A láthatatlan ember: Regény - 11

Total number of words is 3993
Total number of unique words is 1989
30.9 of words are in the 2000 most common words
41.8 of words are in the 5000 most common words
48.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
is átröpíti. Tüszőt viselnek. Piszkos, kegyetlen, barna nép.
Jöttek velök a nagyorrú és kékszemű _svábok_. A vállukon rézlemez, s
azon a szöges csata-csép, amelylyel a lovat is leütik. Azok csak valami
ezren jöttek. A derékhad, amint mondották, csak tavaszszal indul meg.
Azután jöttek különböző apró-cseprő népcsoportok, eltünt vagy szétszórt
népfajok maradványai. Így jött többek között egy vandal népcsoport is.
Isten tudja, mikor szakadtak el a nemzetüktől, amelyet azóta Afrikába
sodortak a viharok.
Jöttön-jöttek, érkezten-érkeztek, egyik jobbról, másik balról.
Átvonultak a városon, át az eddig érkezett táborokon. Letáboroztak a
legutóbb érkezettek mellé.
Napokon és heteken át, szakadatlan menetben özönlött a sok had reggeltől
estig, hol kürtszóval, hol sípok zenéjévél, hol tompa csörgéssel,
zörgéssel, lódobogással, dobropongással. A vezérek befordultak néhány
percre Atillához, bejelentették az érkezésüket, átvették a rendelkezést,
s mentek a haddal tovább.
Karácsonkor jöttek az _osztrogótok_. Azok már gyalognép voltak.
Csizmájuk térden fölül érő; sisak helyett állati fejbőrt viselnek,
sörényesen, szarvasan. Kardjuk hosszú és egyenes. Három fejedelmük,
három egytestvér: Elemér, Todomér és Idamér. Rettentő nagy nép az.
Valamikor övék volt fél Európa: a Volgától a keleti tengerig legeltek a
gót nyájak. Aztán Balambér meghódította őket. Akkor a nép fele
elszökött, Galliába ment. Azokat nevezték vizigótoknak. A nép másik fele
maradt a hunok alattvalója. Azokat nevezték osztrogótoknak.
Átvonulásuk négy napig tartott.
Nyomukban jöttek végtelennek tetsző sorokban a _gepidák_, a kiknek
királya, Ardarik, majdnem mindenkor Atillánál lakott.
Azok is gyalognép voltak. Ragyogtak a réztől és aranytól.
Jöttek a _szarmaták_. Szoknyás férfiak. Zömöktermetü, rövidnyakú nép.
Lándzsájuk állati szarvakból készült. Fegyveres nők is jöttek velök,
párduczizomzatú, macskaszemű hölgyek. Azok pajzsa darvak háti bőréből
készült, sisakjuk pedig fából. A szarmaták úgy iszszák a lóvért, mint
mink a bort.
Jöttek a szarmaták rokonai, a _rokszolánok_. Lovas, nyílas nép az is.
Nyergükön madzagon vagy szíjjon egy-egy koponya lóg. Abból isznak.
Elhozták a családjukat is, mert otthonuk ott van, a hol a sátorfát
leütik. Mosolygó asszonyaik kiváncsian néztek ki a bőrökkel fedett öblös
szekerekből. A gyermekeik ott lovagoltak a szekerek mellett.
Egy hétig tartott ismét azoknak az elvonulása.
Azután a legközelebb lakó _jász_ nép seregelt be. Az már nem is külön
nép, mert rég beolvadt a hunokba, csak a ruhájában különbözik:
csontlemezekből faragott pikkely-ruhát visel a harczban. A lovukat is
tetőtől-talpig olyannal födik. A pikkelyt durva vászonra varrják, s
olyanok, mintha emberré vált halak volnának.
Barna és holdas szemöldökű, hosszúnyakú nép az. Mind magasra nyúlt
ember. Nyilazásban első a világ minden népe között.
Végül beözönlött az egész hun nép, a _fekete hunok_ és _fehér hunok_. Az
utóbbiakat hunugoroknak, hungaroknak is nevezik, felerészben meg magukat
magyariaknak mondják, mert a Magyar nevű család van köztük legjobban
elszaporodva. Akkor láttam csak, hogy a fehér hunok nem csupám a
ruhájokért viselik a fehér nevet, hanem azért is, mert az arczuk
fehérebb, mint a fekete hunoké; a hajuk gesztenyeszínű, néha szinte
szőke. A fekete hunok haja mind koromszín sötét. Csáthnak bizonyára
hunugor volt az első felesége, mert Emőkének is a haja gesztenyeszínű.
