A Dobay-ház: Regény - 05

Total number of words is 4038
Total number of unique words is 1840
34.5 of words are in the 2000 most common words
47.5 of words are in the 5000 most common words
54.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Egy napon ugyanis eszébe jutott a lengyelnek, hogy jó volna megtanulni
az egyszeregyet.
Elővette hát takarékpénztári könyvecskéjét, vagyonának utolsó
maradványát és konstatálta, hogy egy 17.930 forint értékü uradalma még
megmaradt, bár aprópénzre váltva az „Első Hazai“ valamelyik
Wertheim-kasszájában. Aztán azt konstatálta, hogy ha valaki két évi
jogot végzett, még két évet kell végeznie, hogy államvizsgát tehessen,
miután négyből, ha kettőt levonsz, kettő marad. Ehhez a kettőhöz
hozzáadott még hármat. Három évig szokott ugyanis ingyen dolgozni a
magyar tizenhat évi tanulás után, a mig segédfogalmazó lesz belőle.
Akkor már fizetést is adnak neki, de csak annyit, a mennyi nem elég.
Ujabb három év mulva azonban már annyit adnak, a mennyi elég, ha jól
vesszük föl a dolgot. Mert a fogalmazói fizetésből már jól is lehet
lakni, sőt siklón is megmászhatja az ember a várat, ha éppen meg találna
sántulni.
Tehát 2 + 3 + 3 = 8.
Ergo nyolc évig kell még az uradalomnak fönnállania. 17.930: 8 = 2241
forint kerekszámban s a kamatok. Ennyi jut egy évre.
Ez szép összeg egy évre becsületes ember kezében, gondolá Sipiczky és
elégedetten dörzsölé kezeit. A 2000 forintot elkölti – tervezgeti tovább
– a 240 forintokat s a kamatokat pedig bespárkasszázza és tőkésiti.
Ebből aztán nyolc év multán egy uj uradalom keletkezik, nem oly
tekintélyes ugyan, mint az előbbi, de olyanra már akkor nem is lesz
szüksége, mert akkoron már, mint az ország egyik méltósága, tekintélyes
javadalmazásban részesülend.
Ez a számvetés volt a Péter megölő betüje, mert ebből eredményképpen az
is kijött, hogy 2000 forintból nem telik egy Péterre.
Egészen jól mondta hát Péter (mert volt neki magához való esze), hogy a
rumfogyasztási hajlam nem ok egy tisztességes inas elcsapatására…
Ezért szolgálta hát ki önmagát Sipiczky, nem pedig azért, a mit mindig
hajtogatott magában: „If you will be will served, serve yourself“. (Ha
azt akarod, hogy jól légy kiszolgálva, szolgáld ki magad.)
Abban azonban igaza volt a közmondásnak, hogy legjobb az öninas.
Sipiczky legalább nagyon meg volt magával elégedve, ugyis mint inassal,
ugyis mint urral. Mint inas hüségesen szolgálta az urát, mint ur pedig
sohase panaszkodott inasára.
– Tisztességes, becsületes ember kezd lenni az uram, – humorizálta ki
önmagát, – a csizmatisztitást se praetendálja meg tőlem, a
szobatakaritást sem. Azokat a házmesterné szolgálója szeretőjének a
mostohafia végzi, a házmesterné számára kiutalandó havi öt forintnyi
javadalmazás ellenében…
A házmesterné, mellesleg legyen emlitve, azért nem végzi vala e dolgokat
önmaga, mert fiatal volt, a házmester pedig öreg. De különben is
takaritás idején zongora- és énekleckéket vesz ő nagysága Klapsz Artur
művésztől, hogy ha férje esetleg még idejekorán meg találna halni,
kóristáné lehessen belőle az operánál (az első sorban); ha pedig soká
találna élni: guvernántnak szegődhessen Schwarz, Weiss, Braun, vagy
akármilyen szinü urasághoz.
A házmesterék is okos emberek voltak ám. Ők is csináltak komputust a
spergeldek irányában, a mely komputusból kiderült, hogy spergeldekből
nem lehet házat venni, bármennyi lump legyen is a világon. Különben is
mindig kevesebb a lump és mindig több a házmester. Ezért tanult hát a
házmesterné zongorázni. Számitásból. Hiába, minden csak számitáson mulik
ezen a világon.
*
De hát ne hagyjuk Sipiczkyt egymagában a teájával. Mert érdekes ember
Sipiczky, mint minden elromlott világfi, a ki a följavulásra adja magát.
