A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye - 8

Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

A királyfi.
Egyszer egy királyfi,
Mit gondolt magában,
Egy bohó királyfi
Mit gondolt magában?
Lehányta magáról
Királyi ruháját,
Egy bohó királyfi
Királyi ruháját.
Rávette helyette
A kocsis gunyáját,
A bohó királyfi
A kocsis gunyáját.
Elindult megkérni
Szegény ember lyányát,
Szegény kocsislegény
Szegény ember lyányát.
Adj’ Isten jó napot,
Szegény ember lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Szegény ember lyánya?
Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Hozta Isten, hozta,
Szegény kocsislegény!
Üljön le minálunk,
Nálunk kanapéra,
Szegény kocsislegény
Nálunk kanapéra.
Nem azért jöttem én,
Hogy én itt leüljek,
Nem érek én arra,
Hogy én itt leüljek.
Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem,
Szegény ember lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Elmegyek én kendhez,
Szegény kocsislegény,
Illik kend énhozzám,
Szegény kocsislegény.
* * *
Akkor a királyfi
Mit gondolt magában
Trallala, trallala,
Mit gondolt magában?
Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyányát.
Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyánya!
Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Trallala, trallala,
Szegény kocsislegény.
Üljön le minálunk,
Nálunk a – lóczára,
Trallala, trallala,
Nálunk a – lóczára!
De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek;
Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Trallala, trallala,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag leány vagyok,
Gazdag legényt várok,
Trallala, trallala,
Gazgad legényt várok.
* * *
Akkor a királyfi,
Mit gondolt magában,
A bohó királyfi
Mit gondolt magában?
Lehányta magáról
A kocsisi gunyát,
Rávette helyette
A királyi pompát.
Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Királyi pompában
Gazdag biró lyányát.
Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Gazdag biró lyánya?
Hozta Isten, hozta,
Fényes királyurfi,
Trallala, trallala,
Fényes királyurfi.
Üljön le hát nálunk
Selyem kanapéra,
Trallala, trallala,
Selyem kanapéra.
De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek,
Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag biró lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Elmegyek én kendhez,
Fényes királyurfi,
Illik kend én hozzám,
Gazdag királyurfi.
Nem kellesz én nekem,
Gazdag biró lyánya,
Kell nekem, kell nekem
Szegény ember lyánya!

Világszép Erzsike.
Kiment a kisasszony arany székre ülni,
Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyürü csördült az ölébe.
Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyürü csördült az ölembe?
»Lányom, édes lányom, az annak a jele,
Örökös urfinak adtalak kezébe.«
Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pujkapásztornak!…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!?
»Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
Nem látok én senkit, nem látok én semmit.«
Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési,
Földre boruljatok, engem sirassatok,
Ruháim, ruháim, testem táplálói,
Szegről lehulljatok, engem sirassatok!
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?
»Kisasszony, kisasszony, látok már valakit,
Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.«
Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének,
Mig ide jönnének, ki is teritnének!
– Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám!
Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
»Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.«
– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
»Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom,
A nagy ebédlőben ki is van teritve…«
Csináltatsz-e nekem valami koporsót?
– Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót,
Behuzatod-e majd valami vászonnal?
– Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal!
Kivereted-e hát valami szögekkel?
– Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel!
Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal?
– Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!
Meghuzatod-e majd a hármas harangot?
– Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot!
Kikisérsz-e, rózsám, hacsak a kapuig?
– Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!

A molnár inasa.
Este guzsalyosba’,
Reggel a malomba’
Játszadozni kezdtem
Molnár inasával.
Bárcsak hajnal lenne,
Meg se is virradna,
S a mi szerelmünknek
Vége ne szakadna
Molnár inasával.
Széles e világon
Mennyi malom vagyon,
Ha külső kereke
Fehér ezüst lenne,
Béla-gyöngyöt járna,
Apró pénzt hullatna:
Mégsem cserélném el
Molnár inasával.
A tenger mélysége
Kalamáris volna,
Tengereknek habja,
Ha mint tenta volna,
Földön mennyi fűszál,
Ha mind penna volna,
Égen mennyi csillag,
Iródeák volna,
Nem tudná leirni
A mi szerelmünket
Molnár inasával.

