégett már. Vedd csak ujra kezedbe azt a szolgálati utasitást
s nézd meg csak ujra azt a paragrafust. Meg kell azt tanulni jól!
A paragrafus csakugyan ugy szól. Elolvassa egyszer, kétszer, tizszer
egymásután s bizony akkor se szól másképpen.
Micsoda?
Hátha ő valamelyik jó barátjához vadászatra rándul; ezt ő bejelentse a
királyi járásbirónak?
Ha ő rokonához ellátogat névnapra, születésnapra, torr, szüretre,
keresztelőre: ő erre királyi járásbirótól kérjen engedelmet?
Ha jóbarátok, egykori bajtársak, messzeföldről jövők megszólitják:
»megyünk ki hozzád a hegyre, töltsünk együtt egy jó napot« – s ő ezt meg
ne tehesse előbb, hanem várja be szép türelemmel, mig a járásbiró a
paragrafusnak eleget tesz?
Fényes nappal volt, de azért meggyujtott egy szál gyertyát. Fogta az
egész nyaláb irka-firkát s elégette az egy szál gyertyán. Azután fogta a
királyi kinevezésről szóló legmagasabb és legkegyelmesebb okiratot és
azt is elégette azon az egy szál gyertyán.
Azután elővett egy kis reczés ezüstféle gyufatartót. Az irások hamvait
zsebkésének pengéjével összegyüjtötte s belerakta abba a gyufatartóba. S
kis levélke kiséretében elküldte hozzám a postán Budapestre.
Levélkéjében igy szól egyebek közt:
»Ime, édes öcsém, itt küldöm hát néked az én huszezer forintos évi
jövedelmemnek, nagy állásomnak s királyi okirataimnak hamvait. Lásd meg
s aztán szórd ki az ablakon. A gyufatartót tartsd meg emlékül.
Egyébiránt kapum most is nyitva, stb. stb.«
… Még se lett hát királyi ember!


KOSSUTH NÉPSZERÜSÉGE.
Sehol se olvastam történetünk ama kis részletéről semmit, a melyet most
elbeszélek. Több rokonom s egy csomó idősebb barátom volt az 1848-iki
pesti nemzetgyülés tagja, sokan közülök Debreczenben is végig ott voltak
a gyüléseken, az ő bizalmas beszélgetéseik után ismerem az esetet. Azok
közül, a kikkel e tárgyról beszéltem, legtöbbet tudott Gorove István. Az
élők közül még emlékezhetnek erre Madarász László, Bittó István és
Madarász József.
A mikor elhatározták, hogy az uralkodó Habsburg családot a tróntól
megfosztják: mindenki első gondolatra minden kétség és vita nélkül abban
állapodott meg, hogy az uralkodót más nem pótolhatja, nem is
helyettesitheti, csupán Kossuth Lajos. A kérdés csak az volt, minő
czimmel s mekkora joggal és hatáskörrel?
Már április 13-án fölmerült Kossuth bizalmas köreiben ez a kérdés. E nap
estéjén éppen Kossuth lakásán is folyt erről eszmecsere. Ugy hallottam,
a miniszterjelöltek közül ott volt Szemere Bertalan, Horváth Mihály s
Batthyányi Kázmér gróf, ott volt Szacsvay Imre s Madarász László is, de
mások is.
Mindenki ajkán és gondolatában a kormányzó czim jelentkezett.
E czimet készen adta a nemzet története. Két vagy három kormányzó volt a
multban. Az egyik: Hunyadi János; a másik: Szilágyi Mihály; a harmadik:
Bethlen Gábor. Mindegyik Gubernator Regni Hungariae. Kossuth czime se
lehetett kisebb s alig lehetett más.
De másnap a nyilt ülés megkezdése előtt mégis merültek fel aggodalmak.
Kossuth nem akarta, igaz, hogy más se akarta, hogy nyilvános vita
támadjon a kérdésről. Kossuth néhány szóval elejét vette minden
kétségnek. Maradjunk általánosságnál s hagyjuk a czim meghatározását
későbbre. Körülbelül ezek voltak szavai.
A függetlenségi nyilatkozat erre nézve igy szól:
»Az országot egyetemes kiterjedésében a nemzetgyülés minden tagjainak
egyajku fölkiáltásával s közmegegyezésével kinevezett kormányzó elnök
Kossuth Lajos fogja a maga mellé veendő miniszterekkel ugy saját
magának, mint az általa nevezendő minisztereknek személyes felelősségük
s számadási kötelezettségük mellett kormányozni.«
Tehát nem Kormányzó, hanem kormányzó elnök. A ki személyesen felelős s
tartozik számot adni mindenről. Tehát minden cselekvéséről és minden
mulasztásáról, sőt a közpénzekről is.
