A középkor főbb krónikásai a magyarok honfoglalása koráig - 7

alosztályokkal. 3. _Diplomata_, II. Ottó koráig. 4. _Epistolae_,
különösen a pápák registrumaiból összeválogatva; s 5. _Antiquitates_,
negyedrét alakban, mely a Nagy Károly korabeli latin költők műveivel –
4r. alakban – nyilt meg, s idáig Dümmler kiadásában hét kötete van.
Indexszel máig csak az első 12 kötetet látták el.
Ezen nagybecsű gyűjteményből az iskolák számára _Scriptores rerum
Germanicarum_. _In usum scholarum_ czímmel, szintén Hannoverben, 8r.
füzetek is jelentek meg, az iskolák s a nagy közönség számára pedig IV.
Frigyes Vilmos porosz király védelme alatt Berlinben és Lipcsében már
1847-ben megindította Pertz, Grimm, Lachmann, Ranke és Ritter a
_Geschichtschreiber der deutschen Vorzeit_ czímű vállalatot, melyet
azután Wattenbach folytatott s melyből közel száz füzet jelent meg.
Mindezekben képviselve vannak még a Németországról szóló klasszikusok
is, pl. Plutarch, Julius Caesar, Suetonius és Tacitus, úgy, hogy a
források körülbelül kétezer évi időre nyúlnak vissza. A _IV. századból_
Ammianus Marcellinus; a _VI. századból_ Toursi Gergely, Jordanes,
Eugrippiustól szent Severin életrajza; Prokóp vandál és gót háborúja; a
_VII. századból_ Isidornak a gótokról, vandalokról és svédekről szóló
története, Fredegártól a frank királyok krónikája; _a VIII-ból_ sz.
Gallus és Otmár szentgalleni apát, sz. Bonifác, sz. Leoba, Sturmi eigili
apát, hucbaldi sz. Lebuin, sz. Willibrord, Liudger és brémai Willehad
életrajza, Paulus diaconustól s másoktól a longobárdok története. _A IX.
századból_ Einhard Nagy Károlya, s évkönyvei, Ermoldus Nigellus
dicskölteménye Lajos császárról s Pipin királyról írt elegiája,
Theganustól s az ú. n. Astronomustól Lajos császár életrajzai, Nithard
négy könyve, Ruodolftól s Meginhardtól szent Sándor átszállítása, Anskar
és Rimbert életrajzai, a fuldai és xanteni évkönyvek, melyekkel
megkezdődik a magyarországi vonatkozások sorozata, St. Bertin és St.
Vaast annalisei, Eigil fuldai apát és Hathumoda gandersheimi apácza
fejedelemasszony életrajza, sz. Libor és sz. Vid holttestének
átszállítása, a szentgalleni barát, Erchanberttől a frankok Nagy Károly
korabeli történetének folytatása, s Regino prümi apát krónikája. _A X.
századból_ Regino folytatása, Liudprand munkái, Ruotgertől Bruno kölni
érsek élete, Widukind szász történetei, Richer négy könyve, Hrosvitha
apácza költeménye Gandersheim alapításáról s I. Oddo császár tetteiről,
Odilo clugnyi apáttól Adelheid császárné élete, Adalbert prágai püspök
élete, Mathild királyné élete, a quedlinburgi évkönyvek, Ekkehardtól a
Casus Sancti Galli. _A XI. századból_ a merseburgi Thietmar krónikája,
Brémai Ádám hamburgi egyháztörténetei, reichenaui Herimann krónikája,
Bruno könyve a szász háborúról, Bernold krónikája, az altaichi nagyobb
évkönyvek. _A XII. századból_ Helmoldtól a szlávok krónikája, IV. Henrik
császár élete, a hildesheimi s a magdeburgi évkönyvek (ez utóbbi
másképen a Chronographus Saxo), a szász annalista, a stederburgi
krónika, Herbordtól Ottó bambergi püspök élete, Aurai Ekkehard
krónikája, az augsburgi annalisok, sz. Norbert magdeburgi érsek élete,
Freisingi Ottó püspök krónikája, az erfurti sz. Péter s a sz. blasieni
Ottó krónikája, a Welfeknek s a weingarteni barátnak genealogiája. Végre
_a XIII. századból_: Lübecki Arnold krónikája, a genovai évkönyvek, a
kolmári annalisok és krónika, a nagy kölni évkönyvek, Hermann altaichi
apát munkái, a marbachi és genovai könyvek s a lüttichi sz. Jakab
évkönyvei stb.