De nemcsak érdekesek az ilyen emberek, hanem vigak is, tele vannak friss
humorral. Az elégedettség, a lelki egyensuly derültté teszi kedvüket és
megjavitja gyomrukat. Az ilyen ember jól néz ki kivülről és jószivü is
egyszersmind.
A jószivüségét még a lumpidőkből hozta magával Sipiczky – ezt csak meg
kellett tartania. A jó kinézést azonban ujonan akvirálta, mert az a jó
gyomorral jár együtt, a mi pedig csak följavult embereknél
tapasztalható.
Ime, a szalonnát ugy eszi most Sipiczky, mintha tengeri rák volna (à la
Americaine), pedig csak disznóból van, még pedig valószinüleg
kőbányaiból. A teát ellenben csak ugy iszsza, a hogy régen szokta. Az
akkor is meleg viz volt, most is az. Csakhogy akkor fekete volt, most
meg sárga. A szin nem sokat határoz. De az már határoz, hogy a kenyér
puha legyen és jóizü. Azért veszi a kenyeret Sipiczky sajátkezüleg
Schachnernél, mert ő nála mindig puha és mindig jóizü a kenyér.
Ilyen gourmand lett Sipiczkyből. Ő ugyan meg nem evett mindenféle
kenyeret! De a jó aztán jól esett neki.
A reggelije kvalitása fölötti teljes megelégedésének kinyilvánitása után
ezer forinttal a zsebében elindult Sipiczky könyvet vásárolni.
Kevés olyan ember akadhatott Budapesten eddig, a ki egyszerre ezer
forintot öl vala könyvekbe, de olyan meg biztosan egy sem akadt, a ki
pláne egyfajtába ölje be az ezer forintját.
Legalább csak igy magyarázható meg Singer és Wolfner uraknak korreális
és szolidáris elcsudálkozása, a midőn Sipiczky 500 példány Elvira-féle
keserveket rendelt meg náluk és kifizetvén az értük járó ezer forintot,
még külön öt forintot utalványozott egy társzekér céljából, a mely
társzekéren e homogén könyvtár lenne elszállitandó a lakására.
Elementáris volt az ő elcsodálkozásuk. De midőn Sipiczky ama szivességre
kérte őket, hogy a dologról senkinek, különösen a szerzőnek, egy szót se
szóljanak s erre becsületszavukat is kérte: már megszüntek csodálkozni,
mert tisztában véltek lenni azzal, hogy bolonddal van dolguk.
De a könyveket és a becsületbeli igéretüket pontosan szállitották
Singerék és az utóbbit meg is tartották pontosan. (Fogadni lehetne, hogy
még most is letagadnák az esetet, ha valaki megkérdezné őket. Pedig már
annak három éve. Ennyi ideig pedig ritka becsületszó szokott eltartani.
Többnyire elévül az egy pár nap alatt.)
Sipiczky ekképpen elvégezvén egyik teendőjét, a Nemzeti Szállóba
hajtatott (azaz per pedes apostolorum nyargalt oda), utközben beleütődve
egypár emberbe, mert még nem szokta meg egészen a gyalogszert. Ám végre
is szerencsésen eljutott odáig, – de nem tovább, mert be már nem
eresztették Dobayékhoz. Azt mondta a portás, hogy beteg a kisasszony és
csak estefelé kel föl, de a soirée azért meglesz, már el is küldte a
kölcsönezüstöt a Mittermeyer.
– Jó, – gondolta Sipiczky, – este sem késő, de még holnap se. Legalább
tovább tart Kertész dicsősége. Azt nem irigylem tőle.
Hanem a szegény Kalvylt: azt sajnálta Sipiczky nagyon.
Elutazott hát Kalvyl lakására, vigaszt szítandó. A par discretion
fölszedett ujsággal: Inci mátkaságával nem hozakodhatik elő, – gondolta,
– de legalább sejtetni fogja a szegény festővel, hogy nincs baj, nagyobb
baj nincs legalább. És el is határozta, hogy erre, ha kételkednék Kalvyl
az állitásában, becsületszavát adja, kétszer is, sőt meg is esküszik
rája, akár háromszor is.
Nem találta otthon Kalvylt. Az a Műcsarnokban volt, ugy mondták neki.
Elrobogott hát a Műcsarnokba. Meg nem foghatta, hogy ember – egy gyarló
földi lény, – hogy lehet képes az övéihez hasonló mértföldes utazásokat
tenni a saját lábán, anélkül, hogy elkopnának ezek a lábak. Nemhogy
elkoptak volna, de ki se fáradt.
