A könyv története (1. rész) - 6

irodalomból. Helyét a latin nyelv foglalta el. És azt az idegen szellemi
életet is, mely a latin irodalomban majdnem a túltermelésig fokozódott,
a cenzura tartotta lenyügözve. Igen helyesen írja Grünwald Béla «A régi
Magyarország» című művében: «A XVIII. század Magyarországra nem örökölt
egy kifejlett nemzeti irodalmat az elmult századok nemzedékeitől. A
nemzet géniusza még nem jelent meg az irodalomban és művészetben. De a
nyelv, melyen Zrinyi, Balassa, Pázmány Péter és később Mikes Kelemen
írt, bízonyítja, hogy van benne erő és báj, hajlékonyság és képesség
kifejezni a kor gondolatait és érzelmeit s nem áll hátrább az egykorú
németnél s csak a nemzeti élet rendes kifejlődése kellett hozzá, hogy
erre a következő korszakban is képes legyen.» És így is lett. 1772-ben
bekövetkezett a szellemi ébredés és utána 1790-ben a politikai
újjászületés. Az ezzel felszínre került új élet azután útját egyengette
a magyar könyvkereskedelemnek is, mint azt alább látni fogjuk.
A XVIII. század folyamán még mindig a könyvnyomtatók és könyvkötők
voltak túlnyomó részben a könyvkereskedők.
Az ismert könyvnyomtatók, kikről tudjuk, hogy e században
könyvkereskedelemmel is foglalkoztak, ezek voltak: Budán Nottenstein
György, Győrött Streibig Gergely, Kalocsán és Érsekujvárott Wagner János
József, Kassán Werfer Károly, Kolozsvárott Kollmann Ferenc József,
Komáromban Töltési István és Weinmüller Bálint, Lőcsén Brewer Lőrinc
özvegye és örökösei, Nagyszebenben Sárdi Sámuel és Barth János,
Nagyszombatban a jezsuita nyomda és Jelinek Vendel, Pozsonyban Royer
János Pál, Patzkó Ferenc és Weber Simon Péter, Sopronban és
Szombathelyen a Sziesz könyvnyomtató család, Váczott Ambró Ferenc Ignác
és Gottlieb Antal és Veszprémben Számmer Mihály.
Az itt felsorolt kiadó-könyvnyomtatók saját költségükön nyomtatott
kiadványai azonban leginkább ima- és ájtatoskönyvekből, szent és világi
énekekből, históriákból, csiziókból és kalendáriumokból állottak,
melyeket – bár maguk sem röstelték vásárról-vásárra vinni – többnyire a
könyvkötőknek adták el, kik azok terjesztése körül – már a saját
érdekükben is – hathatós tevékenységet fejtettek ki. Ők bonyolították le
vásárok alkalmával a folyóiratokra és egyéb irodalmi termékekre történt
előfizetéseket is. Igy egy 1797-ben Váczott megjelent predikációs
könyvben a következő figyelmeztetést olvassuk: «Tudósitás. Akik ezen
Prédikátzióknak 2-ik Darabjára előfizetni kivánnak, a jövő József-Napi
Pesti vásáron előfizetéseket az az: 25 garasokat vagy hozzám elküldeni,
vagy a tudósitásban említett előfizetéseket bé-szedő Uraknál béfizetni
méltóztassanak.»
