A czigánybáró; Minden poklokon keresztül - 19

És bizonyára az ő igazi Máriája is el van ott igazán temetve.
Meghalt a világnak, meghalt a férjének: lelkét még élve átadta az égnek.
Nem szenvedett már; nem volt kivánsága, se félelme, se reménye: meg volt
halva.
Azt sem mondták meg néki soha, hogy egymásé lettek Lebée László és Anna?
Ő mindennap imádkozott értük, hogy legyenek boldogok.
Talán azok is lettek? Hitvesül vették egymást. Engedett nekik Isten
időt, hogy az életnek örüljenek.
De Annának, valahányszor Lebée László csókja érinté az ajkát, a halott
csók visszasajgó emléke mindannyiszor a szivéig lövellt; jeget támasztva
ott, a hol lángnak kellene gyulladni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Idáig jegyzé fel a krónikás történet e csodálatos asszonynak a sorsát.
Mesének képtelenség volna ez! ha költemény volna, nevetnénk fölötte; de
azt tudva, hogy ez igaz történet volt: nagyot gondolkozhatunk utána, –
mekkora világ fér el egy asszonyi szivben.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Nagy idők jöttek nem sokára, a mik sok embert meggyógyítottak örökre.
Várkastély és zárda, a Lebée család neve és czimere: boldogok és
boldogtalanok, mind együtt enyésztek el.
Jött a mongol!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –