A három galamb: Regény - 3

Total number of words is 3981
Total number of unique words is 1915
30.1 of words are in the 2000 most common words
41.1 of words are in the 5000 most common words
47.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
szeplője, mint neki, s nem is volt sokkal kevesebb.
Az öreg Groll meg volt elégedve a fiúval:
– Derék gyerek, nem félek kezére adni a pénzt!
Arról, hogy fiának – mint Garainak – második élete is volt, nem tudott.
Talán megütötte volna nyomban a guta. Az a másik élet odaát folyt le
Pesten, a kávéházban, ahova bécsi szabású ruhában és galambszín
kesztyűvel járt. És Pesten folytak le apró szerelmei, melyek
elviselhetővé tették budai énje életét. A kis Gloriett kék szeme már
messziről nevetett, ha meglátta az ő elefántját, a szív-utcai
háromszobás, lépcsőházra nyíló lakás diszkréten elrejtett mindent. Itt
gyöngyözött a pezsgő és három szál cigány hegedűlte Gloriett dalait,
melyek arról szóltak, hogy nincsen szebb a szerelemnél.
És Garai hozzárikkantotta:
– A pesti szerelemnél!
A többit már csak hozzágondolá. Hogy Budán nem érdemes szerelmesnek
lenni, mert ott füstszagúak és szeplősek a leányok és a nagybácsik arról
beszélnek, hogy nincsen utálatosabb valaki a puccos asszonynál és a
Horváth-kertben föl kéne égetni a színjátszó bódét, mert megrontja az
erkölcsöket…
Garai valósággal gyűlölte Budát, a templomtornyokat, melyek úgy
nyujtogatták nyakukat, mint a nagynénik, amikor észreveszik az utcán, az
ablakokat, melyek mintha a Groll-rokonság és ismeretség kémkedő szemei
volnának. És Budán csendesen, illedelmesen lépkedett mindig, nem
leskelődött asszonyok után, s hálásan gondolt a vén Dunára, mely
elválasztja Pestet Budától, hogy még a szele is nehezen tolakodik által.
Meg volt győződve róla, hogy Budán nincsenek szépasszonyok és
Gloriettek, a pezsgő, mit a Filában töltenek, hamis, a mosoly, mely az
arcokra rajzolódik, savanyú és csak azért köszöntik egymást az emberek,
mert félnek egymás szájától.
Néha, amikor nagyon sok tüzet kergetett ereibe a pezsgő, megvallotta
Gloriettnek:
– Budán nem lehet szerelmes az ember…
Arra gondolt, hogyha az öreg Groll megúnná az életet és a Kriegspartit a
Gerlicénél s elmenne lefeküdni a Farkasrétre, nyomban átalhurcolkodna
Pestre, ahol van élet és van szerelem.
Amikor először meglátta a Primusz-kisasszonyokat, megdöbbent. Ezek csak
pestiek lehetnek. Nem merte nyomon kísérni őket, mert a Trosték
túléberek voltak és éberségük miatt beleszaladna az öreg Groll
tenyereibe, melyek még kérgesek voltak a malteroskanáltól. Amikor
azonban harmadszor is ugyanazon a helyen találkozott velük, nem bírta
megállani. Messziről, hogy senki észre ne vegye, utánuk ballagott. És
megállt a lélegzete, amikor látta, hogy eltünnek a vizivárosi
sikátorokban, becsapnak a Medve-utcába, ahol aztán elnyelte valamelyik
ház.
Hogy melyik, nem tudta megmondani, mert budai énje nagyon bátortalan
volt, nem bírta elviselni a nagy kockázatot. De a szerencse még Budán is
elkezd néha mosolyogni s ezúttal Frau Krisztin öreg alakját öltötte
magára. Frau Krisztin laposat és alázatosat mosolygott:
– Oh, csakhogy erre is jár, Gusztl… nagyságos fiatal úr…
A vénasszony majdnem erőszakkal húzta be magához. Levelet kapott ugyanis
valahonnan. Nyomban elővette okuláriumát és nekiült a betűknek. A
mesterség azonban sehogy sem akaródzott menni, nem bírt a
szarkalábakkal, melyek olyanok voltak, mint amikor a frissen hullott
havon két szerelmes kakas vitézi tornára száll. Utoljára akkor olvasott
írott betűt, mielőtt Vampuska szakaszvezető utoljára kért tíz
váltóforintot kölcsön, hogy hazautazhasson Csehországba az anyja
látására. Ott is maradt a gazember, ha nem is az anyjánál, hanem
Viszkocsil Mária hajadonnál, kit feleségévé tőn annak rendje és módja
szerint.