„Árgyélus.“
Kimenék egy hegyre,
Benézék egy kertbe,
Ott láték egy házat:
Árgyélus a neve.
Abba’ van egy asztal
Bánattal befestve,
Azon van egy pohár,
Erdélyi bor benne.
Köszöntsd reám, rózsám,
Hadd igyam belőle.
»Mintsem rád köszönném,
Inkább elönteném,
Régi szeretetből
Nagyot cselekedném:
A tengernek habját
Kalánynyal kimerném,
Annak fenekéről
Kláris-gyöngyöt szednék,
Azt is a rózsámnak
Bokrétának tenném!«

Szállj le holló, szállj le…
Szállj le holló, szállj le,
Szállj alább egy ágra,
Hadd irjak levelet
Mind a két szárnyadra!
Hadd irjak levelet
Apámnak, anyámnak,
Apámnak, anyámnak,
Jegybéli mátkámnak!
Ha kérdik: hogy vagyok,
Mondd meg, hogy rab vagyok,
Kolozsvár piaczán
Térdig vasba’ vagyok!
Az én derékaljam
A tömlöcz feneke,
Az én égő gyertyám
Kigyók, békák szeme.
Egy asztalka vagyon,
Gyászszal be van festve,
Azon van egy pohár,
Bánattal van tele.
Akárkié legyen
Az a tele pohár,
Csak az enyim legyen
A megváltó halál!

Tera.
»Isten jó nap’, Isten,
Szegedi biróné!
Add nekem a lányod,
Szép eladó lányod:
Egy pár pohár borért,
Szép köszönetemért!«
»Nincsen nekem lányom
Bölcsőben ringázom!«
»Van teneked lányod,
Piros bodor lányod:
Szegedi piaczon
Piros almát árult;
Vettem is már tőle,
Ettem is belőle,
Nagyon megszerettem
A te Tera lányod.«
»Lányom, édes lányom,
Eladtalak, lányom,
Egy pár pohár borért,
Egy szép köszönetért!«
»Anyám, édes anyám!
Kinek adtál, engem?«
»Jó Török Jánosnak
Adtalak én téged!«
Átkozott az apa,
Százszorta az anya,
A ki a gyerekit
Korcsmában beiszsza!
»Leány pajtásaim,
Kérjétek az Istent:
Mikor értem jönnek,
Hideg borzongasson;
Ha fél utra visznek,
Ugyan ki is rázzon;
Hogyha haza visznek,
Ki is terítsenek!«
Kitekintett Tera
Az üveg ablakon:
»Nézz ki, anyám, nézz ki!
Mit látok odaki!
Amott látok, anyám,
Egy fekete felhőt,
Közepében látok
Sárga lábu hollót!«
»A fekete felhő,
A fekete holló,
Sárga lábu holló:
Az az arany hintó;
Talán érted jönnek?!«
Mikor oda értek:
A hideg kirázta;
Hogy fél utra vitték:
Halál hideg rázta.
Kiáltja, kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már elhanyatlik
A mi menyasszonyunk!«
Másodszor kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már mindjárt meghal
A mi menyasszonyunk!«
Harmadszor kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú Török János,
Mert már úgy is meghalt
A mi menyasszonyunk.«
»Kocsisom, kocsisom,
Fogd ki a lovamat,
Legfutósabbikat.
Mondjad az anyámnak:
Ne úgy készüljenek,
Mint lakodalomra,
Hanem csak úgy jöjjön,
Mint szomorú torba!«
Mikor haza érnek,
Elkezdé siratni:
»Menyem, édes menyem,
Ha jó lettél volna,
Mézet adtam volna;
Ha rossz lettél volna,
Mérget adtam volna!«
Odamén az anyja,
Az ő édes anyja.
Elkezdé siratni:
»Vejem, édes vejem,
Csináltatsz-e néki
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, szülém,
Márvány kő koporsót!«
»Meghuzatod-é hát
Azt a hat harangot?«
»Meghuzatom, szülém,
Mind a tizenhatot!«
»Eltemeted-e hát
Temető árkába?«
»Eltemetem, szülém,
Rózsás kert sarkába!«
»Megsiratod-e hát,
A hol senki sem lát?«
»Megsiratom, szülém,
Mindenek láttára!«
»Kikiséred-e hát
A pitvar ajtóig!«
»Kikisérem, szülém,
A sirja halmáig!«

