A leányvári boszorkány: Regény - 01

Total number of words is 3899
Total number of unique words is 1997
30.8 of words are in the 2000 most common words
43.6 of words are in the 5000 most common words
50.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

LOVIK KÁROLY
A LEÁNYVÁRI BOSZORKÁNY
Regény



Budapest
Singer és Wolfner kiadása
1904
_Minden jog fentartva._
BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA.


Egy különös zálog.
Judex Mátyás – de genere Melius – Selmecbánya szab. kir. város érdemes
zálogosa, egy őszi nap délutánján különös vendéget kapott. A derék
férfiu éppen raktára ódon irodájában dolgozott, amikor az ajtó előtt
patkócsattogás és lónyerítés hallatszott. Judex uram rá se ért, hogy
zöld szemernyőjét félretolván, az ablak felé nézzen, amikor a zálogház
nagy vasajtaja kinyilott s a küszöbön egy ijedten horkanó ló, nyergében
egy barnaképü fiatalemberrel léptetett be. Judex Mátyás, amint az nemes
emberhez még jogos haragjában is illik, egyszerü méltósággal nézett
végig a furcsa vendégen és így szólt:
– Meg tetszett bolondulni, tisztelt uram, hogy korcsmának nézi a munka e
szerény hajlékát? Méltóztassék tudomásul venni, hogy fényes dél van,
hogy nékem elfoglaltságaim vannak s hogy ha uraságod azonnal el nem
hagyja e küszöböt, úgy szolgalegényeimmel tétetem ki az ön és e paripa
szürét.
Ezzel nyugodtan és csöndesen visszaült íróasztalához, visszahúzta
szemére a zöld ernyőt és tovább irogatta az árkusos könyvet.
Az idegenre, aki Hertelendi Tamás akadémiai hallgató volt, e szavak
semmiképp se hatottak. Mosolyogva csúszott le a nyeregből, fölhúzta a
kengyelvasat és a szár végét kezébe véve, így szólott:
– Hogy fényes dél van, hogy önnek dolga van, Judex úr, az tudomásul
szolgál s ellene nincs is kifogásom. De hogy ön házi legényeivel akar
kidobatni bennünket, az ellen tiltakozom: a városi szabályrendelet ama
pontja értelmében, amely önt a zálogvevésre és kölcsönadásra
följogosítja, de egyúttal kötelezi. Ön zálogháztulajdonos, én pedig
zálogot hoztam, amelyet ön visszavethet vagy elfogadhat, ahogy tetszik,
de invisis nincs joga fölötte ítéletet mondani.
– Ez így is van – bólintott ősz fejével Judex uram. – Mindig
szerencsémnek tartom, hogy önt vagy bárkit kiszolgálhatok. De a munka
hajlékában nem szokás, legalább nálunk nem, lóháton járni.
– Ez ellen megint kifogást emelek. Ha nincsen zálog, nincsen kölcsön.
Zálogom pedig éppen ez a derék állat, amelyen ide bejöttem.
Mint látjuk, nem közönséges esettel állunk szemben. Lovat zálogházba
vinni: az még a legkurucabb jogászok agyában sem villant föl, nemhogy
egy selmecbányai erdészhallgatóéban. A lovat, ha az ember meg akar válni
tőle, vagy eladja vagy lebunkózza, de zálogba vinni, ez nem fér össze
azzal a gavallérfölfogással, amely bennünket a lóval összefűz. Judex
Mátyás azonban nem volt ujonc ezen a téren. Selmecbánya víg diákjai az
idők folyamán a legkülönbözőbb értéktárgyakat helyezték el nála. Így
volt már a raktárán: vas-kályha, táncrend-gyüjtemény, mátyásmadár,
középkori vaslovag, cséplőgép, érettségi bizonyítvány, szerelmi napló,
vadászeb, családfa, sőt akadt egy szépen virágzó oleander is, s így mi
föltünő se lehetett benne, hogy valaki egy nap paripával állítson be
hozzá. Azért a zálogháztulajdonos nyugodtan fölállott, megbiccentette
fejét és így szólt:
– Ez esetben bocsássa meg uraságod tévedésemet. Állok rendelkezésére.
Helyén valónak tartom, hogy a Judex-családról itt egyet s mást
elmondjak.
