A mester - 2

Total number of words is 3648
Total number of unique words is 2126
26.6 of words are in the 2000 most common words
37.4 of words are in the 5000 most common words
42.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Dömötör pedig gyalog baktatott hazafelé, mert útközben ki akarta
eszelni, hogy mint meséli el feleségének az akadémiai
kitüntetést. Egy fordulónál kopottas, sovány fejkendős asszonynak
majdnem a sarkára lépett. Az asszony mellett kis gyermek
tipegett, sírva, szepegve, könyörögve, hogy nem birja tovább,
vegye föl az anyja, vagy adjon enni, vagy fektesse le, mert
fáradt, mert éhes, mert beteg ... Dömötör mérhetetlenül fájdalmas
keserűséget és szánalmat érzett fölszaladni, kiterjeszkedni,
elhatalmasodni a szívében, hogy amikor ő akadémikussá lett, akkor
egy szegény kölyök leroskad a nyomorúságtól, mert a sok batyútól
nem jut neki már helye az anyja karjain. Körülnézett, hogy kocsit
fogadjon neki, kocsinak híre-hamva sem volt, káromkodott egyet,
mert nem bírt a jóságával, aztán kapta magát, fölmarkolta a kis
emberkét, óriás karjára vette és nyájasan, szégyenkezve
mentegetőzött az asszony előtt.
--Édes lelkem, engem ma beválasztottak az akadémiába, hadd vigyem
egy kicsit a porontyot.
Az asszony azt gondolta, hogy az urak bolondságaiból, lám, néha
jócselekedet is kivirágzik, hagyta tehát a dolgot és szótlanul
ballagott a csecsemőt vivő Nagy Kristóf oldalán. Dömötör közben
megbánta, hogy akadémikus mivoltával kérkedett, ennélfogva
magyarázatul hozzátette:
--Sors bona, nihil aliud.
--Ugy van--bólintotta a menyecske, aki szót sem értett a
magyarázatból, de boldog volt, hogy fia az öles férfiú karján
elszenderedett.
A Hermina-út sarkán azonban váratlan katasztrófa történt. Egy
bizonytalan járású, halkan káromkodó kopott munkászubbonyba
ütköztek bele, a zubbonyból fölvetődött egy sápadt arc, az arcból
két villogó szem, a szemekből kilobbant a meglepetés, a gyanú, a
düh és a bosszú és az asszony elsikoltotta magát.
--Jézus Istenem, az uram!
Dömötör majdnem kiejtette kezéből a gyereket, a férje pedig
elordította magát:
--Megcsíptelek benneteket, dögök!
És becstelen nőstény-kutyának mondta feleségét, aki éjjel a
szeretőjével csavarog.
--Most már tudom, hogy ki az apja ennek a kukacnak--üvöltött
magánkívül és fölemelte öklét, hogy Dömötör arcába sújtson
veszett haragjában.
Dömötör a bal karjában a gyereket tartotta, jobbjával pedig
elhárította az ütést. Ám, szerencsétlenségére nem a nemeai
oroszlánnal, csak egy részeg cementmunkással állott szemben és
gigantikus öklével oly erősen markolta meg a feléje sújtó
karcsontot, hogy az összeroppant.
--Gyilkos! Segítség!--ordított a fájdalmában tehetetlenül vergődő
ember, jött az őrjárat, s Dömötört, a nőcsábítót, az utonállót, a
gyermekrablót, a gyilkos merénylőt bekisérte a rendőrségre.


IV.

--Neve?
--Dömötör János.
--Kora?
--Negyvenhét.
--Vallása?
--Római katholikus.
--Lakása?
--Budapest, Zuglói-út 2.
--Ágyrajáró?
--Nem kérem, saját lakásom van.
--Foglalkozása?
--Szobrász.
--Sírkőfaragó?
--Igen, az is, könyörgöm.
--Gazdája van?
--Magamnak dolgozom.
--Irja csak: munkanélküli!--diktálta az ellenőr, a rendőri
őrszoba vezetője, széleshomloku, vörösorru, dohányos bajuszú,
recsegőhangu Cerberusa az igazságszolgáltatásnak, a köztemető
környékén.--Munkanélküli csavargó kőfaragólegény, állítólag
Dömötör János --szótagolta hivatalos haraggal a jegyzőkönyvvezető
napidijas--(majd meglátjuk, igazat mond-e a jó madár) ma éjjel 10
óra 30 perckor orvul megtámadta Vékony György betonmunkás
feleségét, aki három éves Sári leányával gyanútlanul (írja:
gyanutlanul) ballagott hazafelé.