Rózsa Sándor.
Szegény Rózsa Sándor
Fölült a lovára,
Arany szélü gatyaszára
– Sej, haj! –
Ugy lebeg utána.
Csillagok, csillagok
Szépen ragyogjatok!
Hires magyar betyároknak
– Sej haj! –
Útat mutassatok!
Mennek a pusztába
Szegednek környékén,
Utánuk mén a vármegye
– Sej, haj! –
Rádainak élén.
El is fogták őket,
Viszik a tömlöczbe,
Ott van köztük Rózsa Sándor
– Sej, haj! –
Talpig vasba verve.
Odamén az anyja,
Hogy őtet sirassa.
»Ne sirasson édes anyám,
– Sej, haj! –
Nem vagyok meghalva!«
»Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak!
Holnapután nyolcz órakor
– Sej, haj! –
Fölakasztva látlak!«

Falu végén…
Falu végén
Van egy kis házikó.
Abba nézék
S rengő bölcsőt láték.
Egy kis leány
Rengetgeti vala,
S a szájával
Fujdogálja vala:
»Aludjál el
Istennek bárányja,
Szeretetből
Jöttél a világra.«

Siroki erdőben.
Siroki erdőben
Nyilik a gyöngyvirág,
Gyere ki, galambom,
Itt vagyon a világ!
»Ki is mentem hozzád,
Vissza is eljöttem,
Tudom, hogy meglestek,
Szóba hoztak engem.
Azt mondják, hogy rossz vagy,
Soh’se kerülsz elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő.
Vert volna meg Isten,
Mikor neked hittem;
Téged áldott volna,
Vert volna meg engem.
Meg is vert engemet
A világ csufjára,
Rá se merek nézni
Az édes anyámra.«

Madárka…
Madárka, madárka,
Csácsogó madárka!
Vidd el az én levelemet
Szép Magyarországba!
Ha kérdik: ki küldte?
Mondjad, hogy az küldte,
A kinek a szerelembe’
Meghasad a szíve.
Ha kérdik: hogy vagyok?
Mondd meg, hogy rab vagyok,
A Radeczky táborában
Közkatona vagyok!

Kicsi nemes legény.
Nagy Törökországban kicsi nemes legény,
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem váltlak, lelkem, kedves fiam,
Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ád mást az Isten!«
»Nem bánom, nem bánom, lelkem édes anyám!
Mert koporsóm leszem tengernek két martja,
Szemfödelem leszen tenger sürü habja,
Harangszóm is leszem tengernek zúgása;
Eltemetnek engem tengerbe a halak,
Megsiratnak engem az égi madarak,
Az égi madarak s az erdei vadak!«

Dancsuj Dávid.
Bodok felett vagyon egy kis sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg.
Nem jó, Dávid, nem jó, sirni, keseregni,
Ha meglát valaki, hová tudsz ellenni?…
Az a fekete föld ketté hasadhatna,
Szegény Dancsuj Dávid belé borúlhatna;
De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem borúlhat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót;
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten füszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger habja, mind tentalé vóna,
Az én sok bánatim még se’ férne reá,
Még se’ férne reá.«

Az ispánné leánya.
Csendes este szállott le a pusztára,
Elnémult a bodor tinó kolompja,
Csak egyedül sirdogál a furulya,
A kisasszony az ablakból hallgatja.
»Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
A kisasszony, ha kijön a pusztára,
Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!«
Szépen legel a Péterné gulyája,
A kisasszony maga sétál utánna,
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
»Jancsi szivem, terítsd le a subádat!«
»Hogy teriteném le én a subámat,
Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.«
»Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj,
Kiváltja az édes anyám, ha mondom!«
Még a búza ki sem hányta a fejét,
Már a veréb mind kiette a szemét.
»Édes anyám, jaj Istenem, Istenem!
Jaj, mire vitt engemet a szerelem!«
»Lányom, lányom, lányomnak sem mondalak,
Inkább, mintsem egy gulyásnak adjalak.«
»Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg,
De a szivem csak Jancsiért szakad meg!«

