A fekete vér; Lenczi fráter - 12

Total number of words is 4187
Total number of unique words is 2032
30.1 of words are in the 2000 most common words
42.0 of words are in the 5000 most common words
47.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
megeredt nála a beszéd, az ember azt hitte, hogy ez a világnak a
legnagyobb tudósa: ismert ez minden tudományt; hol vette? az titok:
lángész volt; elég volt neki egy könyvet végig lapozni, hogy tudja
«körülbelül» mi van benne: a saját fantaziája kiegészítette a többit.
Máskor megint előállt, mint hetvenkedő betyár, szétszórt hajjal, fejébe
nyomott turi süveggel, a mit az «apja lelkének» sem emelt meg, pitykés
rajthuzlival, ólomgombos viktoriában, fokossal a kezében, ilyenkor be
volt rugva. Jó volt kitérni az útjából mindenkinek, mert
belekapczáskodott még a szentekbe is, s virtuositással tudott
káromkodni. Ilyenkor azok a beszédes nagy fekete szemek maguk is
segítették a tüzet szórni, s az a nagy sasorr igazán fenyegető állást
foglalt.
Aztán megint másformának láttam. Kopott, szurtos köntösben, a mi nyilván
nem az ő termetére volt szabva. Bizonyosan elkártyázta az utolsó
rajtalevő ruháját is, s a nyertes bankadó ajándékozta meg becsületből
ezzel a parádéval. Ilyenkor aztán olyan alázatos tudott lenni: sírt,
kunyorált, nem szégyelte magát, hogy a könyöradományt kicsalja az
ismerőseiből; lehuzta a fejét a vállai közé; a szemei egészen
kicsinyekké lapultak, a bajusza lekonyult s eltakarta a száját, s az
erős sasorr a föld felé huzta a fejét; a melle beesett, a kezei a
kabátja széleit huzták elől össze, mintha köhécselés bántaná, s a térdei
csámpásan fenődtek egymáshoz, megrogyott minden lépésnél, még a hangja
is megvékonyodott.
Pedig olyan gyönyörű bassus hangja volt, a mihez hasonlót soha sem
hallottam életemben. Nemcsak én mondom ezt; de bizonyítják mindazok a
népek, a kik előtt a hangját dalnak eresztette.
Ez volt megint egy új fajta alakja, a melyben megláttam.
Szinészek jártak ***-en: Lenczi pajtás beleszeretett a primadonnába s
annak a kedvéért a jutalomjátékára rendezett quodlibetben vállalkozott
Nabukkóból a zsidó főpap nagy áriájának eléneklésére:
A ki Jehovához veti bizalmát,
Az nem csalatkozik meg soha.
Előttem mindig a bassus volt a minden hangok tökéletes ideálja. Ez a
földrengésnek, a tengerzúgásnak, a vulkánkitörésnek, az égzengésnek a
szava, emberi ajkról hangoztatva.
Mikor Lenczi fráter nekiindította a szinpadról ezt az ő iskolázatlan
őserejű mély hangját, lágyan ringatozó, és mégis érczcsengésű folyással,
az ember elfelejtette egyszerre minden bűnét és hibáját; még a
professorok is megbocsátották neki az elmulasztott órákat, s az egész
közönség el volt bűvölve, s mikor a végszavaknál: «Megsegíta-ha-haz
é-hég u-hu-ra-ha!» felcsap a dal a magasba, az olyan volt, mint mikor a
recsegő villám hasítja végig a viharfülledt levegőt. Az egész közönség
általános tombolása volt rá a követő visszhang.
Micsoda kincs van ennek az embernek a birtokában, ha ez tanulni akarna
valamit!
Hanem hát a tanulás – az nem fért össze a természetével, se szép szó, se
kecsegtető igéret, se iskolamester pálczája, se a sors korbácsa nem volt
képes Lenczi frátert arra birni, hogy ő valaha valamit tanuljon.
Hiszen elég volt neki az, a mit tudott.
Hogy mit tudott? Azt majd elmesélem egymás után.


II.
Az iskolaév vége felé járt, a közvizsgák kezdődtek.
Lenczi pajtás nem törődött azokkal.