--Igy volt az, asszonyság?--fordult a sarokban szepegő anyához az
ellenőr.
--Igy volt, instálom--könnyezett a csinos arcu, halavány szőke
menyecske és védőleg vonta magához a gyermekét.
--A támadás gyermekrablási szándékból történt, amit az is
bizonyít, hogy a később helyszínen megjelenő törvényes apát,
Vékony György betonmunkást (lakik Héthársi-út 4.) ökölcsapással
hátulról orvul leütötte, úgy, hogy annak a mellékelt orvosi
látlelet szerint nyolc napon túl gyógyuló felkarcsonttörést és
zúzódást okozott. Igy volt ez, Vékony?
--Igy volt, instállom--sziszegte a megsérült munkás és Dömötör
felé köpött tehetetlen indulatában.
--No, ez rendben van--mondta az ellenőr a fölháborodás, a harag,
a fenyegetés és a hatalmaskodás húsz év óta begyakorlott
hangsúlyozásával.--Magánvád folytán megtesszük ellene a
följelentést éjjeli csendháborítás, személyes szabadság
megsértése, utcai botrány okozása, gyermekrablás kísérlete,
súlyos testi sértés és szemérem elleni vétség elkövetése miatt.
A szobrász az utolsó szavak hallatára riadtan fölütötte a fejét.
Érezte, hogy a sor elején felsorolt vétkekben --ha úgy vesszük,
valamennyire, legalább a látszat szerint--hibás. De az egésznek
mi köze a szeméremhez? Ez ellen protestálni próbált.
--Hallgasson, vén csirkefogó--üvöltött rá a rendőrellenőr,--azt
hiszi, nem tudjuk, hogy útközben erkölcstelen ajánlatokat tett az
asszonyságnak? Ugy-e Vékonyné?
--Igenis, instállom,--könnyezett a menyecske és szép, nagy kék
szemét fájdalmasan az urára emelte --pedig semmivel sem
szolgáltattam rája okot.
--Elég!--ordította a rendőr és legényeivel egy kétlépés széles és
háromlépés hosszú cellába vitette a művészt.--Majd holnap reggel
átkísérik a főkapitányságra! --kiáltotta utána fenyegető hangon.
Itt aztán magára maradt a szobrász, Dömötör János őméltósága, a
Grand prix és a nagy állami aranyérem tulajdonosa, akit a
Tudományos Akadémia néhány nap múlva tagjai sorába választ a
kultuszminiszter javaslatára. Köszönhette ezt annak, hogy puha
inge és borzas olasz kalapja, nagy, szélestalpu cipője és szürke
felleghajtója hasonlatossá tette őt a környéken lézengő
kőfaragólegényekhez. Köszönhette annak, hogy hirtelen
megrökönyödésében elfelejtett hivatkozni jó barátaira, a
belügyminiszterre és a főkapitányra; hogy nem kiabált
hangosabban, dühösebben, élesebben, mint a rendőrellenőr s
merthogy tiszta, gyermekes, megilletődött szívében megállott a
vér, arra gondolva, hogy milyen botrányt csinált az ostoba
fejével, hogy nyomorékká tett egy kétkezéből élő munkásembert és
rossz hírbe hozott egy ártatlan kékszemű menyecskét ... Mire
eszébe jutott, hogy talán védekezni is lehetne, már késő volt,
ott állt a szoba sarkában egy gyuladt szemű zsebmetsző és egy
rongyos szoknyáju, rosszszagu utcai leány társaságában, akik
torkuk szakadtából röhögtek rajta és komisz öreg szoknyavadásznak
csúfolták jókedvükben.
Néhány percig szótlanul állt ott és az undorodás testi
rosszullétében azt sem tudta, mitévő legyen. De aztán eszébe
jutott felesége, van Roosen bárónő és kimondhatatlan fájdalom
szúrta át a szívét. Mit gondol majd róla az az asszony?
--Eh, ez így nem mehet tovább--gerjedt föl lelkében a
méltatlankodás és elhatározta, hogy nem tölti itt az éjszakát.
Kimegy a rendőrellenőrhöz és igazolja magát. Jöjjön, aminek jönni
kell, de legalább otthon várja meg, míg az igazságszolgáltatás
szörnyű gépezete megindul s végighengereli az ő keserű és
szerencsétlen lelkét.
