A fekete vér; Lenczi fráter - 02

Total number of words is 4045
Total number of unique words is 1976
33.5 of words are in the 2000 most common words
45.3 of words are in the 5000 most common words
50.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
A Manga ott maradt az uri kastélyban s fölváltva a városi palotában, a
míg csak a fia annyira fel nem nőtt, hogy maga kereshette a kenyerét, a
mi czigány fiunál hat-hét éves korában bekövetkezik.


III. FEJEZET. A «VATERMÖRDER».
Huszonkét esztendő mult el azóta: iránk 1853-at.
A világ nagyot változott ez alatt; gyermekekből férfiak lettek,
fiatalokból öreg emberek, nagy urakból földönfutók, nemes emberekből
adófizető polgárok; Magyarországból is lett Kronland, Kreisokra és
Bezirkekre fölosztva. A hivatalnokokat «Bezirker» név alatt tisztelték.
Tisztelték, de csak úgy távolból: nem igen tartatott népszerűnek a
hivatalviselés magyar hazafira nézve. Leginkább csehek és morvák lettek
alkalmazva. Minden németül ment: közigazgatás, biráskodás és a többi.
Lenke Simon bárót épen azért golyózták ki a székvárosi kaszinóból, mert
elvállalta a szekretáriusi állást a megyefőnök mellett.
De Lenke Simon nem sokat törődött az aura popularissal.
Azt is tudta ő jól, hogy őt senki se hivja Lenke bárónak, hanem mindenki
úgy hívja, hogy «Vatermörder».
S erre a névre igen szépen rászolgált.
Atyja, a derék Lenke Lőrincz tábornok, már tíz éves korában, a mikor a
szilaj ficzkóval senki sem birt már az atyai háznál, beadta őt a
bécs-ujhelyi katonai növeldébe; ott volt tizenhét éves koráig. Már
hadnagyként kellett volna kilépnie az intézetből, a midőn kicsapták
gyáva magaviselet miatt. Hallatlan eset ez! A Lenke-családnak egy tagja
személyes bátorság hiánya miatt megbélyegezve! Valamennyi őse mind derék
katona volt! Ez a gonosz hír egy kis gyenge szélhüdést hozott a
tábornokra. Kénytelen volt miatta quietálni.
Ekkor aztán az ifju bárót a polgári pályára kalauzolták: kiküldték
németországi egyetemre tanulni. Ott tanult is valamit, a rigorozumokon
úgy a hogy átgázolt száraz lábbal, de onnan meg elcsapták, mint
«delator»-t. A legalacsonyabb bűnért! Árulkodásért! Ugyan kitől
öröklötte ezt a virtust. Ettől a hirtől halálos gutaütés érte a
tábornokot.
Ezért nevezi Simon bárót minden ember Vatermördernek.
És ő, mintha öklelőzni akarna a közvéleménynyel, kiszámítottan oly
horrendus nagy keményített inggallérokat visel, hogy azoknak a láttára,
még aki nem ismeri is, egyszerre azt mondja: «ni mekkora Vatermörder!»
Tudja jól, hogy őt mindenki kerüli, de maga sem akar szeretetre méltó
lenni. Még az anyja iránt sem. Pedig ez az egyetlen lény a világon, aki
őt szereti. Bizonyos jellemerőt vél tanusítani, a midőn kitünteti, hogy
még az anyja iránt sem ismer kiméletet.
Az özvegy bárónő első férjének palotaszerű házában lakik.
Az a ház jog szerint az idősebb fiáé, Bárdy Zoltán grófé. A gróf azonban
gyöngédségből átengedte azt az anyjának s maga csak egy garszon lakást
tartott meg külön lépcsőföljárattal. Soha bérlakó, vagy boltos annak a
palotának az ablakán ki nem könyökölt. És Simon báró megtette azt, hogy
a Bezirks-Sekretariat bureauját ott ütötte föl a grófi házban. Az
előljáróság így kivánta s az ellen nem lehetett kifogást tenni. A
kormányzó vaskezű férfiu volt.
A titkár úr hivatalszobájában tüntetőleg keverve van az elegáns butorzat
a selejtessel. Brokát függönyök az ablakokon, préselt bőrszékek
velenczei márvány asztalok mellett, aztán meg festett iratszekrények
nyitott fiókokkal, szalmaszékek, mahagoni iróasztal csunya nagy ólom
kalamárissal, meg egy rézfeszülettel, fonott papirkosár, melyből a
begyürt kaczatpapir kilóg, ódon remek majolika kandalló antik órával s
mellette egy kifeszített esernyő, gyöngyházzal kirakott etagére s alatta
egy pár kalucsni. A nagy velenczei tükör rámájába bele ékelve a kézi
naptár.