Az a levél ott sárgul valahol az almáriumban, betűi elfakultak, az
írásból nem látszik semmi, csak ez a két szó:
– 10 Schein Gulden…
Vampuska ugyanis megnyomta azt, amit fontosnak tartott és úgy látszik az
egész episztolában egyedül a tíz sájn-forintot taksálta lényegesnek.
Vampuska azonban szabályos, glédába sorakozó betűket vetett (a csehek
már azidőben is irodában voltak), ezek a betűk azonban úgy dőltek
ide-oda, mint azok az emberek, kiket az erős Tóni kiakolbólított a
Szomjas Pacsirtá-ból.
Hiába erőlködött, hogy megfejtse, sehogy sem akartak szavakká
illeszkedni. El szerette volna olvastatni a sarki fűszeressel, de ez a
tekintély meg az üzlet rovására esett volna. Mert ugyan ki hisz az olyan
kártyavetőnek, aki nem tud még a jelenben sem olvasni?
A fiatal Groll kapóra jött. Frau Krisztin bejáratos volt Fábián úr
házához, aki hitt az álmokban és a csodákban, melyeknek magyarázója
Krisztina néni vala. Rácsapván a fiatal úrra, mint a kánya, reábízta a
nagy feladatot. Garai-Groll itt budai ember volt, és nem tagadhatott meg
semmi szívességet a budai népektől. Egy szuszra elfújta a levelet,
melyet Francen Magdolna asszonyság írt a „Három Koroná“-ból. A levél
rövid volt és szólt vala imigyen:
Tisztelt Frau Krisztin. Látogasson meg valamelyik délután négy órakor.
Amikor Groll úr (a fiatal) befejezé az elolvasást, Krisztina néni
keményen hálálkodott. De Groll úr (a fiatal) kettétörte nagy
hálálkodását:
– Mondja, Frau Krisztin, ki az a három gyönyörű lány, aki valahol itt
lakik?
Krisztina néni égnek emelte szemét:
– A három galamb?! Oh, Gusztl, ha maga tudná!
És egyszerre kibuggyant belőle a szó, mint a megfúrt hordóból a bor.
Groll úr valami nagy melegséget érzett belül, a melle áthevült, a feje
gőzben főtt. Pesti és budai énje először csaptak össze, pedig ennek
előtte jól megfértek egymással. A pesti Garai azt mondta a budai
Grollnak: én nem kezdek ki senkivel Budán, mert mit szólnak a
Trost-kisasszonyok. A budai Groll ellenben nagyban fogadkozott, hogy itt
tisztességes szándékról vagyon szó. És míg így vitatkozott egymással
Garai és Groll, Frau Krisztin keményen fogadkozott, hogy az a három
galamb olyan fehér, mint azok, melyeket Groll úr tenyészt a Zugligetben.
Három búbos galamb, akikből jó feleség válhat, de arra is jók, hogy az
ember, – hogy is mondjam, – megsímogassa az arcukat.
Groll úr olyan cselekedetre ragadtatá magát, melyet a pesti Garai súgott
neki. Húsz koronát nyomott Frau Krisztin kezébe. Nem rossz jóban lenni
ezzel a vénasszonnyal, aki becsoszog még a galambdúcba is és
hozzáédesgeti a legszebbet, a legbúbosabbat.
Groll úr úgy találta, hogy Manci a legszebb. A legbóbitásabb, a
legfehérebb, mert sehogyan sem hasonlított vala a budai kisasszonyokra,
kik szőkék és feszesre van fonva a hajuk. És ott leskelődék félénken,
bátortalanul a Medve-utca sarkán (a budai Groll félénk természetű vala),
majd elszánta magát (ilyenkor fölébredt a pesti Garai) és elsétált a
Primusz-kisasszonyok ablaka alatt. Eleinte egyszer, majd kétszer és
végül már nekibátorodva fölhúzta Garai galambszín keztyűjét, rezedaszínű
nyakkendőt kötött és Muttermayer néni nagy döbbenetére odacsatlakozott a
rajongók közé, kik közül kivirított, mint a pipacs a búzából.
Ica vette észre először Groll-Garai urat, Krisztina néni sietett
beujságolni a legújabb lovagot. És amikor megjelent a Medve-utcán,
mindig odaküldte az ablakhoz Mancit:
– Mosolyogj már egyet arra a szeplős elefántra…
Manci engedelmesen hajlott ki a muskátli fölé és a többi lovagok nagy
megbotránkozására Groll úr felé hintett egy óvatos, mégis meleg mosolyt.