Szörnyű nagy «pech»-je volt. A «Cserepes»-ben elvesztette a makáon az
utolsó utravaló forintját is: ott aztán összeverekedett a
«Spieler»-ekkel, egy párnak beverte a fejét, arra kidobták; akkor
éjfélben felverte az Amslit az álmából, bevágta nála a gubáját három
huszasban, azzal elment az «Ürgés»-be, vigasztalást keresni a
«Persidá»-nál. Ott megint holmi kozákokra talált, a kik meghivták
birbicselni. Nem volt elég, hogy elvesztette közöttük a három huszasát;
hanem azonfelül még a tolvajok fekete tubákot kevertek a seres poharába,
s attól úgy elnyomta az álom, hogy azt sem tudta, diák-e vagy
lakatosinas? akkor aztán még a viktoria dolmányát is lehúzták róla, úgy
hagyták ott pőrére levetkőztetve.
Nagy volt azután a Lenczi fráter álmélkodása, mikor másnap délben
felocsudva mély álmából, a mint a szemeit felveté, a pokolban találta
magát. Tudniillik egy nagy terem közepén, melynek mind a négy falát
rengeteg szekrények fedik el, s minden szekrény sűrűen megrakva,
sarkaikat kifelé fordító könyvekkel; alul a szörnyetegek, borjubőr
kötésben; feljebb-feljebb kontignácziónként az apróbbak, sűrűn egymás
mellé sorakozva, hogy még csak egy akkora kis hézag se maradjon
közöttük, a mennyin egy elkárhozott lélek innen kiosonhatna. Ez már csak
a pokol!
Rosszabb annál! Hisz ez bibliotheka.
– De hogy kerültem én ide? kérdezé szemeit dörzsölve Lenczi fráter.
Hiszen nem vétettem én ezeknek soha!
A pokolnak azonban Plutója is van, a collegium seniora volt a
bibliothekarius. A mint Lenczi fráter neszt adott magáról, megnyilt az
oldalajtó s belépett rajta a senior. (Csak a neve a vén, azért fiatal
ember ez.)
– Jó reggelt, Lenczi fráter.
– Ha jó, edd meg! Hogy kerülök én ide?
– Én kerestem fel a frátert az Ürgésben, én hozattam ide.
– S mi jogon merészkedett ön a habeas corpus aktának ily flagrans
megsértését rajtam elkövetni?
– Ugyan jó, hogy a habeas corpus aktáról kezd ön beszélni, így majd a
Corpus Jurisra is rákerül a sor. Hallgassa ön csak végig ezt a levelet,
a mit tekintetes édes atyja irt hozzám.
Ezzel a senior elővesz a zsebéből egy csunyául összemázolt levelet, a
minek vastagon irt sorai egyik oldalról másikra átitták magukat, s
elkezdett belőle olvasni:
«Tiszteletes Senior úr!
Az úrhoz intézem levelemet, mert ha a fiamnak irnék, a gézenguz
kötelezvényt csinálna az aláirásomból. Itt küldök az úrnak tiz pengő
forintot a számára utiköltségül. Többet nem kap. De azt se adja oda neki
elébb, mint mikor az exament letette. És aztán tudassa vele, hogy ha az
exament rendén le nem teszi, ha én nekem becsületes testimoniumot nem
hoz haza, hát akkor nekem a szemem elébe ne kerüljön, mert én sonica
főbe lövöm.»
– Eddig a levél. Már most édes Lenczi fráter, egészen a helyzet
magaslatára van ön emelve, a honnan tökéletesen körültekinthet. Három
nap az examenig. Ön lángeszü szellem. Itt a könyvek: Kövi, Acsády, jus
publicum, Verbőczy. Egyszer végig olvassa, mind a fejében marad.
Ellenkező esetben kitagadás, főbe lövés és minden egyéb terhes
következmények. Az atyai levél tartalma félreérthetetlen.
– Hanem ön nem olvasta fel azt az atyai levelet egész terjedelmében;
annak még egy utóirata is van.
A senior elbámult. Hisz ő nem fordította azt a levelet Lenczi fráter
felé, hogy bele pisloghatott volna.
– Hát már ön azt hogy tudja?
– Csak nem vesztegettem tán hiába az időt a ferbli asztal mellett, hogy
bele ne lássak az ellenfelem gyomrába? Abba a levélbe még az is van
irva: «ha senior úr bemagoltatja a lurkóval a pensumot annyira, hogy
átesik szerencsésen az examenen, adok önnek száz forintot».
– Nem igaz. Csak ötvenet igér.
– No hát mondok egy ajánlatot. Csináljunk halbe bankot. Én
nekitehenkedem az Acsádynak, bemagolom három nap alatt csűstűl az egész
just, s aztán ha diadalmasan megrigorozáltam, megfelezzük az ötven
forintot, a mit az öreg a senior úrnak igért.
