A fáklya - 05

Total number of words is 4139
Total number of unique words is 1875
34.3 of words are in the 2000 most common words
46.8 of words are in the 5000 most common words
53.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
arcokat s nem birta megtalálni, melyik lehet az a Kis Péter. Ellenben
asszonyi ösztönnel azonnal felfogta, hogy a kurátorral kell bajnak
lenni…
– Egy kutya, másik eb, – mondta csöndesen, halkan, nála szokatlan
nyersen, mert egyként megvetette a parasztokat s félt tőlük.
– Mennyire igaz, – mondta a fiatal pap és sóhajtott.
Ugy megérezte most, hogy belőle is egy olyan tudóska pap lesz idővel,
aki csak a szobájában él s kijönni nem is mer… A nagyapa, az mindent a
feleségére hagyott, ő csak forditotta Tied, Reinbeck, Lange, Stopfer
egyházi beszédeit… az apja meg pipált… ő pedig ki nem adható munkákat
fog irni?… s ő már végkép asszony nélkül élve?… Fanyarul vonta el a
száját.
Az asszony, aki egész odaadással figyelte minden arcmozdulatát, suttogva
mondta:
– Maga nem őszinte, Matolcsy… – s összetette a kezét, szinte könyörögve.
– De igen, – szólt a fiatal ember megzavarodva, – nagytiszteletü
asszony… hogyne…
– Most mire gondolt?
– Az atyám… – s már nevetett, kicsit nevetgélt a fiatal pap – már a
nagyatyám olyan ember volt, hogy anyagi és házi ügyeit teljesen a nejére
hagyta: az atyám… ez már az atyámnál odáig fejlődött, hogy egyszer bent
ül a bibliotékájában (mint mindig), bemegy hozzá az anyám: „Szólj már
annak a kocsisnak, a lovak térdig járnak a szénába! Ez mégis hallatlan
szörnyüség, én nem birok vele, hát csak szólj már neki!“ Kijön az atyám
az ambitusra s elkiáltja magát: „András!“… A kocsis előáll… „Mi ddolog
az: most mondja a nagytiszteletü asszony, hogy a lovak mind térdig
járnak a szénába! Ez mégis hallatlan szörnyüség!… Mmmeg ne halljam
mmégeccer!“… Evvel bemegy s szegény anyám ott marad, majd elsülyed a
szégyentől…
Az asszony várakozó, komoly pillantással nézte az arcát.
A fiatal férfi hirtelen, halkan, egész váratlanul kitört:
– Amennyit én szenvedtem három hónap óta, mióta itt vagyok… Azt csak az
anyám… annyit csak az anyám szenvedett, azt csak ő birná megérteni…
Csüggedten, összeesve ült egy pillanatig. Az asszony dermedten figyelt
rá. Várt, mint a madárfogó gyermek, aki nem mer mozdulni, fél, hogy mire
odaér, felrebbenti…
– De legalább elkészültem a tanulmányommal, – szólt aztán felsóhajtva.
– Igazán!! – kiáltott fel az asszony boldogan, sokkal boldogabb hangon,
mint várni lehetett volna… Tudott a nagy tanulmányról s annak
tulajdonitotta, hogy a fiatal ember minduntalan zárkózott lett és idegen
és megközelithetetlen… Hetek teltek, hogy nem jött át s ha egyszer
eljött, mindjárt el is futott s sohasem lehetett tudni, melyik szóval,
egészen ártatlan kérdéssel hozzák zavarba, mire konok lett, lerázott
magáról mindenkit s egyszerre eltünt. Mintha nagy titok, nagy bün nyomta
volna a lelkét, sértődő és ijedt volt örökké s mind jobban kimaradt.
Kimondhatatlan kinokat szenvedett e miatt az asszony, aki mióta
megismerte, egy pillanatra sem feledte az arcát, a hangját, a szavait s
már nem tudott aludni s nem birt másra gondolni, a hosszu napokat kinos
várakozásban töltötte, szent és odaadó martirkodásban s egyre őt várta.