Azok a hunugorok mind két karddal fegyverzetten érkeztek. A
jobboldalukon egyélű kard, a baloldalukon kétélű. A magyarok közt
némelyeknek lándzsa helyett fokos volt a kezében, a mely hasznosabb
harczi szerszám a lándzsánál. Sok nyergen meg árkányt lehetett látni,
szőrből font zsineget, amely arra való, hogy az ellenség nyakába
repüljön, s az embert a nyeregből lerántsák.
A magyarok poggyászos szekereit az ugorok követték. Halászatból élő
gyalognép az. Nem annyira nyilt harczra való, mint inkább arra, hogy a
tábort védje, ha netán az ellenség a szekerekig nyomulna, meg hogy
útközben halászszon.
Sok gyomor a nagy had!
A hunok gyülekezése aztán eltartott januárius végeig. Hol egy
fekete-gubás csapat, hol egy fehér-gubás csapat, de az mind hun és hun.
Mintha a föld torka okádta volna folyton őket. A számuk talán azért is
tetszett olyan véghetetlennek, mert minden hun hozott vezetéklovat is
magával. A csapatvezetőknek és a zoltánoknak három lovuk is volt. A
vezérek, fejedelmek öt-tiz vezetéklóval robogtak a táborba.
Januárius végén a fővezér lóra ült és bejárta az érkezett hadakat.
Megnézte, melyik népből mennyi jött, s följegyeztette a számukat.
A számlálás napokig eltartott. Itt tízezer, ott húszezer, a jász maga
ötvenezer, a gepida nyolczvanezer, a gót hatvanezer. Egy hétig
számlálgattuk őket. Mikor már fölül voltunk a félmillión, abbahagytuk.
Ma se tudom, mennyi nép gyült össze, de ha ahhoz, a mit megolvastunk,
hozzászámítjuk a százezernyi asszonyt, a táborok végén sátorozó
kalmárokat, lócsiszárokat, koldusokat s a gyülevész szemétnépséget, az
egymilliónál több lovat, és vagy kétszázezer szekeret, fogalmunk lehet
arról, hogy micsoda népnyüzsgés volt az a Tisza körül!
És az a rengeteg népsokaság még csak azt se tudta, hogy hova megyen?
*
Talán február első napja volt, mikor a nap melegétől megcsordultak az
ereszeken lógó jégcsapok. Atilla délután kilovagolt a palotájából, s a
vezérek és főurak kiséretében bejárta a rengeteg hadat.
Sátora már akkor ki volt rakva szekerekre a palota előtt. Huszonkét nagy
szekér vitte csupán azt az egy sátort. Egy kisebb sátorát, a mely az
útközben való rövid pihenőkre és egy éji alvásra szolgált, egy
aranyozott, nagykerekű szekérre rakták.
Este ismét fagyott. Az ég felhőtlen volt. A mint a nap leereszkedett az
éghatáron, keleten rengeteg üstökös emelkedett föl. Kezdetben olyan
volt, mint egy búzakéve, azután elvékonyodott, s olyanná vált, mint a
hunok kardja.
A nép kitolongott a sátorokból, s álmélkodva nézte az égi jelet.


XXXVII.
Másnap reggel Atilla kürtöse, Kászon, kiállt a palota elé, a dombra.
Fölemelte a nagy elefántcsont kürtöt, s messzebúgó hangon fujta az
indulót.
A mi sátorunk is ki volt már készítve napok óta az udvarra. Nagy
bőrsátor volt az, gyapjúszőnyegekkel kibélelt alkotmány. Az oldalain
előrevonható bőrleplek sárgállottak. Azok alatt a szolgák fognak hálni:
én, Karacs, Nagyfülü-Szabolcs, Ladó és Baczon.
A sátorban van függőágy, összehajtható asztal, ugyanolyan szerkezetű
székek. A ládákban van két öltözet pánczélos ruha, öt rend különféle
harczi bőrköntös, az egyik viziló bőréből készült, s virágalatkokra
lyukgatott; volt valami száz mindenféle fegyver, edények, serlegek, s
ötezer nyíl csupáncsak az úr számára.
A kürtszóra befogták a lovakat. A gazdám felöltözött. Behítt a palotába.
Két kardot lándzsát és íjjat adott, s egy disznóbőrből készült
harcziköntöst, a mely belől finom drótszövettel volt bélelve.
Feleségét, leányát, apósát megölelte, gyermekeit százszor összecsókolta.
Én is odamentem: kezet csókoltam az asszonynak, s az öreg Barakonynak.
