A legnagyobb bolond: Regény - 17

Total number of words is 4111
Total number of unique words is 1808
37.4 of words are in the 2000 most common words
51.8 of words are in the 5000 most common words
58.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Tudom. Hiszen az egész éjjel üldözőim elül futottam. Oh ügyvéd úr,
mily éj volt ez! Mily játéka a sorsnak, mily intézkedései a
gondviselésnek!
– Beszéljen, de előbb üljön le. Hiszen egészen ki van magából kelve.
– Ügyvéd úr tudja, hogy Csongor Béla csak fölvett nevem. Ez éjjel
megtaláltam atyámat, beszéltem vele, megcsókoltam, a nélkül, hogy tudtam
volna, kicsoda. Elváltam tőle, és nem fogok hozzá visszatalálhatni. Oh
ügyvéd úr, ez egy éjszakán többön mentem keresztül, mint egész ez előtti
életemben.
– Nem értem önt! Szedje össze magát!
– Azért jöttem ide, hogy ezt a csomagot önnek átadjam – s Béla elővette
Viknyédy csomagát, – ez világosított fel mindenről. Engem keresnek,
megesik, meg is találnak, azt akarom, biztos kezekben legyen ez az
okirat. Mert testvéremet is megtaláltam az éjjel, – gondolja meg ügyvéd
úr, a Dunából mentettük ki! – Ez az okirat az ő számára esetleg egy
vagyont menthet meg. Azt akarom, hogy önnél legyen, mert ha engem
elfognak, elveszik tőlem s elveszhet. Vegye át s őrizze meg s kérem,
fogja pártul szerencsétlen testvéremet.
– De hol van az ön testvére?
– A rákosmezei futtató tér mellett van egy korcsma, ott ápolják.
Mellette van Viknyédy Géza a ki a vízből kimentette. Ezt a csomagot egy
csodálatosan véletlen játszta a kezembe. Mikor testvéremet sikerült
életre ébreszteni, s Bence barátom azt mondta, hogy a közvetlen veszély
elmult, megvizsgáltam ez okiratot s minden világos lett előttem.
Kristóf, az a szerencsétlen, az a boldogtalan öreg, az az én atyám!
Flórián, az én hóhérom, az atyám gyilkosa! Istenem, istenem! Mily
borzasztó dolgok! Csodálkozom, hogy az eszemet el nem vesztettem tőlök.
És a szegény fiatalember tenyereibe temette arcát és zokogni kezdett.
Varhonyay pedig csakugyan azt kezdte hinni, hogy Béla meg van háborodva.
– Ha az ügyvéd úr olvasni fogja ez okiratot, akkor jobban megért, –
mondá kis szünet mulva. Ismétlem mind azt, a mire kértem. Én most
megyek, és ha mégegyszer végig kellene bolyongnom ama borzasztó
földalatti útvesztőkön: addig nem nyugszom, a míg atyámat ujra fel nem
kerestem.
És Béla indulni akart, a mint ismét az előbbeni segéd lépett a szobába.
– Gróf Szanday Elemér legénye van itt. A gróf úr sürgősen kéreti Csongor
Bélát.
– Bocsánat, én nem mehetek. A gróf úr rá ér, a gróf úr várhat.
– A gróf úr, a legénye szavai szerint, nem várhat: nagyon rosszul van.
– Rosszul van! mi baja?
– Ön azt sem tudja? – mond az ügyvéd! – A grófot az esteli zendülésen
mellbe lőtték.
– Istenem! – Meglőtték! – Megyek!
– Fiatal barátom, vigyázzon, – mond az ügyvéd, – önt keresik.
– Ne hagyja el testvéremet! Nekem mennem kell!
– Ne hagyja el húgomat!
És Béla rohant tovább.
Az ügyvéd úr pedig elővette az okiratot, melyet Béla nála hagyott s az
irás és a név egyaránt világosságot vitt abba a zavarba, a melyben a
dolgokat az előtt látta.
S midőn Ernesztina kisasszony pár nap mulva megjelent nála a válaszért,
az ügyvéd úr e szavakkal fogadta: «Kisasszony, nagyon sajnálom a dolgot,
de nekem is van örökös-jelöltem, s én perrel fogom megtámadni a
végrendeletet.»
– Úgy? – mond a kisasszony élesen. – Tessék! Én pedig megyek a
császárhoz! Alásszolgája!