--Dömötör János, szobrászművész vagyok, most választanak be az
Akadémiába, engedjenek szabadon. Majd holnap jelentkezem a
főkapitány úrnál--harsogta oroszláni hangján türelmetlenül,
méltatlankodva és elkeseredetten.--Engedjenek haza, a mindenségit
...
És súlyos öklét rátette a kilincsre, amely zárva volt, de ilyen
gigantikus nyomásnak nem tudott ellenállni. Az ajtó kifordult a
sarkából és bezuhant az őrszobába. A pihenő rendőrök fölugráltak,
fegyverük, után kapkodtak, fölcsavarták a villamoskörtét,
össze-vissza futkostak a szobában, sípjukba esztelenül
belefújtak, káromkodtak és az asztal alatt fölállított szódavizes
üvegeket nagy csörömpöléssel fölrúgták.
--Hej, szökni akar a gazember! Segítség! Gyilkos! --sikongatott a
rongyos szoknyáju, sárgahaju némber a sarokból.--Fogják meg a
szökevényt!--kurjantott lelkesen a zsebmetsző és felhasználva a
zavart, kereket oldott és megugrott az őrszobából.
A rendőrök ezalatt rávetették magukat Dömötörre, puskatussal
agyba-főbe verték, leteperték és összekötözték. Mikor ott feküdt
a padozaton, néhányat még rúgtak rajta, aztán otthagyták
megkötözve, ütlegektől elborítva ...
Igy gyötrődött János másnap reggel nyolc óráig ... Eleinte apró
sárga szemeiből súlyos könycseppek gördültek alá; szíve
kimondhatatlanul fájt szégyenében és elkeseredésében; az
ütlegeket föl sem vette, de a sors otromba igazságtalansága
halálosan megsebezte a lelkét. Később azonban csendesen
elmélkedni kezdett.
--Ez már sokkal több, mint amit együgyű jóhiszeműségemmel, gyáva
megrökönyödésemmel és meggondolatlan hevességemmel kiérdemeltem.
Tehát vége is van a kellemetlenségeknek. Holnap jön a
kimagyarázkodás és én is, meg a feleségem is jót nevetünk a
sikerületlen kalandon.
Amikor később megint sajogni kezdett a szíve táján és
felágaskodott az önérzete, a hiúsága, a szemérmes polgári
tisztességérzete, amikor eszébejutott széles, puha, ruganyos és
tiszta ágya, amely után minden csontja sóvárogni kezdett, újra
megvigasztalta magát.
--Baj, baj, nagy szerencsétlenség, de nem történhetett volna
rosszabbul is? Tegyük fel, hogy annak az embernek, Vékonynak,
vagy hogy hívják, revolver van a zsebében s azzal lepuffant, mint
egy kutyát? Az ember soha sem tudja. Hanem az bizonyos, hogy
igaza van a feleségemnek: mindenki csak a maga rangjához való
helyen, környezetben, időben mutatkozzék. Tulajdonképen mit is
keresek én a kőfaragók kocsmájában, vagy ha már nem tudok
leszokni róla, miért nem járok éjjel autón vagy bérkocsin? Igaza
van a feleségemnek!
És már csak önmagára tudott haragudni, ámbár később eszébe
jutott, hogy az ember, hiába, soha sem lehet elég óvatos. Ez
éppen olyan elemi csapás, mintha Ruskin, vagy Tolstoj, vagy Payot
feje fölött lecsapott volna a mennykő ... Vajjon mit
tanácsolnának ezek az urak: ily esetben mi a kötelességük a
művészeknek?
Amire kivirradt a reggel, Dömötör szelid rezignációval adta magát
át a sorsnak és némán, bűnbánóan és megtisztult lélekkel ült a
tolonckocsira, amelyen a főkapitányságra szállították.
Alig vette észre, hogy ott áll két rendőr között az ügyeletes
kapitány előtt.


V.

--Neve?
--Dömötör János szobrászművész, a mesteriskola igazgatója.
A rendőrkapitány, akinek keskeny arcán a kielégítetlen igények,
az el nem ért vágyak és a meg nem valósított illúziók halvány
rózsái égtek, aki jól szabott, puha és elegáns egyenruhájában
bizonyára nagyon tetszett a nőknek, aki kínosan ápolt körmével
eddig szórakozottan vakarta az állát, most hirtelen felugrott s
könnyedén megtalálta azt a gesztust, amellyel végét veti a
szituáció kínos voltának.
