A legnagyobb bolond: Regény - 10

Total number of words is 4194
Total number of unique words is 1930
33.6 of words are in the 2000 most common words
46.3 of words are in the 5000 most common words
52.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
négyszögletes asztalok sokasága és fonott szalmaszékek tömege foglalja
el a helyet, a székeket, asztalokat pedig az éhes vendégek légiója. E
vendégek nagyobb része fiatal ember. Jogász, orvosnövendék s más
tanulónép ama része, a melynek úgy a pénze mint az ideje csak igen
kevés. Itt olcsón lehet és gyorsan kell enni. A vendégeket egy zömök, jó
egészségű alak fogadja. Apró szemei mosolyognak, szép selyem
szögszakálla hullámosan borul széles mellére; ingujjra van rendszerint
vetkőzve s fejér ingujja fel van gyűrve karjain. Nyájas, barátságos
ember, rendes vendégeinek nemcsak korcsmárosa és kiszolgálója, hanem
barátja, szükség esetén tanácsadója, a maga módja szerint pártfogója.
Üzletére büszke, mert ha nem is aranyozott szobákban és finom
porcellánon méri ételét s köszörült üvegben italát: a mit ad, az jó,
áránál többet ér, mint táplálék s egy nagy szükséget elégít ki a nagy
városban, a hol sok az úrféle, a ki nem tudna tisztességesen megélni, ha
ilyen vállalat nem volna kezeügyében.
[Illustration: Az Olzingerban.]
Valóban, találni a város kellő közepében helyet, a hol az ember tizenöt
krajcártól fölfelé tisztességesen jóllakhatik és tisztességes
bánásmódban is részesül és valóságos eledelt eszik, mely jó izüen van
elkészítve, roppant áldás a cifra nyomorúság oly gyülekező helyein,
minők a nagy városok. Sok szellemi és anyagi munkás, napidíjas,
kereskedősegéd, tanuló, helykereső és más megszorult nép Mekkája volt az
Olzinger bácsi ütött-vétett külsejű csárdája. És ő nem bánt máskép azzal
a szegénynyel, kinek két hatosára még vissza is járt valami, mint azzal
a Krőzussal, a ki öthatosos ebédet evett nála. Mert ilyen is volt ott
ám. Ilyen volt az a jó derék sánta úr, a mankós ember, a ki öt éven
keresztül ült az asztalfőnél jóságos szemeivel, kedves tréfáival,
egyenes szivével, a jó Széthy bácsi, korrektor a Heckenast-nyomdában, a
mindennapos társaság nesztora; ilyen volt a másik sánta, egy
bevándorlott könyvkereskedősegéd, jó lélek, becsületes munkás, szíves
barátja annak, a kit megszeretett, híve Olzinger asztalának, a míg maga
nem alapított magának egy szerény tűzhelyet. Elsántikált már mind a
kettő a kerepesi nyugvóhelyre: e sorokat teszem sírjokra, ama
szegénységünkben is aranyos napok emlékeül. Krőzus volt a harmadik is,
ma már professzor a főváros egy állami intézetében, akkor a mi jókedvű
társunk, sorsosa a mi szerénységünknek: meg fog dobbanni érettünk a
szíve, ha e sorokat olvassa…
Mikor a vendégek sora megritkult s a Johann, ki reggel mészároslegény
volt, délben pedig jókedvű pincér, maga is meggyőzte a kiszolgálást,
Olzinger bácsi közénk ült s egyszer-egyszer maga is megebédelt. A
Krőzusok, ha ráértek, ott sziesztáztak egy kicsit. A politika, a
tudomány, a kereskedés, az irodalom: az mind érdeklődés és eszmecsere
tárgya volt az asztal körül. Jules Verne első regénye társaságban
olvastatott fel itt s majd hogy ágyúklub nem alakult az Olzingerben is…
Elkésve lépett be Béla Elemér gróffal Olzinger korcsmájába. A szobák
üresek voltak már, de üres volt már a konyha is. Csak a Krőzusok ültek
még ott pipaszó mellett, de azok ideje is vége felé közeledett. A
vendéglős nagy csodálkozással fogadta Bélát. Már bizony nem hitték, hogy
eljőjjön.
– Pedig nem is magam jöttem, hanem másodmagammal vagyok, hozzá még jó
ebédet is kérek Olzinger bácsi.
– Hiszen már senki sincs hátra, csak a hangyás ember, hacsak annak a
részét fel nem adom.