Judex Mátyás nem tartozott, amint az már eddig is látható, a
zálogháztulajdonosok közismert tipusához. Nemes ember volt, mint annak
idején Selmecbánya minden érdemesebb kereskedője, akiket még Mária
Terézia ruházott föl előnevekkel és címerekkel. A bölcs királynő ebben
is nagy leleményességet fejtett ki: a kereskedők címerei a mellett, hogy
a heraldikába derüt öntöttek, fontos közgazdasági célt szolgáltak. Így
teszem: a gyógyszerész családi jelvényül kék és vörös mezőben pompázó
piócát nyert, a zálogházas pedig ugyanolyan színből kiemelkedő
halálfejet, mint annak szimbólumát, hogy a sok összegyüjtött kincs
hívságos és mulandó. A királynő ezzel azt akarta elérni, hogy a
kereskedők házai állandóan egy ugyanazon, már jól kipróbált család
kezében maradjanak. Ezt a célját el is érte: a zálogos fiai nem
vágyódtak gyógyszerészeknek, mert hogy festett volna patika-cégérnek a
halálfej? A gyógyszerész gyermekei pedig még úgyse akartak zálogosok
lenni, mert a kifüggesztett pióca valóban nem csábító egy
lombard-kölcsönnel foglalkozó család üzlete előtt. Így a Judexek
évtizedek hosszu során át megmaradtak ősük foglalkozásánál: minden fiu a
Mátyás nevet és az üzletet nyerte, ha pedig netalán több erősebb nemü
magzat lett volna, azoknak más szepesi városban kerestek helyet.
Nemes Judex Mátyás (IV.) uram – történetünkben ő a hős, – leszármazóinál
azonban, sajnos, ez az eset nem következhetett be. Az ég Rössler
Magdolnával való házasságát csak két leánygyermekkel ajándékozta meg s
bármennyire járt is Magda asszony a kegyhelyekre, nem tudta Szent
Antaltól a fiut kikönyörögni. Ilyenformán Judex a címerfordítás szomoru
eseménye előtt állott. Amily mértékben őszültek hajfürtei, olyan
arányban keseredett el szíve. Ha reggel az üzlet nagy vasajtaját
kinyította, az ódon, I. Mátyástól származó, egérszínü cégtábla bánatosan
köszöntött felé:
– Két évszázad dicső harcai után lekerülök innét. Zálogot venni tudtál,
de jövőm zálogát nem adtad meg.
Ha pedig az üzletbe lépett, a kék és vörös halálfej szólította meg:
– Oh, jaj nekem, helyemet a zöld oroszlán, avagy talán éppen a pióca
foglalja el… Isten veletek zsebórák, Isten veletek télikabátok, mostohát
fogtok kapni…
És Mátyás uramnak úgy rémlett, mintha az üres szemgolyókból kék és piros
könycseppek peregnének alá.
Amint mondám, a derék férfiúnak két leánya volt: Helén és Málika. Helén
volt az idősebbik, de Málika az ügyesebbik. Helén álmodozásra hajló,
gyönge violaszál volt, Málika erélyes, okos és vidám, mintha a családi
halálfő itt önmagát tagadta volna meg. Mi több, Málika annyira élénk és
pajkos volt, hogy a selmecbányai fiatalság, – tekintettel a város
hagyományára, – a leányvári boszorkány nevével ruházta őt föl. Az égben
tehát, amint látszik, eredetileg meg volt a hajlandóság, hogy Judexéknek
fiut adjon, de fájdalom, útközben az Úr meggondolta magát és leánynyá
változtatta az oly kíváló fiútulajdonságokkal fölruházott Málikát.
Mátyás uram különben egyik gyermekével sem volt megelégedve, s
gyakrabban így nyilatkozott:
– Helén, te olyan együgyü vagy, hogy két hónap mulva a sírba viszel, te
meg Máli, olyan szeles, hogy fél év alatt tébolydába kergetsz…
Hogy a halottaknak van-e tébolydájuk, arra Judex uram, úgy látszik,
hirtelenében nem gondolt.
Málikával az öreg úrnak egyébként tervei voltak: fiúsítani szerette
volna. Csöndes téli estéken, amikor a Judex-házban a Harang és Kalapács
honolt, a családfő azon gondolkodott, hogy elmegy a felséges úrhoz és
kieszközli a fiúsítást. Tervezgetéseit azonban a leány minduntalan
semmivé tette, olyan pajkos és meggondolatlan volt, hogy Judexnek egy
időre elment a kedve Málika vállaira helyezni a kék-vörös halálfőt. Ami
a másik leányát, Helént illette, annak éppen semmi fogékonysága se volt
az üzlet iránt. Az öreg úr ugyanis megpróbálta és hosszabb-rövidebb
időre leányaira bízta az üzlet vezetését. Helént ilyenkor az erdészek
tökéletesen kifosztották. Ismervén gyenge szívét, dugóhúzókat,
csizmakeféket, kilőtt patronokat hoztak a zálogházba és szívszaggatóan
mondták el, hogy nagynénjük végső óráit éli s nekik váltott lovakkal
kellene a temetésre sietni. Helén ellágyult s kiutalványozta a szükséges
összeget, mialatt a prózai zálogjegyet könnyei nedvesítették meg.