– Üsse part! Ráállok. Csak tanuljon hát szorgalmasan.
– Alá van irva. De még egyet! Azt látja senior úr, hogy én micsoda
állapotban kerültem ide.
– Bizony önnek, Lenczi fráter, nagyon hiányos az öltözéke.
– Pedig otthon sincs, a mivel tökéletesítsem. Így pedig csak nem mehetek
az exament letenni.
– Hát mit csináljunk?
– Adja ide nekem, senior úr, kölcsön addig, a míg az exament leteszem, a
báli frakkját.
A seniornak volt egy gyönyörű szép sötétkék frakkja, bársony gallérral,
sárgaréz gombokkal. Azt ő csak nagy ünnepélyes alkalmakon szokta
felvenni.
Erről a frakkról volt szó.
A senior nagy nehezen állt rá legbecsesebb testi hüvelyének
kikölcsönzésére, de az ambitio, hogy egy elveszett fiut a társadalom
számára megmentsen, mégis győzött az aggodalmain s megigérte Lenczi
fráternek, hogy oda adja neki kölcsön a sárga gombos kék frakkját, de
csak épen arra az időre, a míg az examen tart; azután mindjárt levesse,
s ha jól ütött ki a vizsga, azokból a bizonyos huszonöt forintokból
vegyen magának egy tisztességes öltözet ruhát, a miben útra kellhessen.
A kölcsönös egyesség e szerint ratifikáltatott.
Lenczi fráter kötelezte magát, hogy neki fekszik a studiumnak s három
nap alatt bemagolja az egész just. Csak ne háborgassák.
Ez még abban az időben nem tartozott a lehetetlenségek közé. Még akkor a
magyar törvényhozás nem hozta létre azt a mostani jogászgyilkos
paragraphusözönt. Hisz a mi törvényt a honatyák az utóbbi húsz esztendő
alatt beczikkelyeztek, az egymás mellé rakva, kitesz kétszázötven
kilométert, távgyaloglónak meglépni is sok! hát még megtanulni? Az én
időmbeli «Acsády» nem volt vastagabb, mint a két ujjam, de benne volt
abban minden tudomány; lett volna ugyan egy vastagabb kézikönyv is, a
«Kövy», de mi tartottuk magunkat azon jogelvhez, hogy a rosszból az a
jobb, a mi kevesebb.
A pedellusnak meg volt hagyva, hogy Lenczi frátert el ne hagyja szökni;
akárhová megy, utána menjen, a könyvtárba vissza terelje; ebédet,
vacsorát oda hordjon neki, s éjszakára készítsen el a számára két szál
öntött gyertyát.
De hiven meg is tartotta a fogadását a deliquens, nem követett el semmi
szökési kisérletet, egész nap a könyveket bujta, előhuzgálta az ócska
pandektákat, különösen a mikben képek voltak, dobzódott a tudományban,
begyébe szedett tudós Wagner Kristófból százféle curiosumot, delektálta
magát Klimius Miklós földalatti utazásain; csak épen hogy az Acsádyhoz
nem nyult hozzá egy ujjal sem. Harmadnap reggel a pedellus örvendezve
jelenté a seniornak, hogy a fogoly az utolsó szál gyertyát is
elfogyasztotta a nagy éjjelnappali tanulmányozásban.
Vezettessék elő!
Lenczi frátert aztán assistentia mellett átkisérték a senior szobájába,
ott az tartott neki egy velőkig ható erkölcsi tanítást, melyet a tékozló
fiu látható töredelmességgel fogadott. Ennek megtörténtével
bekövetkezett a külső átalakítása; megkapta az egész kölcsönzött fényt,
mondta is a seniornak: «most ön az én napom, s én vagyok önnek a
holdja!» A hold felszedte magára a napnak a fénymázos czipőit, melyeknek
sárga szarvasbőr volt a betétje; a galambszin pantalónját, világos zöld
sávval a két szárán, s a sárgagombos kék frakkját; a senior maga kisérte
őt fel az auditorium ajtajáig az első csengetés után. Odabenn
természetesen minden ember rögtön ráismert a senior diszöltözetére, mert
olyan jelmeze senkinek másnak a városban nem volt, de ez Lenczi frátert
csak annál kevélyebbé tette.
Máskor mindig a leghátulsó padba szokott ülni; most oda ült le a
legelsőbe, épen mellém.