Az óra kilenczet mutat; Simon már az iróasztalánál ül s a hivatalos
ügyeket osztályozza.
Lehetne ebből a fejből szép mintát is csinálni, ha azt a természettől
göndör hajat üstökbe csavarnák, a homlokot kiszabadítva. Olajbarna
arczához jól illenék a kunkora bajusz és a körszakáll; ő azonban mintha
szándékosan azt keresné, hogy mi rontja az arczának az összhangját, a
haját egész a szemöldökig lehuzva viseli s a bajuszát össze hagyja
folyni a pofaszakállával.
Előtte áll egy egész halmaz irat, a plajbászt a szájában keresztbe fogja
s az iratokba tekintve, azoknak a sarkára jegyezget: «Ad referendum. Ad
retardandum. – Ad acta ponendum. Praeferentissime. Notabene.» – Áh, áh!
Ezen meg plane stempli sincs! «Befund!» Passzionatus hivatalnoknak ez
olyan élvezet, mint mikor a vadász szalonkát hall huzni a levegőben.
Durr! Leesett.
E közben belép az ajtón a hajdu, a János. Az a régi. Ezt is asszentálta
a báró irodaszolgának. Szürke már a legénynek a haja is, a bajusza is;
de azért tartja magát. Oda megy az iróasztalhoz s katonásan megállva
jelenti:
– Méltóságos báró úr, instálom alásan…
– Micsoda parasztság ez! Rivall rá, felförmedve Simon. Egész az orromig
jön kend! Mikor tanul már emberséget? Menjen vissza! Elébb kopogtasson
az ajtón, s ha én azt mondom «herein!» akkor lépjen be csendesen; egy
lépésnyire az ajtótól álljon meg s ott várjon, a míg kérdem, hogy mit
akar?
A hajdu szép csendesen kiment az ajtón és kopogtatott.
– Herein.
Arra belépett a hajdu s elkezdé:
– Méltóságos báró úr, instálom…
A titkár nem engedi tovább beszélni.
– Arról az ostoba «instálom» szóról pedig szokjék le kend. Ha instálni
akar, adja be stemplis papiroson. – Mondja azt: «Zu befehl.» Értette
kend?
– Igen is, instálom.
– No hát mit akar bejelenteni?
– Itt van a borbély.
– Már elkésett öt perczczel. Magam megborotválkoztam. Ezt lehuzom a
konvencziójából. Hanem kendet megborotválhatja.
– Instálom, nem instálok. Én már magam elvégeztem.
– Még azt a bajuszt is le kell borotváltatni.
– Méltóságos báró úr! Ez a bajusz együtt őszült meg velem. Soha vas nem
érte.
– No hát most tegye el ereklyetartóba. Az irodaszolgának a Vorschrift
szerint bajuszt nem szabad viselni, hanem pofaszakállt. Ha nem tetszik a
kondiczió, levetheti a libériát s elmehet. Megértette? Hát még ki van az
előszobában?
– Méltóságos Kapotnyaki Balambér úr.
– Vezesse be.
A János ajtót tárt a várakozó úr előtt.
Kapotnyaki Balambér úr valódi mintaképe volt az igazi tősgyökeres
szittya nemesnek. Széles vállu, egy darabból öntött alak. Domboru
előrészén megfeszül a sürü gombos Zrinyi-dolmány, vállán panyókára vetve
az ezüst gombos mente; öblös csizmái sarkán ezüst sarkantyu peng, mikor
lép; izmos öklében réz buzogányfejü somfabot segit harmadikat lépni.
Arcza piros az egészség teljétől; de az orra még azon is tul tesz
hajnalragyogásban; fénylő homlokát lesimitott fekete haj takarja, mely
nagyon is elárulja paróka voltát: hanem aztán az a mellet verő szakáll,
az már igazi.
Barátságos nevetéssel kezdi, (ezzel az arczczal nem is lehet egyebet
tenni, mint nevetni) nem várja a kinálást, szétnéz, hogy melyik széknek
van legerősebb lába? abba letelepedik, az asztrakán süvegét a térdére
teszi.
– Pardon. Grácia! kedves uramöcsém, hogy ilyen korán alkalmatlankodom.
De olyan nevezetes titoknak jutottam nyomára, hogy sietnem kellett azt
kedves uramöcsémmel közölni. A kaszinóban hallottam.