Az imént mind e szavak, amiket mondott, valami feloldódásra mutattak,
mintha valami készen volna, valami befejezve s ugy reszketett már a
hosszu és rettenetes időktől, ha valamivel ismét beletaposna a buján
nyiladozó bizalom hirtelen virágágyába… Óh mennyit kellene most már
szenvedni, még jobban a mai nap után: ennyi szavát, magáról, szüleiről,
még nem birta venni. Igaz, most is minduntalan visszazárkózott, a
legkényesebb pontoknál lecsukódott, az anyjáról nem szól… Micsoda titkok
lehetnek ott: s ő nem bir tapintattal, diplomata ügyeskedéssel semmit
kitudni, kiszedni belőle s másból… ő csak egy szegény asszony, egy
szegény ártatlan váró nő, aki vár és kér és rendithetetlen kinok közt
kézhez várja a maga pillanatát:
– Óh bár hetvenéves volnék, – mondta magában, hogy a fiatal ember még
erre a fölkiáltásra, erre a harsány és boldog vallomásos hangjára is
néma maradt és maga elé csüggedt: – óh bár száz éves volnék… mennyit
kell még szenvednem odáig…
De a fiatal férfi, aki mintha minderről mit sem sejtene, aki mintha a
legtávolabbi érzéseiben sem tudná mi az, ami itt nő és bogozódik és
virul körötte, hirtelen elszánta magát s kissé fátyolos pillantással
mondta:
– Ma reggel befejeztem a bibliáról való tanulmányomat. Ma reggel tettem
le a pontot.
– Istenem.
Matolcsy a zsebébe nyult s megfogott ott valami elég jelentény
papircsomót, de habozott, nem vette ki, csak ijedten:
– Elhoztam… ha…
– Igazán?… elhozta… kérem…
– Ha nem tetszik érte… haragudni…
– Mutassa… Matolcsy…
A fiatal ember kihuzta a vastag papircsomagot, ivpapirok tömege, ugy
hármas hajtásba összepréselve.
– Itt hagyja? elolvasni?
De abban a pillanatban felötlött a kezdő iró előtt értekezésének egy
egész csomó hibája, még reggel olyan boldog és kielégült volt, oly
büszke, oly nagy dolognak, kész, érett, hatalmas alkotásnak tünt fel
előtte az értekezése, hogy nem birt otthon maradni, el kellett hoznia,
dicsekedni vele, most megrémült érte: nem laikusnak való, nagyon is
elvont, csak szakembereknek van irva, nincs is eléggé kifejtve az egész,
kivált a legfontosabb részek… lesütötte a szemét s habozás volt az
arcán.
Az asszony félreértette s fájdalom szoritotta a szivét: ugy fogta fel az
egész dolgot, mint lelki közösséget: nincs bizalma bennem, nem ismer,
nem osztozik még velem, de mért is, még én mit sem vallottam neki: ő már
beszél, beszélget magáról, övéiről, lelki titkairól, irásáról s én még
mit sem vallottam neki…
Hátrább dőlt a kerti padon s egy önkinzó mártir fájdalmas arcával
szólott:
– Én Pesten jártam intézetbe, Veres Pálnénak voltam a tanitványa…
Ezt mondta, hogy méltónak mutassa magát s rábizhatja a kéziratot, de
azonnal felébredt benne a hiuság, a mult ugy fellobbant, mint a rét, az
avar, ha a gyermek véletlen felgyujtja.
– Az szép idő volt, – szólt fojtott mosollyal, – minden reggel kocsin
mentem iskolába francia nevelőnőmmel, s délben értem jött a hintó.
Matolcsy valóban elálmélkodva nézett a papnéra, szeme, szája elállott a
csodálkozástól, oly őszinte volt arca kifejezése, hogy az asszony
hangosan felkacagott. Kacagása édes volt és finom, mint az ezüst csengő,
amelyet csak ritkán ráznak meg s annál finomabb a csilingelése.