– No majd csak akad még valami, – mondja Béla, s búcsúzni kezd a
Krőzusoktól, a kik épen távozásra szedelőzködnek, míg Elemér egy a
bejáró ajtóhoz közeli asztal mellé letelepedett s szemügyre vette a
helyiséget.
Olzinger a konyhába ment, a Krőzusok pedig távoztak a korcsmából.
– Ide tessék, gróf úr, – mond Béla, – annál az asztalnál rámásznak a
hangyák.
– Hangyák? Úgy látszik azok is ide járnak ebédre.
– Csaknem úgy van. Nézze csak e könnyed turásokat itt a fal aljában. Ez
a hangyák járása. Évek óta van itt ez a rovartanya. Eleintén kezdték
őket pusztítani, forró vízzel, meszeléssel, falazással, de ha egy
pontról elüldözték, másik ponton ismét kibukkantak. Úgy látszik már
régen itt laktak volt, mielőtt először magokra vonták a vendéglős
figyelmét, a ki már-már belefáradt üldözésökbe, a mikor egy idejáró
vendége ez üldözésnek még egy veszedelmére is figyelmeztette őt.
– A hangyák üldözésének veszedelmére?
– Igen. Mert a hangyák úgy látszik el voltak tökélve, hogy nem engedik
magokat kipusztítani, s a hogy üldözve majd itt, majd ott fúrtak
magoknak utat a falba, attól kellett tartani, hogy egy napon tisztán
rostává fúrják a falat, az pedig nem lenne veszedelem nélkül.
– Az már igaz.
– A vendéglős is belátta s nem háborgatta tovább a hangyákat, a melyek
azóta mindig azon az egy helyen tanyáznak. Az a vendég pedig, a ki a
tanácsot adta, valóságos barátságot kötött ez állatkákkal. Mindig ott
ebédel az ő asztaluknál, kopog a hangyáknak, melyek tömegesen bujnak
ilyenkor elő s barátjuk által nem ritkán meg is vendégeltetnek.
– Különös.
– Különös az is, hogy e mellett igen békésen meg vannak e rovarok, kárt
nem tesznek, tért nem foglalnak s tömegesebben nem is lepik el a
helyiséget. Senkinek sincsenek se útjában, se terhére.
Olzinger hozta az ebédet.
Szerény tarka terítőn tálaltak, kőedényben, de jó tyúklevest, jó
marhahúst, főzeléket és sertéspecsenyét burgonyával. Tésztásnak
palacsintát készítettek hirtelen. A gróf – igaz, hogy éhes is volt – de
nem győzött csodálkozni az ételek jóságán s mikor utóbb fizetésre került
a dolog, álmélkodva nézte, mint adnak még az egy forintjára vissza is,
pedig bort is jót kapott. Maga a vendéglős is melléjök ült s a kis
beszélgetés, melyet folytattak, nem volt tanulság nélküli.
A gróf azt vélte, hogy ha a ház, a helyiség, a felszerelés díszesebb, a
kiszolgálás úribb volna, könnyen még egyszer olyan üzletet csinálhatna a
vendéglős, a ki ilyen jó konyhát tart. Mert így mégis csak sokan
elkerülik a korcsmát, mivel hiába, az étkezésben a csín is nagy szerepet
tetszik. Némely ember inkább egy tál étellel kevesebbet eszik, csak a
formája meg legyen jobban.
Olzinger igen meggyőzőleg felelt. A kik ide jönnek, azok már úgy is egy
tállal kevesebbet esznek. Ha sokan elkerülik az ő asztalát, ugyanannyian
meg külön fölkeresik. Ha a házat, fölszerelését fölcicomázná,
személyzetet fogadna s ezzel költségeit fölösen szaporítaná, mindjárt
még egyszer annyiért kellene adnia minden porciót. Vendégeinek fele
elmaradna, a másik fele kontóra ennék. Kinek lenne ebből haszna? Ő meg
van győződve arról, hogy üzlete úgy a mint van, nagy hézagot pótol, mert
ez a szegény, de becsületes és takarékos urak korcsmája. Ide jóllakni,
táplálkozni járnak az emberek. «A feleségem és szolgálói főznek, Johann
meg én hajnalban marhát vágunk, disznót ölünk, aztán piacra járunk. A
mészáros haszna kiesik, a szakácsok, pincérek nyeresége: mind a
vendégeim javára megy. Meg is vagyunk elégedve egymással én és
vendégeim. Megdolgozunk a garasért, de nem is költjük, csak a
legszükségesebbre. Jót adunk, nagyon olcsón, de csak készfizetésre. Ki
is próbálja az én korcsmám a karaktert. Én mondom azt meg, nem a
professzor urak, hogy melyik diákból mi válik és mondhatom, hogy az én
mai vendégeim között akárhány van, a kit meg fognak még emlegetni az
országban, ha csak…
Itt elakadt a korcsmáros svádája. Ránézett Csongor Bélára, a ki
mosolygott rá.