A szemem könnybelábadt, mikor Emőkéhez fordultam. Szótlanul nyujtotta a
kezét. Lehajoltam és megcsókoltam. S éreztem, hogy megszorítja a
kezemet.
Csáth nehezen búcsúzott.
– Valami rossz sejtelem kínoz, – mondotta. Aztán a küszöbön mégegyszer
visszafordult: bement a harmadik szobába a gyermekeihez.
Én ott álltam a szoba közepén Emőke előtt. Magunkra maradtunk.
– Ha visszatérek, – mondottam halk, remegő hangon, – s olyan állapotba
jutok, mint Szabad-Görög, remélhetem-e, hogy szívesen beszélsz velem?
Hallgatva nézett egy perczig reám, azután így felelt:
– Ha visszatérsz is, igérni nem igérhetek semmit, Zéta. Jó fiú vagy, de
e pillanatban oly messze állsz tőlem, hogy nem tudom elképzelni, hogyan
lesz az… De ha nem térsz vissza… ha nem térsz vissza…
– Meghalok érted s nincs tovább.
– Arra az esetre, hát… Megcsokolhatod az arczomat.
Talán nem lett volna szabad másképp érintenem, mint hogy én is az
arczához hajoljak, de nekem megmozdult a karom is: gyöngéden átöleltem
őt; arcza egy perczig mellemen pihent. Hallani véltem szíve dobogását.
Öleltem, öleltem magamhoz. Ajkam odatapadt gyönge, bársonyos
virág-arczához, míg ő lehúnyt szemmel, némán állotta a csókomat.
És nem tudtam neki egyebet mondani, csak ezt az egy szót:
– Nárczisz… nárczisz!
Mert olyan is volt ő, mint a nárczisz-virág: csupa finomság, csupa
fehérség, csupa üdeség.
A szomszédszobában újra hallatszottak a Csáth izmos lépései.
Szétváltunk. Emőke a haját igazítva nézett reám. Az arcza kissé pirosabb
volt, mint szokott lenni, de a szeme olyan volt, mint a befagyott
tengerszem.
Hát nem láthatatlan az ember!?
Mikor lementünk, a pirosra festett sátoros-szekér már kint volt az
udvarból.
A cselédek ott álltak sorban a ház ajtajától a kapuig.
– Isten hozza vissza! – kiáltozták Csáthnak.
Kezet csókoltak, vagy akinek a kézből nem jutott, a köntösét vagy a
kardját csókolta meg.
– Isten hozza vissza!
A kapuban Dsidsia zokogott. Ő is kezet csókolt az úrnak. Aztán nekem meg
hirtelen a nyakamba ugrott, és megcsókolt a kis szemtelen; összevissza
vizezte a képemet ostoba könnyeivel.
No iszen máskor majd nyakon is vágtam volna; de csak elnyeltem a
boszúságomat.
Siettem az úr után.
A nap már két kopjányira állt az égen.
A városon kivül magas füstoszlop kanyargott a felhők közé. A táltosok
szent éneket üvöltve áldozták a fehér lovat.
Az öreg vak Káma a kezében véres kardot tartva állott a máglya előtt,
majd Atilla felé terjesztette áldón a kezét, míg világtalan szemei az ég
felé voltak irányozva.
Ezernyi ezer kard csattant elő, s a fegyveres százezrek a kardot az
égnek villantva kiáltották:
– Isten! Isten! Isten!
És megindultunk napnyugat felé.


XXXVIII.
A hadsereg fele átköltözött a Dunán. Elszélesedtek, mint az árvíz. És
így kétfelé váltan haladtunk északnak, azután meg nyugatnak. A Duna déli
partján Atilla vitte a had felét, az északi parton Csáth fővezér.
Az én uram Atilla kiséretében utazott. A fővezérrel nem találkoztunk
előbb, csak mikor már kitavaszodott, – a Duna forrásánál, a
Fekete-erdőben.
Egy napon Atilla két irnoka között lovagoltam. Ména-Ságh volt az egyik,
Csenge a másik.
Azok az irnokok szolga létemre is szivesen beszélgettek velem, s én meg
az út unalmait szivesen enyhítettem a velök való társalgással. Ména-Ságh
körülbelül negyvenöt éves, szakállas ember, gyuladásos szemű és kopasz,
a fehér hunok közül való. A másik olyan korú ember, mint én, szintén
fehér hun származású, erős, tagos fiatal ember.
Azt kérdeztem Ména-Sághtól:
– Nem mondanád-e meg uram, hogy miért nem megy Atilla egyenesen Rómának?