Ez bizony ma furcsának, sőt érthetetlennek látszik. Hiszen neki az
uralkodót kellett helyettesiteni s az uralkodás dolgát végezni. Ő
hivatalnok, számtiszt, pénztárkezelő nem lehetett, tehát például a
pénzkezelésre nézve számadó kötelezettség alatt nem állhatott. A ki
veszedelmes időben nagy ország ügyeit vezeti s nemzetének élet-halál
harczát vivja: annak élet-halál fölött függetlenül és korlátlanul kell
rendelkeznie.
De hát a nemzetgyülés árnyalatai s maguk a vezető férfiak s a hadvezérek
is nem voltak egy nézeten.
Volt párt, mely a Habsburgokkal békét akart alkalmas időben kötni, mint
Bocskay és Bethlen s mint II. Rákóczi Ferencz tábornokai.
Voltak sokan, kik egyenesen azt hangoztatták, hogy vissza kell állitani
a királyságot s királylyá Kossuth Lajost kell megválasztani.
Igen erős párt egyenesen köztársasági államrendszert akart alapitani.
De egy párt se volt, mely a maga tervének megvalósitására az időt
elérkezettnek látta volna. Mindenki várt. Vagy a teljes győzelemre, vagy
a teljes bukásra, vagy mind a két fél kimerülésére.
Maga Kossuth se akart eléje vágni a jövendőnek. De azt sem akarta, hogy
a pártok a czimkérdésen hajba kapjanak.
A ki ujból királyságot akart, már akár a Habsburgokkal, akár Kossuthtal:
annak a Kormányzó czim tetszett. A ki köztársaságot akart: az az Elnök
czimet követelte. Ez a czime volt mind az amerikai, mind a franczia
köztársaság fejének. Természetes, hogy abban az időben elnök se lehetett
volna más, mint Kossuth.
E kérdésről vitatkoztak maguk közt a vezetőférfiak április 14-én s 15-én
is. Végre Kossuth április 15-én eldöntötte a kérdést. Javasolta s
egyuttal elfogadtatta ezt a czimet:
»Kossuth Lajos, a nemzet parancsából Magyarország s minden hozzátartozó
országok, részek és tartományok kormányzó elnöke.«
E szavaknál is élénk eszmecsere támadt.
Volt, a ki azt akarta, mondjuk ki: »isten kegyelméből«, mint a hogy’ az
uralkodók mondják: »dei gratia« vagy »favente divina clementia« s ez
után tesszük: »és a magyar nemzet akaratából«.
A nemzet elhatározását e szóval akarták jelezni, mandato vagy ex
mandato. A mandátum latin szóra azonban nem találtak jó magyar szót. A
megbizás, a meghatalmazás és a rendelés nem látszott jó szónak. Hunyadi
János electus et deputatus gubernator volt. Választott és kirendelt
kormányzó. Szilágyi Mihályt constitutus gubernator czimmel tiszteli meg
az 1458-iki országgyülés. Ezt alig lehet magyarra jól leforditani. Ezt
kis szójátékkal alkotmányos kormányzónak nevezhetnők. Bethlen Gábor
kormányzó czimét békekötés állapitotta meg.
Végre is az akkori közszokás a mandátum szó helyett magyarban a parancs
szót használta, Kossuthnak is tetszett e szó. Igy jött czimébe: a nemzet
parancsából.
Nyáry Pál addig a honvédelmi bizottmány tagja volt. A függetlenségi
nyilatkozat kimondását nem helyeselte, de azért a Debreczenben
ugynevezett békepárttal se tartott, erélyét, hazfiságát nem
gyanusitották s Kossuth is nagy figyelemmel volt iránta. Mindig jelen
volt a bizalmas tanácskozásokon. Bizonyos dévajsággal szokta később
elbeszélni, hogy minő nagy kedve lett volna sok embernek Kossuth czime
fölött viharos vitába keveredni, mikor határainkon mindenütt omlott ránk
az ellenség.
Egyébiránt néhány nap mulva a czimmel nem törődött senki. Maga Kossuth
egyideig a kormányzó elnök czimet használta. Azután az országos
Kormányzó czimet. Alig telt el egy hónap, már az országgyülés is, a
kormány is, a hadvezérek is csak a Kormányzó szót használták. Igy ismeri
Kossuth állását a nemzet, az egész külföld s a történetirás.
Az uralkodó fejedelem minden hatalma ott volt Kossuth kezében, a mely
csak alkotmányos államban az uralkodót megilleti.
A törvényjavaslatok az ő szentesitése által váltak törvénynyé,
kormányokat alakithatott s bocsáthatott el. Tábornokokat, hadvezéreket
alkalmazhatott. Az ország minden hatósága tisztelettel s hiven
engedelmeskedett neki. A felsőbiróságokat ő nevezte ki. A kitüntetések
tőle függtek.