– Ezt a szalonna tevé s a lágy kenyér! – dudálta vigan és befordult a
Műcsarnokba. Ott azt mondta neki a kapus, hogy a báró ur itt volt ugyan,
de most már valószinüleg nincs itt, mert elment.
– Hová ment?
– Hát valószinüleg vagy haza, vagy a városba.
Ezt Sipiczky is valószinünek tartotta, hát megforditotta a rudat.
Kalvyl megint csak nem volt otthon. Tehát a városban kellett, hogy
legyen.
A város azonban nagy és sok benne a fóka. Nehéz benne valakinek a saját
fókáját megtalálni. Ezt belátta Sipiczky, hát inkább ebédelni ment a
Kispipába.
Ott igen jól evett. És miután töltött káposztát is kapott, még két deci
bort is hozatott magának egy stucnyiba, hogy bora tetejibe még két
krajcár ára szódát is fröcscsentethessen. Ekként megvolt a teljes
fröcscse és megmaradt két krajcárja Sipiczkynek. Mert a fröcscsnek tiz
krajcár a rendes ára, ha készen tálalják, de igy elemeiben nyolc
krajcáron is megszerezhető. Éppen megforditva, mint a kávénál. A kávé
ugyanis akkor drágább, ha a feketéje nincs összevegyitve a tejjel.
Sipiczky azon elmélkedett, hogy miért van az igy és miért nem
megforditva. (Mert hisz éppen ugy lehetne megforditva is. A mélange-nak
is joga van drágábbnak lenni az ibrikes kávénál, ha a fröcscs is
drágább, mint együttvéve alkatrészei.)
Nem tudta a kérdést megfejteni Sipiczky, semminemü szempontból, hát
belenyugodott az állapotba és betért a „Koronába“. Ott rossz levegőt
élvezett és valamivel jobb feketekávét. De legalább elolvasta a
politikai lapokat, a mikből azután megtudta, hogy nem Wekerle már a
miniszterelnök, hanem Bánffy.
Elszégyelte magát e tudatlanságon. (Miféle léha ember az, a ki évekig
nem olvas ujságot s olyan társaságba jár, a hol politikáról nem
beszélnek! – Magyarországon! Hát mindig csak a festett hölgyek között
éltem? – tevé föl a kérdést önmagának és mindjárt meg is felelt reá,
hogy bizony mindig; mert ebben a szép országban csak a „kis dámák“ nem
politizálnak s egyedül csak ezek nem.)
Megfogadta Sipiczky, hogy ezentul művelni fogja magát.


XI. A bál.
– Berkes nem jöhetett, – jelentette ki ő nagysága, – de Piripacsi Bandi
igen. Ez fölmondott inkább egy sugáruti bankárnak, csakhogy idejöhessen.
Valójában pedig ugy állott a dolog, hogy Berkes igen drágás ember,
Piripacsi pedig mélyen leszállitott áron muzsikál. Ezért választotta az
utóbbit a nagyságos asszony. Különben az estély céljaira nem is két,
hanem három szalont nyittattak föl. Egyik táncterem lett, ennélfogva
üres volt. A másik ebédlőnek rendeztetett be. Itt egy rögtönzött
állványon büszkén meredeztek az égnek magas kristályüvegekkel kombinált
ezüst gyümölcs- és csemegetartók és laposan, de méltóságos sulylyal
terpeszkedtek antikstilü ezüst tálak, mindenféle hideg ételeket, rákot,
pástétomot hordván hátukon. A keret zöld volt. Fikuszok és pálmák
gurnyasztottak minden sarokban és mindenek tetején.
Mindjárt meglátszott, hogy a parádézásban járatos volt a háziasszony.
Még a vendégei is parádésak voltak: özvegy Csapek grófné, elvált Máday
grófné s a férjével valósággal együtt élő Csicsinszky grófné, ez
férjestül, a többi leányostul jelent meg a bálon. De ott voltak még
Kenézék, Baltayék, Hangossyék is és – a többi grófok…
Dobayné ideges, mint egy ángolna, de arcán a fagyos nyugalom erőltetett
kifejezése ül: az ugynevezett arisztokratikus nyugalom.
Dobay Inci – fehér, elől V alakban, keskenyen kivágott, fehér muszlin
ruhájában, – halovány, de nyugodt arccal üdvözli a vendégeket. Sürü,
fényes haja koszoruba fonva, három vastag fonadékban vevé körül fenséges
homlokát. Szemei lázban égtek, mert fájtak a sebei. De azért büszkén,
emelt fővel – mint egy királyleány – állotta helyét. Legyőzte testi
fájdalmait, még mosolyogni is tudott. Csakhogy olyan volt a mosolygása,
olyan szomoru, mint a téli napsugár, a mely csak fénylik, de nem
melegit.