– Azért, – felelte pislogva, – mert okos ember.
És elmosolyodott, hogy megütközve néztem reá.
– Nono, – mondotta, – hiszen nem akartalak sérteni a szavammal; te ezt
nem értheted, mert világügyekkel nem foglalkozol.
– De megérteném, ha elmondanád.
– És én meg elmondanám, ha tudnám.
– Hát akkor miért mondod, hogy azért megyünk nyugatnak, mert Atilla okos
ember?
Sok mindent tudott, az a Ména-Ságh, de titkolódzó természetű volt:
akármit kérdezett az ember, mindig szaporán pislogott és érezhetőképpen
megválasztotta a szavait.
Hát akkor is pislogott egy perczig, aztán a szemöldökét mozgatva
felelte:
– Atilla még eddig soha ostobaságot nem követett el, tehát ha olyat tesz
is, amit nem értünk, bizonyos, hogy nem cselekszik másképp, csak okosan.
Csatát soha nem veszít, jövedelmet soha nem ejt ki a markából s a népet
össze tudja tartani.
– Nem is ember ez, hanem egy halandó isten itt közöttünk, – szólt
lelkesen Csege.
Erre én vállat vontam:
– Mindnyájan halandó istenek vagyunk.
– Te tán nem tartod nagynak Atillát? – kérdezte Csege megbotránkozva.
– Nagynak tartom, – feleltem, – de élő embert mesei hőssé nem teszek.
– Az pedig az, – vette föl ismét a szót Ména-Ságh. – Hát elmondom, amint
gondolom a szándékát.
Darabig csak pislogott, aztán folytatta:
– Ő most nyugatnak indul, mert a római birodalomnak ott van a határa.
Európát csupa apró nép lakja. Többnyire vándornépek. Azok ennek a
roppant hadnak mind meghódolnak. Amelyik nem hódol, megsemmisül.
– Ne is mondd tovább, uram, már értelek.
– Nohát: megyünk, mint a lavina. S mikor már annyira megnövekedtünk,
hogy jobban nem lehet, keletnek fordulunk s eltemetjük a nagy római
birodalmat.
– Haj, az lesz a nagy temetés! – tette hozzá Csege.
– A czivilizáczió temetése, – jegyeztem meg hüledezve, szinte dideregve.
– Megújulása, – szólt Ména-Ságh. – Nézd a mezőn azokat a kerek sötétzöld
foltokat. Pásztortüzek helyei azok. A tűz elhamvadása után kopárság, az
új tavaszban új élet.
Elgondolkozva ballagott, nem is beszélt többet. Helyette Csege szólalt
meg:
– Csak az az Aéciusz ne volna a világon. Attól tartok.
– Atilla ellen az sem állhat meg, – feleltem zúgó fejjel.
– Deiszen az fene legény! Az ifjú korában tusz volt a hunoknál. Együtt
mulatta át az ifjuságát Atillával, kitanulta a hunok hadakozása módját,
hiszen egyszer maga is vezérelte őket egy hadjáratban s győzelmet nyert.
Csáth, aki pár perczre elmaradt, újra hozzánk érkezett s kérdezte, mit
beszélgetünk?
Csege röviden elmondta.
– Jól pedzed, – felelte Csáth. – Atillának csakugyan az a czélja, hogy a
germánokat, kvádokat, svábokat, frankokat, burgundokat, meg tudom is én
kiket a sereghez csatolja s tőképpen, hogy a vizigótokat megnyerje vagy
megtörje. Az nagy nép és erős. Az alánok nemzete is nagy. A frankok se
kutyák. Ha azok hárman csatlakoznak a római hadsereggel, Aéciusz
farkasszemet nézhet velünk.
– Velünk-e?! – kiáltottam csodálkozva, – ezzel a néppé vált tengerrel!?
Én azt gondolnám, uram, hogyha azok az emberek mind szembe jönnének, a
kik csak élnek a világon s utánok meg azok jönnének, a kik már régen
meghaltak, de erre az alkalomra föltámadnának, ezt a hadat akkor se
lehetne meggyőzniök.
Csáth nevetett.
– Ezt elmondom Atillának, – szólt, a lovát megcsapkodva.
És csakugyan elnyargalt.
Ruszti főirnok csatlakozott hozzánk:
– Mit nevetett Csáth? – kérdezte kiváncsian.
Csege elmondta a beszélgetésünket.
Ruszti komolyan hallgatta s az a fanyar mosolygás játszotta át az
arczát, amely a vizes vérű emberek sajátsága.