– A honnan engem kigolyóztak.
– Hiszen meghozok én onnan minden hirt kedves uramöcsémnek azon
melegében. Már megint az urabátyja a Zoltán gróf csinált valami
subscust. Hogy, «nulla dies sine linea» ne muljon el. Csak hogy valami
borsot törhessen a fensőbbség orra alá.
– Az neki már a természetében van.
Balambér úr közelebb huzta a székét Simonhoz, hogy halkabban mondhassa
el a veszedelmes titkot.
– Hát tetszik tudni, kedves uramöcsém, a nagyságos gróf úrnak van a
havasok közt egy nagy birtoka (ott méltóztatott születni), tizezer hold,
csupa őserdő. S ott a gróf úr már tizenöt esztendő óta nem engedett
hajtó-vadászatot tartani. Annál fogva ott falkával kell lenni mindenféle
vadnak. A Durchlaucht, a kormányzó úr pedig szenvedélyes vadász.
Felszólította a grófot, hogy rendeztessen a kedvéért hajtó-vadászatot a
birtokán. Tetszik tudni, a Durchlaucht óhajtása parancsolat. Ha a
Durchlaucht azt álmodja, hogy velem beszélt, én kötelességemnek tartom
ugyanakkor a Durchlauchtról álmodni. A gróf készségesen felajánlotta a
vadász-kastélyát s elrendelte a tiszttartójának, hogy az illusztris
társaságot pompás lakomára várja. Innen küldték le a servicet és az
ezüstöt. A gróf maga nem vadászik; azt mondja, hogy buddhista: az
állatokban emberi lélek lakik. Denique hát, hogy egyik szót a másikba ne
öltsem, a pompás vacsora után kora hajnalban kivonultak a nimródok az
erdőbe s megkezdődött a hajtás. Azonban, a hogy a költő mondja; «De
hiába, vad nem tün ki. És haragban ég az urfi!» Egész nap nem lőttek
össze-vissza egyebet, mint egy vadmacskát. No jól van! Másnap a hegy
tulsó oldalán hajtottak, akkor pedig lőttek egyesült erővel egy borzot.
Tovább aztán nem folytatták a mulatságot, hanem visszatértek, re quasi
bene gesta nagy boszusan. Este a kaszinóban találkozott a Durchlaucht a
gróffal s nem titkolá el a sikertelen vadászat fölötti legfensőbb
kedvetlenségét. «Nagyon csodálom, mondá a gróf: hiszen én kiadtam a
rendeletet az erdőmesternek, hogy egy hétig mindennap próbahajtást
tartasson az erdőben.» E szerint a gróf a vadászat előtt egy héttel
minden vadat elkergettetett az erdejéből a tulsó hemisfériumra; a
Durchlaucht számára nem maradt ott más, csak a borz meg a vadmacska. A
Durchlaucht most dühös, mint egy asceta, s egészen terrorizálva van a
gróf ellen.
– Hát ez a bátyám baja.
– De nekem is bajom, monda Balambér úr, vékonyra fogva a hangját, mert
épen most ment fel az instáncziám.
– Ahán! Bala bácsi folyamodott valami hivatalért?
– Hát mit csináljon a szegény «romlásnak indult hajdan erős magyar»?
Feleséges ember vagyok. A robotot, dézmát elvesztettük. Élni csak kell.
Az én elvem csak az, hogy ne engedjük át a hivatalokat az idegeneknek.
Azt mondja a költő: «Hass, alkoss, gyarapíts! S a haza fényre derül».
– S aztán mihez ért urambátyám?
No már ez olyan gorombaság volt, hogy Balambér urat felállítá a
helyéből. Büszkén ütött az asztrakán süveggel a mellére:
– Mindenhez!
– S kész elvállalni akármi hivatalt?
– A mi csak rangom és kapacitásomnak megfelel és quadrál. Azt mondja a
költő: «Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény».
– De már mégis melyik pályát tartaná magára nézve legdicsőbbnek,
urambátyám?
– A katasztert. A földbecslést. Azt mondja a költő: «Ez a föld, melyen
annyiszor apáid vére folyt. Ez, melyhez annyi szent nevet, egy ezredév
csatolt!» Hiba, hogy e szent nevek nem lőnek betelekkönyvezve! Most vége
az avitikumnak.
– Hát ért urambátyám a földkóstoláshoz?
Balambér ur igazán haszontalan szószaporitásnak tartotta az ilyen
kérdést.
– Kérem. Én az elnökségért folyamodtam.