– Nos, ha csak? – kérdi a gróf.
– Tetszik tudni, Olzinger-korcsma csak egy van ebben a városban, de ez
az egy is elég arra, hogy ne féltsem az országot. Itt készül a jövő, én
táplálom a hazát ezeken a kopott asztalokon. Ez az ármádia, a melynek én
vagyok az élelmezője, ez veri meg a – németet.
– Miféle ármádia?
A gróf csodálkozva nézett e kérdéssel majd a zömök vendéglősre, majd a
fiatal emberre.
– A fiatalság, a mely nálam eszi ebédjét. Az a rész, mely igazán dolgot
és tudományt tanulni jár a fővárosba, melynek nincsen pénze csak a
legszükségesebbre, azt is nagyobb részt már itt keresi, de a melynek
annál nagyobb szüksége van egészséges táplálékra, mert minden egyebet, a
mi az élet kedvességét kiteszi, nélkülözni kénytelen. Én jól tartom őket
s úgy rendezkedem be, hogy mennél olcsóbbért tehessem. Az egész
belvárosban nincsen ház, a melyet olcsóbbért ki lehetne bérelni. Ez már
olyan rozoga, hogy tatarozni se szabad, ebben senki sem licitál reám.
Azért is nem sokáig leszek már én is itt korcsmáros, mert maholnap a
tetőn beesik az eső. Ha én kimegyek, utánam senki se jöhet bele,
becsukják s csukva marad, a míg újat nem építenek. Már az «új időt» se
hiszem, hogy megérje, ha csak romképen nem. A szisztemával együtt fog
elpusztulni, s a kik most itt az én ebédemet eszik, azok építenek új
házat meg új szisztemát s a szebb időben megemlegetik az Olzinger bácsit
meg a rozzant házat és összehasonlítják a kettőt: a rossz házat s a
cudar szisztemát, a melyben nevelődtek, a mely első iskolájok volt s a
mely ledült.
A hangyás ember lépett be s Olzinger sietett az új vendéget kiszolgálni.
A gróf pedig elmélázott a hallottakon.
Csodálatra méltó dolog, hogy az emberek mennyire reménykednek. S úgy
látszik mentül mélyebben hatol az ember le a társadalom rétegei közé,
annál hamisítlanabb aranyát találja az érzületnek. Nem volna rossz ez a
bányászmesterség, ha csak gróf is tudna olyan naiv lenni, mint ez a
vergődő, az élettel alkuvó szegénység. Hanem szép itt az élet, szebb és
becsesebb, mint az ő úri házában, a reménytelenség és lemondás
kétségbeejtő tanyáján. Csakhogy a tudatlanság adja ki szépségét. A
korcsmáros és vendégei könnyen reménykednek. Ők ismerik tán a küszködő s
nélkülöző életet, melyet semmi sem aranyoz meg, csakis a remény. Ezt ők
csinálják magoknak, mert egyebök nincsen, a mit élvezzenek. A gróf ezt
az oldalát az életnek kevésbbé ismeri, módja is volt az élet gyönyöreit
megszerezni s nem szorult rá, hogy álomképekkel űzze el mulatságra szánt
perceit, mint ezek. Ellenben ismeri az élet intéző köreit, látja a
hatalmakat tevékenységökben, czéljaikban és eszközeikben és szánja a
szegény ördögöket, kik ábrándjaik által bujtogatva jövendő «szép
időkkel» hitegetik egymást és magokat.
[Illustration: A hangyás ember.]
A két fiatal ember fölkelt s elbúcsúzott Olzingertől. Elmenet látták,
mint idézi föl kopogással az új vendég a hangyákat. Tömegesen tódultak
ki a fal s a padló közti üregből ez állatkák s vastag rajban nyüzsögtek
egymáson keresztül-kasul. Az egyáltalán nem barátságos képű vendég
nyájasan beszélt hozzájok, majd törött cukrot szórt nekik s végül valami
édes lisztfélével úgy behintette az egész rajt, hogy egyszerre fehér
színt váltott minden hangya, s idegesen szaladgált ide-oda. Aztán
hirtelen kezdett visszavonulni a fal üregeibe az egész apró sokadalom.