A könyvkötők közül, kik a XVIII. században közreműködtek a hazai
irodalom terjesztésénél, a következőkről van tudomásunk: Beszterczén
Eckart Péter, Beszterczebányán Grimm Keresztély és Gündl Sámuel,
Brassóban Madátsch Mihály, Budán Nudow J. F., Eperjesen Kollár Godofréd,
Eszéken Klinger Kristóf, Győrött Müller Ferenc, Ludwig János Mihály,
Holtzer Simon «compactor Jauriensis» és Bischell János Frigyes, ki
1736-ban kiadta Rheniusz latin grammatikáját; Hőgészen Neumann Jakab,
Kassán Kecskeméthy József és Viszth János. Kassán különben 1750-ben még
több könyvkötő is működött s mint tudjuk, már a XVII. században külön
céhet képeztek. Kitetszik az Molnár Gergelynek 1750-ben megjelent
«Elementa grammaticae latinæ» című tankönyvéből is, melynek címlapján ez
áll: «Extant apud compactores Cassoviæ 1750.» Kecskeméten Miskólczi
Miklós, Késmárkon Spiner János András, Kolozsvárott Lőcsei Sámuel és
Guttmann János, kiről Kazinczy Ferenc is megemlékezik, azt mondván róla,
hogy magyar könyveket «a vevő a németül nem értő Guttmannál talál»;
Komáromban Túróczi Mihály, ki egyebek között Gyöngyösi István «Csalárd
Cupidónak kegyetlenségé»-t adta ki, továbbá Sátor Péter és Fülöp Mihály,
kikről az a feljegyzés maradt reánk, hogy összes könyvkészletüket
1740-ben a nagysallói vásáron fegyveres pandurokkal foglalta le a
plébános; Lőcsén Kollár János Dávid, Nagyszebenben Eiszer György, Grimm
Károly, Löw János és Pos Gottlieb, ki 1776-ban saját költségén
kinyomatta a «Mennyország kulcsa» című imakönyvet; Pozsonyban Frank
Fridrik, Geiszler Károly, Gollner József, Finszterbach Jakab János,
Kämpf Sándor, Spaiszer Ferenc Domokos és Németh Mihály, Rozsnyón Ámon
András, Sopronban Fischer Mátyás, Krüg Ferdinánd és Wohlmuth János és
Veszprémben Baumeiszter Ferenc.
Külön kell megemlékeznünk Voigt Kristóf tanárról, ki 1712–1713 táján
Nagyszebenben alapított könyvkereskedést. Mint ő maga kijelentette,
könyvkereskedése olyan, amilyen Erdélyben még nem volt. És ebben talán
igaza is volt, mert amint adatainkból kitünik, meglehetős nagy készletet
tartott könyvekből. Hogy csak egy példát említsünk: 80 bibliát és 200 új
testamentumot tartott egyszerre raktáron. Mindazonáltal a közönség még
sem volt vele megelégedve. Többen panaszt is emeltek ellene a városi
tanácsnál, aminek a vége az lett, hogy könyvkereskedését meg kellett
szüntetnie.
Mária Terézia trónralépte után (1740) már rendszeresebb könyvkereskedők
léptek fel, kik a könyvkereskedelmet a könyvnyomtatástól és
könyvkötészettől elkülönítve űzték.
Ilyen volt elsősorban Mausz János Gellért, ki 1748-ban Pesten alapított
könyvkereskedést. 14 évig működött mint könyvkereskedő és könyvkiadó és
ezen idő alatt mindössze csak 7 kiadványt bocsátott közre s azok is a
tudós körökben kedvelt latin műveknek az utánnyomatai voltak.
Könyvkiadói működése a magyar irodalomra nézve tehát elveszett; azonban
a külföldi kiadásoknál aránylag olcsóbb latin utánnyomataival, némi
hasznos szolgálatot mégis teljesített. S ezzel ő is hozzájárult azon
nagy szellemi átalakulás előkészítéséhez, mely hazánkban – Toldy Ferenc
szerint – a deák irodalom művelésével «szerencsésen közvetítette s
általánosította az európai tudományos műveltséget».
Pesten újabb könyvkereskedést 1768-ban Weingand János Mihály alapított,
1769-ben pedig Köpf György. E két cég a kiadványaikon használt
impresszum szerint, úgy látszik, egyesült, mert azokon «Weingand és
Köpf» cég szerepel. Azonban az sincs kizárva, hogy könyvkereskedése
mindegyiknek külön volt s csak mint könyvkiadók állottak társas
viszonyban. De a század vége felé Weingand János Mihály már csak egyedül
szerepelt mint könyvkiadó. Működésükre vonatkozólag igen kevés adat áll
rendelkezésünkre. Köpf Györgyről csak annyit tudunk, hogy Budán, Pesten
és Kassán volt üzlete és hogy «előfizetést bé-vevő» volt több magyar író
művére. 1769-ben a városi közigazgatásban mint centura viratus vett
részt és 1777-ben külső tanácsosa (exterior senatus) lett Pest
városának. Weingand János Mihályról meg annyit, hogy ő volt az első, ki
Pesten a külföldi könyvek nagy készletével rendelkezett; továbbá hogy
Kazinczy Ferenc könyvkereskedője volt és 1792-ben a cenzurával gyűlt meg
a baja. Ugyanis Verseghy Ferenc magyarra fordította Millot francia
apátnak «A világ közönséges története» című művét s annak I. kötetét
cenzurai engedéllyel 1790-ben 500 példányban kinyomatta és azután átadta
Weingand János Mihálynak bizományi kezelésbe, ki a mű II. kötetét a reá
következő évben már saját költségén adta ki és 1000 példányban nyomatta.