A megölt legény.
Megölték a legényt
Hatvan forintjáért,
Bevetették a Tiszába.
Pej paripájáért.
Tisza be nem vette,
Partra kivetette,
Arra ment egy halász legény,
Csónakjába tette.
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja:
»Kelj fel, kelj, fel, édes fiam,
Gyere velem haza!«
Költi, de nem hallja,
Meg van az már halva,
Sárga sarkantyús csizmája
Lábára van fagyva.
Oda ment az anyja,
Költi, de nem hallja:
»Kelj fel, kelj fel, én magzatom,
Hogy vigyelek haza!«
Költi, de nem hallja,
Meg van az már halva,
Szép fekete göndör haja
Vállára van fagyva.
Oda ment rózsája,
Költi, azt már hallja:
»Kelj fel, kelj fel, édes rózsám,
Borúlj a nyakamba!«
»Csináltatsz-e nekem
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, édes rózsám,
Márványkő koporsót!«
»Eltemetsz-e engem
A temető kertbe?«
»Eltemetlek, édes rózsám,
Virágos kertembe!
Virágos kertembe,
Kertem közepébe,
Ott siratlak, édes rózsám,
Téged mindörökre.«

Elvesztettem…
Elvesztettem lovam’
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csizmám
A nagy keresésben.
Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély járásáról.
»Ne keresd a lovat,
Be van az már hajtva,
A székház udvarán
Szól a csengő rajta!
Ne keresd a babád,
Szavát már nem tartja,
A biró fiával
Lakodalmát lakja!«

Hej, huj! Sobri pajtás!
Hej, huj! Sobri pajtás!
De régen nem láttuk egymást.
Hej, huj! ha nem láttuk,
Csakhogy jó hirét hallottuk!
Hej, huj! Sobri pajtás!
Hogyan tetszik a vándorlás?
Hej, huj! nem jól tetszik,
Mert kedvesem halva fekszik!
Hej, huj! Sobri pajtás!
Endöréden mi a szokás?
Hej, huj az a szokás,
Diszlik a szeretőtartás!
Hej, huj! Sobri pajtás!
Micsoda ott az a nagy ház?
Hej, huj! Sümeg város:
Ott lakik a komiszáros…

Sorozáskor.
Esik eső az árpatarlóra;
»Jere, rózsám, üljünk fel a lóra!«
»Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pej lovad nem akar megállni.«
Esik eső, nagy sár van az uton,
Barna kis lány sírva mos az Olton.
Sírva mondja az édes anyjának:
Szeretőjét viszik katonának.
»Ne sirj, lányom, ne sirj, a faluba’
Maradt legény még a te számodra!«
»Maradt, anyám, maradt, nem szeretem,
Gyász lesz vele az egész életem!«

Rácz-Keresztur felől…
Rácz-Keresztúr felől
Fúj a hideg szellő,
Jaj, de rossz hírt hallottam
Kedves babám felől!
Azt a hírt hallottam,
Hogy megházasodtál;
Áldjon meg az Isten,
Ha jobbra találtál.
»Jobbra nem találtam,
Csak szebbre akadtam.
Verje meg az isten,
Jaj! de megcsalódtam!«

Bogár Imre.
Zavaros a Tisza,
Nem akar higgadni,
Még az éjjel Bogár Imre
Által akar menni.
Által akar menni,
Lovat akar lopni,
A szegedi nagyvásárban
El akarja adni.
»Nézz ki, babám, nézz ki,
Ablakod firhangján,
Amoda jön Bogár Imre
Sötét pej paripán.
Arany a zablája,
Réz a kantárszára,
Szabadkai szép leányok
Bámulnak utána.«
»Korcsmárosné, hallja!
Talán nem is hallja!
Nyissa ki hát a kapuját,
Hadd menjek be rajta!
Korcsmárosné, hallja!
Van-e paprikása?«
»Vagyon bizony egy bográcscsal
Vendégim számára.«
»Korcsmárosné, hallja!
Van-e vörös bora?«
»Söröm is van, borom is van,
Vendégim számára.«
»Korcsmárosné, hallja!
Van-e szép leánya?«
»Van leányom, szép leányom,
Betyárok számára.«
»Korcsmárosné, hallja!
Száz itcze bort hozna!
Megkinálom a vármegyét,
Hogy ne legyek rabja…
Hunczut a vármegye,
Nem iszik belőle;
Látom, hogy már azt akarja:
Holtig legyek rabja.
Hunczut a vármegye,
Meglesett bennünket,
Tiszahajlási csárdába’
Elfogott bennünket!«
* * *
Repülj madár, repülj,
Hej, Szabadka felől,
Az a hires Bogár Imre
Maga van egyedül…