XXXII. FEJEZET. (Elemér és Béla.)
Orvosok vették körül gróf Szanday Elemér ágyát aggódó arcokkal. A
rendőrség rátette volna kezét a fiatal mágnásra, de a gróf állapota
olyan volt, hogy ágya körül a rendőrségnél nagyobb úr parancsolt.
Elemér arca nem lehetett halaványabb a rendesnél, de szemeiben lázas
fény volt, ajka félig nyitva csüggött alá, lélegzete rövid és kinos
volt.
Midőn Béla belépett hozzá, a gróf intett környezetének, mely a másik
szobába vonult.
Aztán kinyujtotta kezét Béla elé, és a mint a fiatal ember odanyujtá
jobbját, a gróf gyönge, de ellenállhatatlan erővel huzta magához őt, le
az ágyba, átkarolta fejét, arcát arcához nyomta, megcsókolta és kinos
sirásba tört ki, átölelve tartván a fiatal embert.
Béla megilletődve csak azt susogta: «Gróf úr, gróf úr, kimélje magát!»
A gróf pedig halkan, hangtalanul beszélni kezdett Bélának, s a mint
beszélt, véres lett tőle az ajka.
– Köszönöm, hogy eljött. Igen nagyon vágyódtam kegyed után. Talán már
hallotta a történteket. Magam sem tudom, hogyan fejlődött a dolog, de
jól van, hogy így van. Oh kedves barátom! Milyen különös egy lény az
ember. Mikor békén vagyunk, nem is sejtjük, mily elemek, mily félelmes
elemek nyugalma az, a mely bennünk táboroz. Hanem ha az elemek
felbőszülnek, ha kitörnek csatázni: hogy vonaglik a szív! Hogy kínlódik
a lélek! Hogy törik össze a test, a mely a béke óráiban élvezetek
eszköze és anyaga volt és hogy hányódik az elme nyomorult sajkája
tehetetlenül az elemek viharában ide s tova! Minek nem képzeli magát az
ember! Mily szerepekre vállalkozik oktondi s hiú elbizakodásában! Bíró
lesz, hóhér lesz, s ha itélt, visszahull a fejére a maga itélete s
összetöri. Jaj be borzasztó az élet, ha erői összecsapnak az ember feje
fölött! Teljes életemben nem tanultam annyit, mint életem ez utolsó
napjaiban. Öntől kivánkoztam elbúcsúzni. Oh, hogy a világ osztályokba
sorozza az embereket, az osztály osztályt keres és az ember az osztályok
miatt oly gyakran nem találja meg az embert. Ha egy kegyes végzet minket
korábban összehoz, tán minden máskép lett volna. Itt van, itt, minden
itt van a szívben. A haza is, meg a szerelem is. Későn találtam meg mind
a kettőt, furfangos buvó helyében. Jól el volt rejtve mindenik. Magam
sem tudtam, hogy ott van. Szeretni kell tudni! Ez az igazi, ezen túl
semmit sem ér minden! Szeretni a hazát, szeretni a barátot, szeretni a
leányt, szeretni az életet, szeretni mindent! Most már késő! Csak önnek
akartam elmondani, hogy minden világos lett már előttem. Most már
mindent tudok, mindent értek, semmiben sem kételkedem. De jaj, milyen
borzasztó árt fizettem ezért az okulásért! – és e szóknál jobban magához
szorította a fiatal embert… Ez a kis tudás, ez a kis világosság
egyszerre ment be szívembe a halállal!… De ez még a kisebb!… Oh Pipiske,
Pipiske!… Azt is én öltem meg, az is ezért esett el borzasztó áldozatul.
– Gróf úr, az istenért, mit beszél! – mond Béla s izgatottan ölelte át a
fiatal embert, ki lassan fölemelkedett volt s most hanyatlani kezdett. A
gróf viszont megragadta Béla kezét és folytatá.
– Szerettem őt! Magam sem tudtam, hogy szeretem, de most már látom, hogy
a vak szenvedély, melyről nem akartam tudomást venni, az hajtott pokoli
munkámban. Én kergettem a rettenetes halálba, én pusztítottam őt el a
világról!
– Testvérem volt, – mond Béla s szemei könybe borulnak.
– Testvéred! Testvéred! – ismétli a gróf. – Hát mit vétettünk mi ketten
egymásnak, hogy egymáson kell ilyen nyomorultakká lennünk!
– Csendesedjék gróf, ne kinozza magát, hiszen Pipiske él!
– Él!
– Pipiske él! Egy kétségbeesett pillanatában a Dunába vetette magát, de
szerencsére kimentettük.
