A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye - 9

Nincs szebb virág…
Nincs szebb virág a kerti rózsánál,
Nincs szebb leány a kedves rózsámnál.
Fekete két szemét ha rám veti,
Minden búmat velem felejteti.

Jaj annak a fának…
Jaj annak a fának,
Kit fejszével vágnak;
Jaj annak a lánynak,
Kit mindig gyaláznak.
Engemet is gyaláz
Egy semmirevaló,
Ássa ki a szemét
Két fekete holló!

Nagy az én rózsám ereje…
Nagy az én rózsám ereje,
Kilencz pandur sem bir vele,
De ha az én szavam hallja,
Sirva borul az asztalra!

Zavaros a Duna…
Zavaros a Duna, nincs tisztogatója,
Szomoru a szivem, nincs vigasztalója,
Zavaros Dunának lesz tisztogatója,
Szomorú szivemnek lesz vigasztalója.

Én Istenem…
Én Istenem, minek is születtem,
Nyomoruság az egész életem.
Szeretek és boldogtalan vagyok:
Ezzel is csak még szegényebb vagyok.

Miért ragyog…
Miért ragyog a sok csillag az égen?
Miért nyilik a sok virág a réten?
Miért újul ki tavasszal az erdő,
Hogyha nincsen igaz szivü szerető!?

Megyek ide…
Megyek ide, megyek tova,
Meg vagyok én kuruzsolva.
A kit sokszor megátkoztam,
Mind csak avval barátkoztam.
Félek tőle, ő is tőlem,
Nem tudom, mi lesz belőlem!

Háromszor is…
Háromszor is elindultam, elmentem,
De hozzátok soha be nem mehettem:
A kapuban úgy elfogott valami –
Azt az érzést ki se lehet mondani!

Busultam én, busulok is…
Busultam én, busulok is,
Reám férne, ha sirok is,
Megöl engem a sok sirás,
Nem is olyan vagyok mint más!

Ó Istenem…
Ó Istenem, mi bántja lelkemet?
Saját szivem ver engemet.
Ne verj nagyon, kedves szivem,
Ütésedtől fáj a lelkem,
Kedves szivem!

A szerelem…
A szerelem csuda vak:
Keveset lát ugyancsak.
Vak, ugy mondják, s ha vak, hát
A setétben mivel lát,
Hogy megfogja a lánykát?…

Bujdosik…
Bujdosik az elmém
A szerelem miatt,
Mint kis fecskemadár
Kereng az ég alatt…

Szeged felől…
Szeged felől beborult az ég alja,
Ez a kis lány a babáját siratja.
Ne sirj, kis lány, ne bánkódjál babádon,
Hisz a madár sem hál mindig egy ágon.

Mig a leány hajadon…
Mig a leány hajadon, hajadon,
Viczkándozik szabadon, szabadon.
De ha egyszer párja van, párja van,
Dizzeg-duzzog magában, magában.

Még a galambnak is…
Még a galambnak is
Mézes buzát hintnek,
Azzal csalogatják;
De ha megfoghatják,
Tollát simogatják
S az alatt a vizet már neki forralják…

Lábad akármerre…
Lábad akármerre járjon,
Szemed engemet vigyázzon;
Szemed akárkit szeressen,
Szived engem ne felejtsen.

Miért az ördögért…
Miért az ördögért tudlak ugy szeretni,
Hogy gondolatomból ki sem tudlak vetni!

Könnyebb…
Könnyebb a kősziklát
Lágy iszappá tenni,
Mint két egyes szivnek
Egymástól elválni.
Mikor két egyes sziv
Egymástól megválik,
Még az édes méz is
Keserüvé válik!

Mikor a menyecske…
Mikor a menyecske czifrán felöltözik,
Elmegy a templomba, de nem imádkozik.
Hányja-veti széjjel ragyogó szemeit,
Hogy hol láthatná meg kedves szeretőjit.

Egyszer ide…
Egyszer ide, másszor tova,
Azért nincsen kedvem soha.
Kedvem csak születik s meghal,
A reménység mindig megcsal!