A hű leány.
Barna kis lány megy az utczán nevetve,
Kapitány ur megy utána sietve.
»Megállj, megállj, barna kis lány, egy szóra,
Hisz te vagy a szivem vigasztalója.«
»Nevetnem kell kapitány úr szavára,
Mért állit meg egy magyar lányt hiába?
Van már nékem szép szeretőm, közlegény,
Kit nem adnék százezer kapitányért.«
»Meghalt már a kedvesed a csatába,
Borulhatsz már kapitány úr karjába!«
»Hogyha meghalt, szálljon áldás sirjára,
Nem borulok kapitány úr karjába!«

Lóra, csikós, lóra!
»Lóra, csikós, lóra! elszaladt a ménes,
Csak egyedül maradt a pányván a nyerges.«
Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva,
Ott az öreg bojtár, adjon számot róla.
A tömlöcz feneke az én vetett ágyam,
Annak két oldala az én hálótársam,
A tömlöcz teteje takarodzó párnám,
Kigyók, békák szeme, világitó gyertyám.
Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be, fehér keszkenődet,
Hadd törülgessem le sürü könyeimet!

Angyal Bandi.
Lám megmondtam, Angyal Bandi, ne menj az
Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni izibe,
Izibe,
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát
Nyergelni,
Czifra csikos kantárjával fékelni,
Fékelni:
Kurta süveg a fejében módosan,
Módosan,
Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyit nyomitja,
Nyomitja,
A sallangja lába fejét boritja,
Boritja.
Rajta van az aranyrojtu gatyája,
Gatyája,
Slézsiából van a matériája,
Riája.
Alabástrom a homloka, nem márvány,
Nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány,
Szivárvány.
Mikor mene Angyal Bandi tanyára,
Tanyára,
Ama gyönge borjuhús vacsorára,
Csorára.
Rajta üte Göncz városa megfogni,
Megfogni,
A két kezét kötéllel is megkötni,
Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi bámulni,
Bámulni,
A szinében egészen megváltozni,
Változni.
Megkötözik Angyal Bandit kötéllel,
Kötéllel,
Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi
Számára,
Harminczhárom fontos vasat kezére,
Lábára!

A megcsalt leány.
»Óh Istenem, be’ megbántam,
Gyöngykoszorúm’ elhullattam,
Keservesen megsirattam!«
»Ne sirasd, rózsám, koszorúd,
Kötök virágból koszorút!«
»Éjjel-nappal kössed, rózsám,
Mégsem leszek többet leány!«


Szálló dalok.

Mi magasabb…
Mi magasabb az egeknél?
Mi nagyobb a szerelemnél?
Kit a szerelem körülfog,
Nem kell annak semmi dolog.

Nagy a világ…
Nagy a világ, végtől-végig bujdosom,
De babámat felejteni nem tudom.
Megállj, fakóm, bundámat leteritem,
Megálmodom, látom-e még kedvesem.

Addig a házamból…
»Addig a házamból el nem mégy,
Mig három szál gyertya el nem ég.«
»A negyedik is már félben ég,
A szerelem mégis nem elég…«

A berencsi utczát…
A berencsi utczát végig kövecsezik,
Azon az én lábam nem is ugrándozik.
A nagyfali utczát nem is kövecsezik,
Azon az én lábam mindig ugrándozik…

Csalom a szemedet…
Csalom a szemedet,
Te is az enyimet,
Csókolom a szádat,
Piros két orczádat, –
Te is az enyimet,
Én is a tiedet.

Csillagok, csillagok…
Csillagok, csillagok,
Szépen ragyogjatok!
Annak a legénynek
Utat mutassatok.
Mutassatok utat
Annak a legénynek,
Ki nem tudja házát
A szeretőjének.