A gróf eltakarta patakzó szemeit. Aztán vánkosa alól egy véres
papirdarabot vett ki és ajakához vitte. Hosszan feküdt így, becsukott
szemmel, csak jobbjával kereste Béla kezét, s mikor megtalálta, szorosan
megfogta s nem is eresztette el mindjárt. Két ajakán lélekzete véres
lerakodása ült. Melle nehezen pihegett. Sebe sajogni kezdett, s a gróf
mintha azt érezte volna, hogy felszakadt s vére csergedeznék le mellén.
Végre felnyitá két szemét s rá vetette Bélára. Mintha foszforfény égett
volna a szemében.
– Engemet már nem fogtok kimenteni a Dunából!…
Béla az ágy előtt féltérdre ereszkedett, hogy közelebb legyen a
beteghez.
– Ne adjon ily gondolatoknak helyet.
– Csöndesen. Jól van, – mond a gróf. – Érzem, hogy lázam emelkedik.
Hagyjon most el. Világos észszel akarok öntől búcsút venni s nem akarom,
hogy a mit lázamban beszélni fogok, ön hallgassa. Ön megértené s nem
engedem meg, hogy annak az emlékét is rólam magával vigye.
– De ha már igy beszél gróf, hogy kivánhatja tőlem, ha szeret, hogy
ebben az órában elhagyjam?
– Épen azért, mert szeretem. Oh ne gondolja, hogy el leszek hagyva. Itt
van rendelkezésemre az egész orvosi fakultás. Ezek ápolni fognak, a míg
az életnek csak egy kis szikrája is lesz bennem. Isten önnel!
Testvérének ne beszéljen rólam. Ő megbocsátott, isten önnel!
Béla lehajolt, megcsókolta őt. A gróf ölelve tartotta barátját egy
darabig, aztán eleresztette s fejét a falnak fordította.
Béla zokogva tántorodott ki a szobából. Percekig tartott, míg annyira
rendbe szedte magát, hogy távozhatott.
A kapuban egy ismeretlen ember szólítá meg.
– Ön Csongor Béla ügyvéd-segéd úr?
– Az vagyok.
– Kövessen, ön foglyom.
Béla a rendőrrel kocsiba ült, a rendőrségre, onnan kaszárnyába s onnan
tovább vitetett.
Az orvosok pedig, mikor Elemér szobájába visszatértek, a grófot erős
lázban találták.
Kétszer huszonnégy óráig tartott még a fiatal ember gyötrelmes láza,
aztán vége lett.
Impozáns, tüntetéses gyászmenet kisérte őt ki örök nyugalma helyére, a
kerepesi ut melletti temetőbe.
A kegyeletes ifjúság pedig minden esztendőben fölkeresi halottak napján
a fiatal martyr sirját, megkoszoruzza és hazafias beszédet tart a
jövendő ifjainak buzdítására.


XXXIII. FEJEZET. (A legnagyobb bolond.)
Béla pere nem tartott nagyon sokáig. Az összeesküvésben, mely Viknyédy
elfogott levele folytán üldözés tárgya lett, nem lehetett ugyan a
részességet reá bizonyítani, azonban mint egy titkos politikai társaság
elnöke és mint a ki az utcai zendülésben tettleges részt vett Szanday
Elemér gróffal benső összeköttetésben levőnek találtatott, elitéltetett
s el is szállíttatott egy osztrák várba.
E helyen azonban nem sokáig volt. Mi ismét útközben találjuk őt. Maga
sem tudja, hova viszik, de gyanítja, hogy más hely jelöltetett ki
számára, a hol a rászabott büntetés idejét eltöltenie kell.
De nagy volt a csodálkozása, midőn egy göröngyös utcáju kis városka és
komor várfalak helyett egy nagy város zaján kocsikáztatták keresztül,
egy nagy palota előtt állt, s egy fényes aranyos előszobában állapodott
meg.
A tiszt, a ki hozta, s a tiszt, a ki fogadta, egy pár szót váltottak, s
az utóbbi egy ajtón keresztül eltünt. Csakhamar megjelent azonban s
ugyanazon az ajtón át egy szomszéd szobába bocsátotta be Bélát.
E szobában egy szálas, feketébe öltözött úr fogadta, kezében egy
irománycsomóval.
– Fiatal ember, hogy hivják önt?
– Csongor Bélának.
– Tudja-e, hogy hol van?
– Nem tudom.
– Ismer-e engemet?
– Nem ismerem.
– Sohasem is látott?