XVIII. FEJEZET. (A fogoly társak.)
Persze Celesztin a fővárosi középületek egyikének mély és nedves
börtönében elmélkedett arról, hogy a kevés ész néha többet ér, mint a
sok furfang. A szegény fiatal ember mindent megpróbált, a mit
alkalmasnak tartott arra, hogy a medvehajcsárnak valamely nyomára
akadjon. Az ujságokat rendesen végig olvasta, tudakozódott minden
oldalon, loyális és illoyális hírben álló emberekkel fraternizált, rájok
költötte csekély pénzét, mígnem a sok sikertelen kutatás közben elméjébe
fészkelte magát a gondolat, hogy az a szerencsétlen vakmerő bizonyára el
van fogva és sötét zár alatt várja sötétebb végzetét. És nem
foglalkoztatta Celesztint most már más gondolat, minthogy itt is
valahogy közelébe férhessen, megtudhassa tőle a végzetes levél
rendeltetését s levegye Pipiske kisasszony lelkiismeretéről a terhet.
Kifőzött tehát egy nagyon furfangos tervet. Elfogatja magát, a minél
akkor könnyebb dolog sem volt, mert csak egy-két merészebb szót kellett
mondani hivatalos fülek hallatára s úgy hűvösre vitték érte az embert,
hogy a lába se érte a földet. Ha egyszer el van fogva, majd emlegetni
fogja ártatlan szókeverékben a medvehajtót, s ha a szerencsétlen a
kezökben van, majd csak szembesítik vele a vallatásnál. Ott persze a
talián mindent tagad, ő meg majd egy négyszemközti találkozót kér, hogy
esetleg vallomásra bírja. Ez természetesen nem fog neki sikerülni, de az
alkalom meg lesz rá, hogy a levél sorsa elintéztessék. Aztán még egy
darabig ülni fognak s ha megszabadulnak, megnyerték a játékot.
Jól volt kifőzve, jól is ment addig, a míg Celesztin a dutyiba került;
még a vallatás is sikerült. Úgy elbódította a vizsgálóbírót zagyvalékos
beszédével, hogy kis híja bolondnak nem deklarálták. Mégis jobbnak
vélték visszavinni pince-börtönébe, ott aztán ott is felejtették. Se
vallatásra nem vitték, se senki nem kereste. Könnyű volt, sóhajtá a
szegény fiatal ember, ide bejutni, de hogy jutok ily körülmények közt
ismét haza? Már nem is igen gondolt a levélre meg Pipiskére, csak
szegény édes anyjára, a kit könnyelműen egy borzasztó helyzetbe
juttatott. Szeretett volna hírt adni magáról, de bizony szép szóért még
csak szóba se álltak vele, egyebe meg nem volt.
Az az volt! Kínjában, mert már az kezdte hinni itt kell megöregednie,
kínjában már az jutott eszébe, hogy igaz vallomást tesz, a ruhájába
varrt levelet kézre adja s így vásárolja meg – nem magáért, hanem édes
anyjáért – a szabadságát. Gyötrötte és kecsegtette ez az áruló gondolat
és még türhetlenebbé tette helyzetét. Majd mértéktelen bosszúság fogta
el oktondisága miatt, a melylyel magát bajba keverte, majd sírt, mint
egy gyermek, hogy oktalanságát csak elvetemedettséggel lehet helyreütni.
Egy tégla által szedett lyukból egy patkány járt be hozzá; nem ritkán
osztotta meg vele kenyerét. A patkány igen barátságos volt, nem félt
tőle, kezéből evett s előtte ugrándozott, ficánkolt, mintha mulattatni
akarná. Hogy irigyelte ő a kloakák e szabad polgárát, mily csábító
gondolat, hogy ha ő e barátja vezetése mellett a tégla által takart
lyukon át a csatornákba, onnan a szabad ég alá juthatna! Szinte a hideg
rázta e gondolatra, aztán ismét könybe lábbadt a szeme s elkezdte sorsát
siratni. Aztán elaludt, – a patkány pedig ide-oda szuszogva virrasztott
kenyeres pajtása álma fölött…
Celesztint a börtönkulcsok csörömpölése riasztotta fel álmából. A mint
fonott szalmaágya szélére felült, a nyiló ajtón a börtönőr helyett egy
paraszt alakot lát belépni, a mely barátságosan kivánt jó napot. Szép
barna fiú, mintegy harmincon túl valahol, szakálltalan, csinos
bajuszszal, pörge kalap a fején, gyolcs gatya, kordován csizma,
kivarrott mellény – szóval hetyke parasztlegény viselet.