– Az szép korszak volt, – mondta az asszony, – a Bethlen lányokkal,
Podmaniczky Masával voltam együtt mindennap. Be sokat voltam a
Károlyi-házban, ott az Egyetem-utcában, nagy kert, mi öten ugy
felvertük… falusi vidámság volt az…
A fiatal ember ugy nézett rá, mintha egyszerre nagyon messze,
elérhetetlen távolba szökött volna előtte: egészen kicsire és gyávára
huzódott a maga rusztikus falusi diákkorával, a pataki iskolakert
plebejus süldő diákjaira gondolt s a debreceni kollégium nagyképü
theologusaira… Érezte is ő: mindig valahogy ebben a nőben a nemes, a
finom valamit…
– Apa nem sajnált tőlünk semmit, igazi nagyuri nevelést adott minden
gyermekének, a bátyám a Theresiánumban végzett, a másik bátyám konzuli
akadémiát… ő most kereskedelmi ügyvivő Bombayban… multkor küldött, pár
éve, fényképet: egész exotikos fejedelmi udvara van. Egy hatalmas
elefánt hátán ül, bibor toronyban s szolgáinak serege veszi körül…
Ugy megszinesedett az arca, ugy megfiatalodott s mégis, nem áradt belőle
a beszéd, mint aki fél mindent elmondani… mint akinek nem lehet csak
dicsekednie… mint aki nagy fájdalmakra hivatkozik minden szóval, mely a
hajdani nagy örömökre vonatkozik… S a szeme azonnal könnyes is lett…
Matolcsy kifejezhetetlen részvéttel nézett rá, szeretett volna eléje
borulni, lelkét szőnyegül teriteni, egész lényét fátyolul boritani
mindarra, ami fájdalmat tud kelteni a nőben, akiről most már tisztán
tudatára jött, soha szebb, finomabb, nemesebb lényt képzelni sem tudott…
Sokára, sóhajtva szólt az asszony:
– Apának sok ellensége volt… ő volt az egyetlen az egyházkerületben, aki
méltó volt a püspöki székre s… Szilágyi Dezső legjobb barátja… A
legfontosabb országos ügyekben minduntalan vele tanácskozott. Hányszor
kellett Pestre utaznia… A miniszter is többször volt nálunk: engem igen
szeretett, a térdére vett s egész tárgyalás alatt, mig ők komoly
ügyekről beszéltek, el nem eresztett magától, ott tartott az ölében és
én galambot csináltam az országos aktából…
Hosszu, mély csönd lett, az asszony sirt, az asztalra könyökölt és
hosszan sirt. Matolcsy lélekzetvisszafojtva ült előtte s egyre nézte az
arcát, finom kis homlokát, kis boltozatos nemes alacsony eszes homlokát,
nemes szája izét, vékony arcát: feltünt neki, hogy mindenkor
márványhideg s merev volt ez az arc, most mintha ujjá vált volna egy
siró gyermek, egy siró kislány ideges, gyöngéd arca lett… És még
hübbnek, még bizalmasabbnak, még alacsonyabb s minden kötelességre
köteles szolgájának érezte most magát: vigasztalónak a vigasztalhatatlan
számára, kis kendőnek szerette volna magát, letörölni az asszony
könnyeit…
– Sztánay… mondta a papné halkan, ránézett a fiatal emberre, akinek
ettől a váratlan pillantástól megremegett a szive, – apa Sztánay volt…
Matolcsy nem emlékezett a névre… nem ismert rá, hogy valaha hallotta
volna…
Ezen az asszony megütődött… de aztán meg is nyugodott…
– Egyházkerületi főember volt apa, mondta halkan, két püspökválasztáson
volt jelölve… a Tisza kivánságára visszalépett, mert fiatal volt még:
bár biztos volt megválasztatása… akkor még harmincöt éves volt… A másik
püspökválasztás… huszonkét évvel későbben… akkorára igen felgyültek
ellenségei… támadták… megrágalmazták… irigyelték az előkelősége, a nemes
lelke miatt: mert nem volt olyan durva paraszt, mint a többi kálvinista
pap… hogy ur volt…
Tenyerébe hajtotta a fejét s hevesen sirni kezdett. S Matolcsynak eszébe
villant valami ellenőrizhetetlen pletyka, egy sokat emlegetett papról,
aki nagy flanccal élt s öngyilkos lett… Mikor ő Debrecenbe jött, még
mindig beszéltek róla… De a név… Sztánay… Nem emlékezett rá… Őt nem is
érdekelte soha az emberek dolga, ő senkiről semmi pletykát nem tudott
soha: őt a tanulás s nem az élet kötötte le… Sztánay. Sztánay…
A papné megkönnyebbült a sirás után.
– Tizenkét éves voltam, – mondta… – mikor haza kellett jönni apa
temetésére… Az arcát nem is láttam… mondják teljesen szétzuzta… a golyó…
A fiatal ember kisértetlátóan meredt rá, ahogy egyszerüen kiejteni
hallotta ezt a szót.
– Senki sem volt a temetésen… a jó barátok közül… Ha lakoma lett volna s
nem temetés: akkor mind ott lett volna… Ha apa megvárja a választás
végét, az eredményt: mondták aztán semmi se lett volna… Igy is… Mikor
meghalt: siettek elhallgatni… a csahosok…
Könnyben uszó szemeit ráfüggesztette a fiatal emberre, akinek szintén
könnypárás volt a tekintete. Hosszan melegen, odaadóan, remegő ajakkal
nézett rá: ez egy olyan pillanat, amelyben életek nőnek össze…
– Ilyen élet… mint az enyém… – s ujonnan elbiggyedt az ajka, hervadt kis
sebajkak, – nem tudom, melyik volt nagyobb csapás: ez-e vagy a másik… A
férfi, akit szerettem, a férfium… az igazim… férjem… aki megszöktetett,
fiatalkát, tapasztalatlant… s hazavitt a kastélyába… kölcsönkért
négylóval… másnap hazaküldte a lovakat… de a szöktetéshez négy ló
kellett neki… Dorbézolás és esküdözés… Reggel térden csuszott előttem s
homlokával verte a padlót, este a szobalányomat ültette mellém az
asztalhoz s rákényszeritett, hogy nézzem, hogy becézi, öleli, hogy
kinozzon… engem… és magát is.