--Maguk kimehetnek--parancsolta a rendőröknek. Aztán Dömötör felé
fordult:
--Az Istenért, méltóságos uram, hogy kerül ön ide?
A szobrász szeliden mosolygott.
--Tessék a jelentést elolvasni.
A kapitány sebtében végigfutotta a rendőrellenőr jelentését.
Aztán elmosolyodott, gyengéden és elegáns bizalmaskodással
megfogta a művész karját s a divánra ültette.
--Oh ezek a tökfilkók!... Nem is képzeli a Mester, mily sok bakot
lőnek e faragatlan, hiú és hatalmaskodó bugrisok.
Aztán felemelkedett helyéről s mint egy tisztelgő küldöttség
szónoka, a művész elé toppant:
--Méltóságos uram! Mielőtt jelentést tennék felettes hatóságomnak
és a hibás rendőri közegeknek nemcsak alapos kitanítását, de
egyben példás megbüntetését is indítványoznám, aminek, szent
meggyőződésem szerint, meg is lesz a kivánt eredménye, arra kell
kérnem önt, hogy csekélységemtől méltóztassék elfogadni a
bocsánatkérést, amelyet a megtévedt rendészeti szervezet nevében
ezennel tiszteletteljesen van szerencsém fölajánlani. Az ország
büszkesége, az európai hirü művész, a magyar faj halhatatlan
géniusza ...
--Oh kérem, kérem--dadogott Dömötör--ez tulzás ... én voltaképpen
... hogy is mondjam csak ... hiszen alapjában véve, bizony
úristen, ők nem hibásak.
Dömötör izgatottan nyalogatta ajkait és hatalmas öklével
verejtékező homlokát ütögette.
--Ami igaz, az igaz, csakhogy ...
--Csakhogy--vágott közbe lelkesülten a kapitány --a mi
legénységünk még mindig hiján van a disztingváló képesség
legelemibb követelményeinek is. Azon kezdem, kedves jó méltóságos
uram, hogy nem szégyene-e az államrendőrségnek, hogy akad egy
olyan őrparancsnok, aki az alkotóművészet fölkent fejedelmét, a
mi halhatatlan és büszkén szeretett ...
A szobrász e pillanatban nem kívánt egyebet, mint hogy
megugorhassék a bókok és bocsánatkérések e viharos zápora elől.
--A feleségem ...--szaladt ki piros, nedves ajkai közül az a szó,
amely most egész öntudatát megsemmisítette, mint ahogy a napsugár
fölissza a nyári vizek párolgását.--Semmi, semmi ... csak én már
szeretnék hazaszaladni, uram.
A kapitány szeretetreméltóan mosolygott.
--Ne méltóztassék nyugtalankodni. Oh a véletlen jó kezekbe adta
önt, becsületemre. Nekem is van egy kis gyűjteményecském. Képek,
szobrok, antikvitások, műipari tárgyak, régi brokátok, damasztok,
hímzések ... korlátolt anyagi eszközeim, sajnos, mondhatnám, az
anyagi eszközök teljes hiánya meggátol abban, hogy valamirevaló
gyűjteményről álmodozhassam, de mégis van egy megbecsülhetetlen
kincs a birtokomban, igaz, hogy csak kicsinyített reprodukció, de
magától a művész kezétől: Nausikaa, amint Odysseus előtt a
tengerparton megjelenik. Csodálatos remekmű, talapzatán az alkotó
lángelme kézjegyével: Dömötör I. 1895.
A kapitány itt megállt, felnézett a füstös mennyezetre,
tekintetét áhítatosan odatapasztotta a villanylámpa kampójára,
mintha csendes hálaimát küldene a Magasságbelihez, amiért épen őt
választotta ki „Nausikaa a tengerparton, Dömötör I. 1895."
szerencsés tulajdonosául.
Dömötör szíve is felmelegedett és azon törte az eszét, hogy
uristen, mi módon került az a derék rendőrhivatalnok birtokába. E
pillanatban mindennél jobban érdekelte a kis szobor--Nóra
emléke--és annak titokzatos története, de nem merte megkérdezni,
mert félt, hogy ezzel új és végevárhatatlan elbeszélésnek nyitja
meg zsilipjeit, pedig ő kimondhatatlanul szeretett volna
hazamenni.
A kapitány azonban cigarettával és pohár likőrrel kinálta.