– Nem tudom.
– Mért nem tudja?
– Nem vagyok benne bizonyos.
– Mi hozza e tekintetben zavarba?
– Az arca – uraságod arca oly ismerős.
– Talán hasonlítok valakihez, a kit ön ismer?
– Valakihez, a kit én nem ismerek.
– Csakugyan úgy van. Hasonlítok valakihez. Maradjunk meg e mellett. Ön
tehát nem tudja, hol van, ehhez képest nem is tudhatja, miért van itt.
Az első nem fontos, az utóbbit meg fogja tudni. Önt nem mindig hivták
Csongor Bélának?
– Nem. Eredeti nevem Gerber Adalbert.
– Mért vette fel ön új nevét?
– Engem felvett egy új haza, én felvettem ez új hazát új nevem által.
– Nem lett volna-e ön ép az a fia e hazának, ha nem veszi is föl e
nevet?
– Kétségkivül, az lettem volna.
– És mért cserélte fel ön mégis apja nevét idegennel?
– Óh uram, a csatlós gazdája, a lovag is hölgye szineit veszi föl. A
minek az ember a szivét odaadta, azzal kérkedni is szeret. Nem elég
valaminek lenni, _látszani_ is kell annak! Ez csekély dolog nemzeteknél,
melyek gazdagok, nagyok és szabadok, s adhatnak másnak is a
fölöslegökből. De fiává lenni egy hazának, a mely szegény, kicsiny és
rab, nem titkos szerelemmel kell, hanem nyilván, példaképen. A ki kész
vagyok e hazáért mindenemet odaadni, exisztenciámat, életemet: ne adnám
atyámtól reám maradt nevemet, mikor belátom, hogy minden ily névvel e
hazának erkölcsi tőkéje, lételének föltétele, igazainak ereje
gyarapszik? Úgy érzem, hogy a kik szükség nélkül vonakodnak idegen
hangzásu nevöket ilyképen fölcserélni, csak félszivvel szeretik
boldogtalan hazájokat.
– Önnek ez érzelmeiben nem sokan osztoznak.
– Most, e sötét időben. Az emberek ilyet nagy meggyőződésből ritkábban
kezdenek. Ellenben példából, divatból igen könnyen megcselekesznek. Az
ilyen dolog azért sürübben fordul elő a szerencse napjaiban, mint a
szomorú időben.
– Végre is a név nem tesz ki semmit.
– Semmit, azt nem lehet mondani, semmi irányban sem. Mert ha a haza egy
nagy és hű fia neve bármely hangzásu is, azért az a hű és nagy fiú sem
kevésbbé hű, sem kevésbbé nagy nem lesz. Legfölebb a neve lesz
alkalmatlanabb a magyar ajknak, mintha jó magyar név volna. Hanem a
hazának nem csupa nagy fia van s ha hűtelen nincsen is, de százezrek
hűsége forgalmon kivül van, hogy úgy mondjam. Szóval, próbára nem kerül.
Mint polgárok a sokaságban élnek, mozognak és halnak el. Nevök csak a
fejfán kerül nagyobb nyilvánosság elé. E százezrek, e tömegek bélyege,
ismérve, minősítése az a név, a melyen egymást szólítják, egymásról
beszélnek, a mely szerint ismeretlenek, idegenek őket osztályozzák. Hogy
ne volna a hazafira nézve fontos és kivánatos dolog, hogy minden magyar
szívnek, minden magyar elmének, minden magyar léleknek az a név, melyre
– ha mondják – megfordul; melynek becsületét őrzi, szeplőtlenségét védi;
melynek leirásával magát kötelezi; melyet, ha kiválik a tömegből – a
közszeretetnek, a maradéknak örök emlékezetül átad, az a név jelölje és
hirdesse a fajt, mely szülte őt a maga dicsőségére, halhatatlansága
osztályosának. Nekem úgy tetszik, mert nagy nemzetek sorsa mutatja a
legnagyobbak mulandóságát is: nekem úgy tetszik, hogy minden egyes
ember, a ki idegen hangzásu nevét fölcseréli magyarral, e nemzet
fennállásának idejét egy-egy generációval megtoldotta. Gondolja meg az
érzést, melyet ez a tudat az embernek ád!
Az úr, a ki Bélát ekkép examinálta, mintha kissé elgondolkozott volna e
beszéden. Csakhamar azonban folytatta kérdéseit.
– Nem találja ön különösnek, hogy ezt a szokást más nemzetek körében nem
lehet így kifejlődve feltalálni?