Hátraejtette a fejét: valami siri csönd volt, a kripta csöndje, amit nem
zavart meg kinn az őszi napsugár, a hulló falevelek pergése, a szél
zaja, az élet kint fel-felzajgó lármája: kriptai csönd, amelyben csak
befelé történő nézésre vannak érzékek:
– Még egy ilyen krizist: még egy harmadikat megérni… – kiáltott fel az
asszony, mintha a tengeren hallatna vészkiáltást… és a Matolcsy szemébe
nézett, mintha horgonyt akarna vetni ott…
A fiatal ember öntudatlan készséggel, megdöbbent odaadással kinálta fel
magát.
Az asszony fájdalmas Mária-mosollyal elszelidült, hálásan, melegen,
kicsire gubózva nézett rá s kinyujtotta a kezét.
– Most már rám bizza az irását?
A fiatal papnak a szive csaknem kipattant a melléből: hát ezért volt az
egész… vallomás… Oly büszke s boldog volt e pillanatban… Tul akarta
licitálni nagylelküségben s nem lelte a szót, mit mondjon:
– Felolvasom… ha meg… tetszik… engedni… – suttogta s a sziklát érezte,
ott a feje fölött.
Az asszony finom keskeny kezét átnyujtotta s megfogta, megérintette a
fiatal ember kezét, amelyet ez az asztalon nyugtatott.

II.
„Az emberiség történetében nem volt több olyan korszak, melyben minden
egy év oly óriási tömegeknek pusztitotta volna el vallásos hitét, mint a
mi életünk esztendeiben történik“ – kezdte felolvasását Matolcsy, de itt
megállott.
Tünődve nézett az asszonyra, érdeklődik-e? Mégis szerette volna
abbahagyni. Már ő annyira kiélte magában az egész irást, hogy neki
egészen üres kagylóhéjak voltak ezek a mondatok s valami ujat, másat
szeretett volna mondani.
– Igazán olvassam?
– Hogyne!
– Érdekli nagytiszteletü asszonyt?
– Hát hisz ez egy rettenetes kijelentés, – mondta az asszony szinte
megdöbbenve, egész arcán valami felindulás volt.
Matolcsy előbb megzavarodott, aztán hirtelen észrevette, hogy csakugyan,
amit mond: egy pap szájából, pláne egy pap tollából! Most hirtelen
megijedt: eddig ugy gondolta, azért nem kiadható a cikke, mert nem elég
tudományos, nem elég teljes, nem elég kész: most ugy látta, hogy ebből
fegyelmi lesz, püspök elé idézés, hivatalvesztés…
– Olvassa csak tovább kérem… – sürgette a papné.
Hizelgett neki s mosolyt fojtott el:
– „A kezdetleges embernek a világról minden ismeretet vallása nyujt s
minden tettét a vallás parancsa irányitja. A legmagasabb müveltségünek
azonban már csak azokról a dolgokról szól, melyekre a tudomány semmit
sem mondhat s csupán legbelsőbb magánéletének alakulására van vagy lehet
hatással… De mindvégig ugyanaz a szerepe marad az ember életében: az
élet harmoniáját akarja megteremteni s a földi küzdelem ezer fajta
benyomását egységes hullámzásba hozni az ember életérzésében: az
embernek a nagy Mindenséggel való viszonyában. S valamennyi vallásnak
közös célja, hogy az ember életkedvét, ha egyébbel nem: sugalmazással
erősitse s minél magasabra feszitse.
– „Épen azért nehéz eldönteni, mennyi haszna s mennyi kára van annak az
evoluciónak, mely a tudományok népszerüsitésével egyenes arányban
fogyasztja a vallásos hitet s naiv bizodalmat. Sok tekintetben fejlődés,
mert a szellemnek békóból való felszabadulása, de más szempontból
sülyedés, mivel a felszabadult lelket magára hagyja olyan helyzetekben,
amelyeket nem ő teremtett magának s mikor a szerinte hamis támaszt
kiveszi a rokkant lélek hóna alól, valósággal elgyöngiti azt.