--Drága Mester, ami a feljelentést illeti, az egy pillanatig se
okozzon önnek aggodalmat. Oh, a véletlen jó kezekbe sodorta
önt--ismételgette önelégülten és sokatmondó szemhunyorgatással,
miközben pompásan csiszolt körmeit megcsillogtatta a művész szeme
előtt.--Oh, nem hiába vagyok gyermekkorom óta bolondja a
szépségnek, a színbe, formába, vonalba, fénybe és árnyékba
finomodott érzékiség, a szublimált erotikum, a pogány
testkultusz, az antik életörömök grande passione-jának. Én tudom,
hogy a művész nem kényszeríthető ugyanazon törvények, társadalmi
konvenciók és erkölcsi babonák korlátai közé, mint az
adóhivatalnokok vagy a gabonakereskedők. A művész temperamentuma
a nyárspolgár-fantáziát gyakran elképeszti a maga dionizoszi
kicsapongásaival. Ismerem a cinquecento történetét és éppenséggel
nem botránkozom meg azon, hogy Benvenuto Cellini leszúrta
öccsének gyilkosát, Maffio di Giovanni rendőrfőnök pribékjét, meg
Pompeot, aki bérgyilkosokat fogadott fel ellene.
--De uram,--tiltakozott az összehasonlítás ellen Dömötör--én ...
--Tudom, tudom, önt csak a művészet terén szabad összehasonlítani
a cinquecento legnagyobbjaival, --bókolt szaporán a kapitány--én
csak azt akartam illusztrálni, hogy a művész az más, mint a
közönséges halandó. Ami pedig az egyszerű munkásasszonyt illeti,
Istenem, ezt csak bizzuk Erosz és Afrodité kifürkészhetetlen
akaratára. Művelt ember, aki a pszichopatológia és az erotikus
rendellenességek tudományában jártas, soha semmin sem
csodálkozik. Mit tudjuk mi, vakon, siketen, ízlés és szaglás
nélkül bolyongó, otromba laikusok, mit talál a művész az egyszerű
öltöny, a foszlott ruhadarabok, a kopott nagykendő és a durva
vászonneműk alatt! Heine Matildja nagyszerű példa arra, hogy ...
--Uram, az Istenért,--könyörgött a szobrász --ön olyan dolgokat
beszél itt nekem ...
-- ...amiket ugyebár nem várt egy kihágási rendőrkapitány
hivatali szobájában?--hízelgett magának édeskés, nyájas, de
öntelt hangon a sovány, parfőmös és frissen borotvált amatőr.
Dömötör János szédülni kezdett és tiszta szívből visszakívánta a
goromba és esetlen rendőrellenőrt, aki recsegő hangon
csirkefogónak, utonállónak, gyermekrablónak és becstelen
szoknyavadásznak címezte az őrszobában. A gyomra émelygett és a
pokol fenekére kívánta a világ összes műgyűjtőit és
pszichiátereit.
A kapitány még egy pohárkával töltött s aztán összegezte az eset
érdembevágó mozzanatait.
--Miről van itt szó, mélyen tisztelt barátom, ha megengedi, hogy
így szólítsam önt, méltóságos uram ... Miről van itt szó?
Dolgokról, szenvedélyekről, egyéni kedvtelésről, a lélek
legintimebb, legbensőbb hajlamairól egyrészt, amelyek egyáltalán
nem tartoznak a nyilvánosság elé; szó van másrészt egy durva
véletlenről, a magukban véve ártatlan mozzanatok sajnálatos
összetalálkozásáról. Egy részeges csavargó ördögi módon előre
kieszelt zsaroló támadásáról van szó, amelyért ön jól megérdemelt
leckét adott neki. Bízza rám az ügyet, drága Mester, mélyen
tisztelt barátom. A sértett fél majd kiegyezik tíz-tizenötezer
korona kártérítés ellenében. A magánvádat visszavonatom. A
menyecske pedig, akinek egyszerű köntöse alatt bizonyára egy
antik Nereida, vagy egy alexandriai kurtizán ragyogó teste
rejtőzködik, továbbra is megmarad Érosz csintalan játékszerének.
Csak bízza rám uram, én boldog leszek, ha az isteni Nausikaa
fenkölt lelkű alkotójának szolgálatára lehetek. Oh, ha még valaha
reményen lehetne arra, hogy ön befogad barátainak és tisztelőinek
intim körébe, ha módom lehetne, hogy összehasonlíthatatlan
művészetének, zsenialitásának egy-egy lehullott forgácsát valaha
a magaménak mondhatnám ...