Jószívüségének nagy sikere volt: az összes nagynénik meggyógyultak. Mint
afféle érzelgős kisleány, a virágokat és madarakat természetesen fölötte
kedvelte. Mialatt a boltban ült, azzal foglalkozott, hogy mindenféle
cserepeket rakjon el s egy hónap mulva a zord vaslovag fejéből viruló
lonc szaladt a becsapott kályha felé. Egy mátyás-madarat, amely szintén
lombard-úton jutott a boltba, Helén különböző szép mondásokra tanított,
így erre: „Jó reggelt, jó reggelt“, meg arra, hogy: „Mátyás nagy kópé,
Mátyás nagy zsivány“ stb., a mire már ilyen madarakat szokás. Kedves
olvasó, elképzelheted-e, mi történt akkor, amidőn egy ízben Judex úr
(akit mint megírtam, szintén Mátyásnak hívtak), üzletében ült, egy
idegen zálogával bejött, a madár pedig rákezdte:
– Jó reggelt! Jó reggelt! Mátyás nagy kópé! Mátyás nagy zsivány!
Helén azóta nem mutatkozott a boltban.
Málikáról azonban el kell ismerni, hogy pajkosságától eltekintve,
kitünően értett az üzlethez. Nincs az a vén uzsorás, aki hirtelenében
úgy meg tudta volna különböztetni az anker- és cilinder-órákat, a nyolc-
és tizennégy karátos aranyat, a régi és az új erdészuniformisokat, mint
ő. Amikor tehát oly ritka zálog, mint egy eleven ló, került az üzletbe,
érthető, hogy Judex uram kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót és
elkiáltotta magát:
– Gyere le, Málika, egy lovat hoztak!
A szó nyolcszor visszhangzott, mert tudni kell, hogy Selmecbányán a
házaknak fölötte sok zeg-zúgos folyosója van; sőt vannak házak, amelyek,
– nem tudom miért, – csak folyosókból állanak.
A vendég, valljuk be, meg volt döbbenve.
– A leányát hívja? Minek hívja a leányát? – kérdezte zavartan, mert
végre is nem kellemes, ha egy fiatalember efféle bizalmi üzletek
elintézésénél ifju és szép hölgyekkel találkozik.
– Málika mindenhez ért, – világosította föl Judex. – Addig is tessék
helyet foglalni.
Tamás úrfi zavara csak pillanatig tartott, azután megoldotta magában a
csomót s nyugodtan várta a fejleményeket. Málika léptei már
hallatszottak. Elsőbb a legfelső folyosón zörrentek, halkan, mint az
esti szél, aztán jobbról jött a hang, majd megerősödve, balról, végül
egész közelről, hogy aztán ismét eltompuljon, aminek magyarázatát az
akusztikában találhatja meg az olvasó. Végre betoppant a szobába.
Nagyon csinos leány volt: fiatal, szőke és egy csöppet fölényes
tekintetü. Fehér ruha volt rajta, az övében egy pár szál jázmin, a
nyakán kis fekete kereszt, amelyben egy szem topáz csillogott. Amikor
meglátta az előkelősdit játszó Hertelendit, egy pillanatra csodálkozva
nézett rá, aztán az üzlethez mérten elkomolyodott és száraz hangon
kérdezte:
– Mit parancsol, atyám?
Ama rövid idő alatt, amelyet Hertelendi, mint leendő erdész, Selmecen
töltött, utcán, színházban, már gyakran találkozott a leánynyal,
miközben Tamásnak mindig akadt egy barátja, a széles Vitnyédi, akit
olyan hangosan, hogy Málikának is hallani kellett, fölvilágosítani
szokott, hogy: „Nagyon csinos leány“. Ez a kisérő, úgy látszik, kissé
nehéz értelmü fiatalember volt, mert Tamás egy hónap alatt legalább
húszszor mondta el neki ezt az arany igazságot…
Judex átment a raktárba, hogy helyet keressen a lónak.
Hertelendi megragadta a kedvező alkalmat, hogy kivágja magát a csávából.
– Csak azért tettem e lépést, – mondta nonchalance-szal, – hogy önnel
megismerkedhessem. Cseróczy sok szépet mesélt önről.