A többi lovag, a főhadnagy és a statisztikai számgyakornok gyülölködő
pillantást vetettek Groll urra s csodálkozva, érthetetlenül bámultak
Mancikára. Ők még nem tudták, hogy minden szeplő többet ér, mint a
Medve-utca egy-egy telke házastul, mindenestül…
Hanem Frau Krisztin ugyancsak megdöbbent, amikor Groll úr (a fiatal)
magára hagyta a levéllel, meg a húsz koronával. Nem a húsz korona
döbbentette meg, mert az ember nem attól a pénztől ijed meg, melyet a
markába nyomnak. A Francen Magdaléna ijesztette meg. Ez a Francen
Magdaléna gyanús hírben állott a budai polgárok előtt. A Három Koronába
nem is igen mertek kíséret nélkül engedni fiatal leányt. Azt beszélték a
sikátorutcákban, a cikóriaszagu kávémérésekben, hogy Francen Magdolna
galambokkal kereskedik.
Francen Magdolnának tánc- és illemiskolája volt. Nála még régi táncokat
is tanítottak, amelyeket öreg dámák és vén kisasszonyok is lejtettek
valamikor a redutban. Popelka úr volt a mestere a táncnak és segédje
Knill Erazmus álla alatt állandóan hegedűt szorongatott, lévén
meggyőződése a mesternek, hogy csak hegedűre lehet igazán ringatódzni.
Az egyik lábával a taktust verte, állával bólogatott, a hegedű pedig
nyafogott, mint az álmos gyerek…
A tánciskola csak szeptemberben nyilt meg az Ezüst Csillagban, de
Magdolna kisasszony már a nyáron szétküldötte a meghívókat. És bár
féltették tőle leányaikat az anyák, mégis elküldötték (nagy fedezet
alatt), mert az volt a legenda, hogy a táncleckéken fiatal hercegek
jelennek meg inkognitóban, na és az ember sohasem tudhat semmit. A
szerelem már nem egyszer tett csodát.
Frau Krisztin felcsoszogott a várhegy oldalára, benézegetett a nyitott
ablakokon, melyek mögött szabályos élet folyt. Egyenletesen, mint az
alvó ember lélekzete. Az asszonyok himzőrámára hajlottak és
sokszínszárnyú pillangókat varrtak ki selyemmel, a leányok pedig
etüdöket zongoráztak, melyeket valamikor egy cseh karmester komponált és
álmos őszi délutánok hangulata ült a billentyűkre. Frau Krisztin
szomorúan állapította meg, hogy az emberek nem változtak, csak ő lett
öregebb. Amikor Vampuskával sétálgatott az özvegyek utcáján, ugyanazok
az etüdök levegőztek ki az ablakokon és ugyanazokat a pillangókat
hímezték az asszonyok…
A Három Korona ott állt az özvegyek utcájának homlokán, a bástyák alatt.
Valamikor vendégfogadó volt és három korona begyeskedett a kapubolt
fölött. A három korona most is megvolt, de aranyozásuk lekopott. Lemosta
az idő, lemosták a bús őszi esők, melyek nedves tenyerükkel csapkodják a
házakat.
A Három Koronából eltünt a fogadós. Eltüntek a vendégek, a kocsiszínben
nem vesztegelnek a pántos úrihintók, a szénapadlás ajtaján
berozsdásodott a lakat és állandó lakók telepedtek meg a boltíves
szobákban. Öreg kisasszonyok beszéltek naphosszat az Arapapagállyal,
öreg svarcvaldi órák kakukolták az elszálló időt. Nehány pesti ember
bújt meg a vén szobákban, remélvén, hogy a hitelezők nem tudnak
megbírkózni a hegymeredekkel…
Frau Krisztin tisztességtudóan köhögött Magdolna kisasszony ajtaja
előtt. Csak azután merte megnyomni a csengőt, mely élesen berrent meg és
az egyetlen új dolog vala a házban.
Magdolna kisasszony maga nyitott ajtót. Magas, gömbölyü személy volt, a
haja színezüst, de sűrű. Az arca fehér és ránc nélkül való, de az
öregség rajta ült nyakán meg húsos kezén. Selypítve beszélt és
rejtelmesen suhogtatta ruháját. Amikor bevezette Krisztinát a belső
szobába, Aralóra, a papagály elrikoltotta magát:
– Jó reggelt excellenc! Jó reggelt excellenc!