Alig hogy a II. kötet megjelent, Verseghy Ferenc két rosszakarója titkos
feljelentésben magas helyen bevádolta őt, mint oly veszedelmes tételeket
tartalmazó könyv közrebocsájtóját, mely a keresztény vallás legszentebb
dogmáiba ütközik s a legelvetemültebb francia írók libertinisztikus
tanaival van tele. Ennek következménye természetesen az lett, hogy az
összes raktáron levő példányok lefoglalását rendelték el, amiből
Weingand János Mihálynak nagy kára volt. Nem is volt sürgősebb teendője,
mint a helytartó tanácshoz folyamodni, hogy azt a kárt, mely reá a
lefoglalásból háramlott, teljesen térítsék meg. Az I. kötetből 240-et, a
II. kötetből pedig 800-at foglaltak le, a kár tehát elég nagy volt.
Kártérítési folyamodványára azonban azt a választ kapta, hogy
szabadságában áll kárát Verseghy Ferencen behajtani. Hogy azután ezt
polgári per útján megpróbálta-e, nem tudjuk. Ez az eset mindenesetre
eklatáns példája azoknak a durva támadásoknak, melyeket akkoriban a
szellemi szabadság ellen állandóan intéztek.
A cenzuráról lévén szó, nem lesz érdektelen, ha röviden ismertetjük
azokat a rendeleteket, melyek a XVIII. század második felében a
könyvkereskedelem rendszabályozására adattak ki.
Két rendeletet ismerünk (az egyik 1770-ben, a másik 1771-ben kelt),
melyek a zsidóknak a keresztyén könyvekkel való kereskedést – az illető
könyvek elkobzásának terhe alatt – tiltották meg.
A kalendáriumokra vonatkozólag pedig négy rendeletet ismerünk. Az egyik
szerint a bekebelezett könyvkereskedők és könyvnyomtatók
informáltassanak, hogy minő feltételek mellett kaphatnak privilégiumot
kalendáriumok nyomtatására; a másik megvédelmezte a magyar
könyvkereskedőknek kalendáriumi privilégiumát s így a külföldi
kalendáriumok árúsítását csak az alatt a feltétel alatt engedte meg, ha
azokból a naptári részt kiszakítják. A harmadik és negyedik rendelet
pedig a kalendáriumok nyomtatására és árusítására nézve általános
szabályokat tartalmazott.
Azonban volt egy üdvös rendelet is, mely 1772 augusztus havában «Ordo
pro bibliopolis in Hungaria stabiliter manentibus» címen latin nyelven
tétetett közé. Ebben a rendeletben ugyanis a Magyarország területén
tartózkodó könyvkereskedők kvalifikációja és jogviszonyaik állapíttattak
meg. Érdekes tartalmánál fogva Békesi Emil magyar fordításában egész
terjedelmében ideiktatjuk:
1-ször. Mindenki, aki magát a könyvkereskedésre szánja, azt előbb
kellőképen tanulja meg; azért köteleztetik valamely szabadalmazott
könyvkereskedőnél hat évet mint tanuló tölteni.
Azon esetben pedig, ha a tanuló a járandó szabad koszt és szálláson
kívül felső- és fehér ruhát is kapna, a tanulóidő hét évre terjesztetik
ki.
2-szor. A tanulóidő alatt, avattassék be a tanuló a könyvkereskedés
szükséges ismeretébe és a német és latin nyelven kívül még egy idegen
nyelvet tanuljon meg.
3-szor. Ha valamely tanuló főnökétől megszökik, azt felfogadni és
kitanítani az örökös tartományok egy másik könyvkereskedőjének nem
szabad, hanem a tanuló első főnökéhez vitessék vissza; ha pedig rossz
bánás következtében szöknék el a tanuló főnökétől, vagy ez őt rossz
viselete miatt távolítaná el: az ügy a helyi könyvkereskedői hatóság
által vizsgáltassék meg és intéztessék el, de a tanulót előbb más főnök
fel ne fogadja.
4-szer. A könyvkereskedősegédek üzletbe lépésükkor rendes szerződést
kössenek, melynek lejárta előtt sem a segéd főnökét el nem hagyhatja,
sem a főnök segédjét el nem küldheti.