Rigorosum napján, valljuk meg őszintén, hogy minden akadémiai és
egyetemi polgár bizonyos lázt szokott érezni. Magamnak is meglátszhatott
az arczomon az izgalmas szégyenlet! – Ne félj, pajtás! biztatott Lenczi
fráter, majd sugok én, ha belesülsz!
Az, hogy ő vele mi fog történni, egy cseppet sem aggodtatta.
Lassankint felgyülekezett a díszes hallgatóság s ódon bőrszékeken helyet
foglalt szemben a classissal: középen az esperes úr, selyem tógájában,
mellette a város tekintélyei: főkurátor, presbyterek, városbiró,
főfiskális és protonotárius, doktorok, honoratiorok és kegyes atyák.
A jogtanár rövid beszéddel üdvözölte a vizsgálatra megjelent tudós
urakat, s azzal letelepedett a kathedrájába, átengedve a küzdtért
tanítványainak.
A diákok betürend szerint lettek kiszólítva a középre s schédát huztak.
Ez akkoriban új intézmény volt. Az egész tudomány fejezetekre volt
felosztva, s minden fejezetnek a czíme egy czédulára felirva. Azokat a
papirlapokat nagytiszteletű esperes úr sajátkezüleg keverte össze, s
azután belehajította egy kis asztalon álló vaskalapba: a vizsgálatra
szólított szittyák egyenkint járultak e kalaphoz s kihuztak belőle egy
schédát, mely épen a kezükbe akadt. A mi abba volt irva, arra kellett
nekik megfelelni. Részrehajlás, kedvezés nem eshetett így meg.
De még azonkívül is szabadságában állott minden egyes visitátornak
kérdéseket intézni a rigorozálóhoz, s e jogát különösen szerette
gyakorlatba venni a nagytiszteletű esperes úr, a kinek orczájára maig is
rettegve emlékezem. Az examináltnak a szemébe kellett nézni, és végig
kiállni azt a torturát, a mit mozgékony arczának váratlan változásaival
elkövetett rajta, egyszer felfujta a két orczáját gömbölyüre, aztán meg
nagyot fujt, mintha el akarná a szegény diákot röpíteni a levegőbe;
aztán összecsücsörítette az ajkait, feltolta az orrához, s mozgatta
jobbra-balra; mikor nem tetszett neki a felelet, a félszemét behunyta, a
szája félszegletét felhuzta, leskelődve, mikor kilátásba volt helyezve,
hogy a diák most mindjárt belekeveri magát a hinárba, ha pedig nagyon
meg volt elégedve, karikára felnyitotta a szemeit, feltátotta a száját,
s mikor vége volt a pensumnak, hirtelen összecsapta a fogait, bekapta az
embert.
Engem már bekapott. Félig megfőve, de nem lefőzve kerültem a helyemre
haza a purgatoriumból.
Rögtön a nyomomban következett Lenczi fráter.
A mint kilépett a padból, valami várakozásteljes nyüzsgés, mozgás
zsongott fel mind a hallgatóság, mind a classis soraiból. Csak az ő
arczán nem látszott meg semmi emótio. Olyan biztosan lépett ki a
középre, mintha csak cotillonfigurát előtánczolni hivták volna oda,
meghajtotta magát udvariasan köröskörül az egész hallgatóságnak, s a
legmosolygóbb önbizalommal nyult a kalapba a schédát kihuzni.
Mit rántott ki magának?
«Az örökösödési jogról.»
Fitymálva nézett oda neki: «az öröködési jogról!» s azzal
összecsavarintotta a scartétát, mint egy borsos papirtölcsért, s
felhuzta a balkeze középső ujjára, aztán mindvégig azzal actiózott az
előadás közben.
De úgy folyt belőle a tudomány, mint a csergedező patak.
Semmit abból, a mit Acsády megirt. Az ő tudománya túlterjedt azon.
Felölelte a kerek föld minden nemzeteit.
– Az örökösödési jog minden népek szokásai és minden korszak szerint
különböző volt. A régi etruskoknál a leányoknak nem adtak semmi
örökséget, azt tartva, hogy férjeik tartoznak őket ellátni; ellenben a
spartaiak csak a leányokat részesíték az örökségben, azon elvből indulva
ki, hogy a férfiak úgy is meg tudnak élni a maguk keze munkája után, de
a leányok nem kereshetnek. A longobardoknál a fiak örökölték az apa
hagyományát, ellenben a leányok az anyáét, az egyptomiaknál minden
hagyomány a papoké volt, a kik tartoztak ezért az árvákat felneveltetni.