– Különösnek épen nem, de jellemzőnek igen, jellemzőnek a magyar fajra
nézve, mely vonz, mint a mágnes. De csak a jó ércet vonzza, a vasat. Van
más becses érc is a világon, de ezzel a legbecsesebb tulajdonsággal nem
bír.
– És arra nem gondolt soha, hogy a névcserével vesztenie is lehetne?
– Mit?
– Először is régi hazáját.
– Hazát nem veszíthet az ember, ép oly kevéssé mint szülőt. A ki egyszer
a haza fogalmát felvette tudalmába, az ott meg is tartja mindhalálig, ha
szeretete tárgya lett a haza. Én Magyarországot tanultam meg szeretni
mint hazámat, más hazám nincsen.
– Jó, tehát más értéket.
– Semmiről sem tudok.
– Ime, itt van egy végrendelet másolata. A végrendelkező az ön régi
nevét viseli. Vagyonát a legnagyobb bolondnak hagyta. Itt van egy
beadvány az ön nevében is, mely szerint a hagyaték Gerber Adalbertet és
Idát illeti, mert a vagyon atyjuk vagyona volt.
Béla izgatottan hallgatta a beszélőt s egy pillantást vetett a
felmutatott okiratokra. A Viknyédy viszontagságaiban osztozott levél
volt az egyik, melyet nyilván Varhonyai juttatott e helyre, a másik
Ergerberger Flórián végrendelete volt, a mely Ernesztina kisasszony
kezéből került ide.
– De hiszen ezek felségfolyamodványok! – mond Béla meglepetve s kétkedve
tekintve arra az urra, a kivel beszélgetését folytatta.
– Azok!
– De hisz akkor én –
– Ön minden körülmények közt velem beszélget, nem tudja hol s nem tudja
kivel, ne engedje magát megzavarni, legyen tovább is oly őszinte, mint
eddig volt.
– De mégis –
– Semmi nem változott! – mond a magas termetű, feketébe öltözött úr. –
Ön mint Gerber Adalbert követelheti az örökséget, mint Csongor Béla
nehézségeket találhat.
– Oh istenem, hiszen itt, ebben a dologban szó sincs rólam. Itt csak
testvéremről lesz szó s reménylem, az a törvény útján hozzá is fog jutni
ahhoz, a mihez joga van.
– És ön?
– Ha régi nevemen volnék s a vagyonhoz e név megtartása volna kötve,
megtartanám régi nevemet s a vagyont, melylyel becses szolgálatokat
tehetnék a hazának. Ma meg van uj nevem és azt se vagyonért, se állásért
el nem cserélem.
– Itt van egy másik iromány. Alapszabályai a bolondok társaságának. E
társaságnak ön elnöke volt.
– Az voltam.
– Mi e társaság célja?
– Meg van az alapszabályok második szakaszában.
– «Második szakasz: a társaság célja Magyarország megmagyarosítása.» –
És semmi más célja nem volt?
– Nem volt.
– De hiszen ön e miatt van fogságban.
– Egyelőre még úgy látszik ez is bűn.
– És kik e társulat tagjai?
– Fiatal emberek, mint én.
– Nem tartja ön természetesnek, ha az emberek kétkednek abban, hogy
néhány fiatal ember józanul célul tűzhette ki magának azt a nagy munkát,
a mely itt körül irva van s ha ehhez képest gyanakodnak, gondolván, hogy
a társaságnak nyilván más titkos céljai is vannak.
– Természetesnek épen nem, de lehetőnek, mert természetesnek a föladatot
tartom, a melyet magunknak célul kitűztünk.
– És ma is komolyan gondol rá?
– Ma is!
– Miért nevezték magokat bolondoknak?
– Mert mindenki, a ki az eszmétől áthatva nincs, mint mi, könnyen
ábrándnak, bolondságnak tartja s e cím veszélytelen is.
– És egymásközt bolondoknak nevezték egymást?
– Csak tréfaképen.
– S ön volt nyilván mint elnök –
– A legnagyobb bolond.
– Lám, lám, mond a sugár termetü, fekete ruhás úr a jóságos mosoly egy
nemével, mily különösen talál ez a cím a – testamentom szavaival.
Béla megdöbbenve nézett a gazdájára s lassan mondá: Az igaz!
Azután egy neme az izgalomnak fogta el.