De ha akár az egyik, akár a másik résznek elegendő oka volna a
szerződést megmásítani, vagy a kikötött határidőt megrövidíteni, a
felmondás egy fél évvel előbb történjék. A segédeket pedig főnökeiktől
elcsalni szigorúan és az esethez képest kiszabandó büntetés alatt tilos.
5-ször. Senki sem nyerhet könyvkereskedésre jogot, aki azt előbb annak
rendje szerint kellőleg meg nem tanulta s legalább négy évet ily
kereskedésben nem szolgált, s egyszersmind a különböző tudományszakokban
a szerzők és iratok közül elegendő ismerettel nem bír. Azért, aki ilyen
kereskedést akar nyitni, valamely cs. kir. egyetemen megvizsgálandó és
képességéről bizonyítványt kell felmutatnia. Azonkívül ki
könyvkereskedést akar kezdeni, elegendő pénzalapot mutasson ki, és
pedig: Pozsony szab. kir. városában legalább 500 forintot, míg más
helyeken, ahol valamely könyvkereskedő meg telepedni és kereskedni akar,
a legfelsőbb cs. kir. határozat kinyerése után, a helytartótanács szabja
meg az alap összegét, melynek felét maga a tulajdonos, másik felét pedig
elegendő jótállás kell, hogy biztosítsa.
6-szor. A könyvkereskedés sehol se szoríttassék a könyvkereskedők
bizonyos számára, de szükség nélkül ne is sokasíttassék, ha azonban
valaki újat akar kezdeni, arra a helytartótanács engedélye lesz
kikérendő. Valamint a jogosított könyvkereskedőknek és özvegyeiknek is
szabadságukban áll a már megkezdett üzletet akár személyesen folytatni,
akár fiukra, – ha ez a felsorolt kellékekkel bír – vagy a felsőbbség
engedélyével segédjükre átruházni, kivéve azon esetet, ha a kereskedés
különös szabadalom gyanánt csak egy személy részére engedélyeztetett
volna.
7-szer. A könyvkereskedőknek szabadságában áll bárminő könyvekkel
(kivéve a tiltottakat) kereskedni: következőleg akár kötött, akár
kötetlen, új vagy régi könyvekkel, ércbe metszett képekkel,
földabroszokkal, nemkülönben nyomtathatnak és vehetnek könyveket
másoktól. A közönség nagyobb kényelme végett azonban nemcsak a
könyvkereskedőknek, hanem másoknak is megengedtetik némi kereskedés
régi, bekötött könyvekkel, miért is ilyenek elárúsítása a nyilvános
kereskedéseknek bizonyos száma határoztatik meg, nemcsak Pozsony szab.
kir. városában, hanem más városokban is, azonkívül az ilyen
kereskedőknek új könyveket árulni, vagy ilyeneket kiadni, elkobzás terhe
alatt tiltatik.
8-szor. Hasonlóképen tiltatik az erre nem jogosítottnak a városokban,
mezővárosokban és falukon könyvkereskedést űzni, a könyvnyomtatók és
könyvkötők is tartózkodjanak minden ilynemű kereskedéstől, kivéve amire
eddig is jogosítottak voltak, úgy mások is, és pedig annyival is inkább,
miután ellenkező esetben az illetéktelen eladásra szánt készlet, ha
megtaláltatik, el fog koboztatni, a jogosított könyvkereskedőknek,
kérésükre, karhatalom adatni, a feladónak egyharmad kiszolgáltatni fog,
az ismételten rajtakapott törvényszegők pedig ezenfelül még érzékenyen
meg fognak büntettetni.
9-szer. Az idegen könyvkereskedők, miután az örökös tartományok évenként
előforduló vásárait meglátogatták, annak elmultával, az elkobzás
büntetése alatt többé ne áruljanak, hanem a megmaradt könyveket vagy más
városokba, vagy a kültartományokba szállítsák, vagy a nyilvános vásári
raktárakba, akár pedig egyes boltokba is, a helybeli könyvkereskedők
által lezáratva tegyék el a legközelebbi vásárig.
