A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 17

Total number of words is 4064
Total number of unique words is 1900
32.5 of words are in the 2000 most common words
42.1 of words are in the 5000 most common words
47.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
szivárványt játszó teknőjében? Ki súgja meg neki, hogy egy felsőbb
világban azt a gyöngyöt angyalok fehér nyaka fogja viselni felfűzve.
Van egy csigám: az euplecteia aspergillum, a mi rátekintve olyan, mintha
selyemszálakból volna csipkeverő géppel szőve; csak kézbevéve árulja el,
hogy az a selyemfonál mind kőből van: átlátszó, mint egy fátyol. Egy
oldalán valamikor valami ellenséges állat lyukat ütött: azt a csiga
gondos öltésekkel, ahogy a harisnyán szokták a lyukat bestóppolni,
szépen befoldozta. Hogyan jutott hozzá? Ez, a mi nem megy a fejembe!
Ellenben ott van a hatalmas tridacna gigas: elébb, mint öt éves gyermek,
fodros főkötőcskéjével: egy kis bébé; másik példányban már huszonöt éves
menyecske, ugyanannyi fodor a fejkötőjén, a hány az évszáma. Egy
harmadik példányt, mely száz éves matrona lehetett, a nemzeti múzeumnak
adtam, annak ott külön vasállványt készítettek, ez két mázsát nyom. Ez a
két teknőjét összecsapva, a közé akadt hajókötelet úgy vágta ketté,
mintha bárddal csapták volna el.
A turbo chryostomus tökéletes aranynyal béleli ki a bejáratát, s hogy a
tolvajok hozzá ne férjenek, csinál magának egy külön ajtót, melylyel a
házát bezárja.
A conus litteratus valóságos írástudó: fekete chaldeai betűkkel írja
tele a házát, hosszú, tekergő sorban, s a tizenötödik sornál egy sor
narancssárga rúnát fest közben, aztán folytatja megint a feketét. S ezt
minden példány megtartja. Ki tanítja őt erre? Mikor nincs látása!
A csigaházak leggyönyörűbbike az argonauta argo. Ez már nem csiga, hanem
fejlábas: ez már lát. Ez lehet a spiritiszta a tengerlakók közt. Fehér a
héja, s olyan finom, mint a mézsejt, egy őskori gályát képez; fejlábai,
köpenye a víz alatt propellerek, a teknőt felül viseli. Mikor aztán a
tenger szinére feljön, a napsugárban kéjelegni, akkor megfordítja a
teknőjét, lesz belőle hajó, köpenyét kifeszíti, lesz belőle vitorla, a
csápjaival kormányoz: a szél sebesen röpíti tova, mint egy gályát a sík
tengertükrön; a vitorla rózsaszín, az evezők karmazsinveresek.
Tündérjáték!
S ezeknek a gyönyörű lényeknek milyen élethistóriája van! – No, de elég
volt ennek a leirásával egy kiadót megnyomorítani! – Elég volt már a
csigákból: – lássuk már inkább a békát!
Hát hiszen, – csigalépéssel bár, – de folyvást előrehalad a mi
történetünk. Tudniillik, hogy mind ezen tengeri csodák megismerésében
nekem folytonos segítségemre volt az én tisztelt barátom, doktor
Bonafides, a ki azontúl is folytonosan feljárt Bécsbe, s nekem onnan
hordott haza (jó pénzért) újabb meg újabb ritkaságokat.
A legutolsók egyike volt a csodálatos állatnövény: az actinia, a tengeri
tulipán.
Ez az én doktor barátomnak épen az ellenkezője. A vegetarianus egy olyan
állat, a mely növényt eszik, az actinia pedig olyan plánta, a mely
állatot eszik. – Én természetesen csak a csonttá alakult hüvelyét
kaphattam meg: magáról az élő lényről sokat beszél Oken és Lamarck.