– Igazság! Hisz az elnöknek nem kell hozzá érteni.
– Azért jöttem, kedves uramöcsémnek a jó akaratát biztosítani magamnak.
Tekintse, hogy ágról-végről atyafiak vagyunk.
– De urambátyám a forradalmi kormánytól is sok megbizatást elvállalt.
– Elvállaltam; de semmit sem hajtottam végre. Ez a folyamodásomban is
benn van az érdemeim felsorolása között.
– De hisz én nem tehetek semmit. Én nem vagyok a helytartóságnál.
– Jobban tudom én ennek a sorját, kedves öcsém uram. A Durchlaucht
leküldi a folyamodást informáczió végett a megyefőnökhöz, a megyefőnök
maga nem ismer senkit, átadja véleményadás végett a sekretáriusának.
Minden kedves uramöcsémnek a véleményadásán fordul meg.
– A legjobbat fogom véleményezni.
– E szerint számíthatok kedves uramöcsémre?
Balambér úr odaszorítá a mellét takaró szakállához Simon kezét.
– Azonban egyre figyelmeztetem urambátyámat. Ez a nagy szakáll
akadályozni fogja ám a földkóstolásban.
– Hiszen ha csak ez a szakáll van utban! Azt simpliciter levágjuk és
áldozatul hozzuk a közügyeknek. A hogy a költő mondja: «Oh te nagy
szakáll! Rajtad nagy szerencse és nagy átok áll; Kitéplek és
szemétredoblak, ha muszáj!» Igy mondatja azt Toldi Miklóssal Vörösmarty
Mihály. Ajánlom magam kegyes grácziájába.
Azzal eltávozott a jeles hazafi nagy sarkantyupengés és buzogánykopogás
közt.
– S ezért kellett nekem egy hosszu vadászmesét végig hallgatnom! dörmögé
boszusan a titkár, visszaülve a hivatalos irataihoz.
Az antik óra szép haranghangjával két negyedet ütött kilencz után. Ez
figyelmezteté valamire.
– Fél tizre? Vajjon otthon van-e «még»? Vagy otthon van-e «már»?
Az iróasztal kisebb fiókját kihuzva, levélpapirt és boritékot vett elő.
Mind a kettő rózsaszinű volt. Levelet irt. Ilyen papirra aligha irnak
hivatalos informácziót.
Annyira el volt merülve a levélirásban, hogy nem vette észre, hogy a
szoba oldalajtaja felnyilik s azon egy hölgyalak lép be.
Az édes anyja volt. A saját szobáiból jött ide.
Szép matrona arcz, ezüst fehér haja elől régi divatú csiga fürtökbe
fodorítva; azok fölött fekete csipkefőkötő. Öltözete egyszerü babos kék
ruha, csipkés köténynyel.
Olyan csendesen jött, hogy Simon csak akkor vette észre a jelenlétét,
mikor megszólalt.
– Kedves fiam!
Simon zavarodottan ugrott fel s a borítékba zárt rózsaszín levélkét
hirtelen a hivatalos iratok közé keverte el s durván kiáltá:
– De grófnő! Bejelentetlenül!
– Én? Édes fiam!
– Itt ebben a szobában én nem vagyok a grófnőnek fia, hanem megyefőnöki
titkár. Rám országos titkok vannak bizva, a miket az anyámnak sem szabad
meglesni. Megmondtam már határozottan a grófnőnek, minden órában
szivesen látom, a mikor más látogató nincs nálam; de elébb izenjen be az
irodaszolga által.
– A szolga eltávozott.
– Hova? Én nem küldtem.
– A világba. Azt mondta, hogy te bocsátottad el. A livreéjét levetette
és itt hagyta.
– Akkor vason hozatom vissza! Hogy mert odább állni elbocsátó-levél
nélkül?
– Én adtam neki elbocsátó-levelet.
– Az én irodaszolgámnak?
– Huszonöt évig volt az én hűséges cselédem. Ő joggal kivánhatta, s én
joggal adhattam ki azt a szolgának.
Simon mérgesen dobbantott.
– Most nincsenek jogok, csak rendeletek! Aztán még is csak türtőztette
magát. No de a grófnővel nem perelhetek. Most csak az a baj, hogy a mig
más szolgát fogadok, nincs a ki az ügyfeleket bejelentse.
– Hát hisz azt végzem én épen a szolga helyett. Bejelenteni jövök hozzád
egy ügyes-bajos felet. A Manga kiván szined elé jutni.