A leányvári boszorkányt a Cseróczy név mintha eltalálta volna. Piros
lett, de aztán gúnyosan vetette a fiatalemberre tekintetét.
– Csodálatos, – szólt, – hogy minden erdész első ízben ezt mondja. De
ennek dacára szükségesnek tartják, hogy tízszer-húszszor is
megismerkedjenek velem… Itt vannak, – tette hozzá a zálogok halmazára
mutatva, – a bizonyítékok. Nem sokat érnek.
Hertelendi mosolygott, jóllehet, alapjában egy kicsit boszankodott.
– Nem tudtam, hogy a selmecbányai fiatalság többi tagja is ilyen elmés,
– jegyezte meg egyszerüen.
Judex visszatért és a lóhoz ment, amelyet Málikával együtt vizsgálgatni
kezdtek. Miután a pej csikónak rendben volt a lába, a szeme, a tüdeje,
megkockáztattak rá kétszáz forintot. Málika megírta a rózsaszínü
cédulát.
– Itt a pénz, – számolta ki Mátyás uram az összeget.
A fiatalember könnyed mozdulattal gyűrte zsebre a lány írását.
– Legyen máskor is szerencsém, – emelte meg Judex a sapkáját.
Hertelendi szórakozottan vette át a bankókat. A rácsos iroda falán egy
persely lógott ezzel a fölirattal: _Selmecbánya siketnémáinak_. A
fiatalember összehajtogatta a gyürött pénzt és beledobta a perselybe,
azzal ajánlotta magát és távozott. Meg volt róla győződve, hogy lefőzte
a leányvári boszorkányt.
– Ez az úr, úgy látszik, imponálni akar – kockáztatta meg, ajkát
bigyesztve, Málika.
– Ez a fiatalember szamár – volt Judex véleménye. Ezzel kantáron fogta a
paripát és átvezette a raktár ama részébe, ahol a már föntebb említett
vizsla volt elhelyezve. A vizsla, négy hónapi társtalan élet után,
kitörő csaholással üdvözölte az új lakótársát, amely némi
megilletődéssel helyezkedett el jászola előtt.


Egy pár csirke.
A kövér Vitnyédi, akivel már föntebb volt szerencsénk futólagosan
megismerkedni, e műtét alatt a kapu előtt állott és az erkélyre bámult.
Az erkélyen ült Judex Helén és a galambokat etette.
– Micsoda asszony! – suttogta Vitnyédi magában, mert mint minden sörivó,
ő is a poétikusabb női fejekhez huzódott. Hogy miért nevezte őt
asszonynak, Vitnyédi pszikológiájában rejlik. Vitnyédi Sárosból, a
magyar Gascogne-ból származott s gyermekkorától fogva minden dolgot,
hogy óvatosan fejezzük ki magunkat, túlozott. Ha két fürjet látott, azt
mondta: egy egész falka fogoly repült föl előttem; ha két pohár sört
ivott meg, egy akót kebelezett be; ha három hatost vesztett a
piramidlin, megesküdött, hogy az egész vagyona ezen a hitvány játékon
pusztul el; ha egy lány rámosolygott, meg volt győződve, hogy egész
Selmecbánya bomlik utána; ha valaki ferdén nézett rá, kétségbeesett,
hogy széles e világ mindenki összeesküdött ellene.
– Barátom – mondta az üzletből kilejtő Hertelendinek – két órája várom
már, hogy elvégezd a dolgodat. Ám ezuttal megbocsájtok, mert ezen az
erkélyen ül a világ legszebb asszonya!
– Ugyan eredj, – tekintett föl Tamás az emeletre, – hisz ez leány, a
Málika nővére.
– Leány? Lehetetlen! De ha te mondod… Szóval csodálatos leány; én még
ilyet nem láttam.
– Dehogy nem láttad. Minden második nap találkozunk vele.
– Igen? Mindegy. Ilyen szépnek még nem láttam. Isteni!
– Szerelmes vagy?
– Mit, szerelmes?! Meg vagyok bolondulva. Barátom, én még ilyesmit nem
éreztem. Micsoda bájos fej, micsoda két szem, micsoda termet! Isteni!…
De térjünk a dologra. Mennyi pénzt hoztál?
– No, találd ki.
– Tízezer forintot.
– Sok.
– Sok? Ezért a lóért? Potomság! Nincs még egy ilyen paripa a világon. De
tekintsünk a pénzpiac kedvezőtlen helyzetére és mondjunk háromezeret.
– Nem teszem próbára türelmedet, – nevetett Hertelendi. – Szóval kétszáz
forintot kaptam…
– Hallatlan! – tört ki Vitnyédi. – Ez a világ legnagyobb
igazságtalansága; esküszöm, hogy az!