– Uram – így szólt – én valóban nem tudom e beszélgetés célját, nem is
merek magamnak a helyről, a hol vagyok, számot adni; de valamely különös
érzés fog el e pillanatban. Mi sokan vagyunk, egy új nemzedék tagjai, a
kik csöndesen készülünk egy küszöbön álló kor munkáira. Számot vetettünk
hazánk helyzetével és kiosztottuk a munkát. A lezajlott mult emberei még
itt vannak, övék leend a nagy föladat, hogy a hazát magának vissza
adják, nem haddal, nem erőszakkal, nem vérrel, nem vassal, a mely ismét
csak egy jövendő nemzedék jobbjainak és munkaerejének föláldozásával
volna lehetséges, hanem békés, méltányos egyezkedéssel, becsületes
alkuval. Ha ez meglesz, akkor az öregek lassan lassan elvonulnak és
nekünk adják át a tért. Kitünő tehetségek, nemes ambiciók, kincset érő
munkaerők nevelkednek a mi szerény körünkben, hogy az öregek
bölcseségére rátegyék fiatal erejöket s a mit azok alkottak, ők tovább
építsék s a nemzet és király találkozásából alkotott művet a nemzetnek
megifjítása, számban és vagyonban meggyarapítása, nemzeti irányban való
kifejlesztése által örök időknek átadják. Ezek a mi álmaink, ezek a mi
reményeink, ezek a bolondok bolondságai, melyek egy életen át köteleznek
bennünket. Ezt fogja közülünk képviselni az, a ki a kormány, az, a ki a
törvényhozás tagja lesz; tőlünk vesz parancsot a tudós, a tanár, a ki
közülünk kikerül és a bolondok társaságának tagjai működni fognak a
társadalom minden rétegében és egymásnak számot adnak működésük
eredményéről. E társaságnak, hogy vérnél és vasnál jobban hódítson,
becsesebb diadalokkal emelje fel a nemzetet, ma már csak a fejedelem és
nép őszinte békekötésére van szüksége és arra, hogy vagyont teremtsen
magának. Ha az elsőt elvégezik a bölcsek, a második játék lesz a
«bolondoknak». Csak békét, csak békét, csak békét!
– Békét! A mit összeesküvésekkel tesznek lehetetlenné!
– Mihelyest szabadság van, nincs összeesküvés. A kit nem kötöznek meg,
az nem kapálózik. A ki szabadon beszélhet, az nem gondolkozik titkon. A
ki fogva nincs, nem gondol szökésre és a kinek megadják jogait, annak
nincs arra szüksége, hogy visszalopni akarja azokat. A szabadság, a
hűség, a jólét, a béke! És a nemzeti dicsőség, az örök élet.
És Béla térdre ereszkedett.
– Fiatal ember – mond a sugár termetű fekete ruhás úr, – rövid időközben
ugyanazokat hallom attól, a kit nemzete a haza bölcsének mond s attól, a
kit társai a legnagyobb bolondnak neveznek. Keljen fel. Ön szabad.
Menjen haza, gyüjtse össze társait és munkáljanak a nemzet jóvoltán.
Istentől remélem, rövid időn a nemzet is elmondja magáról, hogy szabad.
A végrendelet végrehajtása e végrendelet értelmében fog teljesíttetni. A
vagyonról a legnagyobb bolond fog rendelkezni. Isten önnel…
Béla kábultan hagyta el a fényes szobát.
Másnap elláttatott a szükségesekkel, harmadnapra otthon volt, Ida és
Viknyédy karjai közt.


BEFEJEZÉS.
Pipiske a katasztrófából, melybe a viszonyok sodorták volt, egy súlyos
betegségen át gázolt vissza az életbe. Viknyédy, a ki a Duna hullámaiból
kimentette, hiven virrasztott a szerencsétlen leány betegsége felett s
ünnepet ült, midőn a veszedelem lemult róla. Bár maga sem volt a kis
korcsmában, a szerelem leleményessé tette s gyöngéd udvarlásával
kellemessé, sőt édessé tudta tenni Pipiske rekonvaleszcenciája napjait.
A tél enyhén kezdődött. A Rákos ligete bokrainak védelme alatt kiváncsi
virágocskák első álmukból felébredve kidugták fejöket. Viknyédy a
kiváncsiakat fölkereste s csokorba kötözte. S egyszer, mikor nem talált
ilyen virágot, csak apró csipkés füveket szedegetett, s ezekkel kötötte
bokrétába egy meghervadt szegfűcsokrocskát. Pipiske, mikor ezt átvette,
mélyen elpirult, Viknyédy pedig a pirulásért hálából megcsókolta a szép
lány kezét.