Kis kertemben…
Kis kertemben rózsa nyilik,
Barna rózsám hozzám illik;
Mi haszna, ha hozzám illik,
Ha nem lehet velem mindig!

Nincs édesebb…
Nincs édesebb, mint a méz, mint a méz –
Ki mit szeret, arra néz, arra néz,
Én egy kis lányt szeretek,
Arra nézek, nevetek.
De ő vissza nem nevet, nem nevet,
Attól tartok nem szeret, nem szeret.
Szembe, rózsám, ha szeretsz,
Ha nem szeretsz, elmehetsz!

A huszárok…
A huszárok, a katonák verbuválnak,
Szomorú a szive sok leánynak!
De mégis szomorubb annak a legénynek,
Kinek szeretője férjhez ment szegénynek.

Ó, hogy fülemile…
Ó, hogy fülemilemadár nem lehetek!…
Kis kertedbe, rózsám, fészket nem verhetek!

Fáj a szivem…
Fáj a szivem, sír a szemem,
Teéretted, drága kincsem,
Kő volna is, meghasadna,
Virág volna, elhervadna!

Ne higyj a legénynek…
Ne higyj a legénynek,
A hamis lelkünek,
Megölel, megcsókol,
Elfordul, kicsúfol.

Haj, rózsa, rózsa…
Haj, rózsa, rózsa, piros vagy.
Hajnali csillag, fényes vagy!
Te pedig rózsám, enyim vagy,
Te pedig, rózsám, enyim vagy!

Esik eső, látom én azt…
Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtóm nyilik, hallom én azt,
Galambom jön, tudom én azt.

Szerelem van minden füben…
Szerelem van minden füben, minden fában,
Minden csuszó-mászó kis állatocskában,
A szerelem oly édes,
Mint a kenyér, ha mézes,
Hogyha mézes!

Azért csillag…
Azért csillag, hogy ragyogjon,
Azért lány, hogy megcsókolljon;
Azért jöttem a világra,
Hogy bolonduljak utána.
Azért erdő, hogy zöldeljen,
Azért vihar, hogy tördeljen;
Azért a sziv, hogy szeressen;
Bánatában megrepedjen.

Gyenge a lány…
Gyenge a lány, mint a virág,
A legényen mégis kiád.
A lány szíve csak búra visz,
Hamis a numerusa is.

Három éle van a sásnak…
Három éle van a sásnak,
Szebb szeretőm van mint másnak;
Bárcsak ilyen szép se volna,
Hogy irigyem egy se volna!

Gyolcs az ingem…
Gyolcs az ingem, fehér gyolcs az ujja,
Akkor lobog, mikor a szél fujja,
Ha nem fújja, magam lobogtatom,
A babámat avval csalogatom!

Megvettem a szeretőmet…
Megvettem a szeretőmet
Nagy áron.
Általvittem vagy tizenkét
Határon.
Hol vizeken, hol patakon,
Hol sáron,
El sem hagyom, mig élek e
Világon!

Csak még egyszer…
Csak még egyszer szép hazámba mehetnék,
Kedves rózsám, az öledbe ülhetnék!
Kedves rózsám, az öledbe ülhetnék,
Világos kék szemedbe kacsinthatnék!

Zöld leveles diófa…
Zöld leveles diófa,
Rám borul az árnyéka!
– Hej, haj! –
Ha lehull a levele,
Koporsó lesz belőle!

Bécsi kendő, lobogós…
Bécsi kendő, lobogós,
Selyem kendő, suhogós,
Hadd lobogjon, suhogjon,
Szived értem dobogjon!
Tuli piros, hupi kék,
Rózsám, rajtad minden szép!

Hallod-e, te barna kis lány…
»Hallod-e, te barna kis lány?
Hát a szoknyád fodros-e mán?«
»Mit kérdezed, német kölyök?
Nincsen ahhoz semmi közöd!«

Idegen földre ne siess…
Idegen földre ne siess,
Hogyha hazádban megélhetsz;
Idegennek s jövevénynek
Nincsen becsüje szegénynek.