Növény az, mely gyökerével odatapad a sziklához s ott marad, a míg jónak
látja. A nyíláson előjön egy gyönyörű tulipán, a virágos kertek minden
pompájával kérkedő; czafrangjai, mint a virágkelyhek hímszálai és
bibéje. Mikor aztán egy repkedő tengeri pók rászáll a virágkehelyre, azt
hívén, hogy az ennivaló préda, a tengeri tulipán kelyhe egyszerre
körülburkolja, behúzza a hüvelyébe s kiszívja a velejét, a héját
kidobja. Az actinia azonban azt is megteszi, mikor megéhezik, hogy
kihúzza magát a sziklából, a melybe megfészkelt, s odább megy (egy
virág, a ki megy!), fölkeres egy osztrigatelepet, oda bekvártélyozza
magát, s aztán az osztrigákat szépen kieszegeti a kagylóikból, a hányat
csak elérhet. Valóságos gourmand!
– Ejh! De szeretnék én egyszer egy ilyen eleven tengeri tulipánt látni,
a ki csigákat eszik! Mondám én az én doktoromnak.
– Bécsben láthatnál: ott van.
… Ez alatt aztán bekövetkezett az idő, hogy Bécscsel kibékültünk, s
egyszer csak engem is felküldtek Bécsbe, hogy hallgassam meg a közös
hadügyminiszter exposéját.
De nem voltam én olyan kiváncsi az Uchatius-ágyuk öntésének titkára,
mint az eleven tengeri tulipánra.
– Ha akarod, hát én elvezetlek oda, a hol az látható, – ajánlkozék
doktor Bonafides, a ki szintén Bécsben járt a præparált csontvázaival.
Találkát adtunk egymásnak szinház után a Sachernél.
Az actinia szereti a gázvilágítást.
A híres és drága vendéglő éttermébe megérkezve, kérdezősködtem doktor
Bonafides után. A pinczér rögtön útbaigazított. Itt vacsorál egy chambre
separéban. Bebocsátott a cella ajtaján.
Vídám kaczagás hangjai fogadtak.
A terített asztal mellett ült a pamlagon az én Bonafides doktorom, s
ugyanazon pamlagon egy aranyveres chignonnal ellátott fiatal hölgy, mind
a ketten kalapfeltéve: az egyiknek a fején volt egy fehér
kásztor-czilinder, a másikén egy strucztollas pamela-kalap, csakhogy a
czilinder a hölgy chignonját diszíté, a pamela pedig a doktor kopasz
tarkóját takarta; – hogy külömben is jó ismeretségben lehettek, azt
onnan sejtettem, hogy épen akkor a pezsgős poharaikat kocczintották
össze. Aztán még egy pohárral az én egészségemre. Számomra is volt
terítve.
Hát bizony nem szaladtam el. Csak a kalapomat biztosítottam a szék alá
téve.
Még a vacsora elején voltak: – az osztrigánál. – Én még akkor az
osztrigát a világ sűrű kincséért meg nem ettem volna. Egy eleven állatot
lenyelni! Hát eleinte csak a nézésnél maradtam.
Hanem a vereshajú hölgy hatalmasan tudta az osztrigát fogyasztani. A
magáén kívül még a nekem hozott tuczatot is behörpentette.
Nagyon vidám kedélyű, mulatságos hölgy volt. Pompás adomákat tudott,
nagy chic-kel, előadni a legfelsőbb tízezrek világából s azokról a
deszkákról, a melyek a világot képviselik.
A vacsoránál természetesen szó sem volt burgonyáról és retekről, az én
vegetariánus doktorom beérte az őzgerinczczel és strassburgi pástétommal
is, s a rénusi lazaczot sem tartotta eretnekségnek.
Egy kis időre a vereshajú hölgy eltávozott a czellából, otthagyva a
kalapját, mantillját, visszatérés zálogául. Én ez időközt felhasználva,
azt kérdeztem Bonafidestől:
– Hát azt az actiniát mikor nézzük meg, a ki osztrigákat eszik?
Nagyot nézett reám azokkal a békaszemeivel.
– Hát nem láttad? Itt a szemed láttára hörpölt fel két tuczat osztrigát.
– Hát ez a te eleven actiniád?
Ezért aztán megint csak engemet nevettek ki.
– De el ne mondd ezt odahaza a denevéremnek!
*
Hogy is mondja a seregélyem:
«Tu spitzbúb! wo warst du?»
No már most megtanultam, hogy mi az amfibium?
Az, a ki Budapesten szárazföldi állat, Bécsben pedig vizi állat.
Mégis csak tanul az ember valamit a békától.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ez a kettős élet folyt így szépen éveken át, variácziókkal.