– De egy fityinget se hoztam ki, – tette hozzá nyugodtan a diák.
– Hogy mondtad? – hebegte Vitnyédi. – Egy fityinget se? És miért?
– Csak. Büszkeségből. Az üzletben volt Málika is le akart főzni. Le
akart fújni. Erre én kivágtam az ősi virtust és a siketnémák perselyébe
dobtam a kétszáz forintot.
– Őrült vagy, – mondta Vitnyédi lesújtva. – Mit fogunk most csinálni?
– Mit? Egyelőre hazamegyünk, gondolkozunk és koplalunk. Tudod, ez az
úgynevezett gavallérság. Noblesse oblige.
Szomorúan indultak meg a Steingruben felé. A paripa elzálogosításának
eszméjét hosszu, sívár napok előzték meg. Hazulról sehogyan sem akart
pénz érkezni, a helyi hitel is kimerült s így végső konzekvenciaként
kellett a szegény pejkóra, Hertelendi szemefényére gondolni. És
Hertelendi egy könnyelmü pillanatban ezt is ellökte magától…
Lehorgasztott fejjel érkeztek meg szállásukra. Palkó, az inas, akit jobb
idők tanujaként fogadtak föl, s aki együtt érzett velük, szomorúan
nyitott kaput.
Csüggedten lépkedtek végig a hosszu folyosókon, aztán levetették magukat
a karosszékbe és gondolkoztak. Az őszi verőfény gúnyosan világított
szobájukba, künt hivogatólag zizegtek az ákácok: milyen szép volna most
Hodrusra kocsizni. Közben a gyomor is megkövetelte a magáét: éhesek
voltak, de rögtön rá eszükbe jutott, hogy a vendéglősnek mára igértek
pénzt, tehát oda se mehetnek. Mit csináljanak? Szemügyre vették
ingóságaikat: a fölszerelés egy kitömött vidrából, három tucat
inggallérból, egy bambusz-horgászbotból és egy csomó keresztüllőtt
céltáblából állott.
– Hogy volna, ha Palkót zálogosítanók el? – villant meg egyszerre
Vitnyédi fejében.
Hertelendi lemondólag intett kezével.
– Lóra kölcsönöz Judex, de szamárra nem…
– De én éhes vagyok, – ellenkezett a lakótárs, – mi több: meghalok az
éhségtől és enni akarok! Ki kell eszelnünk valamit. Én éhes vagyok!
Hertelendi fölállott s az ablakhoz ment. Az udvarban szemtelenül
csipogott a háztulajdonos, Simonideszné asszony csirketenyésztése.
– Hogy élnek a gazemberek! – förmedt föl Tamás. – Ingyen isszák a vizet
és ingyen eszik a gyöpöt! Csak nekünk kell a kosztért fizetni.
– Mi volna, ha elvinnénk belőlük egyet? – ébredt föl Vitnyédiben a
sátán.
– Ugyan eredj, – nyugtatta meg Hertelendi. – Csak nem vagyunk
csirkefogók? És különben is, – tette hozzá, mert úgy érezte, hogy gyomra
apellál e szigoru ítélet ellen, – Simonideszné egész nap az ablakban
kuksol. Okvetetlenül meglátná, ha valaki az udvarra menne.
Az éhes lakótárs egy ideig föl s alájárt, aztán egyszerre homlokára
csapva, izgatottan így szólt:
– Hát nem kell éppen lemenni… Az ablakból is elvégezhetjük…
Arca valami nagy eszmét árult el: így bámulhatott Newton, mikor az
emlékezetes almafáról egy gyümölcs az orrára esett s ő fölfedezte a
nehézkedés törvényét.
– Nem értem, – mondta Tamás, a ki nem bízott lakótársa logikájában. –
Fejezd ki magadat érthetőbben.
– Itt a horgászó-bot, – suttogta a diák titokzatosan. – A világ legjobb
horgászó-botja!
Tamás szeme fölragyogott.
– Hah! – kiáltotta. – Azt akarod mondani, hogy horgászszunk csirkékre?!…
Pokoli eszme, pokoli!… Végre is horgászni még csak nem is tilos dolog, –
nyugtatta meg lelkiismeretét, – hiszen van halászjegyünk… nemde, Palkó?
A becsületbírónak felhivott Palkó feltétlenül igazat adott neki. Ő is
éhes volt.