– Uram – mondottam a mosolygásától fölbátorodva, – ha olyan veszedelmes
ember az az Aéciusz, nem lehetett volna-e hadüzenet helyett azt írni a
rómaiaknak, hogy nem ellenök megyünk, hanem más népek ellen. Akkor
Aéciusz otthon maradt volna.
– A gondolatod ügyes, – felelte Ruszti, – csakhogy ugyanez a gondolat
már megszületett az Atilla fejében is.
– Baj, ha nem idejekorán.
– De idejekorán. Mielőtt indultunk volna, megírtuk Rómának, hogy nem az
ő birodalmuk ellen megyünk, hanem a vizigótok ellen. A levelet én írtam,
hát tudom. A vizigótok Atilla alattvalói volnának igazság szerint, de
nem akartak adót fizetni: megszöktek, Galliába húzódtak. Azokat megyünk
megbüntetni.
– Dehát akkor miért áll elő Aéciusz?
Ruszti nevetett:
– Miért? Azért, mert azoknak is van eszük. Ha Atilla egyet köhint, akkor
is a fejükre rántják a pajzsot, mert azt hiszik, hogy tüzet fog rájuk
köpni. A félénk ember, édes barátom, kigyónak nézi a mákosrétest is.
– És ha megverjük őket, mi következik?
– Róma.
– És Róma után?
– Konstantinápoly
– Aztán az egész világ!
– Nem. Országot alapítunk. A kardunk csak arra való lesz, hogy az
adófizető népek lássák.
– Atilla fog-e békén megmaradni? Rászokhatik-e az oroszlán a fűevésre?
– Atilla nem vérengző. Csalódol, ha azt véled. Nem emlékszel-e rá, hogy
alig egy éve a követek a dunamelléki kereskedelem végett jártak
Teodoziusznál.
– Csak nem akar tán Atilla a Tisza mellett maradni?
– Sőt éppen. Nem ül az be egyik császár palotájába se. Ámbátor az se
lehetetlen, hogy szekérre rakatja a császári márványpalotákat s
elhozatja a Tisza mellé.
Azzal Hargitához csatlakozott, egy ötvenéves hun főúrhoz, aki mindig
haragosan nézett mindenkire, de nem haragudott soha senkire, csak a
szeme állása volt olyan.
Mink ketten maradtunk Csegével. Darabig némán mentünk egymás mellett.
Csege egyszer nagyot sóhajtott.
– Kihez szállt ez a sóhajtás? – kérdeztem tréfásan.
– Megmondom, – felelte bizalmasan, – mert te ismered. Egy szép fehér
lány az. Miatta megyek én a hadba s legalább tíz ember-fejet viszek a
számlálóhoz.
Olyan rossz érzés nyargalt át rajtam, hogy alig bírtam a számat
megnyitni:
– Ki az a leány?
– Ösmered igen jól. Hej! sokszor néztem irigységgel reád, mikor ott
láttalak ülni a palota előtt.
– Dsidsia?
– Nem. Hiszen az gyerek még. Meg aztán olyan kismacskáért nem gondolod
tán, hogy a halál piaczára viszem a bőrömet!
– Emőke?
Máig is bámulom magamat: micsoda egykedvű hangon s nyugodt arczczal
mondtam ki ezt a nevet, pedig a világot éreztem rombadőlésre inogni
alattam, fölöttem.
– Hát az az, – szólt melegen.
Nem mertem ránézni. Éreztem, hogy elsápadok. Az a pillanat elég volt
arra, hogy meggyűlöljem azt az embert. Kezem a tőrömre esett. Szerettem
volna a torkába szúrni.
És ahelyett mit tettem?
Mosolyogva fordultam hozzá, ahogy mellettem lovagolt, tréfásan rácsaptam
a hátára a pálczával.
– Ej, ej gonosz kópé, hát olyan nagy kisasszonyokra veted te a szemed!
Talán már meg is igérted neki?
– No nem egészen, – felelte fontoskodó arczczal, – tudod, a magunkfajta
ember nem igen ugrálhat az olyan kisasszonyok körül. Hanem arra való a
háború, hogy megmutassa az erejét, akinek van. A hunoknál nem az apák
érdemét becsülik, hanem kinek-kinek a magáét. Te is harczolsz?
– Én is.
– Hát csak arra vigyázz hogy mikor csapatos összeütközésben vágsz
embert, a szomszédodnak kiáltsd meg, látta-e? amikor szétszóródik a had
s az ember kiválasztja a maga ellenfelét, azonnal vágd le a fejét és
akaszd a nyergedre. A táborban vannak fejszámlálók, neked azonban elég,
ha Csáth elé rakod a fejeket.