A törököknél mindent a padisah örököl, ellenben a szultán gyermekei,
hogy az örökségen össze ne veszszenek, apjuk halála után, az elsőszülött
kivételével mind a Bosporusba hányattatnak; a régi zsidók szerint az a
fiu örökölte az apa összes vagyonát, a kit az apa megáldott s a kinek e
czélból az anyja kecskebőr keztyüt huzott a kezére. A hajdani szittyák
nyilat húztak az örökség eldöntése czéljából, ellenben hunnus őseinknél
a fegyverre volt bízva, hogy ki örökölje az apát, s a melyik a
verekedésre bocsátott testvérek közül életben maradt, az lett az örökös,
mint ezt Attila fiainak története bizonyítja. A lex bajovariorum szerint
végre egy tarka tehénre volt bízva az eldöntés: a melyik testvérnek a
szénájához a tehén hamarább hozzáfalt, az lett az általános örökös… (és
így tovább szakadatlan folyamatban!)
Maig is előttem áll a proteusi kép, a mi a pensumfelmondás alatt az
esperes úr ábrázatjából alakult. Bámult, hüledezett, boszankodott,
nevetett, prüszkölt, csak épen nyájas nem volt.
– Álljon meg! kössön ki! vessen horgonyt, domine fráter! Hisz ön olyan
dolgokat tud, a miket soha senki sem tudott; de a mikből egy szó sem
foglaltatik Acsádyban. Térjen rá arra a kérdésre, hogy miben áll az
örökösödési jog in specie, loco, itt helyben Magyarországon.
Erre a szuttyongatásra Lenczi fráter manói mosolygással fordult a
kérdező felé, s fél bajuszát felpödörve, a másikat a szája szögletébe
aláhuzva, igen szépen felfejté a jogelvet, nem a theoria, de a praxis
nyomán.
– Hát minálunk Magyarországon az örökösödési jog, hogy az apa annyi
adósságot csinál életében, hogy a fiaknak nem marad semmi okuk az
örökösödés feletti viszálkodásra.
Ezt a találó feleletet általános hahota követte minden zugaiból az
auditoriumnak.
Csakhogy ez a tetszésnyilvánitás a milyen megbecsülhetetlen egy vígjáték
előadásánál, annyira kárhozatos egy rigorosum alatt.
Ilyen átalakulását az esperesi ábrázatnak még soha sem láttam. Szokott
az gömbölyű is lenni, narancslapossá, ötszegletüvé válni, de most
egyszerre hosszukás lett: az álla lefelé, a szemöldöke felfelé szaladt,
a szája szélei befelé horpadtak. Boszusan forgatta a fejét jobbra-balra,
két kezével csendet integetve a profán kaczagóknak. De jó idő telt bele,
a míg abba hagyták.
Magának az esperes úrnak huzamosb idő kellett, a míg az ábrázatja
visszakapta azt a normál kifejezést, a midőn az összeszorított száj,
mint egy horizontál vonal kétfelé osztja a fejet s a kiülő szemek
szorítják vasvilla hegyeik közé az exorcisált fejét.
Csak ez maga, a főbünös, nem mutatott semmi változást az arczán. A
frakkja szárnyait simogatta a tenyerével szőrmentében, mintha csak a
sajátja volna.
Végre csak elpihent a közös nagy derültség, az esperes úr összeszorított
ajkai ismét szólamok kiadására nyiltak fel.
– Nagy–gyon jól van, domine frater! Úgy látom, hogy ön sokkal
versátusabb a külföldi juridicában, mint a hazaiban. Tehát ha ön olyan
nagyon járatos in jure utriusque alienorum, mondja meg nekem, hogy mit
neveznek Magna chartának? Mi az a Magna charta?
Lenczi fráter, mintha csak az ördögök csiklandozták volna, erre a szóra
nagyott nevetett s ex templo megfelelt a kérdésre:
– Mi az a «magna charta?» Hát tizenkét tarokk, tuletroával, hét primőr,
kézben, forhandban.
De már erre a feleletre nem várta be a bekövetkező elismerést Lenczi
fráter; hanem egy pompás oldalugrással bebizonyítva tornászati
ügyességét, kezébe kaparintotta az auditorium ajtajának a kilincsét, s
mielőtt valakinek eszébe juthatott volna, hogy üldözőbe vegye, úgy el
tudott tünni, hogy nem látta azt senki, merre ment ki a collegiumból.
Nagy fényesen megbukott az examenen, az világos volt.
Az esperes rögtöni kicsapatását követelte. Az megis volt érdemelve!