Rendkívül gazdag s hazánk történetére nézve is fontos gyűjtemény a
_Fontes rerum Austriacarum_, melyet a bécsi Tud. Akadémia 1849-ben
indított meg s melynek első osztályában (Scriptores) 8, a másodikban
(Diplomataria et acta) 45 kötet jelent meg. Ez azonban már az újabb
korra is kiterjed.
_Bajorországban_ II. Miksa király 1858-ban alapított a müncheni Tud.
Akadémiánál egy történelmi bizottságot, melynek kiadványai közül
különösen figyelmet érdemelnek a XIV–XVI. századbeli német városok
krónikái 22 nyolczad s a német országgyűlési emlékek 1376–1431-ig 9
negyedrétű kötetben.
_Magyarországban_ a M. T. Akadémia, a M. Történelmi, erdélyi
Honismertető társaság s a délszláv Akadémia monumentái, továbbá a
Monumenta Vaticana stb. inkább csak oklevél-közléseikkel gyarapították a
középkor ismeretét, krónikákkal alig, mind a mellett, hogy a M. Akadémia
a legnagyobb szabású monumenták egyikét adja ki.
Hasonló áll az _angol_ Record Commissionról, melyet a kormány az angol
történelmi források közlése végett a Master of the rolls (állami
főlevéltárnok) vezetése alatt 1825. alakított s 1855. újra szervezett.
Ennek legfontosabb sorozata a _Calendar of the state papers_, melyből
4r. alakban már száz kötet jelent meg, mely azonban csak a XV. századdal
kezdődik. A nagybrittániai történetírók kiadása az 1857-ben alakított
Rolls Commissioné, mely 1858-tól maig _Rerum Britannicarum medii aevi
scriptores_ czímmel már is száz nyolczadrétű kötetet adott ki. Ebben
azonban nemcsak középkori krónikák, hanem chartulariumok és levelek is
vannak. 1838 óta a _Camden Society_ szintén 160 kötet történetet adott
ki, részben a középkorról.
_Francziaországban_ a Collection des documents inédits sur l’histoire de
France 1835 óta több mint 80 művet tett közzé. Gallia és Francziaország
történetíróinak a szent benedekrendiektől megindított sorozatát most a
feliratok és szépművészetek akadémiája folytatja. Az 1834. alapított
franczia történelmi társulat szintén nyolczvannál több krónikát,
emlékiratot és levelet nyomatott ki. Párisban 1868–1894 közt jelent meg
ez a 23 kötetes hatalmas munka, mely a gallok eredetére vonatkozó
följegyzésekkel kezdődik, s Fülöp Ágost király regestáinak kivonatával
végződik. Legfőbb részei a Gesta Francorum, Loisel annalesei, a Codex
Carolinus, a Gesta regum Anglorum, Konstantinápoly elfoglalásának
története és sok száz levél a pápáktól stb. _Migne_ a maga Patroligiae
cursus completusában 1216-ig (1844–1855) 221 kötet latin és 863-ig
(1857–1866) 161 negyedrétű kötet görög művet adott ki az egyházatyákból.
1886-ban pedig az Institut, egyetem, az Ecole des Chartes és az Ecole
des Hautes-Études tagjai szövetkeztek a történet tanulásához és
tanításához szükséges főbb forrásművek kiadására s 1897-ig iskolák
számára (Collection de textes pour servir l’étude et a l’enseignement de
l’histoire czímmel) már is mintegy 50 kötetet adtak ki s 22 újabb
gyűjtemény kiadását készítették elő.