Ez mind a rákosuti korcsmaházban történt, a hol Pipiske egy kis szobát
kapott, Viknyédy pedig egy másik szobában egy zugot. De milyen királyi
idő volt az ennek az ép lelkű fiatal embernek! Úgy tetszett neki, hogy
most éli fiatalsága aranyos napjait.
Igy találta őket Béla, mikor fogságából hazatért. Roppant ölelésekkel,
roppant sok csókkal fogadták őt, hanem beszélni nem tudtak. Mintha
valami megmondani valójok lett volna, a mit azonban nem mertek
megmondani. Szerencsére Bélának nagy gondja volt, a mely miatt csakhamar
el is hagyta őket. Hogy mi, azt nem mondotta meg.
Mi tudjuk. Atyját akarta fölkeresni, fölhozni a napvilágra, az életre,
gyermekei közé. Tudta is már a módját, hogy hogyan. Eszébe jutott a
hangyák országútja a falon, s eszébe jutott a hangyás ember az
Olzingerből. Az Olzinger korcsmájabeli hangyák az ő apja hangyái. Ott
van a kulcsa annak, hogy miképen férjen szerencsétlen atyjához. Odament
tehát s napokig leste, várta, míg a hangyabarát végre megjelent,
megkopogtatta a földet. Az apró fekete sereg kitódult a lyukakból,
emberünk sót hintett nekik, meg cukrot, aztán valamely fehér
lisztfélével beporozta a kicsi postásokat.
Igen, ez a jel arra, hogy valami átadni való van, a hangyás ember ott
lenn a föld alatt megjelen egy bizonyos helyen s átveszi, a mit adnak
neki.
Béla benső izgalommal tette jobbját a hangyakedvelő vállára.
– Uram, csak ketten vagyunk itt, lehet önnel beszélni bizalmasan, vagy
máshova menjünk?
– Mit akar ön? – feleli a másik elhárítólag. – Nekem nincs önnel mit
beszélnem.
– Nyugodjék meg, nem vagyok rendőr.
A hangyás felugrott.
– Ön láthatja – folytatá Béla, – hogy ismerem önt; de ismétlem, tőlem
nincs oka tartani. Én egy szolgálatot kérek öntől.
A hangyás visszaült helyére.
– Hogy teljesen nyugodt legyen, megmondhatom önnek, hogy tudom, mért van
itt, tudom, mi célból idézte ki s mi végre hintette be hangyáit. Én
voltam oda lenn! Láttam azt a hangyabolyt, jártam a helyiségekben, a
hova önök a holmit szállítják. De ha önöknek vesztét akarnám, akkor nem
jöttem volna egyedül ide, hanem emberekkel, a kik önt elfognák.
– Mit akar hát tőlem?
– Hirt arról az öregről, a ki oda lent van.
– Mit akar vele?
– Fel akarom hozni a napvilágra.
A tolvaj megrázta fejét.
– Nincs önnek arra hatalma.
– Van!
– Szeretném ismerni.
– Fia vagyok e boldogtalannak! – mondja Béla, ki már alig tudta magát az
ideges sirástól megtartóztatni s egy pillanatra az asztalra borult, hogy
magához térjen. Azután folytatá:
– Fia vagyok, rég elvesztettem szegényt, most jöttem nyomára! Senki sem
született oly megátalkodottnak, hogy ez a dolog szívéhez ne férkőzzék,
ön sem, és ön ma, mikor átadni valója lesz az öregnek, elvisz magával
engem hozzá.
– Az lehetetlen.
– Kényszeríteni fogom.
– Nem lehetséges.
– Nyomukra viszem a rendőrséget!
– Gyermekség! ön jót kér tőlem és fenyeget!
– Igaz, bocsásson meg, de úgy fel vagyok indulva –
– Látom, azért hallgasson rám. Én már hetek óta nem voltam oda lent, de
ma csakugyan én is lemegyek, de nem egyedül. Ha ön fenyegetésével arra
kényszerít bennünket, hogy magunkkal vigyük, mi igen szivesen levisszük,
de – ön onnan nem fog többé visszajönni!
– Oh gonoszság! Ez nem jutott eszembe!
– Gondoljon ki mást. Én, ha lehet, szivesen teszek önnek valamely
szolgálatot. Gondoljon ki mást.
– De mit! Istenem, de mit?
– Irjon az öregnek levelet.
– Átadja neki?
– Átadom.
– Ha a szívembe látna, bizonyosan átadná!