Magdolna kisasszony leültette Frau Krisztint s miután elhallgattatta az
indiszkrét papagályt, beszélni kezdett:
– Frau Krisztin, három csodaszép gyerek van a maga utcájában!
– Három galamb, – mondotta Krisztin néni.
– Az a három galamb kellene nekem az iskolába. Hozza el őket ide. Tudja,
a kegyelmes úr sokszor benéz a tánchoz. Minden esztendőben kell, hogy
keressek néhány szép gyereket, akik ösztöndíjat kapnak. Tudja, a
kegyelmes úr nagy gavallér és szereti a szépet…
Krisztina néni kimerítő tudósítást adott. Amikor elment, Magdolna
kisasszony bankjegyet csúsztatott a markába, Aralóra pedig recsegve
trombitált:
– Au revoir excellence! Au revoir! Au revoir!


IV.
Groll úr és Garai úr testvéri békességben éltek egy bőrben. Soha nem
bántották egymást. Groll úr helyeselte, hogy Garai úr esténként a
Groll-familiához nem illő cselekedeteket bonyolít le Gloriettnél, aki
kétértelmü dalokra tanítja vala és úgy itatja pezsgővel, mintha egyszer
főzött sör lenne a Szomjas Pacsirtánál. Elvégre e tisztes polgárhoz nem
illő dolgokat nem cselekedheti senki, aki Groll névre hallgat. Aztán meg
Garai úr megértő vala. Megértette Grollt, aki vasárnap délutánonkint
kénytelen durákot játszani a kéményseprőéknél és szépeket mondani,
megfésült és anyák fülének is elviselhető dolgokat suttogni a seprőnyél
növésü Trost kisasszonyoknak. Megértette, hogy miért titkolja el
lényének kettős voltát, hiszen Groll mindent elmondott Garainak, amúgy
sem titkolhatván el előtte semmit. Így aztán nem volt probléma, amely
meg ne oldódott volna. Garai könnyelmü szoknyavadász és léhütő vala,
Groll Gusztáv úr pedig gyöngye a budai ifjúságnak. Lelke tiszta és
mocsoktalan volt, viselkedése józan apák unokájához illő.
Gloriett, a nevetőszemü ördög, nem tudott semmit sem Grollról, a derék
budai ifjúról. Garai úr meg volt győződve, hogy az a mamlasz nem is
érdekelné, hiszen Grollra rá sem néz senki, aki selyem alsószoknyát
visel. Garai hódító fiú volt, kedves, könnyelmü, bohém, minek is
tolakodnék suhogóruhás asszonyok mellé az a trottli, kit Garai úr
vidámabb perceiben maga is megmosolygott.
És meg volt elégedve élete ilyetén való elrendezésével. Élt, mint hal a
vízben és sohasem is gondolt arra, hogy egyszer csak elapadnak a vizek,
elfogy a friss forrás és akkor egyszerre vége lesz mindennek, Pestnek,
Gloriettnek, a lépcsőházi háromszobásnak, a pezsgőnek, dalnak, ölelésnek
és Trost Klárika fogja felköltögetni reggelenkint, amikor éppen
Gloriettről álmodik. Mert ezek a Trost-leányok még az álmokat is
ellenőrzik…
De erre nem kerülhetett sokáig a sor. Groll úr (az idősebb) nem
erőltette, mondván, hogy jó ha a férfiember kitombolja magát, mielőtt
élete párjává teszen valamely hajadont. A kitombolás alatt Groll úr (az
idősebb) sashegyi spriccert és kuglipártit értett a Nagydiófánál, görög
bor kortyogtatását a rácvárosi korcsmákban és kirándulást a határhegyre,
hol kékszemü ibolya bámul szeliden a bokrok alól. Ennyi elvégre elég a
kitombolásra.
Egy napon azonban nagy változás esett. Hideg szél kezdett fújni Garai úr
titkos rózsakertjére. Gloriett ugyanis egy este így köszöntötte őt:
– Jó estét Groll úr!
Garai úrban meghült a vér és elsápadt. Nem tudott mit felelni, csak
bambán, értelmetlenül nézett Gloriettre, ki ezüstcsengetyű hangon
csilingelt:
– Groll úr! Groll úr!
Nem sejtette, hogy Gloriett honnan tudta meg. Nem is kutatta, mert
rettentő félelmet érzett és a megriadt ember nem nézi, ki lőtt be az
ablakán. Gloriett azonban megvigasztalta:
– Na, azért nem szégyen, ha valakit Grollnak hívnak!