10-szer. Joguk van a könyvkereskedőknek a kereskedésükbe veendő könyvek
részére nyomtatási engedélyt kérni, s ha az engedély megadatott, az
örökös tartományok egy könyvkereskedőjének sem engedtetik meg a
szabadalom tartama alatt az ilyen könyvet akár toldásokkal, akár anélkül
kinyomatni, vagy annak itthon vagy kint nyomatott példányait árulni és
pedig elkobzás vagy más a szabadalomban megjelölt büntetés alatt.
11-szer. A könyvkereskedők személyes és vagyoni ügyei szokott
bíróságuknak, – könyvkereskedési ügyei pedig a helytartótanácsnak
rendelkezése alá tartoznak.
12-szer. Az árveréseknél jogában áll az illetékes joghatóságnak esküdt
becslőket választani a könyvkereskedők közül s ezek által hajtatni végre
a becslést és nyilvános elárusítást, úgy azonban, hogy hivataluk
elvesztése mellett tilalmas az általuk végrehajtott elárusításnál maguk
vagy mások számára vásárolni.
13-szor. Szabadságában áll tehát a könyvkereskedőknek saját könyveikre
árverést tartani, de ugyanazok az ily elárusításnál semmi elsőbbségi
joggal sem bírnak, még akkor sem, ha az özvegy, vagy aki a kereskedést
átveszi, a készletnek csak egy részét akarná ily módon eladni.
14-szer. A nagyobb helyeken, hol több könyvkereskedő van, ezek közül
két, évenként változó előljáró rendeltessék ki, a kisebb helyeken pedig,
ahol háromnál többen nem volnának, közülük az egyik tétessék ugyanolyan
időtartamra, felváltva, előljáróvá. S ez nemcsak a kisebb bajokat és
hiányokat intézze el, de ezen rendelet megtartására is ügyeljen, s
bármely felmerülő áthágást azonnal jelentsen a felsőbbségnek.
Valóban nem ártana, ha ezen rendelet egyik-másik pontja még ma is
érvényben volna. Mint például a kvalifikációra vonatkozó pontok. Egészen
másképen festene a magyar könyvkereskedelem, ha a mai könyvkereskedők
(persze tisztelet a kivételnek) az azokban körülírt képzettséggel
bírnának.
Mint tudjuk, a Martinovics-féle összeesküvésnek volt egy könyvnyomtató
tagja is: Landerer Mihály. Ennek következtében, az összeesküvés
felfedezése után, 1795 február 25-én I. Ferenc általános könyvrendeletet
bocsátott ki, melynek 2-ik szakasza így szól:
Amely könyvkereskedő egy tiltott vagy «erga schedam» engedélyezett
könyvet, röpiratot, vagy nyomtatványt, különösen engedély nélkül, –
melyet csupán a generális direktorium s a tartományokban az illető
kormányszék van jogosítva adni, – elárusít, első esetben példányonként
50 forinttal, második esetben az említett pénzbírságon kívül iparjoga
elvesztésével büntettetik.
Ezen könyvrendeletből ezenkívül még a következő szakaszok érdemelnek
különös figyelmet:
15. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő nyilvános elárusításra szánt
könyvek katalógusát vagy kisebb jegyzékét terjeszti be a revizori
hivatalhoz s a jegyzékben tiltott könyvek találtatnak, ez utóbbiakat
kötelesek a revizori hivatalnak haladéktalanul átadni s mindaddig
otthagyni, míg vagy vevőre nem találnak, ki különös engedéllyel bír a
tiltott mű megvételére vagy a rendes elővigyázati szabályok
megtartásával az illető művet külföldre nem küldhetik. Az olyan művek
azonban, melyek nagy mértékben vallás-, erkölcs- és államellenes
tartalmúak, úgyszintén a becsületben gázoló, gonosz indulatú gúnyiratok,
a revizori hivatal által azonnal megsemmisítendők.
16. szakasz. Ha valamely könyvkereskedő, vagy magánember, tiltott vagy
«erga schedam» korlátozott nyomtatványért folyamodik s vagy álnevet
használ folyamodványában vagy a kieszközölt engedély után a
folyamodványban nem említett könyvet jegyez be az engedély-okmányba, 50
forinttal büntetendő. Ugyanezen büntetés éri azt a könyvkereskedőt, vagy
magánembert, ki ugyanazon könyvért ugyanazon név alatt többször
folyamodik, hogy ezáltal a cenzurával megbízott embereket gonoszul
félrevezesse. Aki a kiszabott pénzbüntetést nem lenne képes megfizetni,
minden forintért egy napi fogsággal büntetendő.