Mindezt tudtam már, de szivesen hallgattam. Időt kellett nyernem, hogy
háborgó indulataimat a nyugalom színe alá szoríthassam.
– És a lány is beleegyezett? – kérdeztem, a lovam nyakát veregetve, oly
színtelen hangon, mintha azt kérdeztem volna, hogy mennyi tarhonya van
az írnokok szekerén.
– A lány? hát hogyne!
Éreztem a hangján, hogy hazudik, de az embert falhoz szegezi az ilyen
dologban a hazugság is.
Nyugodt hangon kérdeztem tovább:
– Dehát hol találkoztatok? Ez érdekes! Nem is gondoltam rólad, hogy
ilyen pajkos ember vagy!
– Hol itt, hol ott, – felelte kitérően.
– És hogy kezdődött?
– Voltaképpen sehogy. Más fiataloknál holmi vallomások járnak elől, mink
már szerettük egymást, mielőtt beszéltünk volna. Mert a leánynép roppant
okos az ilyesmiben: csak rádnéz és kilátja a szemedből a szived minden
titkát.
– És hol beszéltetek először?
– Écska királynénál. Egy római üvegkereskedő jött hozzánk s tolmács
kellett. Atilla engem küldött át, hogy segítsek a nőknek a vásárlásban.
– Tehát ott találkoztatok.
– Ottan. Alkonyat után volt az idő s én Aladár úrfival kísértem haza
Emőkét. Aladárnak csuklása támadt, kénytelen volt visszamenni. Akkor
aztán a félhomályos paloták között Emőkével megbeszéltük a titkunkat.
– De hát ilyen könnyen lehet az?
– Hogyne. Ő szólított meg. Azt mondta: Végre beszélhetek veled Csege. Én
már régen szeretlek téged. Menj el a legközelebbi harczba és tüntesd ki
magadat. A zsákmányt tudod hogyan osztják szét: ki hány embert vágott,
annyi részt kap. Te a palotában hamar urrá lehetsz. Én téged
választottalak.
Köhögtem, hogy az arczomba futó vér föl ne tünjék neki.
– És Aladár úrfi? – kérdeztem köhögve, – hiszen az udvarolt neki?
– Nem tehetek róla, – felelte hetykén, – ha én jobban tetszem.
– És azóta többször is találkoztatok?
– Sokszor, de mindig csak hazamenet.
Dombra érkeztünk, ahonnan mély ellátás nyilt a völgyi városokra. Minden
város füstölt.
Csege bámulva nézte. Én mögötte álltam sötéten, keserün.
Tudtam, hogy hazudik, mert hiszen Emőke soha nem járt egyedül, s a nap
nyugta mindig otthon találta őt, de ha csak századrésze is igaz annak,
amit mondott, ha csak annyi is igaz, hogy Emőke egyszer melegen nézett
rá, akkor…
Arra gondoltam, hogy: Én ezt az embert megölöm!


XXXIX.
Atillát én az úton mindig magam előtt láttam száz-kétszáz lépésnyire.
Két legény fia volt vele: _Aladár_ és _Ellák_, aztán a Nekárparti
frankok elűzött királyfia; _Eudoksziusz_ orvos, a ki az őszszel menekült
hozzánk a római udvarból; _Elemér_ gót fejedelem, _Ardarik_ király, az
alán király, a kazár király, Edekon, Csáth, Oresztesz, Berki, Upor,
Vacsar, Bálán s más főurak aztán Iddár főpap és Zobogány. Mögötte járt
egy selyemernyős, bíborral kárpitozott szekér; abban ült két felesége. A
szekeret mindenféle cselédség rajzotta körül s azok közt lődörgött néha
Cerkó is, az udvari bolond.
Következett az urak cselédsége. Azok között voltam én is. Az uram
kivülem csak két lovászt, egy csatlóst és egy mindenes inast hozott.
Főzni mink nem főztünk. Atillával körülbelül negyven ember evett.
Olyankor minden úr mögött álldogált egy szolga. Én Csáth mögött álltam
és szolgáltam neki. Ő aztán hátra nyujtogatott nekem a maga ételéből
egy-egy czombot, egy-egy halat, sajtot, gyümölcsöt. Nem panaszkodom reá.
A sereg, mint az ömlő árvíz, úgy haladt nyugatnak. A városokat
fölgyujtották és megrabolták. Az arany és ezüst kincseket a testőrség
szedte gondjaiba.