És elkezdte simogatni, becézni, keze érintése olyan volt, mint a
bársonyé. A hajából ibolyaillat áradt, a szeméből leányos sugár. De
mindez Grollnak szólt és Garai úr rémülten vette észre, hogy –
megcsalják. Megcsalja Groll, a trottli, aki durákot játszik és galambot
tenyészt. Fájdalmasan állapította meg, hogy nincsen veszedelmesebb
vetélytárs: a lenézett, megvetett, megcsúfolt Groll egyszerre csak ott
úszott Gloriett vágyaiban, ki észre sem vette többé Garait.
Csalhatatlan jelenségek beszéltek erről. Gloriett ugyanis egy csapásra
megváltozott. A fejébe vette, hogy Budán jobb a levegő és hattyútestü
felhők úsznak az égen. A napsugár vérszínü rózsákat szippant ki a
földből és nincsen szebb, mint a szakállas barátok harangmuzsikája.
– Egyszerre megtisztulnék, – mondotta Gloriett, aki észrevette a legelső
pillanatban, hogy Groll úr értékesebb valaki, mint a léhűtő Garai és
titokban arra gondolt, hogy nagyszerű volna valami rendes asszonynak
lenni, leszokni a táncról és a pezsgőről, misére járni vasárnap
délelőtt, durákot játszani szűk családi körben a kéményseprőéknél.
Amikor ezekről a dolgokról beszélt, Garai úrban meghűlt a vér.
– Jaj, de megbutult ez a lány! – gondolta.
Akkor meg éppen elfult a lélekzete, amikor Gloriett nyitott automobilon
kezdett szaladgálni a Krisztinában és Groll úr (az idősebb) háza előtt
meglassította a gépkocsit. Kiváncsian bámult be az ablakon és kacagva
beszélte Garai úrnak, hogy micsoda pompás birsalmaillat levegőzött ki a
szobákból és hogy Groll úr (az idősebb) aranyos ember.
Garai úr homlokbőrén keresztülgyöngyözött a veríték. Ez az aranyhaju
vadállat még képes, beállít Groll úrhoz (az idősebbhez) és imigyen
köszönti:
– Kisztihand papa!
Ennek azután tragikus következése lészen, melytől egyformán rettegett
Groll úr (az ifjabb) és Garai is. Groll úr (az idősebb) ugyanis nem érti
a tréfát. Rettentő öklével odabarackolja szerelmetes fia fejebubjára a
véleményt.
– Majd adok én neked! Du Vagabund! So a’ Person!
Most már reszketve surrant fel a szív-utcai háromszobásba, ahol Gloriett
egyszerű, asszonyos ruhában várta, haját feszesre fésült sűrű fonatban
csavarta homlokára, miképpen a Trost kisasszonyok. És kijelentette, hogy
utálja a táncot, meg a pezsgőt és limonádé-melódiákat kopogott a
zongorán, melyeket Groll papa énekelgetett a Zöld hordóban, amikor az
épülőfélben levő bérkaszárnyák bokrétaünnepét tartotta szerelmes jó
fiával.
Garai úr érezte, hogy elveszítette a csatát: Groll kiszorította a lány
szívéből. Nem bánta volna Gloriettet, de bánta a titkot, melyet még
Grollnak (a fiatalnak) se mondott volna el, ha nem lett volna egy
bőrben, egy pettyes bőrben vele. Mert ez a lány mindenre képes. Le fogja
leplezni Groll papának és akkor vége van mindennek, ami ifjúság és ami
szép. Az öreg úr nem ismeri a tréfát és összepárosítja a Trost
kisasszonnyal, aki száraz, unalmas és rendes, mint a budai asszonyok
fehérnemű-fiókja, melyben a Gugger-hegyen nőtt levendula erjed.
De nem adta föl a harcot. Garai úr még nem akart meghalni, eltünni,
megsemmisülni, még nem akart elfoszlani, mint a régen hallott bordalok,
melyek kiszállanak az ember fejéből a régi mámorokkal. Állta a harcot,
csak azon a barackszüreten szeretett volna túl lenni, mely bő termésünek
igérkezik vala és amelyet Groll papa fog kikopogtatni fia fejebubján.
Már szerette volna megverettnek, megcsapottnak érezni magát
(nadrágszijjal is fürgén bánik az öreg!), hogy aztán megmentse énje
értékesebb felét: Garai urat.
Valósággal meggyűlölte Gloriettet, aki teljesen kivedlett stilusából.