Ezekből a rendeletekből azt láthatjuk, hogy az akkori könyvkereskedők
működési köre meglehetős korlátok közé volt szorítva s bizony igen
kellett vigyázniok, hogy valamely rendeletbe ütköző kihágást el ne
kövessenek. A mai könyvkereskedők közül – azt hisszük – vajmi kevés
tudja, hogy elődeinek milyen nehéz helyzete volt!
Tovább kisérvén a magyar könyvkereskedelem kifejlődését, azt látjuk,
hogy a rendszeresebb könyvkereskedők különösen Pozsonyban, Temesvárott,
Nagyszebenben, Kassán, Brassóban, Sopronban, Maros-Vásárhelyen,
Szepesszombatban és Zágrábban tüntek fel.
Ilyenek voltak Pozsonyban, az akkori fő- és koronázó városban Kochberger
János Mihály (1747–1745 táján), Löwe Antal (1775 táján), a Doll
könyvkereskedőcsalád (1776–1789 között), Benedikt Mihály, majd utódai
(1779–1787 között), Karabinszky János Mátyás (1793 óta), Mahler Fridrik
Ulrik (1785–1806), Schauff Nepom. János (1786–1800), kinek előbb
műkereskedése, későbben pedig könyvkiadó-üzlete volt és Thiel Xav.
Ferenc budai könyvkiadó fiókja. Ezekről a cégekről közelebbi adataink
nincsenek.
Számottevő könyvkiadó és könyvkereskedő volt azonban Pozsonyban Landerer
János Mihály, ki 1750-ben megvette a Royer-féle nyomdát a kiadványokkal
együtt. Igy mindjárt kezdetben igen tekintélyes kiadványokhoz jutott. Az
1750 március 2-án felvett leltár szerint a könyvkészlet ez volt: 1570
példány magyar Evangyéliom, 300 «Lenkötelecske», 900 magyar Katekizmus,
572 «Arca Domini», 1114 «cseh Evangyéliom», 1757 «Seelenwecker», 1058
«Rajska Ruze», 250 «Octava Seraphica», 458 «Morgenstern», 1150 német
Katekizmus, 194 «Quotidiana pietatis exercitia», 184 «Ethica Symbolica»,
550 «Perlitska», 735 «Cathechesis minor», 1176 «Rhenii Donatus», 620
német principia, 500 szláv principia, 202 «Grammatica slavonica». Ilyen
arányban fejlesztette a könyvkiadó-üzletet tovább. Számos kiadványai
közül megemlítendő a «Pressburger Zeitung», melyet 1754-ben alapított és
a híres Windisch szerkesztésében jelent meg. E lapot utódai is
folytatták egészen 1812-ig, midőn I. Ferenc, hogy a francia háború által
szánandó állapotba jutott városi pénztárt némileg felsegítse, a lap
kiadási jogát Pozsony város hatóságára ruházta. Későbben Landerer János
Mihály birtokába jutott a pesti Landerer-féle nyomdának is, 1773-ban
pedig megvette a kassai jezsuita-nyomdát, hol kiadványainak terjesztése
végett könyvkereskedést is alapított s ezzel Kassán megvetette a
rendszeresebb könyvkereskedelem alapját.
Landerer János Mihály 1795-ben bekövetkezett halálával a kassai üzletet
a család egyik tagja, Landerer Ferenc vette át és vezette 1822-ig. Mint
könyvkiadó is fejtett ki némi tevékenységet. Kiadványainak legnagyobb
része azonban a népies, jórészt a ponyvairodalom irányát követte s
ezekkel látta el a felvidék könyvkötőit. 1813-ban kölcsönkönyvtárt is
rendezett be.
Temesvárott 1771-ben Heimerl Mátyás könyvnyomtató alapított
könyvkereskedést. Még ez évben indított «Intelligenz-Blatt» címen egy
hetilapot, évenként pedig kalendáriumot adott ki. Üzletét halála után,
1784-ben, veje Slovatzeck József Antal temesvári vegyeskereskedő
örökölte, ki az üzlet átvételekor a városi hatóságtól a könyvkötői
iparjogot is megszerezte. Azonkívül bizományosa volt Trattner János
Tamásnak, a híres bécsi könyvnyomtatónak és könyvkereskedőnek. Üzletét
1790 táján eladta Jónás Jakab József temesvári könyvnyomtatónak.