--Uram, én nem értem önt,--tört ki végre a művészből--annak a
szerencsétlen munkásnak, férjnek, apának végre is a karja,
akárhogy vesszük ... magam láttam, hogy mily siralmas módon lóg
tőből kicsavarva, a válla alól.
--Semmi az, semmi. Tíz-tizenötezer korona. Ezzel bőven kárpótolta
ön a részeges csavargót és megmentette saját magát a botrány
kínos következményeitől. És ne gondolja uram, hogy ez az ön
érdeke csak, vagy az enyém, vagy egyes társadalmi osztályoké.
Nem. Ez az egész állam, a társadalmi stabilitás, a nyugalom, a
kultúra, az egész emberiség érdeke. Az államé, amely a
legmagasabbrendü individuumok kultusza révén szolgálatot tesz a
fejlődés egyetemes érdekeinek. Ha az anyagi igazságot nézem,
akkor most egy cementmunkás érdekeinek megóvása céljából olyan
rést kellene ütnöm a művészi kultúra bástyáján, amelynek
pótlásához évszázadok kellenének. Kérdem: van-e joga az államnak,
hogy ilyen barbarizmust elkövessen? Uram, én a célszerűségi
iskola, a belátásos elmélet, a spontán variációk, az erkölcsi
kényszerek relativitása és az ethikai elvek rétegezettségének
alapján állok, ahogy azt mestereinktől, Spencertől és Piklertől
tanultam s inkább megtorlatlanul hagyok száz apró bűnt, sem mint
elkövessek egyetlen jóvátehetetlen nagy hibát. Nem engedem meg,
hogy a társadalmat a konvenciók, vallási szabályok, jogi kánonok,
morális tradiciók, szóval: a halottak kormányozzák az élők
rovására, mint Comte mondaná, ha itt állana az én helyemben. És
mondja meg ön, helyezkedjék ki önmagából és puszta objektiv
mérlegelés után állapítsa meg, mire van a társadalomnak, az
államnak inkább szüksége: halhatatlan remekművek nagyszerű
sorozatára, aminőkkel ön még meg fogja ajándékozni az
emberiséget, vagy egy cementmunkás jobb karjára? Mi? Azonkívül ne
felejtse el, hogy itt olyan megoldást találunk, amely boldoggá
teszi a cementmunkást is, önt is, a bárónő őméltóságát is és
engem is, szóval mindenkit,--kacagott a kapitány
diadalmasan--akik ebben a dologban ily szépen összekerültünk.
Bízza rám a dolgot és tartson meg engem lekötelező szíves
jóindulatában. Az autója, amelyért voltam bátor az imént
telefonáltatni, a kapu alatt várja Méltóságodat.
És tíz perc mulva Dömötör János belépett a zuglói-uti palota
hűvös, márvány-vesztibüljébe.
--A bárónő nincs itthon--jelentette ki az inasa. --őméltósága
korán reggel kikocsizott a herceg úr őexcellenciájával.


VI.

Délben azt is megtudta Dömötör, hogy a bárónő csak két-három nap
múlva lesz látható, mert tegnap hirtelen leutazott dunántúli
birtokára.
--Tehát semmit sem tud az éjjeli kirándulásról. Mégis szerencsém
van, a mindenségit--dörmögte magában és izgatottan nyalogatta
szájaszélét a nem várt kellemes fordulatra ...
Az örvendezés nem tartott sokáig.
Másnap egy riportujság megírta a köztemető-uti botrány minden
részletét. A rendőrkapitány adta le egy ujságiró-barátjának, mint
ragyogó és tanulságos művészettörténeti érdekességet.
Megfogadtatta vele, hogy nem használja fel kicsinyes és ostoba
riportközlésekre. Ez az eset a halhatatlanságnak, a
memoárirodalomnak való pompás csemege--erősítette őszinte és
finom elragadtatással ... Ugyanígy kommentálta a műbarátok
körében és a Fészek Club kártyaasztalánál, a Folies Caprice egy
lefüggönyözött páholyában és az Intim Színház kulisszái között
...
--Csak semmi nagyképűség, semmi indiszkréció, --könyörgött a
táncosnőknek, a festőknek, az ujságíróknak és a
rendőrtisztviselőknek-- ...tisztán pszichopatologiai érdekesség
szempontjából kell nézni a dolgot ... Majd ötven év múlva a
Dömötör-monográfiádba felveheted, fiam ...