Előszedték a bambuszpálcát, a melyet annak idején pisztrángászás
céljából vásároltak és a zsineg végére óvatosan függesztettek egy kis
kenyérbelet. Most lebocsátották a horgot a kertbe és izgatottan lesték
az eredményt. Vajon sikerül-e?
A csirkék nem egykönnyen adták meg magukat. Gyanakodva kerülgették a
furcsa gilisztát, majd óvatosan csippentettek belőle egy morzsányit,
hogy megint odébb szaladjanak. Egy fiatal kakast aztán hirtelen elfogott
az irigység, el akarta kapni a belet társai elől és – hopp! – lenyelte a
horgot.
– Hal! hal! – örvendezett Palkó, Tamás pedig fölrántotta a zsineget,
amelyen kétségbeesetten ficánkodott a préda. Pillanatba se telt és a
kakas már Palkó kegyetlen körmei közé került.
– Vivat sequens, – mondta Vitnyédi s most ő vetette ki a horgot. Az
előbbi jelenet ismétlődött. A csirkék egy ideig gyanakolva nézték a
horgot, de megint akadt egy bolond, a melyik beléje kapott. A lakótárs
diadalmasan húzta föl a „halat“.
– Micsoda óriási állat, – lelkesedett Vitnyédi, – valóságos cápa! Isten
fölruházta a mezők liliomait!
– Már most az a kérdés, hogy főzzük meg ezt a zsákmányt? – kérdezte
továbbgondolkodva a körültekintőbb Tamás. – Van-e zsír?
– Az nincs, – rázta fejét Palkó. – Legföljebb, ha a pántlikás kalapomat
kifőzném…
De Vitnyédi már vérszemet kapott. A magyar Newton szabályosan tovább
fejtette az egyenletet. Kihajolt az ablakból és torkaszakadtából
kiabált:
– Simonideszné! Simonideszné!
Az udvarban egy vizsgaszemü, szigoruarcu asszony jelent meg, a házigazda
felesége.
– Öreganyám, lelkem, – kiáltott rá Vitnyédi. – Jöjjön csak föl!
– Megőrültél? – esett kétségbe Hertelendi. – Meglátja a tollakat!
A lakótárs legyintett a kezével. Ő már a helyzet magaslatán állott. A
nehézkedés törvénye mindjárt föl lesz fedezve.
Simonideszné belépett s gyanakodva nézte a fiatalembereket. Tudta, hogy
ilyen eseteknél valami merénylet készül ellene: vagy bort vagy vacsorát
akarnak tőle kicsalni. Már útközben elhatározta, hogy ezúttal nem áll
kötélnek s a hitelt végleg beszüntetettnek jelenti ki.
– Simonideszné, – kezdte Vitnyédi, – kitünő üzletet kinálok önnek.
Tessék leülni és rám figyelni.
A gazdasszony gúnyosan mosolygott. Ismerte ezeket a bevezetéseket,
amelyek azzal végződtek, hogy valamit a nyakára akartak sózni. Egy ízben
a két diák nyulat adott el neki. Délután vadászni voltak s egy kis üregi
nyúl a puskájuk csövébe szaladt. Odakinálták Simonidesznénak. Az kezébe
vette s megnyugtatóan súlyosnak érezte. Miután a nyúl olyan fiatalnak
bizonyult, hogy füle egy tépésre papirlapként szakadt össze s mégis
tekintélyes nehézségü volt: jó üzlet reményében megvette. Később derült
ki, hogy a füles gyomrába Vitnyédi egy sulyzót varrt bele.
– Nézzen ide öreganyám, lelkem, – mondta Newton, – az édesanyám egy pár
csirkét küldött nekem.
– Szép, szép, – jegyezte meg az asszony tartózkodó hűvösséggel.
– Amennyiben ön nekünk e csirkéket megsütné, az egyiket
nagyrabecsülésünk jeléül önnek engednők át. Nos, mit szól hozzá?
Simonideszné alapjában fukar természetü volt, s így az ajánlatra
fölvillant a szeme.
– De nincs-e megint súlyzó belevarrva? – kérdezte szigoruan.
– Tessék megvizsgálni, – felelt Vitnyédi méltatlankodva.
Az asszony töviről-hegyire végignézte a csirkéket, főleg a gyomrukat
tapogatta ki, aztán helybenhagyólag bólintott. Az üzlet meg volt kötve.
Simonideszné mosolyogva ment lefelé: milyen jó vásárt csinált. A nyúl
csorbája ki van köszörülve. Boldogan vitte le kötényében a saját
kakasát…
Egy óra mulva asztalon állott a vacsora. Bor az volt. Mert az emberek
nem kölcsönöznek se pénzt, se búzát, se értéktárgyakat, hanem bort
mindig lehet hitelbe kapni. A borban lakik az ördög s amikor az ember
lelkiüdvössége forog szóban, az emberek is ördögökké lesznek s hitelt
adnak az egymás lelkére.