Tehát társaságot kapott. Nem valami különöset, de mégis különbet a
patkánynál.
Nem voltak azonban együtt még huszonnégy óráig s Celesztin kezdte jobban
respektálni a parasztot. Ritka legény ez valóban. Nem sokat beszélt
eddig, de a mit mondott, egyáltalán nem nagyon parasztosan volt mondva.
Celesztin szerette volna tudni, hol terem az efajta nép. De a legény
tudott feleletekkel szolgálni, a melyek válaszoltak a kérdésre a nélkül,
hogy megtudta volna Celesztin, a mit tudni akart. Nem szorítkozott
nemre, igenre, nem is tagadta meg a választ, sőt nagyon szívesen adta,
de nem mondott semmit, csak – beszélgetett, vagy hogy úriasan mondjam:
társalgott.
Elfogatása történetével szívesen szolgált. Hely nélküli juhászlegény
volt, nem messze a fővároshoz egy faluban búcsút tartottak, a korcsmában
tánc kerekedett, ő is részt vett a táncban. Táncosnéja egy kis szelíd
természetű gazdalány volt, a kire szemet vetett egy zsandárlegény, a ki
a búcsú rendje s a legények koponyájának épsége fölött őrködött ott lévő
társaival. De a kis Juliskának jobban kellett a juhászlegény, mint a
villámhárító. Ez utóbbi azonban nem vette tréfára a dolgát. Addig
mesterkedett, a míg okot kerített magának rá, hogy őt elfoghassa s most
itt ül a vármegyeháza fenekén. Egyszer megvallatták, de a birák nagyobb
figyelmet fordítottak az arcára, mint ártatlanságára. Nem azt kérdezték
tőle, hogy mit cselekedett, hanem hogy mikor borotválkozott. Aztán
összesúgtak s elhatározták, hogy eldugják addig is, a míg a szakálla
kinő, akkor aztán megint előveszik.
Celesztin érdekkel hallgatta a legény símán folyó elbeszélését s maga
sem tudta, mit véljen erről a «művelt» juhászlegényről. Mégis most már
azt kérdezte: aztán valjon mit akarnak a birák a szakállával?
– Nyilván azt gondolják, hogy nem mindig szoktam borotválkozva járni, s
nem tudom nem remélik-e, hogy másnak találnak, ha megnő a szakállam,
mint így csupasz állal.
Celesztin kezdte érteni a bírákat.
– Hátha úgy is talál lenni? – mondá.
– Akkor –
A legény elakadt. Nem szándék nélkül volt kissé nyilt egy magyar fiú
iránt, a kit a tömlöcben talált s a ki huszonnégy órai közönyösebb
tárgyakról folytatott beszélgetés alatt neki rokonszenves és nem rossz
fiúnak látszott, de még se tudta, tanácsos-e ily hirtelen tovább is
menni.
– Hát az úr kicsoda és mért ül itt? – kérdé, megfordítva a nyársat.
Celesztin rá nézett emberére s egy kis gondolkozás után így szólt:
[Illustration: Celesztin ránézett emberére.]
– Legyen nyugodt «uram», a mit én mondhatok el magamról, az nem éri meg
azt, a mit ön fog elmondani magáról. Az én titkom az ön kezében nem
biztosíték, mert az a titok nem magamé, az az én személyemre egészen
veszélytelen, sőt épenséggel megmentőm lehet, ha kiadom a kezemből, míg
a kegyedéről úgy látszik nem oly bátorságos beszélni. Ha tehát titkát az
enyimért cserébe akarja adni, a csere rossz lesz önre nézve. És én
visszavonom kérdésemet, mert nem akarok hamis pénzen igaz portékát
venni. Elég baj, hogy így vagyunk, ne súlyosbítsuk egymás helyzetét.
– Nem titkot titokért, hanem bizalmat bizalomért akartam adni –
– Igen, de ahhoz, hogy én elmondjam a magam sorát, nem nagy bizalom
kell, csak alkalom egy kis beszélgetésre. Épen alkalmas arra, hogy
kicsaljam vele az ön bizalmát a nélkül, hogy magam valamit kockáztatnék.
– Köszönöm, – mond a legény. – Ha tehát nincsen terhére, beszéljünk
egymás dolgáról.
– Az enyim igen egyszerű és szörnyen ostoba. Elvállaltam egy levél
kézbesítését, s mivel semmi mesterséggel sem tudtam célhoz jutni, az
utolsó s előttem nagyszerűnek látszó eszközhöz folyamodtam: vigyázatlan
nyilatkozatok miatt elfogattam magamat.