A senior azzal vigasztalta magát, hogy csak nem szökhetik világgá, mert
hisz az ő frakkja van rajta, s a tíz forint útiköltség az ő fiókjában
fülel. Hanem az nagy optimismus volt tőle. Mintha nem megtalálná az a
sárgagombos frakk az utat az Amslihoz? van már annak ott elég elvtársa,
a ki szereti a társaságot. Lenczi bevágta az egész díszöltözetet tíz
forintért a zálogba. A pénzt megkapta egy darab veresszínű bankóban.
Akkor aztán az Amsli arra unszolta, hogy váltsa ki a tegnap zálogba tett
gubáját. Azt Lenczi fráter nem találta czélszerünek, hanem kikeresett
magának a zsibárusi czókmókból egy teljes ócska katonai mundért, kék
hajtókás fehér frakkot, foltos térdű kimondhatatlant és hozzávaló
bakancsot. Elég rongyos volt valamennyi. Az egész costümöt kialkudta egy
tizesben. Fizetett készpénzzel. Az Amsli azon a véleményen volt, hogy az
a tizes hamis, s nem akarta elvenni, inkább majd visszaád a tíz
forintosból.
– Ha el nem veszed, feladlak, hogy tőled kaptam, megesküszöm rá, hogy te
fábrikáltad, két esztendeig ki nem kerülsz a tömlöczből.
Így aztán magkapta ingyen az egész hábitust. A hamis tizest is
megtarthatta. Végig akarja ő azzal utazni a félországot. Azt minden
korcsmában vissza fogják neki adni, miután előbb megvendégeltette magát.
De hát akkor minek neki az a tízforintos bankó, a mit gondosan elrejt a
bakancsa orrában, mikor azt a lábára felhuzza? Ott az igaz, hogy
legbiztosabb helyen van a pénz, de hát mi szállta meg Lenczi frátert,
hogy egyszerre takarékoskodni kézd?
Azzal ő, a szemére huzva a holczmüczlit, vígan fütyörészve, kiballagott
a városból.
Mikor a Dunántulra ért, ott elfogták, mint szökött katonát.
Nem is tagadott semmit.
Ezelőtt két héttel gyilkolták le kegyetlenül a komáromi sírásót,
megtakarított kis pénzecskéjéért. Nagy eset volt az! A rablógyilkos a
kéményen ereszkedett le; ott maradt utána egy sárga mundérgomb, a mi a
frakkjáról leszakadt, arról gyanították, hogy szökött katona volt, s
azonnal üldözőbe vettek minden katonaruhában kóborgó vándort. Lenczi
fráter az első kérdésre bevallott mindent: ő gyilkolta meg a sírásót; az
elrabolt pénz most is ott van a bakancsa orrába dugva, rátaláltak,
megismerték rajta a vérfoltot. Lenczi frátert felvitték kocsira ültetve,
három katona kiséretében Komárom várába, ott nagy hirtelen kimondták
fejére az itéletet statarialiter. Megmondta, hogy kinek hivják?
Mivelhogy nemes ember volt, nem akasztják, hanem főbe lövik. Ki is
tették a siralomházba.
Ott pedig az a jó szokás divik, hogy a szegény halálra itélt bünöst
három napig mutogatják a közönségnek, a szánakozó lelkek aztán
összehordanak a számára minden jó enni, inni valót, hadd lakjék jól
utoljára életében.
De nem maradt ez a dolog annyiban. A senior nem feledhette a sárgagombos
frakkját. A kudarczos examen után azonnal sietett Lenczi fráter
uraatyját stafétai úton értesíteni, hogy az örököse megbukott a
rigorosumon s aztán a kapufélfától vett bucsut. Ellenben az ő nagybecsű
frakkját is magával vitte, melyet ő ezennel ünnepélyesen reclamál.
A mint ezt a levelet megkapta az öreg, szörnyű dühbe jött rá, esküdött
mennyre-földre, hogy csak kaphassa azt a gézenguzt puska végire, irgalom
nélkül főbe lövi. Mindig a vállán hordta a dupla puskát, annak a jeléül,
hogy fenyegetését brutusi szigorral kész beváltani.
Egyszer aztán egy czimborája, a ki oda benn járt a városban, jön
szaladva, ijedt képpel hozzá.
– Hej komám, ugyancsak lövik ám már a rajkódat főbe odabenn a komáromi
várban! Ő volt az a szökött katona, a ki a szegény sírásót meggyilkolta,
már két nap óta ki van téve a siralomházban.
Erre a hírre aztán vágtatott az öreg rémülten a várba, fel a
generálishoz.