– Csak tolvaj vagyok, de azért ember vagyok. Át fogom adni, át fogom
adni az ön levelét.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Másnap ugyanott találkozott a két ember.
Béla kinos nyugtalansággal foglalt mellette helyet.
A tolvaj zsebébe nyult s odaadta a fiatal embernek – saját levelét.
– Hogyan – mond Béla, – hisz ez az én levelem!
– Az!
– Nos? Ön nem adta át?
– Nem adtam át.
– Mért nem adta át?
– Nem lehetett.
– Ön nem volt odalenn?
– Ott voltam.
– Beszéljen az ég szerelmére! Társai eltiltották? Nem volt alkalma? Vagy
mást gondolt? Szóljon, mondja.
– Egyik sem ebből.
– Hát mi, beszéljen, kérem.
– Az öreg – meghalt.
– Meghalt! s Béla rémülten felállott. Azután két kezét a tolvaj vállára
tette.
– Ember, te megcsalsz engemet! – kiáltá fojtott hangon.
A tolvaj megfogta acélos kézzel Béla két kezét s levette válláról. Aztán
maga is felállt s így szólt:
– Az isten elvette vagyonomat, elvette feleségemet, elvette gyermekemet
és nyomorra vetett, a nyomor a bűnre vitt. Százszorozódjék meg nyomorom
és bűnöm, ha eszembe jut valaha, hogy egy szerető gyermek szívével
gyötrelmes játékot üzzek. Ott van eltemetve a hangyabolyban, a melyet
őrizett…
Béla, kinek e szókra a szemei megteltek könynyel, megrázta a tolvaj
kezét s fuldokolva mondá:
– Hiszek önnek, köszönöm!
S ezzel kitántorgott Olzinger vendéglőjéből.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tavasz felé járt az idő, a nap ragyogott, a kedélyek ragyogtak, a
természet ébredett, a szabadság ideje hasadni kezdett, az ajkon dal, a
szemekben kedv, a kitárt ablakon nyiló virág, az utcákon hangos nép:
élet, pezsgés, tarkaság volt mindenütt…
Hát még abban a szobában, a hol egy párocska szerelmesen egymáshoz
simulva hallgatja az utcák zsongását…
Hát még abban a kocsiban, a mely az utcán tovarobog s tova szállit egy
másik párt, a mely saját szíve dobogásától nem hallja az utczák zaját.
És a párt, a mely a szobában enyeleg, a csengetyű éles szava zavarja
meg.
A kis szőke fejű asszonyka felugrik és kisiet beereszteni, a ki kopog.
Istenem nemcsak az ajtón, a szívén is beereszti, olyan boldog.
De bezzeg eláll a szive, mikor előtte állanak a jövevények: Pipiske egy
szép barna úr karján.
– Nini Pipiske kisasszony!
– Nini, Klemmi kisasszony!
– Én Celesztin urat keresem!
– Itthon van ő is.
– Hogyan, ő!
– Igen, a férjem!
– Jesszus! Ez meg Viknyédy Géza, a vőlegényem.
A sok felkiáltásra Celesztin úr is kijött.
Hogy hogyan borultak egymásra, hogy sírtak, hogy nevettek, hogy csüggtek
most egymás ajkán, most egymás nyakán, mind a négyen, a kik
viszontagságaikért boldogsággal jutalmaztattak: azt már minek mondanám
hosszasan tovább?
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A legnagyobb bolond: Regény - 18
  • Parts
  • A legnagyobb bolond: Regény - 01
    Total number of words is 4039
    Total number of unique words is 2015
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 02
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1946
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 03
    Total number of words is 4113
    Total number of unique words is 1916
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 04
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 2077
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 05
    Total number of words is 4193
    Total number of unique words is 1948
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 06
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1815
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    52.9 of words are in the 5000 most common words
    59.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 07
    Total number of words is 4263
    Total number of unique words is 2015
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 08
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 1957
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 09
    Total number of words is 4190
    Total number of unique words is 1865
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 10
    Total number of words is 4194
    Total number of unique words is 1930
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 11
    Total number of words is 4112
    Total number of unique words is 2038
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 12
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1778
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    50.8 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 13
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 1977
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 14
    Total number of words is 4136
    Total number of unique words is 2061
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 15
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1964
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 16
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1841
    36.6 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 17
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1808
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 18
    Total number of words is 84
    Total number of unique words is 69
    54.9 of words are in the 2000 most common words
    60.4 of words are in the 5000 most common words
    63.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.