A fiatalemberek összesugtak fölötte.
– Nézzétek az Incit, milyen szomoru!
Kertész tudni vélte, hogy miért szomoru Inci (az izgalomtól) és aprókat
röhögött örömében.
Csak az a sovány, szerelmes, sápadt fiu: Kalvyl nem szólt semmit, és
haragosan vált ki a csoportból, a mely profán módon forgatta Inci nevét.
Előtte szent volt Inci és az ő szomoruságán mély bánat szállott lelkére.
A hangulat különben szilárd, noha még a zene se szól. De igazán elemében
csak két férfi volt a társaságban: az öreg Dobay és Sipiczky. Amaz
leánya szerencséjének és boldogságának örült. S ettől ugy
nekiszelesedett, hogy szinte ugy nézett ki, mint egy öreg clown.
Antidiluviális bókokat mondott a menyecskéknek és more lasnaciensi per
„hékás“ és „pajtikám“ szólitgatta a férfiakat. (Szegény Dobay, hogy te
vaknak születtél!)
Sipiczky a harcba készülő bátor férfi önbizalmával szivében s egy kész
tervvel agyában sürgött-forgott, intézkedett, rendezgetett. Mindenütt
ott volt és figyelt. Azt már megtudta, hogy a deklaráció a vacsora előtt
fog megesni.
(Éjfél után eladva a lelked, szegény Inci, – gondolta a jó lengyel fiu
és szomoruan, de bizalmas melegséggel szemlélte a bánatos fehér leányt.)
Ez, noha nem volt feléje fordulva, észrevette a rája tapadó tekintetet
és hozzá ment, szilárd, határozott léptekkel. Járása veszitett ritmikus
bájából, hogy oly energikusan lépett.
– Kedves, jó Inci!
– Édes Alfréd – Sipiczky gróf, kérem…
– Oh, nevezzen csak ugy, kis testvérkém. Nagy kegy az nekem, oly jól
esik, mint a bünbocsánat.
– Szivesen, Alfréd, mert nagyon szeretem magát, – táncolja velem az első
négyest. Sürgős közleni valóm volna. Ne itéljen el és ne nehezteljen,
hogy rontom a mulatságát.
– A sirig hű barátja, Inci. Rendelkezzék velem: méltasson a bizalmára.
A leány hálásan szoritotta meg az ifju kezét, azzal visszaült helyére…
Megzendült a zene.
A keringő ritmikus zenéjén kavarogtak a párok. A muszlin halk zizegését
s a selyem suhogását elnyelte a hegedü hurja. Csak egy pár századvégi
dandy izetlen toppanása hangzotta azt tul s a leányok ezüstkacaja.
Dobayné is táncolt az eleven gróffal, Csicsinszkyvel, ki jó táncos és
dévaj mulattató.
– Ez utolsó! – veti oda kacéran Dobayné.
– S aztán? Száraz ajka eperajkat szedegetni készül? – elménckedik
Csicsinszky.
– Nem táncolok ezentul.
– Pedig kár. Jól táncol és felségesen idomul egész lénye a táncosához.
– Ah! Miket beszél! – felelte gőggel a szép érett asszony, – én nem
idomulok, én idomitok.
– Hát a férjét, azt jól kiidomitotta, az bizonyos, de már velem nehezebb
volna a sora.
– Tegyen le, – kérte báli magyarsággal Dobayné, szinte haragosan, – maga
nagyon szorit, azt pedig nem türöm.
A gróf „letette“ őt s azon elmélkedett, hogy mitől olyan meleg ennek az
asszonynak a teste. Hisz ő benne is csak vér van! Csalódott: nem vér,
láva, foszfor folyt ereiben.
A fehér kis Incit a pirosképü Kertész vonszolta magával. Ugy táncolt a
kis bácskai, mintha gyári munkát végezne, a miért jól megfizetik az
embert. Inci ugy lebbent mellette, mint fehér hab hullámok fodrain. Egy
megtestesült diszharmónia volt az a tánc. Mint mikor a kecskeduda hangja
belerí a szférák zenéjébe.
Az első négyes rendezésére Sipiczky ifjabb Mádayt kérte föl, hogy
zavartalanul beszélhessen Incivel, a párjával és hogy a figyelmet
magukról másfelé összpontositsa.