Gyűlölte új frizuráját, polgári szabásu ruháit, nyafogását,
szenvelgését. Úgy festett, mint valami karrikatura, melyet
vasárnaponkint gyönyörködve látnak a Witzrakete lapján a
polgárasszonyok.
Napról-napra kiállhatatlanabb lett a leány és nem is titkolta
szándékait, hogy szeretne Grollné lenni, menye a milliomos Groll
Fábiánnak, rokona sok tisztes polgárcsaládnak és idővel bálanyja lenni a
lövészeknek. Ezt aztán nem birta ki Garai úr. Egyszer ráförmedt
Gloriettre:
– Ne beszéljen butákat. Maga nem ismeri az öregemet!
Gloriett fölényesen mosolygott:
– De ismerem magamat! Ne féljen, én tudok öreg emberek nyelvén beszélni!
Garai úr már az ifjabb Groll fején érezte ama megszámlálhatatlan
daganatokat, mellyel ez a szerelem végződni fog. És elhatározta, hogy
szakít Gloriettel. Elhatározása nem volt nehéz, mert rámosolygott a
Primusz kisasszonyok hamvas arca, kik szelidek valának, mint a legelső
tavaszi nap és úgy ringatóztak, járván a budai utcákat, mint az
orgonavirág a szélben.
A Primusz kisasszonyokon csapott először össze Groll meg Garai. Hogy
föllángolt benne az első tűz, Groll újra kezdett nagyon nekimelegedni.
Garai hallgatott, hiszen ott volt Gloriett. És mint Groll kezdett
sétálgatni a Medve-utcában, elnézni a sarkon a fekete medvét, mely egy
fülkében állott a sarokház falán. Ez a medve haragosra érett barackot
evett s ez eszébe juttatá Groll papa vérbíróságát. Hogy azonban Garai
kezdett kiszorulni Gloriett vágyaiból, egyszerre feltámadt a
Medve-utcán. És elhatározta, hogy Mancit mint Garai fogja szeretni,
valahol a József-utcában kibérel egy négyszobás lakást. Ha Gloriett
hármat érdemelt, Mancika megérdemel legalább négyet. Mint építőmester
kubikméterekben is ki tudta fejezni a különbséget, mely Gloriettől
elválasztja Mancikát. Imigyen született meg a negyedik szoba, melyben
perzsaszőnyeg fogja megfojtani a hangot, melyre kiváncsi szomszédok
lesnek, amikor két ember magára marad.
Garai úr fantáziája kigyulladt, mint a mécses a Nepomucénusok szobra
alatt. Képzeletben már ott látta Mancikát abban a negyedik szobában, már
érezte a forró karokat, a mámoros éjszakákat. A dolog nem is látszott
nehéznek, hiszen Frau Krisztin elmondott sok mindent, amit jó tudni egy
lovagnak, aki aranypénz-muzsikával dalolja a szerelmi vallomást. Tudta,
hogy nemcsak Primusz mester iszik hitelben a Pacsirtánál, hanem ugyanezt
műveli Primuszné asszonyság is a sarki fűszeresnél, aki csak Ica
mosolygására volt hajlandó megnyitni a hitelt. És a Primusz kisasszonyok
szalámit vacsoráztak, pedig finom pástétommal kellene élniök, gyengére
sült pecsenyével, habostortával, hogy hamvas maradjon az arcuk.
Gyöngyöző pezsgőt kellene szürcsölni kristálypohárból, hogy a szemükből
ki ne lobbanjon a láng.
Primuszéknál csakugyan sátrat vert a penészszakállu szegénység. A lányok
száján megfagyott a dal, elbágyadt a mosolygás. Már csak megszokásból
nézegettek ki az ablakon a lovagokra, hogy valamivel elhessegessék
azokat a szomorú gondolatokat, melyeknek szárnya alá Primuszné
asszonyság fujta a levegőt. Ezek a gondolatok arról beszéltek, hogy a
budai hegyek mögül már lesóhajtja a hervadás nótáját, maholnap az ősz és
az ősz mögött a nagyszakállu, jégcsapbajuszu Télkirály lovagol. És üres
a kamra, Primusz mester nem hajlandó koporsót vállalni, pedig Wohanka
Tóbiás felkinálta neki. De az öreg megkötötte magát és kijelentette,
hogy inkább kiáll a barátok temploma elé koldulni, semhogy köpönyeget
faragjon a halálnak, mely akkor ellátogat a családjához is.
A lányok hang nélkül hallgatták anyjuk szipogását, ki mint a harmónika
sírta panaszát. Hogy száll az idő, felnőttek a lányok és egyik sem
keres. Csak nótáznak és ott sétáltatják a ház előtt a gavallérokat.
Pedig azok a gavallérok nem is olyan utolsók, legalább Frau Krisztin azt
beszéli, hogy annak a szeplősnek milliója van. Abból a millióból telnék
sok mindenre és nem kellene könyvre vásárolni a Fekete medvénél, aki már
messziről morog, ha meglátja Stefikét. Stefike járogatott ugyanis a
Fekete medvéhez, akit becsületes nevén Warmpoltzter Tóbiásnak hívtak és
aki jobban szerette a fagyos bankót, mint a meleg mosolygást, mellyel
Stefike fizetett.
Warmpoltzter azonban az utóbbi napokban megszelidült és amikor Stefi
átszaladt cukorért, sonkát és sajtot is csomagolt a cukor mellé,
nemkülönben fehér kenyeret. Primuszné nem értette a fölmelegedést, még
Ica sem, akinek pedig legtöbb volt a sütnivalója. Mert a hernyóforma
sváb már tegnap kijelentette, hogy a hitelnek pedig – slussz.
Ebből az álláspontjából azonban kizökkentette Groll úr (az ifjabb), aki
félrehúzta egy sarokba az öreget. Ettől a pillanattól fogva elvihették
volna Primuszék az egész boltot, még az ostornyelet és a kulimászt is,
ha éppen kedvük telt volna benne…
Amikor aztán felbontották a cukorcsomagot, a csomagban levél volt, a
levélben névjegy, a névjegyen betűk: Garai Gusztáv építőnagyvállalkozó.
A névjegy hátán néhány kusza sor beszélt arról, hogy tiszta és őszinte
vágy húzta az igen tisztelt kisasszonyokhoz, akiket tisztelettel kér,
hogy adjanak alkalmat a bemutatkozásra.
A levelet Stefike vette észre (ő volt a legjobb szemü) és Ica kezébe
lopta. Ica összebujt Mancikával és haditanácsot tartott.
– Te, ez a Groll szörnyű nagy trottli, meg kellene puhítani…
– Nekem nem tetszik, – felelte Manci, aki válogatós természetű volt és
mindig mesebeli hercegekről álmodozott.
– Nem az a fontos, hogy tetszik-e, hanem hogy…
A többit elkuncogta. Mert a szeplőkre gondolt, a tányérnagy szeplőkre,
melyekre még az Angol-Bank is látatlanul kifizetne egy milliót.
Egyébiránt még csak sejtelme sem volt arról, hogy Groll-Garai úrban
micsoda változás ment végbe s hogy kettős énje szörnyű viaskodást
folytatott egymással. Garai azonban legyőzte Grollt és elhatározá, hogy
ő intéz ostromot.
A Primusz-kisasszonyok alig tudták elfojtani kacagásukat, amikor Garai
úr vasárnap délelőtt bemutatkozott.
– Garai Gusztáv vagyok, – mondotta, miközben meghajtotta magát.
Igy tanulta az Ezüst Csillag-ban, ahol Popelka mester nyesegette a budai
palántákat, táncra és illemre tanítván az ifjakat. Főképpen az ifjakkal
foglalkozott, mert hiszen a leányok már hazulról hozták a levendula
szagu illemet. Garai úr csak az eldadogott formaságból vette észre, hogy
kitört belőle a Groll (az ifjabb) és elrestellé magát. Akkorákat
szuszogott, mint a propeller, mely tüdővészt kapott a Duna közepén és
csak nagy erővel tud révbe lubickolni. Nagynehezen összeszedte magát és
megszólaltatta Garait:
– Már régen szerettem volna megismerkedni a hölgyekkel!
Ica elkuncogta magát, ami Garai urat Grollá törpítette. Garai többet föl
sem tudott ébredni, mert Groll úr a galambokról kezdett beszélni. A
galambokról, melyek suhogva szállnak és muzsikát csapnak szárnyukkal a
levegőben. Az a muzsika olyan, mint az elfojtott kacagás.
– Maguk éppen olyanok, mint három galamb. Mint három fehér galamb!
Ezt elmondotta vagy tízszer is, de nem kapott rá választ. És
elbátortalanodott, úgy érezte magát, mint a gyermek, amikor nagyobbak
közé kerül. Hagyta, hadd vezessék, boldog volt, hogy köztük lehetett. És
a lányok vitték. Vezették össze-vissza, amerre játékos kedvüknek
tellett. Úgy érezték magukat, mintha egy lompos nagy idétlen kuvasz
vetődött volna hozzájuk, melynek megbámulják cammogását. És mindenki
utánuk fordult. Az ablakok kinyiltak és kiváncsi nézések lopakodtak
nyomukba. A lányok szembeszéddel mondották el véleményüket.