– Uram! kegyelmes uram! meg ne lövesse a fiamat! Nem szökött katona az,
hanem szökött diák! Nem gyilkolt az meg senkit, csak engem, az apját! A
gézenguz! Semmirekellő. Hiszen mikor azt a sírásót meg kellett volna
neki ölni, épen az nap bukott meg a collegiumban, a Tiszántúl, a
rigorosumon.
Erre aztán a kivégzést felfüggesztették, s miután szerencsére az igazi
gyilkos is kézre került, Lenczi frátert kiszolgáltatták az ölelő atyai
karoknak.
– Mit tettél? Te országos apagyilkos! dorgálta az apa a bűnben lélekző
magzatot.
– Hát csak meg akartam mutatni, hogy nem félek a főbelővéstől, a mivel
apám uram fenyeget. Aztán egész életemben nem volt olyan úri dolgom,
mint most három napig a siralomházban.


III.
Lenczi fráterrel ez eset után nem lehetett okosabbat tenni, mint beadni
gárdistának, oda jó lesz. Ott nem követeltetik se tudomány, se szép
irás, csak daliás termet és onnan hazulról tisztességes ellátás havi
pénzzel. A vármegye ajánlata is könnyen kieszközölhető volt, ez volt a
lépcső a testőrranghoz.
Lenczi frátert maga az uraatyja vitte fel Bécsbe, a saját négylovas
hintaján s eljárta vele a magas uraságokat, a kiknél be kellett
assentálni. Azok között legfeljegyzésre méltóbb alak volt a «Gabi apó.»
Az egész neve nem lényeges dolog. Azt csak a jebuzeusai ismerték
irásból. Ő volt a magyar nemesi gárda őrmestere. Mindenki tudja, hogy ez
annyi, mint az őrnagyi rang a közös hadseregnél, miután a gárdánál maga
a közlegény is főhadnagy, a gárdai hadnagy tábornok s a kapitány
altábornagy.
Gabi apó csakugyan a legidősebb volt a magyar királyi testőrök között. Ő
maga ugyan tagadja, de az adatok bizonyítják, hogy már Napoleon ellen,
mint huszárhadnagy harczolt, és így az ötvenet átugrotta. A fejét egész
simára szokta nyiratni (nem kopasz az!) arczát mindennap kétszer
borotválja; egy szál ősz szakáll nem árulkodhatik ellene, a bajusza
pedig a legszebb fekete kenőcscsel van hegyesre kifenve. Csak egyet nem
lehet elpalástolni, a termetnek azt a részét, mely ellen a római mese
szerint egykor a többi tagok fellázadtak, hogy az emészt meg mindent. De
ő azt sem engedi a rendkívüliségek számába vétetni. Ilyennek kell lenni
egy igazán kinőtt férfitermetnek. Azért ő jobban megüli a lovat, mint
akármi karcsú suhancz, s a tánczra is vállalkozik, birják az oszlopok az
épületet.
A többi gárdisták mind «apámnak» hívják.
Megis érdemli e czímet.
Ő ügyel fel valamennyire s vezeti őket a világi viszontagságokon
keresztül. Ő az úttörő. Kényesebb természetü kalandoknál bizton lehet
számítani a jó tanácsadására. A hazulról küldött havi pénzt ő veszi
gondviselése alá s szigorú pontossággal szolgáltatja ki apránkint az
urfiaknak, számon kérve, hogy mire költik?
Gabi apó nem volt valami könnyű ember. S ez alatt nem a testi sulyát
értjük, a miről beszélhetnek a bécsi fiakkerek (csak a Nro 9-es volt
képes vállalkozni; a többi letörött alatta); hanem azt az indulatját, a
mivel az új embert fogadni szokta. Valami kifogást csak kellett benne
találni. Lenczi fráternek első látására kifogásolta az orrát.
– Hát’szen legény volnál a talpadon, fiacskám, csak ezt a veszedelmes
nagy orrodat ne hoztad volna magaddal. Hisz ezzel, ha én «linksz
schaut!» kommandérozok, hát leütsz a lábamról; ez az az orr, a kiről
bölcs Salamon azt énekli, hogy olyan, mint a Gileád tornya, mely néz
Damaskus felé. Mikor walczert tánczolsz, senki sem marad a szálában, úgy
elsepred az óroddal; ha háborúba visznek, sisakot kell rá huznod; s ha
pedig sarkantyút üttetsz rá, hát úgy küzdhetsz vele, mint egy
rinóczerósz, s ha kilövik alólad a lovadat, felkaphatsz az orrod
nyergére s azon nyargalhatsz tovább.