Egy napon valami leégett városon özönlöttünk át. Mindenfelé holttestek
hevertek. Férfiak, asszonyok, csecsemők. Itt-ott még füstölgött a tűz.
Égett szagok bűze nehezítette a levegőt. A templom előtt oszlophoz
kötözött halottat láttam; ruha nem volt rajta; feje a lába előtt hevert
s ott fehérlett mellette a püspöki süveg is.
Elmerengve álltam meg a templom lépcsőzetén. A fehér márvány-kőlapokon
széles lábnyomok piroslottak. Talán éppen annak a lábnyomai, a ki a
püspököt megölte.
Dermedtségemből női sikoltás zavart föl. A templom mellett Ardarik
királynak az egyik csatlósát láttam, amint egy fiatal nőt vonszolt. A
hajafonatánál fogta és húzta a gyepen.
A templom egyik oszlopa mellett állottam. Körülpillantottam, hogy néz-e
rám valaki? Százával, ezrével tolongott az emberi farkas az utczákon s a
házakban. Mindenki czipelt valamit, mindenki zsákmányolt.
A gepida izzadt-vörös arczczal vonszolta a sikoltozó nőt, aki a földön
hurczolódva, hol a kövekbe, hol a halottakba kapaszkodott.
Fölvontam az íjjamat és ráczéloztam: ellőttem. Nyilam a gepida oldalában
állott meg. A nő mellé hanyatlott, a ki bámulva nézett reá. Mikor
meglátta, hogy a gepida oldalából nyíl áll ki, körülnézett s arczczal a
halottak közé borult.
Ez volt az első gyilkosságom.
A következő órában elhagytuk a várost. Akkor már a dél elmult. Atilla
sátora már elkészítve várt bennünket. Az étel is készen volt.
Én az irtózástól betegen állottam az uram mögött. Az ebéd szokatlan
csöndben kezdődött, mert Atilla kedvetlen volt.
Vaddisznót ettünk tormával. Atilla akkor is fatányéron, az urak
ezüst-tányéron. Ittak reá vörösbort ezüst-kehelyből; Atilla kókuszdióból
készült fapohárból.
Végre Atilla megszólalt:
– Nem szeretem, hogy ölik a nőket és a gyermekeket. Ám öljék meg, a ki
fegyvert fog ellenünk, de a gyermekeket, nőket és aggokat minek bántják?
– Mit tehetünk ellenök, – dörmögött Bálán, egy jólelkű barna hun úr, a
ki különben mindig leghamarabb berugott. – A hun nem iszik embervért,
csak a többi, különösen azok az átkozott rokszolánok!
Atilla nem szólt többet.
Három hírmondó érkezett. Az egyik arról szólott, hogy Galliában
megrázkódott a föld, épületek omlottak össze s a lakosságot leirhatatlan
félelem gyötri.
A másik jelentést egy tulipánszínpirosra festett arczu gelon hozta. A
vezetőjük meghalt. Kért másikat. Atilla Hargitát jelölte ki a gelonok
vezéreül. Láttam a főúr képén, hogy nem fog takarékoskodni a gelonok
vérével.
A harmadik jelentéssel egy lovas frank harczos állott elő. Értesítette a
szőke királyfit, hogy a bátyját elűzték és hogy a koronát egy küldöttség
hozza ünnepiesen.
Már akkor a második fogásnál tartottunk. Nyársonsült túzok volt az. Hogy
én nem voltam éhes, elvittem a czombot hátra Csegének.
De mért éppen Csegének?
Azt akartam hogy ha csatára kerül a sor, a közelemben találjam.


XL.
Az első nagy állomás, a hol egy hétig pihentünk, Auguszta városa volt.
Atilla nagy sátorát ott állították föl először. Csak elbámultam azon az
aranytól ragyogó pompás alkotmányon. Csupa aranyoszlop és csupa
aranylemez. Nem is annyira sátor, mint inkább kárpitokkal falazott
emeletes, tornyos fapalota.
Az emeleten lakott a két asszony és a két asszony női cselédsége.
Ugyanott volt Atilla hálószobája és öltözője. Földszint a tágas ebédlő,
a mely egyúttal tanácskozó termül is szolgált.
Szép időben csak egy fal takarta azt az alsó termet. Onnan aztán keskeny
falépcső kanyarodott föl az emeletre. A tetőn székek és kerevetek
voltak, de oda Atillán kívül nem mehetett föl senkise.
Akkor már Atilla is aranytól és gyémánttól ragyogó ruhában járt kelt
közöttünk.