– Borzasztó ostoba, – mondotta Manci szeme.
– Na, na, de azért ravasz, – felelte Ica.
– Szebb gavallért is el tudnék képzelni, – szemtelenkedett Stefi kék
szeme, erre azonban rácsaptak mind a ketten:
– Te fogd be a szájad! – villogott a két nézés, mire aztán Stefi a
járókelőkkel kezdett foglalkozni.
Groll úr akkorákat sóhajtott, hogy megrezdültek a gesztenyefákon a
levelek. Garait siratta titkon, aki nem mert megszólalni, pedig
ugyancsak lett volna mondanivalója. Amikor azonban a lányok
keresztülvezették a Lánchídon, egyszerre előkerült. Pesten volt, a pesti
oldalon, mely tüzet lehelt ereibe és bátorságot szívébe.
Ica úgy intézte, hogy magára maradjon Mancival. Garai úr hálás
pillantással fizetett és hogy összestimmelte lépéseit Mancikáéval,
elkezdte az ostromot:
– Már régen vágyódom erre a percre, kisasszony!
– Előbb is meg tudtam volna szerezni, ha nem olyan ügyetlen!
– Budán mindenki ügyetlen. Engem ott sokan ismernek. Meglássa, holnap
mindenki arról fog beszélni, hogy én magukkal mentem!
– Olyan nagy baj az?
– Nem. Nem nagy baj. De nem szeretem. Ezért akarok Pesten lakni!
– Na és miért nem lakik ott?
Garai úr nagyot nyelt:
– Mert tudja… Tudja, hiányzik valaki, akivel odaköltözzem… Aki olyan
legyen, mint maga. Barna haju és barna szemü…
Garai úr kivörösödött. A szeplők tüzesek lettek, mint a fekete
éjszakában szálló szikra. Manci úgy érezte, hogy csupa parázs ég
mellette, mely megperzseli haját és ruháját. Önkéntelenül oldalt lépett,
Garai úr pedig reábámult halszínű szemével:
– Mondja Manci, hány szobás lakást szeretne maga?
– Hatot, – felelte Manci könnyedén, – hatot…
– Oh, én meg fogom szerezni magának, Manci. Tudja én…
Azt akarta mondani, hogy nem sajnálja a pénzt, de Manci közbevágott:
– Hagyja csak. Erről majd beszélünk még!
Amikor a sétának vége volt, Garai úr újjászületett. Tegnap talán
titokban még sajnálta is Gloriettet, ma azonban örült, hogy a dolgok
ilyetén formát vettenek magukra. Nem is merte álmodni, hogy Mancika
ilyen könnyű és megértő legyen. És nem is sajnálta azt a kétszobás
többletet, melyet Mancika kivánt.
– Megéri, – mondogatta, – bizony Isten megéri…
És most már elhatározta, hogy felkeresi Raxot. Rax doktort, az óbudai
fiskálist, aki majd elintézi a dolgot Gloriettel. Azzal ugyanis
tisztában volt, hogy fizetni kell. Gloriett nem az a lány, akivel olyan
könnyű kibabrálni. És mert ismerte ezt a sarki igazságot, ezért fordult
vala óbudai fiskálishoz, mert Óbudán laknak a legravaszabb rókák, tehát
Óbudán nőnek a legcsavarosabb eszü fiskálisok is. Rax bácsi még a
cementes olaszokkal is el tudott bánni, hogyne tudna elbánni egy pesti
lánnyal?
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A három galamb: Regény - 4
  • Parts
  • A három galamb: Regény - 1
    Total number of words is 3973
    Total number of unique words is 2005
    26.4 of words are in the 2000 most common words
    37.7 of words are in the 5000 most common words
    42.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 2
    Total number of words is 3954
    Total number of unique words is 2006
    27.9 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 3
    Total number of words is 3981
    Total number of unique words is 1915
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    41.1 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 4
    Total number of words is 3933
    Total number of unique words is 1903
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 5
    Total number of words is 3905
    Total number of unique words is 1841
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.5 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 6
    Total number of words is 3935
    Total number of unique words is 1752
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 7
    Total number of words is 3916
    Total number of unique words is 1828
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A három galamb: Regény - 8
    Total number of words is 2591
    Total number of unique words is 1288
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    48.7 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.