Vitnyédi és Hertelendi két szál gyertyafénynél nekiláttak az evésnek.
Derék munka volt. Hosszu ideig egyebet se lehetett hallani, mint a
csontok ropogását és a munkától kissé elszokott fogak csattogását.
Amikor végre a dőre csirke feje is eltünt, a két jóbarát elkezdett
beszélgetni.
– Nem megy ki a fejemből az a lány, – szólalt meg Vitnyédi és rágyujtott
debreceni pipájára. (Ez már így van. Kassán prágai sódart esznek az
emberek, Tordán kolozsvári pogácsát és Selmecen debreceni pipából
szívnak.) – Azt hiszem, ez életem legnagyobb szerelme.
És sejtvén, hogy szavai kételkedést ébresztenek, így folytatta:
– Esküszöm rá, hogy az. De az eskü is kevés. Hirtelenében nem is tudom
mivel bizonyitani.
– Akkor, barátom, rossz helyen vesztetted el a fejedet, – válaszolt
Hertelendi. – Ismered te az öreg Judexet? Én ismerem; legalább a
gondolkozását. Az ő leánya egy sókereskedőhöz, mondjuk, legjobb esetben
egy kaszakereskedőhöz fog férjhezmenni.
– Hát akkor beállok sókereskedőnek vagy lőporegyedárusnak. Nekem egészen
mindegy; sőt: voltam én már jogász, katona, technikus és medikus, miért
ne fordulnék egyszer a praktikus élethez? Ez a legszebb dolog a világon,
szavamra: az.
– És apád?
– Az apám? Az mindent helybenhagy, csak már valami foglalkozásban
lásson. Tudod, hogy hány szemeszterem van már?
– Nem foglalkozom felsőbb matézissel.
– Ezt okosan teszed. Azt akarom mondani: az apám, aki már igen megunta
selmeci halhatatlanságomat, egyszer már kieszközölt nekem valami állást
a bányájánál. Mi több meg is próbálkoztam vele. Ez igen érdekes ügy…
Reggel nyolckor kellett volna hivatalba mennem. Amikor a cseléd hétkor
fölkeltett, azt mondtam: „Adnék öt forintot, ha tizig alhatnám“. S
miután véletlenül volt pénzem, tényleg tizig aludtam… Másnap
megismétlődött a dolog. Megint hétkor kellett volna kelnem s megint
adtam volna öt forintot, ha tovább alhatom. És tovább aludtam. Barátom:
egy hónapban harminc nap van; harmincszor öt, az, ugyebár, százötven. A
fizetésem pedig csak száz forint lett volna. Tehát ráfizetnék ötvenet…
Érdemes hát szolgálni?
– Elég, elég. Belőled már megint a bor beszél, – tiltakozott Hertelendi
a rémes logika ellen.
– Nem, csak el vagyok kábulva. Micsoda leány! Tamás! van egy eszmém.
Gyerünk az ablaka alá és rendezzünk szerenádot.
– De megiszunk még egy pohár bort, – kötötte ki.
– Itt? – nézett Vitnyédi az üres palackokra.
– Dehogy… Majd csak akad valami dezentor. Minek a hitel húrjait a
végsőig feszegetni?
Mialatt két barátunk beburkolózik ódon felleghajtójába, mondjuk el, ki
az a rejtélyesen megemlitett dezentor és hogy lehet Selmecen ingyen bort
inni?
Vitnyédi és Hertelendi, mint föntebb láttuk, a Steingrubenben laktak. Ez
afféle Quartier Latin, ahol a selmeci diákok testületté állnak össze;
van zenekaruk, olvasókörük, bírót választanak, éjjeli őrt tartanak. Az
intézmény szelleme: az ifjuságot jó erkölcsökre oktatni és a
korhelykedéstől távol tartani. Ennek – hogy a feleslegesét ne említsem –
egyik pontja az, hogy esti kilenc óra után kimaradni csak a „bíró“
engedelmével szabad. Takarodó után az éjjeli őr – maga is akadémikus –
kellőképp fölalabárdozva, végigjárja Selmec összes korcsmáit és
kávéházait. Ha valahol steingrubeni diákra talál, azt igazolásra
szólítja föl. Ha van kimaradási engedélye, mulathat, ha nincs, úgy
büntetést fizet. A büntetés persze kissé különös: hat liter bor, ami ott
nyomban meg is ivódik…
Ennek az intézménynek nem az a konzekvenciája, hogy a diákok jobb
erkölcsöket tanulnak, hanem a következő. Amikor az éjjeli őr körútjára
indul, egy csomó diák abban a reményben, hogy dezentorokra találnak,
vele tart. Amint engedelemnélküli mulatóra bukkanak, a bakter suite-je
berohan a korcsmába és elfogyasztja a büntetésül stante pede lefizetett
hat liter bort.