– Az a vén czigányasszony? Hát még sem égették meg? Talán hatósági
engedély kell neki szabad kártyavetésre?
– Ne haragudjál erre az asszonyra, édes fiam. Ő neked hűséges dajkád
volt.
– Elég hiba volt czigány dajkát fogadni mellém.
– Nem az én hibám volt. Tudod, fiam, midőn másodszor férjhez mentem
atyádhoz, Lenke tábornokhoz…
– Bizony okosabb választást tehettél volna.
– Ő igen derék ember volt.
– De szegény ördög.
– S a mi népünket nagyon szerette.
– Hát’ sz én is szeretem a mi népünket: de csak hidegre téve.
– A kolera-járvány alatt a népzendülés idején…
– Tudom jól az egész históriát! Hallottam már elégszer. Az anyámat
üldözőbe vették; menekült az erdőbe s én ott születtem egy aranymosó
czigánynak a kunyhójában. Rendkívüli eset, de én nem dicsekszem vele.
– Én az életemet köszönhetem annak a szegény czigány asszonynak. Ő téged
is igen hűségesen ápolt. Te, mint kis gyermek, igen rossz voltál.
– Mint nagy gyermek még rosszabb.
– S ő eltürte a te kinzásaidat.
– Szegény martyr! Hát mivel tartozom érte?
– Nem magáért jött kérni, hanem a fiáért, a tejtestvéredért.
– Tehát tejtestvérem is van? Egy czigány legény! Igazán előkelő
atyafiság. Hát annak mi kell? Kiszabadítsam a katonaságból?
– Nem vihetik el katonának, mert egyik lábára biczczent. Az is a te
emléked. Mikor gyermekek voltatok, te letaszítottad őt a lépcsőről s
akkor eltörte a lábát.
– Hát még keresztfiam is? S ugyan mi kell neki tőlem?
– Nagyon kevés. Csak a hivatalos pecséted és aláirásod az utlevelére.
– Hát ehhez kell annyi protekczió? Milyen nagy teketória.
– Ő maga is itt van.
– Nincs rá szükségem. Tudom könyv nélkül a személyleirását. Ismertető
jel: a balpofáján egy harapás helye. Az is az én fogam nyoma. No hát
mingyárt megkapja a pakszust.
(Héj, okos idők voltak ám azok! Utlevél nélkül a szomszédfaluba sem
lehetett utazni.)[1]
– De a felesége is vele akar utazni. Az is itt van.
Erre a szóra egyszerre átváltozott Simon arcza. A két szájszöglete satyr
mosolyra huzódott fölfelé, a szempillái összevigyorultak. Valóságos faun
arcz lett belőle.
– Ah! A Citera is itt van? A Citerácska! Hát mért nem ezen kezdted
mindjárt? Ereszd be őket! Enni való kis czigánymenyecske! Igazi
csokoládé bonbon!
Ezt már nem hallgatta a bárónő,[2] kiment s nem sokára visszatért az
instans felekkel.
Hárman voltak: Manga, az anyjuk, Pali a fiu, és Citera az asszony. Ebben
a sorrendben lépegetének is be a szobába. Az ifjasszonynak leghátul a
helye.
Manga már tizenkét év óta nem látta Simont. A mióta azt a bécsujhelyi
akadémiába elvitték. Csak annyit tudott felőle, hogy most hivatalos úr.
S a czigánynak senki előtt sincs respektusa: egyedül a hivatalnok az, a
kit nagyra tart. Gróf, báró, földesur neki mindegy, de a szolgabiró maga
a császár s a viczispán maga a «kis Isten». Hát még a «szekretárius».
Ennek a czimnek valami olyan szentséges hatása van.
A huszonkét év bizony nagyon megviselte a Mangát. Egész vén asszony lett
belőle. Pedig legalább hat évvel fiatalabb volt a bárónénál. S míg az
most is délczeg amazoni alak, redőtlen, telt piros arczczal, sima
homlokkal, ragyogó szemekkel, a czigány nő arcza csupa redő, a homloka
is az s mikor mosolyog, még több ráncz támad az arczán. Ezeket mind a
szükség támasztotta, a hogy a sor következett: van ott hizelkedés
ráncza, rimánkodás ráncza. Most épen tele van örömredőkkel, a szeme is
könybe lábad. Tizenkét év multán ismét láthatja Simont. Urnak láthatja:
előkelő urnak, a ki már a méltóságos tituláig felvitte, bársony
hálókabát van rajta, selyemzsinórral átkötve. Manga oda megy hozzá
meggörbedve és kezet csókol neki s a tenyerével végig simítja a bársony
kabát ujját, hizelkedő lepcses hangon üdvözölve:
– Csókolom az aranyos kezedet, kegyelmes, méltóságos szekrementárius
uram! A mennybéli Zebaóth Isten tegye azt a te ragyogó orczádat olyan
gömbölyüvé, mint a párizs-alma!