Mint igaz magyar könyvkereskedőről és könyvkiadóról kell megemlékeznünk
id. Hochmeiszter Márton nagyszebeni könyvnyomtatóról, kinek Mária
Terézia – 1777 október 15-ről kelt legkegyelmesebben adományozott
szabadalma szerint – megengedte, hogy Nagyszeben városában nyilvános
könyvkereskedést nyithasson s abban mindennemű közhasznú könyveket
szabadon és háborítlanul árulhasson. 1780-ban pedig legmagasabb helyről
«privilegium privatum»-ot nyert egy nagyszabású mű érdekében. E
szabadalmával azután 10 évre kiváltságos kiadója lett Bethlen Farkas
«Erdélyország története» című latin nyelvű művének. A szabadalom-levél
egyszersmind elrendelte, hogy e mű minden újabb kiadása előbb a
könyvvizsgáló hatóságnak terjesztendő be és egy-egy példány a kolozsvári
egyetemi könyvtárnak küldendő; esetleges utánnyomatók pedig 5 márka
nehéz súlyú arany pénzbírsággal büntettessenek. A műből azonban újabb
kiadás megjelenése sohasem vált szükségessé, annál kevésbé kellett a
kiadónak utánnyomástól tartani. E becses hazafias vállalatot id.
Hochmeiszter Márton még 1772-ben kezdte meg és fia tetemes anyagi
áldozatokkal 1792-ben végezte be.
Hazafias és közhasznú működésének id. Hochmeiszter Márton még nagyobb
mértékben adta jelét, mikor 1784-ben megindította az első erdélyi német
ujságot, a «Siebenbürger Zeitung»-ot, mely hetenként kétszer jelent meg
és előfizetési ára évi 3 tallér volt. E lap első évfolyamait Erdély
legkiválóbb tudósai szerkesztették és hogy magas színvonalon állott,
amellett szól az, hogy még külföldön is az olvasottabb lapok közé
számíttatott.
Id. Hochmeiszter Márton üzletét még II. József is kitüntette magas
látogatásával. Erről naplójában ezeket olvassuk: «1786. évi július hó
16-ik napján ¾7-kor ő felsége II. József császár könyvesboltom, nyomdám,
valamint egész házamat legmagasabb látogatásával szerencséltetni
kegyeskedett.» Id. Hochmeiszter Márton e látogatást emléktáblával
örökítette meg.
1789-ben bekövetkezett halálával, kiterjedt üzletének vezetése 22 éves
fiára, ifj. Hochmeiszter Mártonra maradt. S hogy fiatalsága dacára
értett az üzlet vezetéséhez, az kétséget nem szenved. Ugyanis még atyja
életében II. József különös parancsára a bel- és külföldön körutat tett,
hogy magát tökéletesen kiképezze minden, egy nyomda és könyvkereskedés
vezetéséhez szükséges ismeretekben.
Ifj. Hochmeiszter Márton mindenben édes atyja nyomdokain haladt.
Könyvkiadói tevékenységének szép jelét adta mindjárt önállósága elején,
midőn kiadta Erdély első tudományos folyóiratát, a «Siebenbürger
Quartalschrift»-et, melyet még édes atyja tervezett. Ezen évnegyedes
szemle körül Erdély legkiválóbb írói csoportosultak. Az első füzetben a
szerkesztők őszinte elismeréssel emlékeznek meg áldozatkész kiadójuk ama
érdemeiről, melyeket e folyóirat kiadásával szerzett magának Erdély
irodalma körül.
Még nagyobb érdeme azonban ifj. Hochmeiszter Mártonnak, hogy Erdélyben ő
alapította az első magyar lapot, az «Erdélyi-Magyar Hir-Vivő»-t, melynek
első száma 1790 április 1-én jelent meg. Előfizetési ára egész évre 5
forint volt. E lapot, mikor Kolozsvárott is alapított üzletet, oda vitte
át s ott később «Hiradó» címen adta ki tovább. Kolozsvárott azért
alapított üzletet, mivel az országos kormányzat összes hivatalait oda
helyezték át. Erre vonatkozólag naplójában a következőket olvassuk:
«1790-ben Kolozsvárott a dikaszteriális munkák olcsóbb szállíthatása
tekintetéből nyomdát és az irodalom terjesztése céljából
könyvkereskedést rendeztem be, mely utóbbit a magyar irodalom sok
közhasznú eredeti és fordított műveivel gyarapítottam.»