Gabi apónak sajátszerű kiejtése volt: az «r» és az «sz» magánhangzókat
«ch»-nak ejtette, furcsa sejpítéssel. Még a nyelve is meg volt hizva. –
Hanem azért tiltakozott ellene, hogy nevessenek a beszédén. Azt komolyan
kellett venni.
Lenczi fráter még e felől nem volt informálva s elkezdett mosolyogni.
– De ne röhögj azon, a mit én mondok, (gólya legyen a bábád!) mert én
nem azért szoktam fogyasztani a hangomat, hogy valaki nevessen rajta,
akárki fia. A ki pedig előttem áll, mint subalternusom, az ha nem
kommandirozom, hogy «iny fel!» hát nekem ne mutogassa a fogait! Nem
vagyok én szobacziczus, a kire kötelessége vigyorogni a gárdistának!
Mikor velem szemben állsz, akkor «száj befelé, fül kétfelé, szemeket
előre!» s még ha baraczkmagot török a fejeden, akkor se nevesd el magad!
Tudod? Ha én azt mondom, hogy az orrod nagy, hát neked kötelességed azt
viselni, mint a hogy viselik számos excellentiák, a kik ex offo kapják a
nagy orrokat. Azt pedig, a mire most nézesz, hiába nézegeted. Mert tudom
én jól, az ilyen fiatal kölyökgárdista mire gondol! Magam is az voltam
egyszer (tegnapelőtt). Te most azt gondolod magadban, hogy a mit a
természet egynek orrban adott ki, azt másnak hasban szolgáltatta ki. Hát
tanuld meg, hogy ez nem has, hanem «termet»; ilyen a normális
férfitermet. No már most elég volt a leczkéből. Csapj a tenyerembe,
aztán hivj ezentul apádnak. Én leszek ezentúl az apád.
Lenczi fráternek nem nagy fáradságába került elfogadni az apacserét.
Akkor aztán leültette Gabi apó s pipát dugott a szájába.
– Hát aztán van-e jó gyomrod?
– Akár a tevének.
– No majd kipróbáljuk a legközelebbi «füstös misénél».
«Füstös mise» czímét bitorolták a Gabi apó által rendezett vidám
mulatságok a «zöld kakas»-nál, a gárdisták kedvencz vacsoráló helyénél.
Hogyne hallotta volna azoknak a hirét Lenczi fráter?
– Ministrálok benne; felelt nyugodt önérzettel.
– Ministrálok benne! ismétlé Gabi apó, gúnyosan utánozva Lenczi fráter
gordonkahangját. Azt gondolod ugy-e, hogy majd megmutatod te, hogy
mennyit bir el a gyomrod? Nádi veréb! Várj csak! Majd megtudod te, hogy
hogyan próbálják ki a gárdista gyomrát? Azután azt kérdem: verekedtél-e
már valaha?
– Hiszen azért csaptak ki három iskolából.
– De nem úgy ám, fokossal, fütykössel; hanem kifent karddal, párbajban.
– Mindegy az.
– No majd meglátod, ha átesel rajta. Hát azután – tudsz-e adósságot
csinálni?
– De már ebből eminentiám van minden testimoniumban.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A fekete vér; Lenczi fráter - 13
  • Parts
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 01
    Total number of words is 4071
    Total number of unique words is 2010
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 02
    Total number of words is 4045
    Total number of unique words is 1976
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 03
    Total number of words is 4115
    Total number of unique words is 1941
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 04
    Total number of words is 4076
    Total number of unique words is 1980
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 05
    Total number of words is 4087
    Total number of unique words is 1900
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 06
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 1896
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 07
    Total number of words is 4000
    Total number of unique words is 1964
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 08
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 1875
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 09
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1950
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    45.2 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 10
    Total number of words is 4236
    Total number of unique words is 1937
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 11
    Total number of words is 3988
    Total number of unique words is 1875
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 12
    Total number of words is 4187
    Total number of unique words is 2032
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    42.0 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 13
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 1997
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    47.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 14
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1868
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 15
    Total number of words is 4137
    Total number of unique words is 1997
    29.6 of words are in the 2000 most common words
    40.6 of words are in the 5000 most common words
    46.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 16
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 2013
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 17
    Total number of words is 637
    Total number of unique words is 394
    48.1 of words are in the 2000 most common words
    57.3 of words are in the 5000 most common words
    61.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.