Simon mérgesen tolta el magától a hizelkedő asszonyt, letörülve
zsebkendőjével a csókja nyomát a kezéről.
– Eredj! Ne nyalj engem! Nem vagyok én mézesbáb!
A tejtestvérével még régebben nem találkozott a báró. A czigányfiut már
hat éves korában elvitte a hires Barkó Pista, a székvárosi banda primása
magához; már gyerek korában nagy tehetsége volt a zenéhez; később a
báróné bőkezüségéből Budapestre jutott. Ott tanulta ki alaposan a
zeneművészetet. Már tizennégy éves korában hangversenyekben lépett fel.
A kik hallották, azt mondták, hogy hét országra szóló művész lesz egykor
belőle.
Az kellett volna neki csak, hogy külföldre kimenjen s ott tökéletesítse
magát.
Hanem aztán csak itt ragadt. Megházasodott fiatalon, elvette a nevelő
apjának a leányát, Citerát.
Barkó Pali arcza valódi fizionómiai talány volt, vonásaiban és egész
kifejezésében egy barna Krisztus-fő; olyan buskomoly, mint a kinek a
homlokára van irva, hogy ő szenvedni, türni született. Szép metszésü
ajkai körülfolyva göndör bajuszszal és két ágra váló szakállal, finom,
hajlott orra, sürü egyenes szemöldei, nagy dióbarna mély tüzü szemei s
kétfelől leomló aczélfényü langos haja. Termete karcsu volt, de izmos,
csak jártában lehetett észrevenni valami kevés biczczentést, de az is
egész előkelő negédet kölcsönzött neki. Nem volt benne semmi
affektánczia.
A felesége ellenben tökéletes czigány szépség volt, indus karcsuságu
bajadértermettel, keze lába finom vékony, arcza tojásdad, bronczczal
zománczozott olajbarna, mély inkarnát pirral, mely szerelemgödröcskéket
vesz körül, a haja pedig az az aranyos barna, a minő az ázsiai
oroszlánnak a sörénye. Abból különben csak a hunczutkája látszik, a
többit takarja a piros selyemkendő s hozzá kökénysötét kék szemek, a
miket a hosszu fekete pillák félig eltakarnak. Egész tekintetében,
minden mozdulatában az eltanulhatatlan czigányos dévajság.
A szekretárius úr akarta mutatni az uraságát. Czigány volt az
ügyesbajos. Megtöltötte a csibukját s rágyujtott a kandallónál s aztán
pöfékelve ült le az iróasztalához.
– Nohát, Barkó Palya! Mi dologban jársz itt?
– Kérem alázattal méltóságos szekretárius urat, utazni akarok külföldre.
– Külföldre? Ohó! Ez gyanus dolog! Az emigráczióhoz talán?
– Nem, méltóságos úr. Muzsikálni megyek.
– Értem. Itthon nem szabad a Rákóczit huzni, úgy-e? Olyan helyre
igyekezel, a hol szabad lesz.
– Alig hinném. Oroszországba vagyok meghiva, Szentpétervárra. Maga
Konstantin nagyherczeg hitt meg, a kinek már itt jártában többször
muzsikáltam.
– Hohó fráter! Ekkorát még egy czigánynak sem szabad hazudni.
Barkó Pali e goromba szóra nagy nyugodtan huzta elő zsebéből iratait.
– Itt van az igazságom. Bécsből küldték. A külügyminiszterium által
kiállított utlevél az orosz nagykövet által láttamozva. Ugyanazon
nagykövet által hitelesített másolata a nagyherczeg megbizásának. Ez
pedig itt az orosz impreszárió szerződése három havi idényre.
Simon báró végig nézte az iratokat fejcsóválva.
– Hm! S ez a mese mind igaz! Mire nem viszi egy czigány egy hegedüvel!
De hát akkor minek jösz hozzánk ha már megkaptad Bécsből az utleveled?
– Mert a feleségem is velem akar jönni s annak a nevét és
személyleirását itt kell beleirni az utlevelembe, a hol született.
– Ah! A kis Citerácska is vele akar menni az urával? Ugyan hová gondolsz
te Palkó? Asszonyt vinni olyan hosszú utra! Hagyd itthon! Ne busulj,
majd gondját viseljük.