Fölállottak. Kertész volt a vizavijuk Csicsinszkynéval. Mert Kertész
most már csak asszonyokkal táncol (Incit kivéve), semmi köze többé a
leányokhoz. Az ő leányát már megtalálta ő.
Sipiczky eleinte kissé zavarban volt. Ő szeretett volna először szólani,
de nem találta meg egyhamar a formát.
Annál bátrabb volt a leányka, elszánt, mint az Adria vértanuságra
kiszemelt menyasszonya. Ő szólalt meg először:
– Alfréd, én menyasszony vagyok: a Kertész menyasszonya.
– Tudom…
– Nem azért mondom ezt magának, mintha segitséget kérnék, mert ezen
változtatni már ugy se lehet.
– Ne beszéljen igy, kérem. Lehet, – lehet! Becsületemre, hogy lehet.
Tagadólag rázta fejét a leányka s igy folytatta:
– Azért mondom, hogy megkérjem magát, látogasson meg engem Lasnakon. De
hamar, nagyon hamar!
Mielőtt tovább beszélne, közbeszól a férfi:
– És miért menjek én Lasnakra és miért egymagamban? Másodmagammal fogok
oda menni.
– Ő nem jön el, – kételkedik Inci lángbaborult arccal, – ő nem jön el
szüleim meghivása nélkül.
– Hivassa meg, kérje meg a mamáját.
– Nem hivja meg, mert – mindent tud…
A kis Inci elárult mindent egy férfinak, a ki neki semmije, azaz
mindene, mert barátja volt. És egy barát sokszor több, mint egy
szerelmes imádó, mert amannak érzelméből még az önzés is hiányzik.
– Akkor eljön hivatlanul, – biztositja Sipiczky.
– Nem jön el. Annyira nem szeret.
– Halálosan szereti, esküszöm!
– Honnan tudja? – kérdi a leány átszellemült arccal.
– Azt nem mondhatom meg. De megesküszöm még egyszer reá: „Esküszöm, hogy
imádja.“ Különben figyelje meg arcát, ha majd deklarálják az
eljegyzésüket. Azon rajta lesz, hogy mennyire szereti magát.
– És aztán?
– Aztán majd dolgozom én. Ha nem lehet másképp, gyürüt váltanak. Én
tovább dolgozom, mindaddig, a mig vissza nem küldi jegygyürüjét – a
mamája.
– A mamám?! Soha! Akkor nem ismeri őt.
– Hagyja csak, kérem; az az én gondom. Most még nem szólhatok semmit, de
esküszöm, hogy megmentem. _Én_ ismerem a mamáját és nem maga, Inci, –
mondotta kis vártatva Sipiczky, de megbánta, hogy mondta; forditott a
beszéden:
– Ám segitsen maga is. Beszéljen Jánossal – azonnal a négyes után. És
hivja meg őt Lasnakra. Értette, Incike?
– Értettem.
– Megteszi?
– Meg, – válaszolt a leány elszántan és elhalványodott kipirult
arcocskája, – bár azt kockáztatom vele (a mi a mindenem pedig), hogy
elveszitem becsülését, ha utána járok.
Sipiczky elmosolyodott.
– Oh nem. Maga azt nem tudja, hogy az az ártatlan nyiltság, a mi egész
lényét jellemzi, legmegkapóbb, legközvetetlenebb megnyilatkozása a
tiszta nőiségnek. Mi férfiak tudunk disztingválni, Inci.
– Igazán? Nem fog félreérteni?
– Ugyan, egy olyan okos, olyan mély kedélyü ember!
– Oh, igen, ő okos és mély a kedélye, Alfréd, édes Alfréd. Köszönöm, –
boldoggá tesz arra a kis időre.
– Semmi kis idő! Vagy hatvan esztendőre akarom magukat boldoggá tenni,
Inci… És most arra válaszoljon, kérem, hogy miért bánt kegyeddel az
édesmamája ilyen könyörtelenül és miért nem folyamodott az édesatyjához?
– Anyámnak Isten parancsából engedelmeskednem kell, – válaszolt a leány
keserüen.
A négyes véget ért. Szétváltak és bókoltak a párok. Sipiczky nem várja
be Inci egész feleletét, fut, rohan intézkedni, még csak azt sugja a
leánynak:
– Jó. Tessék csak engedelmeskedni. Majd ahhoz tartom magamat.