– Hát kinek akarta kézbesíteni a levelet itt a börtönben?
– Azt gondoltam ám, hogy az az illető is el van fogva s hogy itt
elejtett szókért szembesíteni fognak vele.
– Nos és sikerült?
– Dehogy sikerült! Eldugtak s itt veszek, ha valami véletlen új
fordulatot nem ád a dolognak.
– És micsoda levél az, a melyet kézbesítenie kell?
– Ez már az a része a dolognak, a mely nem az én titkom. Egy ismerős
fiatal leánynak kívántam vele szolgálatot tenni. Ő rá volt voltaképen
bízva a levél. De ő is csak véletlen jutott hozzá.
– Egy fiatal leány?
– Igen, egy szinésznő egy útszéli csárdában volt szállva s midőn már
elutazóban volt, akkor vette át egy ismeretlen medvehajtótól, a kit
üldöztek.
A mint a két beszélgető egymás mellett ült, a legény a meglepetés élénk
kifejezésével csüggött Celesztin ajakán s jobbját a vállára tevé.
– És hol van most az a fiatal leány? – kérdé a legény.
– Nálunk van, édes anyámnál –
– És mije önnek az a leány?
– Mim? – Semmim! Azaz jó barátném.
– Hogy jutott eszébe érette ily meggondolatlanságot tenni.
– Hogy jutott eszembe? Istenem, hogy jutott eszembe! Ha jól meggondolom,
magam sem tudom. Az embernek vannak ilyen bolondos órái. S most, hogy ön
e kérdést intézi hozzám, azon csodálkozom, hogy soha se jutott eszembe
ahhoz a leányhoz ugyanazt a kérdést intézni, hogy jutott eszébe, hogy a
medvehajtótól azt a levelet átvegye, a meggondolatlanságot elkövesse.
– No mert ez vagy nagy karakter, vagy nagy meggondolatlanság. Én
mondhatom önnek, hogy soha semmi sem tett reám olyan mély benyomást,
mint abban a pillanatban az az ismeretlen leány s e benyomás nélkül soha
sem is adtam volna néki oda a levelet. De akkor nem tudtam ellentállni.
Azt hittem, hogy ha oda nem adom, soha sem látom többé kedves szelíd
arcát. A levéllel, úgy éreztem, sorsomhoz kötöm a sorsát. A levél
képében vele vagyok, az én ügyem folyton jelen lesz eszméjében, vele
foglalkozik, érte aggódik és én szerepet játszom lelke világában. Semmi
sem természetesebb, mint hogy a nélkül örökre elfelejtette volna a futó
szóváltást a kis csárda ablakán keresztül. Én akkor részesévé tettem
titkomnak, veszedelmemnek, kezébe adtam sorsom egy részét, magamat,
kalandos módon, hirtelen, váratlan, inkább inspiráció szerint, mint
meggondolással cselekedve, egy ködös érzés, egy határozatlan vágy, egy
kifejezhetlen benyomás varázsa alatt. És meg vagyok győződve, hogy a
dolognak ezzel nincsen vége, ennek döntő befolyása lesz még életemre s
most, midőn a világon a legcsodálatosabb módon találkozom önnel, itt, a
börtönben, e hit élénkebben lüktet a szívemben mint valaha.
Celesztin e beszéd hallatára egyik ámulatból a másikba esett. Végre
kifakadt:
– Ön, ön, – kiálta, – tehát ön – és nem tudott tovább menni, felkelt
ülőhelyéből, végig ment a keskeny börtönön s ujra leült.
– Ah, ah, – mondja, de megint nem tudott hozzá egyebet mondani.
Végre mégis összeszedte magát.
– De hát nem mesét mond-e ön nekem. Hisz ez a csodával lenne határos!
Tudja-e azonosságát bizonyítani! Hogy nem juhászlegény, azt előbb is
beláttam. De mivel nem bánik birkával, abból még nem következik, hogy
medvével bánjék. És mégis! Igazán meg kell az embernek bolondulnia, hogy
ilyet legyen kénytelen elhinni.
A szegény fiatal ember egészen megzavarodott. Hóbortos vállalkozása
fényesen sikerült, de a meglepetés teljesen kivette sodrából. Hitte is,
nem is a dolgot. Fogolytársától a részletek elbeszélését, Pipiske
személyleirását, majd a levél ismertető jeleit kérte s végül ellenkező
indulatainak ereje alatt sírni kezdett, mint egy gyermek. Összevissza
csókolta a juhászlegényt s teljesen elfelejtette, hogy börtönben van.