Egy madarat kergettem…
Egy madarat kergettem,
De utól nem érhettem,
Más vitte el helyettem,
S azt nem igen szerettem.
Mikor szinte megfogtam,
Szépen elszalasztottam,
S nála nélkül maradtam.

Jaj istenem, én hogy élek…
Jaj istenem, én hogy élek?
Még egy madártól is félek,
Hogyha egy madár fölrepül,
Az én szivem mingyárt meghül.

A világot csak nevettem…
A világot csak nevettem,
Mig ennyire felnőhettem;
De hogy lenne majd ezután,
Ha egyszer megházasodnám,
Azt most ki nem találhatnám!

Szeress, rózsám…
Szeress, rózsám, csak nézd meg kit
Mert a szerelem megvakit.
Hej! engem is megvakitott,
Örökre megszomoritott,
Csak még sirba nem szállított!

A hideg szél fújdogál…
A hideg szél fújdogál,
A falevél hulldogál,
Leány-hűség múldogál,
S szegény legény sirdogál…

Meghalok Csurgóért…
Meghalok Csurgóért, de nem a váráért,
Hej, nem a váráért, csak egyik utczáért,
De nem az utczáért, csak egyik házáért,
Ebben növekedett barna galambomért!

Lám, megmondtam…
Lám, megmondtam, bús gilicze,
Ne rakj fészket az utszélre;
Mert az uton sokan járnak,
Téged, rózsám, feltalálnak.
Csak rakj fészket az erdőre,
Annak is a közepére!
Czédrusfának tetejére,
Fügefának levelére!

A fényes csillag is…
A fényes csillag is
Ballag haza felé,
Ballag barna legény
A galambja felé.
De mig oda ballag,
Jóformán megvirrad,
Gyenge szerelmüknek
Hamar vége szakad…

Arany-ezüstért…
Arany-ezüstért, czifra ruháért,
Leányt el ne végy koszorujáért,
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.
Ne nézz a leány tánczos lábára,
Ne hajolj az ő mézes szavára;
Figyelemmel légy indulatjára,
Tanulj szert tenni szive titkára!

Hamis a szemed…
Hamis a szemed,
Hamis a szived,
Hamis tenéked
Minden csepp véred.
Jusson eszedbe,
Ki volt kedvedbe,
Lám, én is voltam
A te szivedbe!

Én istenem, mi az oka…
Én istenem, mi az oka?
Körül veres az ég alja.
Bokros bú járja szivemet,
Siratom az édesemet!

Jól meggondold…
Jól meggondold, rózsám, elejét, utóját,
Hogy kivel kötöd be két szemed világát;
Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnád,
Se nem tarka kendő, hogy megfordithatnád!

Tudtam én azt…
Tudtam én azt, tudom is,
Hogy a leány mind hamis.
Még ha imádkozik is,
Legényt kiván akkor is.

Nincsen virágos kert…
Nincsen virágos kert, ki oly’ rózsát nyilna,
A kit leszakajtnak, hogy el ne hervadna!

Viz alá, viz alá…
Viz alá, viz alá,
Viz a malom alá;
Viz hajtja a malmot,
Szerelem a csókot!

Négy ökröt adtam…
Négy ökröt adtam egy lóért,
Negyven tallért egy patkóért;
Csókot adtam egy szép lányért,
Itt nem hagynám a világért!

Fáj a szivem…
Fáj a szivem belől-felől,
Mégsem mutatom kivülről.
Olyan bánat a szivemen,
Talán meghalok az éjen.
Egyik teszen, másik veszen,
A sok irigy majd megeszen!

A baraczkfa pirossal virágzik…
A baraczkfa pirossal virágzik,
A liliom kékkel illatozik,
Az én szivem búval harmatozik,
Mert éj-nap csak hozzád óhajtozik.

Ki van a szekerem…
Ki van a szekerem rudja,
Isten tudja: merre utja?
Vagy lefelé, vagy fölfelé,
Vagy a rózsám háza felé.

Hej! sokféle a szerelem…
Hej! sokféle a szerelem!
Soknak keserü gyötrelem.
Ne szakaszsz a leveléből,
Ne egyél a gyümölcséből:
Édes a levele,
Keserü a leve.