„A vallás nem tölt ki absolut ürt az ember és a lét között, nem ad
absolut ismeretet a megérthetetlenről, de a lélekre való hatása az,
mintha absolut igazságokat mondana, mert absolut nyugalmat teremt.“
– Tessék? – állott meg olvasás közben, mert ugy rémlett, az asszony
szólott.
– Semmi… – s látva, hogy szót vár, hozzá tett. – Nagyon félelmes: e
szerint a vallás olyan, mint az ópium?… az is boldognak érzi magát, aki
ópiumot sziv.
A fiatal pap összehuzta a szemöldökét:
– Igen… mondta ridegen. – Én már sokszor irigyeltem az ópiumszivót, a
részeget, azt aki valami szenvedélyben elvakulva boldognak érzi magát.
A papné csöndesen nevetett:
– Szép pap maga akkor…
A fiatal ember elhallgatott:
– Én nem vagyok pap: ahogy előirták milyen legyen a pap. Én ember
vagyok: ahogy jön…
Kéziratát nézte s átugrott egy féloldalt… Félt, hogy az asszonynak mégis
elvont s unalmas lesz… Olvasott:
– „A vallás szerepét össze szokták téveszteni a tudományéval. Mindkettő
erőforrás az ember számára. A tudomány… a valóságos világról való
igazságokat azért gyüjti s dolgozza ki, hogy az ember minél biztosabban
és jobban felhasználhassa az egész természetet, az egész valóságot:
ellenben a vallás… tulajdonképen csak elvonás, csak hipotézisek
gyüjteménye azokról a természetfölötti kérdésekről, melyek naponként
felmerülnek s melyekre az ember másként választ adni nem tud: s arra a
célra szolgál, hogy az ember lelkét tegye alkalmassá az életre s a világ
minél jobb fölhasználására.“
– De hiszen ez nagyszerü, – mondta az asszony: – akkor mindenkit
vallásossá kell tenni, hogy tudós lehessen.
A fiatal pap nevetett:
– Igen, – s tovább olvasta:
– „Amaz az objectumokat tárja föl: ez a subjectumot erősiti.“
„Vagyis a vallás: életbölcselet. Felfogás az életről, amely voltaképen
nem is hiányozhatik senkiből. Ha nem csatlakozik valaki valamely ilyen
közös élet és világnézethez: magamagának kell azt teremtenie, ha még oly
gyarlón sikerül is neki. Vagy pedig folyton kinos és csüggesztő kétségek
közt hányódik.
„Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb haszon az emberiségre, ha van olyan
vallás, amely millió és millió embert tud kielégiteni, vagyis millió és
millió ember lelki erejét szabaditja fel a Lét problémáin való
töprengéstől s teszi egyszerüen alkalmassá az Élet harcában való
munkára. Ilyenformán az is bizonyos, hogy rettenetes kár az emberiségre,
ha valami sajátságos szellemi pestis egyszerre kiirtja ezt az általános,
közös és megnyugtató életbölcseletet és pedig ugy, hogy semmit sem ád
helyette.
„Mert az egyes ember magától képtelen alkotni egy ilyen világnézetet.
Soha sem is volt arra képes egyetlen ember, a legnagyobb vallásalapitók
sem. Minden vallás olyan eszméknek gyüjteménye, amelyek az emberiség
lelkének ébredésétől kezdődő világbölcsesség tulajdona. A nagy alapitók
nem is uj eszméket hoztak: csak uj központi gondolatot: uj rendszernek a
focusát.“
– Jézus is? – kérdezte a papné.
– Igen, – mondta Matolcsy, s ujra mosolygott. Tetszett neki, hogy a
Jézust már az asszony is, mint vallásalapitót, embert, fajtánk tagját
érti. – Csak tessék türelemmel várni: majd elmondom, mi az, amit Jézus
adott s hol vette, amit hozott.
– Nézze Matolcsy, hogy van az: én soha nem foglalkoztam ezekkel a
dolgokkal s örülök neki, hogy ilyen tisztán megértem…
– Én is örülök neki, – mondta a fiatal ember, de szerfölött csodálkozott
magán, hogy most nem érzi olyan ihletett nagy dolognak ezt az egész
irást, mint amikor leirta. – Mindjárt készen vagyok a bevezetéssel, –
tette hozzá:
„Három kérdés az egész, amire a vallásnak felelnie kell: mert más nem
felelhet rá… s éppen azért a szó a fogalmat hüen is fejezi ki: ezekről a
kérdésekről mit sem tudunk, csupán vallást tehetünk róla:
„1. Ki teremtette a világot s az embert?