Ez a szó a menyecskének is feloldotta a nyelvét.
– De köszönöm alásan a gondviselést. Már csak úgy illik az, hogy a merre
az uram jár, én is arra járjak. Mindig azt hallottam, hogy ha a férj meg
a feleség különválva élnek, az egyiket elkapja az ördög.
– Még én előttem senki sem tett panaszt az ördög ellen.
– Nem ám, mert tudja, hogy egyik varju nem vájja ki a másik szemét.
– Ejh, de hegyes nyelvecskéd van Cziterácska.
– Hát a milyen a mosdó, olyan a törülköző.
– No hát állj ide elém, hadd irjam be a személyleirásodat az urad
útlevelébe. Vedd le a kendőt a fejedről, hadd látom a hajad.
Citerának le kellett venni a piros kendőt a fejéről.
Simon nem állhatta meg, hogy meg ne simogassa a haját.
– No no! meg ne tépászsza.
Simon beirta az útlevélbe: «haja rőtbarna, sürű, göndör, elől
hunczutkákba csavarva».
– Nyisd fel szemedet és nézz rám.
«Szemei sötétkékek, nagyok, tüzesek, szemöldökei vékonyak, félhold
alakuak. Arcza tojásdad, arczszíne aranyosbarna, piros zománczczal.»
Itt egy ütést kapott a kezére.
– Azért nem szükség azt megcsipni.
Simon tovább folytatta az oculátát.
«Szája korallpiros, fogsora ép, fehér.»
– Mutasd a kezedet!
«Kezei finomak, keskenyek.»
– Nem kell azért úgy megszorongatni.
Még tovább is irt.
«Termete karcsu. Két araszszal átérhető.»
– No azt ne irja bele! Ne irja bele!
– Miért?
Az asszony még pirosabb lett e szóra.
– Hát csak azért, hogy no…
«Lábai?»
Ekkor meg aztán egyszerre leguggolt, hogy a viganója elrejtse a lábait.
– Ahhoz meg már senkinek semmi köze.
A sekretárius úr nagyot nevetett. Szép asszonyok előtt félre kell tenni
a hivatalos méltóságot.
(«Oh milyen áldott jó ember! Milyen nyájas hozzánk!» rebegé Manga a
bárónőhöz fordulva.)
– No ez meg van. Mondá Simon. De hát ezért nekem fizetség jár.
– Hát mit fizetünk?
– Egy csókot.
Akár kettőt, mondá nevetve a menyecske.
Simon azután szaván akarta fogni, de Czitera kisiklott az ölelése alól s
a napát tolta előre.
– Anyámasszonynál áll a kasszám. Anyuskám, a méltsás urnak két csók jár
az útlevélért.
A vén asszony arcza gyönyörteljes mosolyra derült, azt hitte, igazán úgy
van.
– Eredj banya a pokolba! szólt Simon mérgesen. Megállj te kis
boszorkány! Elteszem az adósságodat. Majd lesz ennek nagy kamatja.
Pali közbelépett.
– Félre asszonyok! Én tudom, mi a taksa.
S azzal leszámlált három ezüst huszast a méltóságos urnak az asztalára.
Ennyi dukál egy útlevélért. Urasan viselte magát.
Simon mégis csak fenn akarta tartani a suprematiáját.
– No hát Barkó Palya. Kezedben a passzus. Mehetsz vele Muszkaországba.
Hanem aztán becsületesen viseld magadat, azt mondom! Ne garázdálkodjál!
Bele ne keveredjél valami rossz társaságba, mert Szibériába kerülsz!
– Azon leszek, hogy becsületet valljak.
– Úgy vigyázz, hogy vason ne jőjj vissza.
– Köszönöm a kegyes figyelmeztetést.
– Most várjatok még. Nem lehet még elszaladni. Elébb be kell vezetnem a
dolgotokat a protokollumba.
Azzal az álló iróasztalhoz ment, mely festetlen fenyőfából volt, az alsó
rekeszei nagy könyvekkel megrakva; a támlányán hevert egy rubrikás könyv
kitárva.
Pali azt hitte, hogy utána kell mennie.
Simon ráförmedt:
– Ne hágj a sarkamra! Maradj ott, a hol állsz. Nem vályogvető ez, se nem
taposó malom.
A czigány hátra huzódott, a titkár úgy tett, mintha irna.
Az alatt halkan hátraszólt:
«Manga!»
A czigánynő örvendezve sietett hozzá:
– Parancsolj te drága uraság!