Túl a vizen…
Túl a vizen dereng az ég,
Édes rózsám, élhetsz-e még?
Élek rózsám, de csak elig,
Nálad nélkül búval telik!

Kis kertemben kinyilott az ibolya…
Kis kertemben kinyilott az ibolya,
Szeretőmet megtudták, hogy kicsoda.
Ugy akartam szeretni, hogy ne tudják,
De az egek rám világositották!

Szabad madár vagy te, rózsám…
Szabad madár vagy te, rózsám,
Mégis ritkán jösz el hozzám;
Ha én olyan szabad volnék,
Éjjel-nappal nálad lennék!

Gyere, rózsám, az erdőre…
»Gyere, rózsám, az erdőre
Száraz ágat szedegessünk tüzelőre.«
»Száraz ág ellobban,
Szerelem még jobban;
A mi szerelmünknek
De hamar vége van!«

Hová lábad teszed…
Hová lábad teszed,
Bánatvirág keljen,
Hófejér ágyadban
Kigyófi heverjen.
Kit leginkább szeretsz
Örökre veszeszd el,
Nagy búbánatodat
Ne értse meg ember!

Mink vagyunk a rózsák…
Mink vagyunk a rózsák,
Mink szeretjük egymást,
Szép piros hajnalban
Megcsókoljuk egymást!

Jaj istenem, de megvertél…
Jaj istenem, de megvertél,
Engem jobban mindeneknél:
Szőke szeretőt igértél,
S egy barnával kifizettél!

Piros alma az orczája…
Piros alma az orczája,
Kaláris gyöngy kicsi szája,
Bogár szinü az ő haja,
Cseppentett tej a homloka!

Virágzik a pipacs…
Virágzik a pipacs pirosan,
Mosolyog a rózsám hamisan,
Odajön hozzám titkosan,
Megcsókol engem hangosan;
Mosolyog a rózsám hamisan,
Megcsókol engem titkosan…

Ritka búza…
Ritka búza, ritka,
Kiben konkoly nincsen,
Ritka szerető az,
Kiben hiba nincsen.
Mit ér a nagy erdő
Zöld levele nélkül,
Mit ér a szerelem
Jó reménység nélkül!

Három alma…
Három alma, meg, egy fél:
Kérettelek, nem jöttél.
Ha nem jöttél, ott vesztél,
Lányok anyjává lettél.
Ej, haj, nem bánom,
Nekem is lesz virágom,
Ej, haj,
Leszakasztom a nyáron!

De haragszom a szemedre…
De haragszom a szemedre;
Minek kacsint a szemembe;
De még jobban a szivedre:
Minek gerjeszt szerelemre!

Kis Komárom…
Kis Komárom, Nagy Komárom,
Be szép kis lány ez a három!
Be szeretném az egyiket,
Három közül a szebbiket…
Kis Komárom, Nagy Komárom!

Ha meghalok…
Ha meghalok, se bánom,
Ugy sincs engem, ki szánjon,
Koporsómra boruljon,
Végig-végig sirasson!

Hej, csillagom…
Hej, csillagom, teremtette!
Ki volt nálad a mult estve?
Ablakodon voltam lesbe,
Láttam, ki ült az öledbe.
»Akárki ült az ölembe:
Mégis te voltál eszembe.«

Erre, erre…
Erre, erre, most ment erre,
Még csak nem is nézett erre;
Ha haragszik, mért jár erre?
Mért jár az én ellenemre?

Jöszte hozzám, szép madárka…
Jöszte hozzám, szép madárka!
Nem zárlak én kaliczkába;
Mikor tetszik, elrepülhetsz,
Ha kedved lesz, visszajöhetsz.

Szeress rózsám…
Szeress rózsám, csak nézd meg, kit,
Mert a szerelem megvakit;
Szeress rózsám, csak legyen szép,
Ha szenvedsz is, hadd legyen mért!

Idő, idő…
Idő, idő, tavasz-idő,
Mikor nyilik erdő, mező!
A virágok illatoznak,
A madarak fészket raknak,
Minden madárnak van párja,
Csak én vagyok igaz árva!

Minek van…
Minek van énreám másnak gondja?
Én nem nézem, ki a más galambja!
Mért járnak az enyém után mások?
Másé után én sohasem járok!