Meg nem foghattam, mi történt? Azután mondták, hogy a hadjáratokon
mindig felölti a pompát, különösen mikor népek hódolatát várja, hogy a
visszatérő követek csodákat beszélhessenek.
Már akkor velünk jöttek a markomannok, a kvádok és svábok ezrei is. Azok
a tulsó parton a fővezér seregehez csatlakoztak.
Ott a Rajna előtt hozták el zászlóikat a türingi törzsek, a rajnántúli
burgundok és a nekárparti frankok, a kiktől az elűzött királyfi
Atillához futott. Elhozták neki a koronát s jelentették, hogy a bátyja
meghalt. Gondolom: agyonverték.
Míg ezek a csatlakozások történtek, az ős herczini erdő
fejszecsapásoktól rengett.
A Rajnán át kellett szállania a seregnek, de hol annyi híd és komp a
világon, hogy ezt a tengernyi hadat átvigye?
– Le kell vágni az erdőt! – parancsolta Atilla.
Nem telt bele félóra, mennydörgéshez hasonló zaj keletkezett s ez a
mennydörgés tartott napestig, tartott éjhosszat. Az erdőt vágták.
Az erdő egy nap alatt leomlott.
A mennyi szekerczéskatona volt a hadban, az mind hidat és dereglyét
faragott.
A következő napon már átmentek a lovas előőrsök, a kémek és a vezetők
százai.
Ha a nap szemével lehetne nézni ezt a népözönlést, olyan látvány volna
ez, a minő nem ismétlődik többé a föld életében.
Milliónyi hangya nyüzsög a hegyeken és völgyeken s összesűrűdik a Rajna
előtt. Napokig, hetekig szünetlenül látni, mint szállnak a csillogó
emberi hangyák apró csoportokban keskeny sárga fűzfalevelekre s mennek
át a vizen.
Ott ismét elszélednek északnak, délnek s mint mikor a hajtóvadászaton
nagy karéjt alakítanak a hajtók, úgy terjeszkednek azok is ki
száz-kétszáz mérföldnyi szélességben.
S előttük vonul egy másik nagy népsokaság.
Micsoda sokaság ez, a melyet Atilla hada nyom egyre nyugat felé?
A római helyőrségek, a melyek egyenkint hagyják el a városokat s mennek
egyesülni Aéciusz hadával; aztán a száli frankok, parti frankok,
mindazok a népek, amelyek ittak a római műveltség poharából.
Csak a sátoros népfajok csatlakoznak Atillához. A kőházakban lakók
elvonulnak s mennek-mennek, míg a római hadsereget meg nem találják.
De hol az a római hadsereg?
Mégis van egy burgundi népfaj, őrült vakmerőségében nevetséget keltő és
tisztelni való egyaránt.
Királyuk Gondikár megveti a sarkát és a mellére csapva kiáltja:
– Mi nekem Atilla! Mik nekem a földi istenek! Az én hátamat nem fogja
látni Atilla maga előtt!
Valami nyolczvanezer embere van. Mind hős és mind kész a halálra.
Egy óra mulva vértől párolog a föld s a hunlovak patája vérsártól
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A láthatatlan ember: Regény - 12
  • Parts
  • A láthatatlan ember: Regény - 01
    Total number of words is 3900
    Total number of unique words is 1924
    27.0 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    43.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 02
    Total number of words is 4102
    Total number of unique words is 1884
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 03
    Total number of words is 4067
    Total number of unique words is 1840
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 04
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1915
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 05
    Total number of words is 4087
    Total number of unique words is 1861
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    47.2 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 06
    Total number of words is 4073
    Total number of unique words is 1888
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 07
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 1843
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 08
    Total number of words is 3946
    Total number of unique words is 1858
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 09
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1846
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    53.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 10
    Total number of words is 4011
    Total number of unique words is 2004
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 11
    Total number of words is 3993
    Total number of unique words is 1989
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 12
    Total number of words is 4099
    Total number of unique words is 2033
    28.8 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 13
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 2090
    24.1 of words are in the 2000 most common words
    36.0 of words are in the 5000 most common words
    42.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 14
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1879
    27.6 of words are in the 2000 most common words
    39.8 of words are in the 5000 most common words
    47.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 15
    Total number of words is 4153
    Total number of unique words is 1969
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 16
    Total number of words is 4035
    Total number of unique words is 1881
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 17
    Total number of words is 4077
    Total number of unique words is 1914
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A láthatatlan ember: Regény - 18
    Total number of words is 3458
    Total number of unique words is 1624
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.