Simon elővette azt a rózsaszínű levélkét s odasugott a nőnek:
– Ezt a levelet dugd a kendőd alá s aztán vidd el a színházba, add át
annak, a kinek szól. A bárónénak ne szólj felőle semmit.
A czigánynő átvette a levelet s elrejté azt a keblébe.
– Be van irva a számotok, most már mehettek. Mondá Simon, átadva az
útlevelet a zenésznek.
Pali átvette az irást s azzal odalépett a bárónéhoz.
– Köszönöm a kegyes közbenjárást, grófnő, Isten áldja meg érte.
S tiszteletteljesen kezet csókolt az úrnőnek.
Anna pedig rátette a kezét a fiú fejére. (Nevelt gyermeke volt.)
– Isten vezéreljen az utadon, jó Pali.
Manga szemei kidülledve bámultak e jelenetre.
Egészen elképedt. Mintha valamit nézne, a mit rajta kivül senki sem lát.
Magában motyogott: «Hát már ennek a fiúnak ki sugta azt meg, hogy annak
az asszonynak megcsókolja a kezét? Hát annak az asszonynak ki mondta,
hogy a fejére tegye a kezét és megáldja? Látott volna valamit a «Devla
szeme» odafenn?»
– Menjünk édes anyám! hangzott Pali lágy, melancholikus szava.
Manga felrezzent, mint a kit álmából riasztottak fel. Visszafordult,
Simon bárót találta a háta mögött. «Édes fiam!» rebegé.
– Be vagy te pálinkázva? vén majom! Rivallt rá a méltóságos úr.
Ekkor tért eszére az asszony.
– Bocsánat! Elkáprázott a szemem.
A mint a czigánycsalád eltávozott, Simon bárónak az arcza ismét
visszanyerte előbbi apathicus kifejezését.
Tudta éreztetni mindenkivel, hogy ő neki hatalmában áll kellemetlennek
lenni; különösen az anyjával.
– Nos? Hát elég tejtestvérileg bántam a védenczeddel? Mondá a bárónénak.
Kegyenczed no! Mikor kis kölykek voltunk is, azt beczézted jobban.
– Megköszönöm a készségedet.
– És ezzel vége az audencziának?
– Még nincs, fiam. Mikor beléptem a szobádba, épen egy levélkét
borítékoztál be. A rózsaszinű papir sejteti a levél tartalmát.
– Ejh de éles tekinteted van. Kitaláltad.
– S abból, hogy te véletlen belépésem fölött olyan nagy indulatba
jöttél, azt is kitaláltam, hogy az a levél kinek van irva.
– Kitalálhattad. Arankának.
– Te szerelmes vagy e nőbe?
– Azt nem tudom; hanem nőül fogom venni.
– Az én beleegyezésem nélkül?
Simon báró cynikus phlegmával ült le a karszékébe az anya előtt, a kit
állni hagyott s elkezdte a körmeit csinosítani; aztán meg a két zsebébe
mélyeszté kezeit s csak úgy beszélt ki a vatermörderei közül.
– Kedves mamám! Ha te Bárdy grófnő volnál, és én fiad, egy Bárdy gróf,
akkor a te áldásod, vagy átkod sulyt vetne a latban. De te most özvegy
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A fekete vér; Lenczi fráter - 03
  • Parts
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 01
    Total number of words is 4071
    Total number of unique words is 2010
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 02
    Total number of words is 4045
    Total number of unique words is 1976
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 03
    Total number of words is 4115
    Total number of unique words is 1941
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 04
    Total number of words is 4076
    Total number of unique words is 1980
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 05
    Total number of words is 4087
    Total number of unique words is 1900
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 06
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 1896
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 07
    Total number of words is 4000
    Total number of unique words is 1964
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 08
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 1875
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 09
    Total number of words is 4055
    Total number of unique words is 1950
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    45.2 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 10
    Total number of words is 4236
    Total number of unique words is 1937
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 11
    Total number of words is 3988
    Total number of unique words is 1875
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 12
    Total number of words is 4187
    Total number of unique words is 2032
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    42.0 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 13
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 1997
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    47.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 14
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1868
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 15
    Total number of words is 4137
    Total number of unique words is 1997
    29.6 of words are in the 2000 most common words
    40.6 of words are in the 5000 most common words
    46.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 16
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 2013
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fekete vér; Lenczi fráter - 17
    Total number of words is 637
    Total number of unique words is 394
    48.1 of words are in the 2000 most common words
    57.3 of words are in the 5000 most common words
    61.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.