XII. Szerelmi vallomás.
Dobayné a sok férfikar érintésétől fölizgatva, ugy nézett ki, mint egy
buja rózsabokor, a mely telisdedteli rakva kinyilt virágokkal. Szélesen
ülte meg székét, karjait és lábait elhagyva és felső ajka fölhuzódott,
hogy fehér fogai csak ugy villogtak a nedves, piros hus hátterében. (Ah!
– gondolá, – ha most menyasszony lehetne ujra! És ma ez az estély volna
esküvője! Ha őt várná a fehér csipkés nászágy!) Összeborzongott és
Csicsinszkynek egy kérdésére elfelejtett felelni.
Inci a négyes után várt egy percig. Remélte, hogy Kalvyl közeledni fog
hozzája. De Kalvyl csak ült magában, szótlanul és szomoruan. Lopva
nézett szerelme után, hogy az maga se vehesse észre. Elhatározta hát a
leányka, hogy – dacolva minden formasággal – melléje ül.
Sipiczky – mintha eltalálta volna gondolatát – hirtelen elfoglalja a
Kalvyl mellett éppen megüresedett széket és kérve tekint a leányra.
Az áttör a táncolók során, egy pár szót szól Sipiczkyhez s elfoglalja a
fölajánlott helyet.
Kalvyl zavarba jött.
De zavarban volt a leány is. Tulbecsülte erejét. A helyett, hogy beszélt
volna, az járt az eszében, hogy ő most egy illetlenséget lesz
elkövetendő, a melylyel nagyot vét a nőiség ellen. Azért csak ott maradt
Kalvyl mellett és kosarat adott a táncolóknak:
– Fáradt vagyok. Köszönöm szépen.
Végre is Kalvyl szólalt meg először. A szivéből beszélt, hát ostobán
kezdte.
– Miért is táncol egyáltalán ma, a mikor beteg?
Inci még zavartabb lett, de nem merte letagadni, hogy beteg.
– Kell – az estélyen. És maga nem táncol, Kalvyl báró?
– Én? Soha! Velem senki se szeret táncolni.
– Oh, de igen; én örömmel táncolnék magával.
Kalvyl fölkelt és meghajolt Inci előtt. A leány fölugrik s átadja magát
táncosának. De ugy! Egész testével, egész szüzies lényével odatapadt
keblére. Az gyöngéden ölelte át karcsu derekát, belemélyeszté sötét,
értelmes tekintetét a leány láztól nedves szemeibe – és vitte, himbálta,
mint zefir a szomorufűzágat. Minden mozdulatuk egy-egy harmónia, minden
lépésük egy szerelmi dal.
– A Kalvyl táncol – és tud táncolni! – csudálkoztak az asszonyok. De már
a másik pillanatban azon bámultak, hogy hogy táncol, milyen fölségesen a
Kalvyl. Ha tudták volna ezek az asszonyok, hogy az ő tánca nem tánc
volt, de szerelmi vallomás Terpsichore nyelvén!
És hosszu volt az a szerelmi vallomás! Már négyszer keringőzték körül a
termet, de sem az ifjunak, sem a leánynak nem jutott eszébe, hogy
feltünést kelthet ez a hosszu keringő.
A mama rajtuk legeltette buja tekintetét. Szinte elfelejtette leányát
figyelmeztetni. Ő most más régiókban dőzsölt: Bacchusékkal itta a
nektárt…
És tovább keringőztek a szerelmesek – a mig csak állotta lélegzetük.
Kezük öntudatlanul görcsösen kulcsolódott össze. S a midőn végre megállt
az ifju, a leánynak hajkoszoruzott büszke fejecskéje – ha csak egy
pillanatra is – mintha ráhanyatlott volna az ifju vállára. És mintha
összeforrtak volna kezeik: nem birtak megválni egymástól. Ugy ültek le
és csak akkor eresztették el egészen egymás kezét.
Urak és asszonyok összemosolyogtak. (Ezek szeretik egymást! Beh kár,
hogy szegény a piktor, – hogy egy pár nem lehet belőlük!)
Kalvyl kipirult. Elsimultak homlokán redői. Inci meg ugy ült mellette, –
féloldalt fordulva feléje, – mintha azt mondaná: „Vigy magaddal, hiszen
látod, hogy a tied vagyok. Mindenhová követlek, mert szeretlek.“
És az ifju most már tudta és érezte is, hogy viszontszereti őt az ő
bálványa. Azért nem is tudott beszélni, csak az arca ragyogott, meg a
szeme.