A riportujság fekete misékről, kártyabotrányokról, földalatti
titkos orgiákról, utcai késelésekről, csecsemőrablásról közölt
páratlanul érdekes és intim adatokat. Nevek csak kezdőbetűkkel
jelezve. D. J. művész. A szobrász szerelme. A méltóságos úr.
Diszkréten csak éppen a művészet és erkölcs egymáshoz való
viszonyának jellemzésére. Tudományos alapon. Freud, Krafft-Ebing,
Havelock Ellis, Iván Bloch kutatásainak felhasználásával, keresve
a fájdalomokozás és az erotikum között való összefüggéseket.
Az eset tudományos és diszkrét kezelésének ellenére: Dömötör
személye közbotrány és bűnvádi eljárás közepébe került. Az összes
ujságok kénytelenek voltak foglalkozni vele. Az ügyészség vádat
emelt, a művészek kizárták Dömötört az összes egyesületekből, a
bárónő elhagyta férjét, a szobrász elvesztette összes állami
megrendeléseit, a mágnásasszonyok elmaradtak a műteremből és az
Akadémia tagjainak sorából, a szépművészeti miniszter
indítványára kitörölték. A kritikusok megállapították, hogy
Dömötör perverz hajlamú, iszákos, verekedő, gonosz ember, terhelt
családból származott, fiatal korában díjbirkózó, lánctörő,
gerelydobó és súlyemelő artista volt, a művészethez távolról sem
konyít, kőfaragó korában elsajátított bizonyos olcsó és banális
fogásokat, minden műve kópia, szemérmetlen plágium, antik
torzókról összelopott motívumokkal, Canova-, Begas-,
Thorwaldsen-, Delaplanche-utánzat, a szobrászatba átültetett
Piloty-stilus lapos, nagyképű, üres és tartalmatlan, együgyű és
unalmas reprodukciója ... Elföldelték, kiátkozták s hült helyét
is megfüstölték, hogy elűzzék a nyomában netalántán hátramaradt
rossz szellemeket. Ekkor láttuk, hogy mily zord hatalommal
uralkodott a lelkekben a puritán erkölcs s minden jóravaló polgár
megállapította, hogy némely Dömötör-féle bestiális ember bűnözése
legalább arra jó, hogy felkeltse a felháborodás tisztító viharát
s rámutasson arra, hogy a társadalom, a közvélemény, a fórum
nyilvános orgánumai még mindig a tiszta erkölcs talapzatán
állanak, habár egyes emberek el is tévednek az élet sötét és buja
dzsungeljében.
--Nem baj--gondolta révedező lélekkel Dömötör.--Én tudom, hogy
mi vagyok és mit tettem és nem érdekelnek az emberek tudományos
és társadalomerkölcsi szempontjai. Annyi bizonyos, hogy
megfogyatkoztak a jövedelmeim, de arra még telik, hogy szép
délolaszországi márványokat vásárolhassak és kifaraghassam az
Odysseát, amit két év óta mintázgatok.
Kissé szomorúan bolyongott ugyan a palotájában, amelyből
hiányzott a felesége, a titokzatos szépségű, fáradt, ingerlékeny
és végzetes kedélyű negyvenéves asszony, a maga váratlan és
szenzációs szeszélyeivel, szerelmi ötleteivel, kutyáival,
papagályaival, kis baziliskusával, szerecsen inasával, finom,
elegáns vendégeivel, teaestélyeivel, migrainjével, könnyeivel és
kacagásával, titokzatos eltünéseivel és váratlan megjelenéseivel.
De Dömötör nem esett kétségbe és bölcs gyermekességgel
megvigasztalta magát.
--Sohasem hittem el, hogy örökké tartson ez a boldogság.
Tulajdonképpen nem is volt az nekem való élet. Ámbár szép volt,
csak most látom, a mindenségit.
Körülnézett maga körül s csak most vette észre, hogy milyen
fejedelmi interieurben él. A kandalló felett ott függött a
felesége arcképe. Mint egy jelenés, némán, fejedelmi gőggel
tekintett le rá, szegény, elhagyott rabszolgára ... A miliő,
amely a képet körülvette, a ritka damaszkusi szőnyegek, a
bronzveretes, intarziás bútorok, a dús selyemfüggönyök, régi
mesterek képei, szobrok, vázák, porcellánok, a székek nehéz
brokátja, az antik lámpák puha, érzéki fénye, a terem jó illata
... olyan nobilis és művészi szépséget vetített e finom és
ragyogó asszonyalakra, hogy Dömötörnek megdobbant a szíve.