– És mi lett a levélből, – kérdé a néhai medvehajtó.
– Szakasztott úgy varrtam bele a nadrágomba, mint ahogy ön viselte
valamikor Pipiske kisasszony elbeszélése szerint. Átadjam? – kérdé a jó
kedvre derült fiatal ember.
– Maradjon önnél, ott egyelőre biztosabb helyen van. Azt hiszem, bíráim
gyanakosznak rám s nem hiszik, hogy bojtár vagyok. Szakállam növését
azért várják, hogy kilétem kitudásában szolgálatot tegyen nekik.
– Az igaz, lám! Azt már tudom, hogy medvehajtó volt, mielőtt
juhászlegény lett, de hogy mi volt, mielőtt medvehajtó lett: azt még nem
tudom, sem azt, hogy mért lett egyik is, meg másik is.
– Tanuló voltam, honvéd lettem, emigráltam s most egy levelet, egy
fontos levelet hoztam be az országba, mint medvehajtó. Üldözőbe vettek,
a levelet átadtam Pipiske kisasszonynak –
– Mellesleg mondva, ön még valamit átadott Pipiske kisasszonynak, nekem
legalább úgy tetszik.
– Ugyan! – mond a legény inkább tréfásan játszva a kiváncsit, mint egyéb
indulattal.
– Teringettét, – a szivét!
– De reméllem, azt nem bízta az ön baráti kezeire, mint levelemet! Mi?
– Nem, ezt nem bízta rám. De viszont adott-e Pipiske önnek valamit érte?
– Egy kis szegfűcsokrot. Látja, megmondhatja neki, ha előbb meglátja
mint én, hogy idáig megbecsültem! S ezzel kebléből elővette a papir közt
elhelyezett hervadt virágot.
– Reméllem, meg fog neki örülni, – mond Celesztin, – reméllem, annál
alaposabb joggal, mert erről nekem Pipiske kisasszony mit sem szólt. De
térjünk előbbi tárgyunkra. Mint került ön ide? Mert most már nem áll
meg, úgy hiszem, a zsandár, juhászlegény és a kis Juliska táncos
története?
– Az még most is megáll, de magánál elfogatásom e kis történeténél
érdekesebbek előzményei. Hozzávetésem szerint közel az inspekció ideje,
mert este van. Inspekció és vacsora után szívesen elmondom az ön
mulattatására.
– A vacsora ideje csakugyan itt van már, látom kosztosomról, a ki
jelentkezik.
– Kosztosa?
– Igen, eddig egyetlen szórakoztató társaságom. Muc-muc, gyere csak! –
mond Celesztin, mire a tégla mögül fürgén bujt elő a patkány, félénken
nézve a börtön új lakójára, de csakhamar barátságot kötve vele is.


XIX. FEJEZET. (A medvehajcsár viszontagságai.)
Semmi sem természetesebb, mint hogy a fogolytársak szoros barátságot
kötöttek s könnyebben viselhetővé tették egymásnak börtönbeli napjaikat.
Beszélni volt mit mindeniknek. Celesztin beszélt Pipiskéről, a
medvehajtó magáról, életéről, viszontagságairól. A levélre nézve abban
állapodtak meg, hogy egyelőre legtanácsosabb lesz azt azon a helyen
hagyni, a hol van, bevarrva Celesztin ruhájában. Rendeltetésére nézve
instruálta a medvehajtó Celesztint arra az esetre, ha ez előbb
kiszabadulna. Pipiske számára szintén el volt látva a fiatal kereskedő
üzenetekkel. Celesztin számot vetett magával. Ő bizonyos melegséggel
csüggött a fiatal leányon, de most látta, hogy nem szerelmes belé.
Valamely fordulat, arra való alkalom vagy szó könnyen belevihette volna
őt a szerelembe is, de ez alkalmat s a szót Pipiskétől nem kapta meg, ő
maga erre nem is gondolt, az ő szerény és naiv lelkének elég volt, hogy
ő a szép és érdekes leány szolgálatában jár a nélkül, hogy szineit is
kitűzte volna. Az, hogy a börtönben egy emberrel találkozik, a ki
érzelmeiben a lány iránt egy látásra tovább ment mint ő, épen nem
bántotta, sőt jól esett neki és nem némi aggodalom nélkül gondolt arra,
valjon Pipiske viszonozza-e ez érzéseket. Ő maga csak kevéssé tartotta
valószinünek a dolgot, de erről nem szólt.