„2. Mi lesz az ember s a mindenség halála után?
„3. Mi a mi létünk a mindenség létében?“
„Ezeket a pontokat a végtelenségig lehet osztani, részletezni. A
vallásalapitók rendesen csak általánosságban felelnek rájuk, s az
utódok, a papok: egyéb dolguk nem lévén és egyebet hozzáadni képtelenek
lévén, végzik a rendszerezés munkáját a végtelenig. Mikor ez a
részletezés már annyira felgyült, hogy a lelkekben egészen elnyomták az
alap kinyilatkoztatás hatását, az emberiség erőszakoson szabadul meg a
tehertől s visszatér az eredeti alaphoz, az ősforráshoz, hogy egy uj
részletező folyamatot indithassanak meg az ujabb papi generációk…“
A papné olyan friss volt, tiszta ésszel figyelt. Ahogy Matolcsy a
felolvasásban megállt, összenéztek s összenevettek.
– Igaz?
– Azt hiszem.
– Min gondolkozik?
– Hát, hogy mit szólanak ehhez az öreg papok?…
Matolcsy egy árnyalatnyira kedvetlen lett.
– Én nem azoknak irtam: magamnak irtam. Én magam akartam tisztába jönni
valamivel… Most a következőkben még azt magyarázza a cikk, folytatta
szórakozottan, hogy a vallás valódi célja az, hogy az egyes ember belső
lelki harmóniáját állitsa föl, de a külső hatása egyuttal nagyon furcsa:
– „külső hatása hogy valóságos szövetkezeteket alakit, amelyek anyagi és
erkölcsi egységekké válnak s tagjaikra hasznos, idegenekre káros
müködést igyekeznek kifejteni. (Ecclesia militans). Ez az egyházi élet,
melynek a valódi vallásossághoz semmi köze sincs, sőt minél erősebben
fejlődik ki, annál károsabb arra, mert a szövetkezet önálló intézménnyé
lesz s vele szemben alárendelt s elnyomott helyzetbe kerül az egyén,
amelynek megszünik a szabad akarata, sőt a gondolkodási szabadsága is,
mint bármely hatalmi tényezővel szemben, amelynek módjában áll, hogy
megfojtsa azokat a gondolatokat, amelyek az ő hatalmát esetleg
veszélyeztethetik.“
– Igaz, – szólt az asszony s az apja esetére gondolt.
– Például, ha én most ezt a cikket kiadom, – mondta Matolcsy, – egész
bizonyos, hogy rögtön ellenségnek tekintenek a debreceniek… Pedig én
ebben a pillanatban igazán nem vagyok forradalmár, én egy szegény,
elkoplalt, éhes papocska vagyok…
– Istenem, – lesett rá a papné.
– És eszem ágában sincs, hogy felforditsam a világot és szétszakgassam
az Egyházat.
– Mindjárt csak egy pillanatra, – szólt az asszony s gyorsan kiment a
lugasból.
Matolcsy hátradült a székében. Zsibongott az egész teste. Valóban
szegény, tehetetlen kis senkinek érezte magát. Ásitott és nyujtózott.
Négy hónap óta kenyéren és szalonnán élni… Ez igazán leveszi az embert a
lábáról. Legalább tizenöt kilót fogyott, mióta önálló pap. Hogy meddig
birja… Fanyar, éhes mosollyal meredt maga elé.
Felrezzent, ahogy a háziasszony visszasuhant.
– Olyan figyelmetlen vagyok, rögtön hozzák az uzsonnát, – mondta.
Matolcsy lángvörös lett.
– Én nem ugy értettem, – hebegte, – mert most eszébe jutott, hogy az
előbb éhesnek mondta magát.
– De én ugy értettem, – mondta az asszony finom mosollyal s egyáltalán
nem sejtette, hogy milyen jól értette.
– Folytassam?
– Elébb várjuk meg az uzsonnát.
– Hol van Márta kisasszony?
– Nincs itthon.
– Nincs?
– Vagyis a reformáció is a papi uralom ellen volt?
– Persze. Mindenféle hitujitás, – mondta cinikusan Matolcsy s feltünt
neki, hogy az asszony nem akar Mártáról beszélni. – A Jézusé is. Mind.