Hogy akkor népszerü volt: természetes. Minden nagy erő és hatalom
egyuttal népszerü is. De a népszerüségnek mégse a hatalom az igazi
forrása.
Kossuth népszerüsége azonban mégis különös, sőt rendkivüli tünet a
művelt világban. Erről magam személyesen beszéltem az agg Kormányzóval.
Nagy Napoleonnak s Bismarcknak népszerüsége határtalannak látszott, mig
hatalma tetőpontján állott. A mint a hatalom kiesett kezükből:
népszerüségük nyomban megcsökkent s mondhatni, csak pártnépszerüségre
zsugorodott össze.
Kossuthnál ellenkező tünemény áll előttünk. Bukása után, bujdosása
hosszu korszakában folyton nőtt népszerüsége. Folyton nőtt még akkor is,
a mikor a nemzet a Habsburgokkal kibékülve, az ő nagy elvével – látszat
szerint – végképp szakitott.
A népszerüség meghatározása nem könnyü dolog. Van divatos, van irodalmi,
van fölvillanó, van néma, van viharos népszerüség. Van életbeli s van
történeti népszerüség. Más meg más természete van mindegyiknek. Az
orleánsi szüznek, nagy Napoleonnak, Garibaldinak, Bismarcknak
népszerüsége most már történeti de ugy látszik, mindegyiké naponkint
mélyebbé és szélesebbé válik. A kik németek, olaszok, francziák közt
járnak, azt beszélik, hogy a nép gyakran ugy emlékezik róluk, mintha
most is élnének.
Egészen ilyen természetü Kossuth népszerüsége. Az övéhez hasonlót a
magyar nemzet még nem ismer.
A mult század folyamán nálunk több kiváló alak emelkedett nagy
népszerüségre. Ragályi Tamást az 1825-ik és 1830-ik évi országgyülések
alatt majdnem imádta a nemzet ifjusága. Még az 1844-iki országgyülés
alatt is a róla szóló gyönyörü dalt énekelte minden hazafias buzgalom,
mint most készült dalát. S a mai nemzedék azt se tudja jó szerint: ki
volt, mikor élt s mit cselekedett Borsod egykori hires követe.
Az ő népszerüségét a mult század 30-as éveiben Wesselényi Miklós báró és
Deák Ferencz népszerüsége váltotta föl. De az övékét egy-két éven át
messze tulhaladta galantai ifjabb Balogh Jánosé. E gazdag, daliás
mintaszerü, lángeszü és nagy szónoki tehetségü férfiu népszerüsége
1836-tól 1840-ig akkora volt, hogy vele Wesselényié, Deáké, Kossuthé
akkor együtt se versenyezhetett. Bámulunk, ha halljuk vagy olvassuk
annak a rajongásnak részleteit, melylyel őt a nemzetnek örege, tapraja,
férfia és asszonya körülvette. Eltünt – nyom alanul. Ma már csak a nagy
öregek, az irodalmibuvárok s Bars vármegye hagyományainak őrizői
emlékeznek róla. Ezelőtt, több mint harmincz évvel, fölkerestem
zoborhegyi remeteségében, a hol a Karthauziak egykori kolostorában
lakott és csodás világnak láttam azt, a mit közölt velem.
Deák népszerüsége két korszakban volt igen nagy. 1833-tól 1848-ig s
1861-től haláláig. Az ő népszerüsége azonban nem volt egyetemes s ámbár
nemes, tiszta és igen mély volt, de főleg csak az ugynevezett
értelmiségre szoritkozott. Nyugodt, összhangzatos, vihar nélkül való
életpálya; hősi lélek, melyet azonban a végzet minden nagy küzdéstől,
minden nagy szenvedéstől s minden látható bukástól megkimélt; egyszerü
bölcseség és gyakorlati okosság minden dolgában: oly tulajdonok, melyek
a tömegek képzelődését nem izgatják s érzéseit rajongássá fokozni nem
tudják.
Mi más volt Kossuth!
A zemplénmegyei szerény ügyvédtől kezdve a fejedelmi magas állásig,
melyben öt lázadó nemzet s két európai nagyhatalom ellen dicsőséges
győzelmekre birta kicsiny nemzetét! A ki bukásában nagyobb volt, mint
győzelmében s mikor Isten, ember elhagyta őt s hazátlanul kellett idegen
népek közt bujdosnia: még akkor is s még ott is ő volt a végzet által
kitagadott fajának legbuzgóbb és leghatalmasabb védelmezője! Mennyi erő,
mennyi szenvedés, mekkora dicsőség s mily nagy bánat az, a melyről az ő
élete tesz tanubizonyságot!