Jól esett neki, ellenkezőleg, szerencsétlen fogolytársának ebbeli
reményeit táplálni. Némileg talán arra is gondolt, hogy Pipiskének
alkalmasabb jövőt fog készíteni társa, mint a milyennel ő
kecsegtethetné. Mert a medvehajtó régi s előkelő család ivadéka. Utolsó
férfisarja a Viknyédyeknek. A szabadságharcban fiatalsága daczára szép
szerepet játszott s mikor a katasztrófa bekövetkezett, mások példájára
külföldre menekült. Itt, mint az emigráció tagja, érdekes kalandos
életet folytatott. Minden vállalatában a bolygó hazafiak e testületének
részt vett. Ők azt hitték, ők vannak hivatva a hazát megmenteni, s bár
sok reményök füstbe ment, sok kisérlet kudarcot vallott, a bolyongók
ebbeli hite és reménye törhetlen maradt, annál is inkább, mert itthon is
nagy táboruk volt, a mely táplálta bennök a hitet. S mikor az erőszakos
hatalom itthon tagjaiban lankadni, zsibbadni kezdett, s a nemzet ős
ereje a passziv ellenállásban tette a zsarnokságot tehetetlenné, ők
akkor is a konspirációban, az invázióban látták a mentő eszközt. Egy ily
misszióban járt Viknyédy Géza, a medvehajtó, a hazában egy levéllel,
melyben fontos közlések voltak. Könnyen vállalkozik ily nyakvesztő
vállalatra, a kinek élénk szellemét csak rajongása tartja elfoglalva.
Más kötelékek nem béníták vállalkozó kedvét, s mikor útjában
szembekerült iskolabeli, honvéd- és valamikor rajongásában is
osztályosával, Bőkéndyvel, a kit gyermekei érdeke megtántorított volt
hitében: akkor még Viknyédyből hiányzott az érzék az ily megtántorodás
lehetőségének felfogására. Igazság szerint ez érzék most is hiányzott
belőle. De lelkében helyet kért egy más érdek is, kért és kapott is.
Pipiske osztozott érzelmeiben minden egyébbel, a mi benne volt, s ha
azelőtt más gondolata nem volt, mint elvégezni, a mint lehet, azt, a
mire vállalkozott, most már kezdte elosztani a munkát: ha kiszabadul,
ennyi időbe kerül a levélnek végire járni, ennyit szentelend ama kedves
leány fölkeresésére.
És ha megtalálta?…
Azt az isten tudja jobban, hogy mi lesz akkor!
Egy szóval, ő már nem olyan szabad mint volt: gondolatán, érzésein,
idején és érdeklődésén osztoznak. Lelke előtt fölmerül Bőkéndy, a kinek
ifjú felesége, apró gyermekei voltak, a mikor az országra szakadt a
szerencsétlenség feltartóztathatlanúl. Azután jött rá a szükség. Ez az
igazi balsors, a mely a férfit megpróbálja. Harcba menni, ott elveszni,
vagy csatavesztés esetén elbujdosni, kalandos életben tölteni éveket,
merész veszedelmes vállalatokba bocsájtkozni; ez a férfinak, a ki
hazáját vesztette, élvezet, izgalom, mely elviselhetővé teszi a
veszteséget. De kötelességek súlya alatt a vesztett harc terén
megmaradni, a győztessel megalkudni, lemondani mindannak látszatáról, a
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A legnagyobb bolond: Regény - 11
  • Parts
  • A legnagyobb bolond: Regény - 01
    Total number of words is 4039
    Total number of unique words is 2015
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 02
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1946
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 03
    Total number of words is 4113
    Total number of unique words is 1916
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 04
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 2077
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 05
    Total number of words is 4193
    Total number of unique words is 1948
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 06
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1815
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    52.9 of words are in the 5000 most common words
    59.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 07
    Total number of words is 4263
    Total number of unique words is 2015
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 08
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 1957
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 09
    Total number of words is 4190
    Total number of unique words is 1865
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 10
    Total number of words is 4194
    Total number of unique words is 1930
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 11
    Total number of words is 4112
    Total number of unique words is 2038
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 12
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1778
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    50.8 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 13
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 1977
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 14
    Total number of words is 4136
    Total number of unique words is 2061
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 15
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1964
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 16
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1841
    36.6 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    56.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 17
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1808
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A legnagyobb bolond: Regény - 18
    Total number of words is 84
    Total number of unique words is 69
    54.9 of words are in the 2000 most common words
    60.4 of words are in the 5000 most common words
    63.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.