--Ez mind az enyém,--gondolta kissé nehéz és kusza
impresszióval.--Bizonyára nagyon boldog ember vagyok--sóhajtotta
észre sem vehető lélekzettel és majdnem elmosolyodott.
Megbiccentette a fejét, a kezével fáradtan és gyengéden
legyintve, kilépett az ajtón.
A márványburkolatú hall közepén, középkori gót bronzok, templomi
kegyszerek, kasulák, dalmatikák, infulák, pásztorbotok, kelyhek,
zászlók, szentképek és tipológikus csodaszörnyek bizarr, vibráló
színű múzeumában egy darabig tétován állott. Az inasa némán,
kérdező szemekkel meredt rája, hogy melyik kabátot adja rá
szokott éjjeli sétáira.
Dömötör legyintett egyet a kezével. Ma nem megy sehová. Feketét
kért és hirtelen benyitott a műtermébe. Rengeteg terem volt ez, a
régi dekoratív művészek szokása szerint valóságos egzotikus
templom, a világ minden tájáról összehordott ritkaságokkal. A
színek vad lakodalmat ültek a falakon. Minden rikító és
égbekiáltóan hangos. Nagy festett japán szobrok, indus
aranyozások, cifra keleti szőnyegek, primitiv egzotikumok és
raffináltan megalkotott párisi műtárgyak. Minden helyi színhatás
a végletekig felfokozva, mint Böcklin képein, a színek orgiájából
egy idegfeszítő pokoli tónusba olvadva. Pálmák, nehézszagú
virágok, kitömött állatok, fenevadak hosszúszőrű bundái, mint a
Makart-korszak bécsi interieurjei. A szögletekben aranyrudakon
sátrak, görög és perzsa selyem hímzésekkel, széles olasz
heverődiványokkal és öblös karosszékekkel. Ebben a teremben
minden a fülledt és túlterhelt érzéki kultúrára és van Roosen
bárónőre emlékeztetett. Dömötör úgy ténfergett benne, mint egy
múzeumban, de nem tagadta: örült, hogy ez a múzeum az övé.
Dömötör egy percig sem maradt a műteremben. Egy kicsiny benyilóba
lépett, egy nehéz lombárdiai csipkékkel függönyözott, feminin
ízléssel berendezett budoárba, ahol előkelő úri modelljei, finom
és hajlékony hercegnők, bankárok és gyárosok sugárzóan buja
feleségei öltöztek vagy vetkőztek a saját portréjukhoz.
Ezen is keresztülhatolt Dömötör és eszébe sem jutott, hogy az
ország legszebb asszonya tegnap a komornája nélkül jött ide, hogy
a ruháját magával a művésszel kapcsoltassa ki. Bement a
hálószobájába és lerogyott egy hatalmas góth gyóntatószékbe,
amelynek dagadóan kipárnázott öblében, a kandalló mellett, szinte
elsülyedt. Ezt is az asszony rendezte be neki.
Mint egykor Wagner Richárd, Dömötör felesége is szerette a
szőnyeget, a puhát, a hangfogót, a selymet, a suhogót és
misztikusan csillogót, a szövetet, a színest és redőset, a
bársonyt, a meleget és bizalmast és a hálószobája csupa csend
volt és puhaság, narkotizáló és altató, még kép sem volt benne,
csak beauvaisi tapisseria, roueni gobelin és indiai faliszőnyeg.
Dömötör leült és csendesen szivarozott. Előtte párolgott a mokka,
a kandallóban pattogott az illatos, friss, gyantás fenyőág, a
szivarjának édes, ópiumos illata elbágyasztotta és a művész úgy
érezte, hogy érdemes élni.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A mester - 3
  • Parts
  • A mester - 1
    Total number of words is 3682
    Total number of unique words is 2133
    24.5 of words are in the 2000 most common words
    34.8 of words are in the 5000 most common words
    40.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 2
    Total number of words is 3648
    Total number of unique words is 2126
    26.6 of words are in the 2000 most common words
    37.4 of words are in the 5000 most common words
    42.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 3
    Total number of words is 3680
    Total number of unique words is 2094
    26.7 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    42.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 4
    Total number of words is 3750
    Total number of unique words is 2181
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    35.5 of words are in the 5000 most common words
    41.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 5
    Total number of words is 3739
    Total number of unique words is 2252
    22.6 of words are in the 2000 most common words
    31.9 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 6
    Total number of words is 3740
    Total number of unique words is 2192
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A mester - 7
    Total number of words is 888
    Total number of unique words is 588
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.