Népszerüsége teljes. Minden ember ismeri nevét s látja alakját. Ha
egyebet nem tudna is: egy dalt mindenki tud róla.


A HŐS.

I.
(A dermesztő hideg. – Fehér emberek fehér lovakon. – Hir a móri
csatáról. – Ki volt Kun Béla?)
Elbeszélem a hősnek történetét. Mindent elbeszélek, a mit róla tudok. A
csodák közé, az ősmesék közé tartozik története. Homérosz félistenei
közt van hozzá hasonló. De egészen hozzá hasonló talán még azok között
sincs. Hektor és Akilleüsz tudott félni, tünődni, fontolgatni. Vajjon az
olimpuszi istenek segitsége mellette lesz-e vagy ellene? A hős nem félt,
nem tünődött, nem fontolgatott. Még csak nem is haragudott. Örökké
hihetetlen marad, a mit végrehajtott. S nem vak szenvedély s nem a harag
bősz indulata, nem a boszu hajtotta rá. Magyar volt, katona volt, vitéz
volt, hazáját védte.
Életének, tettének egyik-másik részletét itt-amott már nagyjából
elbeszéltem. Most nem hagyok el belőle semmit. S ugy mesélem el, a hogy’
megtudtam lassanként.
* * *
Az 1848-ik év utolsó napján kegyetlen hideg volt. Életemben csak
háromszor vagy négyszer értem akkora hideget. Otthon voltunk apám
házánál mindannyian.
A föld kongott a fagytól, a hó csikorgott a hidegtől. A mező fehér volt
közel és távol, mindenütt. A fák tele zuzmarával. A fák ágai majd
leszakadtak a zuzmara terhe alatt.
A napnak melyik szakában történt, délben-e, délután-e, nem tudom. Finta
nevü kocsisunk találkozott egyik falubeli zsidóval, a ki épen jött
Székesfehérvárról. A zsidó azt beszélte: valahol a Bakony és Vértes
körül, valahol Bodajk felé nagy csata folyik. A kinek jó füle van,
meghallja az ágyu szavát.
A kocsis az udvaron lefeküdt s fülét letette a fagyos földre. Azt
állitotta: hallja az ágyuk durranását. Én is ugyanazt cselekedtem s
Dénes bátyám is, a ki majd két évvel volt idősebb nálam. A képzelődés
szülte-e vagy valósággal ugy történt: szabálytalan sorozatban egy-egy
döbbenést hallottam. Mintha a föld közepéből jött volna. Elhittem, hogy
az a döbbenés az ágyu szava. Azt beszélték az öregek, hogy emberek
futása, lovak dobogása fagyos földön sokkal nagyobb távolságból
hallatszik, ha az ember a fülét a földre hajtja, mintha csupán a levegőn
át ügyel rá.
Ujév napjára virradóra még kegyetlenebb lett a hideg. Sajátságos tünet
miatt emlékszem erre.
Lakásunkon nem volt kettős ablak. Az üvegen kivül volt az ablakvas, azon
kivül a zsalu, a hogy hajdan falusi házaknál szokásban volt. Reggel azt
mondja apám s visz bennünket az utczára néző első szobába:
– Gyertek csak, gyerekek, láttok valamit!
Az első szoba homályos volt. Utczára néző két ablaka egészen sötét. Csak
az udvarra néző ablakja világitott.
Mert az utczára néző két ablak köze tele volt eleven vad madárral. Ott
pihegtek, mozogtak, csicseregtek egymás hegyén-hátán százan, meg százan.
A zsalu egyik vitorlája félig felhuzva maradt. A nyiláson épen befért
egy madár. S annyi madár huzódott oda, a hány oda fért. A rettentő hideg
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A nagy év - 10
  • Parts
  • A nagy év - 01
    Total number of words is 4105
    Total number of unique words is 1913
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 02
    Total number of words is 4081
    Total number of unique words is 1895
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 03
    Total number of words is 4091
    Total number of unique words is 1974
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 04
    Total number of words is 4084
    Total number of unique words is 1971
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 05
    Total number of words is 3990
    Total number of unique words is 1972
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 06
    Total number of words is 4004
    Total number of unique words is 1812
    28.6 of words are in the 2000 most common words
    40.6 of words are in the 5000 most common words
    46.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 07
    Total number of words is 4031
    Total number of unique words is 1938
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 08
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 1928
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 09
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1946
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 10
    Total number of words is 4031
    Total number of unique words is 1969
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 11
    Total number of words is 4071
    Total number of unique words is 1944
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 12
    Total number of words is 4163
    Total number of unique words is 1840
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 13
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 1916
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 14
    Total number of words is 4348
    Total number of unique words is 1917
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A nagy év - 15
    Total number of words is 3780
    Total number of unique words is 1757
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.