Hát hogyne; az emberek még ma is azt hiszik, hogy a pap valahol az
emberiség és az Isten között áll. A pap nem olyan halandó, mint más,
hanem valami középlény, közvetitő az ember és az ég között. Ez annak,
akinek van hozzá lelke, megadja azt a lehetőséget, hagy alaposan
leszedje a közvetitési dijat… s az Egyház mint szervezet ezt lehetőleg
meg is tette, kivált azelőtt, mikor még könnyebben ment… Már a
reformáció óta, sajnos gyengécske a papi tized, s mosolygott fanyarul,
pedig ha már csökken a hit, volna legalább kövér falat… Nem is tudom,
miért nem gondoskodnak jobban: az mindegy, hogy a pap hogy gondolja a
dolgot, a hivő ma is olyan, mint a régi zsidóknál, vagy a középkorban. A
hivő? a hivő azt akarja, hogy neki ne kelljen gondolkodni azon, hogy ki
teremtette a világot s mi lesz a halála után és hogy mászik ki a bajból…
A hivő hinni akarja, hogy el lehet nála nélkül is intézni a nagy
bajokat… Az a magas világnézet: hogy nekem a vallás valami lelki
harmóniát ad, eszmék, gondolatok, érzések sugalmazásával: csak a
legnagyobb emberi lelkeknek való. A hivő: az hinni akar. A hivő azt
akarja, hogy az ő szemét kössék be, hogy ő neki ne kelljen gondolnia
tovább semmire… Neki dolga van, neki adóssága van, kapálni kell, vagy
megcsinálni reggelre a csizmát: közben meghal a gyereke… nem jön eső… A
hivő azt akarja: hogy legyen valaki, aki érte imádkozik… Ott a pap… Mert
a hivőnek van annyi esze, hogy nem bizik a saját imádságában: ott a pap.
Az ott van valahol az Isten székénél… Isten hozzájárulhatatlan a
közönséges halandónak: hát kell egy pap… mert az ember nem tudhatja… És
nem is tudhatja. Mit tudjon ezekről a dolgokról szegény Tarkó Están, ő
az istennel közvetlen összeköttetésben sose érezte magát: a papjára
háritja a felelősséget… Mire való, ha még azt sem teszi meg… Inkább
vigyél neki annyuk egy pár csirkét… mer mégis, az is ember, szereti, ha…
a kerék is akkor forog, ha kenik…
A papné nevetgélt, épenolyan halkan és bentről jött cinizmussal, mint a
fiatal ember, aki enyhe maliciával tréfálgatott…
– Ezzel aztán meg is van szabva a pap munkaköre, – szólt ez kissé
ünnepélyesebben. – Szivesen veszik, sőt elvárják tőle, hogy a szószékben
hallassa a hangját: hiszen ez a dolga. De óvakodjék leszállani a közélet
zajába. Ez már szemökben a papi méltóság lealacsonyitása. És ezt a
méltóságot ők még féltékenyebb gonddal őrzik, mint maga a pap, pedig nem
lehet mondani, hogy a papok minden pillanatban nem védenék a tekintélyt
a papi gesztussal!… De ők a papot szentként akarják tisztelni és azonnal
készek rádobni a kárhoztatás kövét, ha leszáll arról a magaslatról,
ahova önzésük helyezte.
– És ahova ők önzésből állottak.
– Igen… de akkor is, ha önzetlenségből állottak oda… Akkor is ki vannak
téve a kritikának: kivált a mai kor fiainak, akik viszont nem látnak a
lelkipásztorban semmi mást, csak hivatalnokot, mint az adóhivatalnál…
Pláne egy könnyen nélkülözhető hivatal: dehát megszoktuk s a népre való
tekintettel szükséges is: mert a népnek hiába, vallás kell. Az azt nem
engedi el, ő az ő vasárnapi templomjára nagyon rászokott s jó is az a
templom, mert ott csak olyan dologra tanitják, ami a fenn levő
osztályoknak hasznos: türelemre, megnyugvásra, békére, bizodalomra,
minden forradalomtól való rettegésre… Ezeknek az uraknak a pap a saját
szükségükre nem kell, de nagyon kell, mint egy ideális szervezet, amely
állandóan lecsapolja a tulságosan felgyült feszültséget… Ők maguk lelki
harmóniát találnak abban, ha nincsen anyagi gondjuk, ha társadalmilag
jól vannak, ha jó munkakört találnak, amelyben teljesen ki tudják élni
az energiájukat. Ezeknek a vallás… nem tartozik rájuk, nem veszik nagyon
komolyan. Idejük sincsen rá, hogy behatóan foglalkozzanak effélével. A
paptól elvárják, hogy jó ember legyen. Felőlök nyugodtan élhet, lelki
ügyeikkel nem zavarják, ha ugyan van nekik ilyen. Ha a pap kedvük
szerint való ember, szivesen tüntetnek vele s alkalomadtán készek
lándzsát törni mellette… Néha elmennek a templomba is, udvariasságból,
vagy felujul itt-ott a gyermekkori emlékük s ugy ráehülnek, hogy el kéne
már templomba is menni. De ott nem szeretik, ha a pap velük foglalkozik.