Incinek ellenben beszélnie kellett. Elsőbben meg akarta gyónni, hogy
menyasszony. De nem merte. Félt, hogy nevetségessé válik az ifju
szemében. (Hátha majd azt mondja, akár keserüségében is, szárazon,
komoly arccal, hogy: „Sok szerencsét kivánok“ s ezzel vége, mindennek
vége! Inkább csak meghivja. De hogyan kezdje és milyen szavakkal?)
A szive ugy dobogott, hogy szinte fájt s az agyát is nyomta valami. (–
Végre is meg kell lennie, – határozta el magát.) Nem bánta már, akármit
mond és akárhogyan mondja.
– Kalvyl, eljön hozzánk Lasnakra?
– El, nagysád, ha kegyesek lesznek meghivni.
– És ha szüleim nem hivják meg, csak én, akkor is eljön?
Kalvyl kérdőleg nézett a leányra. Az már olyan sápadt volt, mint a
halott.
– Az nehéz, – dadogta a festő.
– Ugy hát nem akar, Kalvyl?
– De akarok, Ilona kisasszony; csak tolakodni nem szeretnék.
– Oh, a maga büszkesége mindenekfölött, azt föl nem áldozza semminek,
ugy-e?! – kiált föl Inci és majd hogy sirva nem fakadt.
Hirtelen lendülettel válaszolt az ifju:
– A földig hajtom le homlokomat, ha…
Nem mert többet mondani. Nagyon gyáva az igazi szerelem.
– Akkor alázza meg magát egyszer életében az én kedvemért is, Kalvyl
báró, – hangzott föl a leány ajkáról most már elszánt határozottsággal a
kérelem. – Jőjjön el, kérem, Sipiczkyvel együtt. Ő se lesz meghiva.
– És miért akarja ezt, Ilona?
– Azt kivánja, – szólt a leány, sötét szemeit reámeresztve, – hogy
megmondjam?
– Kérem.
– Ha kivánja, megmondom. Csak arra kérem, Kalvyl, hogy félre ne értsen.
(– Különben igaz, – villant meg a leány agyában, – hiszen a félreértés
ugyis eloszlik majd magától is és pedig nemsokára.)
A halálra gondolt Inci és szomoruan mosolygott. S ez a gondolat döntött.
(Most már nem tartja vissza semmi. Bevallja szerelmét…)
– Ilona, szóljon kérem, miért hí? – ismétli kérdését Kalvyl.
– Mert szeretem, – felelt a leány, büszkén fölvetve kis fejét. – Mert
azt akarom, hogy mielőtt elmennék, elbucsuznék innen, – folytatta
átszellemült arccal, – egy kis ideig még boldog legyek.
– Inci! Egyetlen szerelmem! Édes gyönyörüségem! Mindenem! – kiáltott föl
Kalvyl és csaknem összeroskadt váratlan boldogsága sulya alatt.
– Félre nem értett, János? – kérdezte Inci, a helyzethez nem illő sötét
komolysággal. – Nem utál meg?… Ám maga akarta.
Kalvyl nem tudta, hova legyen. Ebben az izzó, frivol légkörben, száz
szem láttára szeretett volna szerelme lábai elé borulni, hogy
megcsókolja azokat a fehér kis cipőket s a ruhája szegélyét: azt
szerette volna. De csak annyit mondott, szót se talált többet: – „Nagyon
szeretem“.
A leány csak mosolygott. Ugy érezte magát, mint a ki nem a földön jár.
Fölkelt és megkérte Kalvylt, hogy vezesse őt az öltözőbe: „Odáig lehet“.
Az ifju engedelmeskedett.
Az öltöző melletti buffetben éppen senki se volt.
Inci megállott ott, mint a kinek valami nagy, fönséges gondolata támadt.
Kivonta karját a Jánoséból s egyenesen a szeme közé nézett. Hangja se
reszketett, a mikor ezeket a szavakat ejtette el ajkáról:
– Csókoljon meg, János… az ajkamat!
Az ifju reszketve tett egy lépést a leány felé, két kezére fogta kis
fejét s az ajkára lehelt egy szüzies, tiszta csókot.
És a leány erre két lépést hátrálva, szivére tette jobbját, szemeit ég
felé emelte, ugy esküdött:
– Isten! Mindenható atyám! Esküszöm szent nevedre, hogy soha más férfi
csókja nem fogja illetni ajkamat!
Kalvyl ész nélkül rohant a leány felé, most már tárt karokkal, hogy
keblére zárja.
De a szegény Inci elháritotta őt.
– A magáé nem lehetek soha, – mondta s egy könycsepp gördült le arcán.