Mihi est propositum in taberna mori.
A Scharff-kertből hervadt levelek szaga áradt az alvó városra. Vitnyédi
és Hertelendi kilépve az utcára, egy percre megálltak és figyeltek.
Selmec keleti oldaláról bizonytalan zaj hallatszott, mintha egy rozzant
kerekes kút nyikorogna s közben kalapácscsal döngetnék az oldalát.
– Ez az, – mondta Vitnyédi olyan arccal, mint amikor a bőrharisnya a
szellő áramlatában megérezte az idegen lovas szagát. Mindkettőjük szeme
fölcsillant s lépteik sebes ütemben visszhangoztak az ódon falakon.
Amint a hang forrásához közeledtek, a rozzant kút egyre jobban nyivákolt
s a döngetés fokozódott. Amikor már csak száz lépésre voltak, a kút
nyikorgás: a steingrubeni banda játszott… E zenekar, amint már
említettem, az ifjúság kebeléből alakult, lehető exotikus alapon. Így
fuvolás egy volt, trombitás kettő, nagybőgős azonban tíz. Ezt a
hangszert mindenki a legvidámabbnak tartotta s e mellett praktikus
haszna is volt. Zajos éjszakákon a sikerültebb élcek közé tartozik bort
önteni a bőgőbe. Miért? Ki tudná megmondani! Talán azért, hogy ez a
hangszer mindig csak dörmög és ellentmond s az ilyen medvéket a világ
érdekében jobb kedvre kell hangolni. Szóval, egy nagybőgőbe, ha a
társaság vidám, tizhusz liter bor is beléfúlt. Valaki rájött, hogy ezt
az italt érdemes volna az életnek visszaadni és egy napon elmés
bádogtartálylyal dolgoztatta ki a bőgője belsejét, reggel pedig szépen
lepalackozta az itókát. Mivelhogy több nap van, mint kolbász, a sovány
hetekben jól esett az elprédált bor, amelyet a nélkül talán a g-kulcs
ivott volna meg… E példán okulva, minden nagybőgős lassan pincetokká
alakította át hangszerét.
Hogy a korcsmában – nemes Gerstacker Ármin uramnál – a steingrubeni
banda működött, annak bizonyítéka, hogy az éjjeli őr már a helyzet
magaslatára emelkedett és beszüntette a további nyomozást.
Vitnyédi és Hertelendi ilyenformán nyugodt lélekkel léptek a sötét
helyiségbe, amelyből csak úgy tódult a pipafüst és a káposztaszag.
Alacsony homloku, hosszu terem volt, gyalulatlan fapadokkal és
asztalokkal; a falakon végigfestve Hofer András egész tragédiája. A jobb
sarokban ült az erdészegyenruhás zenekar, előtte pedig egy hórihorgas
fiatalember állt s poharával az asztalt döngetve énekelt:
Mihi est propositum in taberna mori
Vinum sit appositum morientis ori,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A leányvári boszorkány: Regény - 02
  • Parts
  • A leányvári boszorkány: Regény - 01
    Total number of words is 3899
    Total number of unique words is 1997
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    50.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 02
    Total number of words is 3955
    Total number of unique words is 2132
    26.6 of words are in the 2000 most common words
    40.0 of words are in the 5000 most common words
    46.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 03
    Total number of words is 4012
    Total number of unique words is 2179
    27.6 of words are in the 2000 most common words
    38.8 of words are in the 5000 most common words
    45.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 04
    Total number of words is 3938
    Total number of unique words is 1975
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 05
    Total number of words is 3977
    Total number of unique words is 1994
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 06
    Total number of words is 4063
    Total number of unique words is 2076
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 07
    Total number of words is 3936
    Total number of unique words is 2061
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 08
    Total number of words is 4063
    Total number of unique words is 2083
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 09
    Total number of words is 3936
    Total number of unique words is 1917
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 10
    Total number of words is 4015
    Total number of unique words is 2065
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    42.2 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 11
    Total number of words is 4001
    Total number of unique words is 1973
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    45.8 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A leányvári boszorkány: Regény - 12
    Total number of words is 2532
    Total number of unique words is 1424
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.