Hazafias érzelmeit igen híven tükrözi vissza az az «Ajánlás» melyet
1790-ben kibocsátott könyvjegyzéke elé írt: «Mentől nagyobb fájdalommal
kellett eddig tapasztalni, hogy annak a nemzetnek, amelynek dicsőségéről
kisebb vagyok én, hogy sem szólhassak, fiai közül oly kevesen
találkoztak azelőtt, akik anyjokhoz tartozó tiszteletekről megemlékeztek
volna, hogy annak nyelvét gyarapítani és az erre szolgáló könyveket
szaporítani kivánták volna: annál nagyobb örömére és vigasztalására
szolgálhat kinek-kinek valaki csak a nemes magyar nemzethez érdeme
szerint való tisztelettel viseltetik, hogy már ma ezen nemzetnek fiai is
felébredvén ebbeli kötelességeket bővebben teszik és ebbeni
szorgalmatosságokat már is annyira léptették, hogy kevés neme légyen a
tudománynak, amelyről könyvek ezen nyelven is ne találtassanak. – Én is
azért ezen nemes hazának fia lévén, vétkezném, ha ezen örömben részt nem
vennék és kötelességemet tehetségemhez képest nem tenném. Több pedig
tőlem ki nem telhetvén, udvarlok nemes magyar hazámfiainak következendő
könyvek lajstromával, ki kérvén egyszersmind méltóztassanak velem más
könyvek iránt is, amelyek eddig könyvtáramban nem találtatnának
parancsolni. Akármely alkalmatosságon is örömmel fogok kapni, amelyben
csak megbizonyíthatom, mely nagy tisztelettel és készséggel legyek
Kedves Magyar Hazámnak. Szebenben Boldogasszony havának 21-ik napján
1790 alázatos szolgája Hochmeiszter Márton különös királyi szabadsággal
való könyvárus.» A jegyzék címe és ajánlása 4 lapra terjed. Ezután
következik 9 számozatlan lapon 239 magyar könyv címe betürendben.
De lássuk már most ifj. Hochmeiszter Márton magyar nyelvű kiadványait,
működésének első idejéből. 1793-ban megjelent: Benkő F. «Parnasszusi
időtöltés» és Szeelmann K. «Gyermekek barátja» című műve. 1794 és
1795-ben: «Erdélyi játékós gyüjtemény» és Gyarmathy «Magyar nyelvtana».
1796-ban: Eder J. «Erdélyország esmertetésének zsengéje» és «A magyar
nyelv-mivelő társaság munkáinak első darabja». 1797-ben: «Az egészség
katekizmusa» Fauszt német munkájából fordítva. Ezek a magyar művek
különösen gróf Bánffy György, Erdély kormányzójának buzdítására jöttek
létre, ki 1793-ban a magyar nyelvművelő társaságot is létrehozta.
Ime, így kezdte meg ifj. Hochmeiszter Márton könyvkiadói működését a
magyar irodalom javára és igy folytatta továbbra is. Szűk terünkre való
tekintettel azonban sajnálattal le kell mondanunk arról, hogy összes
kiadványait részletesebben ismertessük. De már az elmondottakból is
meggyőződhettünk, hogy mint született szász, mégis magyar volt.
Örökre emlékezetessé tette azonban nevét azzal a nemes cselekedettel,
mely minden akkori alapítványt felülmúl. Ugyanis naplója szerint, 1809
február 15-én Kolozsvárott fennállott egész, 26,000 forintra becsült
üzletét a kir. liceumnak ajándékozta, kárpótlásul a váczi nemes
Thereziánumban való neveltetéseért. Azonkívül Nagyszebenben tett
kisebb-nagyobb alapítványokat. Nagyszebenben különben nagymérvű üzleti
elfoglaltsága mellett még a közügyekkel is foglalkozott.
Ifj. Hochmeiszter Márton 1837-ben, 60 éves korában halt meg s bátran
mondhatjuk, hogy vele e kor legnagyobb és legtevékenyebb magyar
könyvkiadója szállott sírba.
Nagyszebenben ifj. Hochmeiszter Márton idejében még egy könyvkereskedés
állott fenn: Barth, Gromen és Gänszelmaier társas cége (1790–1792).
Az ezen korbeli könyvkereskedők között kétségkívül legkedvezőbb helyzete
Ellinger János Józsefnek volt, ki 1787-ben Kassán alapított