Mint lebüvölten állt ott az ifju. Olyan megfejthetetlen, olyan
titokzatos volt előtte minden, mintha nem is a földön, a mesék
országában lenne.
A leány folytatta:
– Eljön? Majd meglátja, hogy szeretem én magát! De hamar jőjjön, hogy
késő ne legyen. Mert tudja, én beteg leszek, János, nagyon beteg – és
meg fogok halni. Hát siessen… Ott legyen akkor… Igérje meg!… Nem hiszi,
hogy kacér vagyok? Majd meglátja, hogy mennyire nem vagyok kacér… Eljön?
– El! – kiált föl az ifju s elképedve folytatja: – Inci, Inci! Miket
beszél! Ne marcangolja szivemet… Én nem értem. Adja magyarázatát.
– Majd megért, János! Szeretem, nagyon szeretem, – mondta s azzal az
öltözőbe fordult a leány.
János térdre vetette magát az öltöző ajtaja előtt és mint egy őrült,
tördelte kezeit. Arra se gondolt, hogy meglepik, hogy nevetségessé teszi
magát, – semmire se gondolt; nem tudta, hogy mit csinál…
A mint igy térdel, ziháló mellel, fuldokló hangon érthetetlen szavakat
rebegve, valaki csak nekimegy hátulról és meglehetős kiméletlenséggel
huzza föl a gallérjánál fogva.
Sipiczky volt.


XIII. Az eljegyzés.
– Mit művelsz, szerencsétlen?! Magadat nevetségessé teszed, a leányt meg
kompromittálod! No, szerencse, hogy a nyomotokban voltam, mondhatom.
Eszmélj, beszélj! Mi történt? Meghítt?
– Meg.
– Eljösz?
– El.
– Egyéb nem történt?
– De igen.
– Mi? Tudnom kell. Vallomás?
– Az, – felelt engedelmesen, mint egy automata, Kalvyl.
– Na! Hál’ a papnak!
– De én nem értek semmit! – A szemével könyörgött már fölvilágositásért
a szegény Kalvyl.
– Az most nem is szükséges, – hurrogta le Sipiczky s önkéntelenül
elmosolyodott barátja szerencsétlen arckifejezésén.
– Hol az Inci? Hol van az a leány? – ezzel rontott be Dobayné
nagyhirtelen, majd meglátva a két barátot, odaveti nekik:
– Képzeljék csak! A férjem nem állta meg. Elrontotta a meglepetést, mit
a maguk számára későbbre tartogattam. Menjenek csak a táncterembe, ott
megtudnak mindent… És a mamát elnyelte az öltöző…
– Jer, fiam János. Te majd ugy állsz, hogy meglásson Inci, ha bejő…
Érted?
– Értem, – de miért?
– Azaz nincs is szükség erre, ha megvolt a vallomás. – De mégis jobb, –
majd fölállitalak – jer! – intézkedett Sipiczky, anélkül, hogy felelt
volna Kalvylnak.
És Kalvyl ment, mert vitték. Nem is kérdezett már, csak
engedelmeskedett. Először is nem a táncterembe vezette őt Sipiczky,
hanem a buffetbe.
– Igyál egy porció snapszot, – kinálta barátját.
– Nem szoktam soha.
– Muszáj, no!
Kalvyl ivott. Hiszen ugyis részeg volt a kételyektől.
A mikor a mama keresztülment leányával a buffet-szobán: karonfogta a
lengyel a festőt és szinte vonszolta, ugy sietett vele a táncterembe.
Ott egy helyet jelölt ki neki.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Dobay-ház: Regény - 06
  • Parts
  • A Dobay-ház: Regény - 01
    Total number of words is 3946
    Total number of unique words is 1883
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 02
    Total number of words is 4035
    Total number of unique words is 1941
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    42.5 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 03
    Total number of words is 4008
    Total number of unique words is 1806
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 04
    Total number of words is 3976
    Total number of unique words is 1906
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 05
    Total number of words is 4038
    Total number of unique words is 1840
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 06
    Total number of words is 4014
    Total number of unique words is 1855
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 07
    Total number of words is 3996
    Total number of unique words is 1864
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 08
    Total number of words is 4183
    Total number of unique words is 1896
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    56.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 09
    Total number of words is 3999
    Total number of unique words is 1943
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    50.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 10
    Total number of words is 3977
    Total number of unique words is 1789
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Dobay-ház: Regény - 11
    Total number of words is 3198
    Total number of unique words is 1463
    37.4 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.