_Belgiumban_ 1836 óta maga a kormány több mint 20 belga krónikát
nyomatott ki, a brüsseli Akadémia pedig 1863–92-ig 66 kötetben gyűjtötte
össze a belga krónikások és troubadourok műveit.
_Olaszországban_ Muratori Lajos Antal már 1725–51-ben 25 kötetet
nyujtott _Rerum Italicarum scriptores_ czímmel. Egyéb művei mellett
főkép ebből idézgetnek a magyar feldolgozók is. 1864–94. Bolognában a
XIII–XVII. századig 258 kötetet adtak ki ösmeretlen vagy ritka művekből.
(Scelta di curiosità letterarie inedite o rare.) Újabban a kormány 1883
nov. 25. külön Instituto storico Italianot állított fel az évkönyvek,
krónikák, levelek, helyhatósági szabályok stb. közlésére. Ezekből idáig
13 író munkája, 4 leveleskönyv és regestrum, 2 statutum és 2
törvénykönyv jelent meg több kötetben, s azonkívül 20 kötet értekezés. A
vaticani levéltár kiaknázására, francziák, poroszok, osztrákok, sőt
legújabban 1894. Fraknói Vilmos bőkezűségéből, a magyarok is állítottak
intézeteket.
_Lengyelország_ középkori krónikásai (Martinus Gallus, Kadlubek,
Boguchwal, Martinus Polonus, Dlugoss, Callimachus stb.) főkép a krakkói
akadémia kiadásaiból ösmeretesek.
_Oroszország_ legrégibb történeti kútfőinek kiadása a szentpétervári cs.
Akadémia, illetőleg ebben az archaeographiai bizottság érdeme. Ez
Sz.-Pétervárott 1841–85-ben 15 kötetben adta ki az orosz évkönyvek
teljes gyüjteményét, melyből elég csupán Nestor krónikájára utalni.
Idejárul az oklevél-közléseknek egész sorozata; pl. az orosz Tört.
társulat egymaga 70-nél több kötetet adott ki a maga Szbornikjában
(Történelmi Tár.).
_Romániában_ a kormány 1876-ban alakított egy bizottságot a történelmi
források közlésére; majd az akadémiát bízta meg a folytatással, s e
czélra az első kilencz évben 222,350 leit adott. A Hurmuzachi-féle
gyűjteményben azonban (Documente privitore la istoria Romanilor)
voltaképen csak Densusianunak az 1199–1350. évre vonatkozó
oklevélgyüjtései vonatkoznak a középkorra.
Egyáltalában nincsen immár országa Európának, mely a maga középkori
emlékeit kutatni és közzétenni nem igyekeznék. Első sorban áll ez a
Német birodalom kisebb államairól, melyek valóban bámulatos munkásságot
fejtenek ki. A Geschichtsquelle der Provinz Sachsen 15 kötete, a
Scriptores rerum Silesiacarum et (külön) Lusaticarum, és a Codex
Diplomaticus Silesiae 25 kötete stb. stb. csupán példaképen legyen
idézve. A mellett a monumentákon kívül is mind több kiadást értek egyes
krónikások, kiknek segítségével mindinkább behatolhatunk a középkor
szellemébe s megigazíthatjuk a százados tévedéseket, mik leggyakrabban
elfogúltságból erednek. Alig van immár egyetem, melyek mellett, mióta
erre Ranke 1825-ben az első kisérletet tette, történelmi seminariumok
nem működnének, hogy a tudós pályára lépők közvetlenül megismerkedjenek
a kutatás módszerével s a feldolgozás művészetével. Az a körülmény, hogy
a mi egyetemeinken ilyen seminariumok felállítása részben már szintén
megtörtént, ezentúl még erősebbé teszi azt a kötelességünket, hogy a
történelemben a forrásokig menjünk vissza s minden tekintetben önálló
munkásságra törekedjünk.