Profanálja őket, ha ráismernek titkos dolgaikra a pap általános
szavaiban. Meghallgatják, ha inyök szerint beszél, ha nem emleget
minduntalan olyan régi, kopott dolgokat, mint biblia, Isten törvénye,
lelkiismeret, bünbánat és a többi. A nők meg épen hálásan fogadják, ha a
mindennapi élet unalma közt egy kis szórakoztató előadást hallanak tőle,
a feddést, dorgálást elengedik, de ha egy-egy hiuságukat legyezgető
mondat megüti a fülüket: akkor fölöttébb meg vannak elégedve a
papjukkal.
– Maga sokkal rosszabb nyelvü, mint gondolná az ember, – mondta az
asszony s ugy itta, olyan édesen szivta a szavait, valósággal felüdülés
volt neki ez a tiszta, emberi beszéd, egészen az ő szájaize szerint:
hogy ő ilyen társaságban még nem volt annyi esztendő óta.
– És kinn az életben? Ezek az urak? Számot tartanak a papjukra, csak ez
aztán őrizkedjék velük ott is éreztetni papi mivoltát. Szivesen látják
maguk közt, de nem mint papot, hanem mint jó pajtást. S baráti szivüknek
egyetlen szomorusága, ha mégsem tud egészen olyan lenni, mint ők. Derék
ember, mongyák rá, milyen kár érte, hogy pap.
Csinos, husos cselédlány hozta be nagy tálcán az uzsonnát. Finom
tejszines kávé, ujjnyi vastag zsiros föle rajta s olyan kalács, mint a
hab. Matolcsy Miklós sóvár szemmel nézte a lányt, aztán az ételt, éhnyál
gyült fel a szájában, majd kiszakadt a gyomra, ugy kivánta, alig birt
magán uralkodni, hogy rá ne vesse magát, mint a disznó, aki kiveri a
dézsát a szolgáló kezéből s nem várja, mig kiöntik a válujába a kövér
moslékot.
Az asszony meglepetve figyelte, hogy elhallgatott, attól kezdve, hogy
megjelent az étel s milyen türelmetlen, remegő falánksággal evett.
Hirtelen megértette, hogy ez az ember rettenetes rosz koszton élhet…
Szegény, hogy megnyilt most, még soha igy ki nem adta magát, ugy
szerette volna tömni, táplálni s kitalált mindenféle ürügyet, hogy egyéb
ételt hordasson fel. Déli rántott csirkét ugorkasalátával hozatott ki s
gyümölcsöt, sajtot.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A fáklya - 06
  • Parts
  • A fáklya - 01
    Total number of words is 4214
    Total number of unique words is 1909
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 02
    Total number of words is 4229
    Total number of unique words is 1845
    34.1 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 03
    Total number of words is 4352
    Total number of unique words is 1861
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    50.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 04
    Total number of words is 4230
    Total number of unique words is 1925
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 05
    Total number of words is 4139
    Total number of unique words is 1875
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 06
    Total number of words is 4097
    Total number of unique words is 1928
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 07
    Total number of words is 4237
    Total number of unique words is 1926
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 08
    Total number of words is 4116
    Total number of unique words is 1852
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 09
    Total number of words is 4281
    Total number of unique words is 1988
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    44.8 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 10
    Total number of words is 4127
    Total number of unique words is 1961
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 11
    Total number of words is 4017
    Total number of unique words is 1949
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    48.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 12
    Total number of words is 4194
    Total number of unique words is 1858
    36.3 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 13
    Total number of words is 4176
    Total number of unique words is 2024
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 14
    Total number of words is 4223
    Total number of unique words is 1874
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 15
    Total number of words is 4125
    Total number of unique words is 1788
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 16
    Total number of words is 4322
    Total number of unique words is 1948
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 17
    Total number of words is 4148
    Total number of unique words is 1801
    35.6 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 18
    Total number of words is 4237
    Total number of unique words is 1734
    36.0 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 19
    Total number of words is 4247
    Total number of unique words is 1911
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 20
    Total number of words is 4063
    Total number of unique words is 1903
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A fáklya - 21
    Total number of words is 391
    Total number of unique words is 259
    55.1 of words are in the 2000 most common words
    66.6 of words are in the 5000 most common words
    71.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.