Míg egyszer aztán Bonafides barátomat egy ilyen lucullusi lakoma után
hirtelen megütötte a guta s nyomban mind a két életével leszámolt.
Hivatását teljesítve halt meg, mint egy hős a csatatéren.
A biztosító társaság harminczezer forintot fizetett az özvegyének.
A gyászoló özvegy pompás síremléket emeltetett a számára, egy fekete
obeliszket, melyre egy gyászoló hölgyalak borúl: bizonyosan az ő saját
képmása.
S az obeliszkre ezen szavakat vésette fel arany betűkkel:
«A leghívebb férjnek.»
(A mit bizony megérdemelt.)
És még e szavakat:
«Hasznos volt az élete,
Szép volt a halála.»
(Ezt is megérdemelte.)
Hanem a bolond kőfaragó összetévesztette a két szót s így faragta ki:
«Szép volt az élete s hasznos volt a halála.»
(No, ezt meg aztán igazán megérdemelte.)


HÁROM KIRÁLYNÉ.
Három leánya volt madame Godinnak: Anais, Gabriella, és Salomé. Mind a
három igen szép volt. Egy-egy év volt közöttük a korkülömbség.
Mikor nagyon kicsinyek voltak még, elvitte őket a kártyavetőnőhöz,
jövendőt mondatni a számukra.
Neki magának már nem volt szüksége a horoskopra: ő már megkapta a
magáét; a férje, monsieur Godin házmester volt és a mellett
czipőkészítő; ő maga pedig mosónő; de előkelő, finom fehérneműek számára
született mosónő. Meg lehetett elégedve a sorsával.
A jövendők titkaiban járatos asszonyság kirakta a kártyákat a
tevebőr-vánkosra mamzell Anais számára s pozitive állította, hogy a
mamzell Anaisből előbb-utóbb királyné lesz.
No hát ez jó egynek. Mamzell Anais volt a legidősebb. Úgy is illik, hogy
az elsőszülött kezdje legfentebb.
Hanem aztán a másodízben is kirakott kártya mamzell Gabriellenek is azt
a hírt hozta, hogy ő is királyné lesz: ha egy kicsit várni tud.
De erre már madame Godin fejet csóvált: két királyné! Az egy országban
is sok, hát még egy familiában?
A tudós nő ismét megkérdezte a dodonai berkét a jövendők felől, Salome
kisasszony érdekében. És a csalhatatlan kártya ennek is azt a biztató
választ adta, hogy királyné lesz.
Madame Godin ugyan nagyra lehetett a nyert jóslatokkal. Három prezumtiv
királyné még sohasem sétált végig az aszfalton «egy» paraplé alatt. Nagy
dicsekedve mondta el a jó hírt az urának.
A becsületes czipész azonban épen nem osztozott a felesége
diadalmámorában.
– Mit nekem: királyné? Az akárki lehet a világon. Hogy adjak én három
királynénak enni? Mit vegyek én magamnak az ő királynéságukon? Hisz az
olyan már minálunk, mint télen a jég: senki sem ád érte semmit. Bár
legalább pékmesternének jövendölte volna valamelyiket.
Hát azt bizony madame Godin is jobb szerette volna; de hát mit tehet az
ember a fátum ellen? A görög tragödiákból tudhatjuk, hogy a mit ránk
olvastak, annak meg kell történni.
Leghamarább beteljesült a jóslat a legnagyobb leányon. Mademoiselle
Anaist egyszer meghallotta danolni egy énekmester, a ki ott lakott a
házban; megtetszett a hangja: rábiztatta a szülőket, hogy taníttassák
énekelni, hires művésznő lesz belőle.
– Jó lesz biz az! – mondá Godin apó. – Így legalább hamar czélt érünk
vele. A theátrumban a legolcsóbban osztogatják a királynéságot. Abban a
tartományban még van kelete a királynéknak.
Mamzell Anais azonban csak még sem lett theátrumi királyné: annál egy
tartománynyal alább is beérte az æquator felé; hanem lett belőle
bálkirályné, a ki a Clozerie de Lilasban, meg a Moulin rougeban
gyakorolja a hatalmát. Sceptrum helyett thyrsus.
Ezen a példán okulva Godin asszony, a második leányával szigorúbban
fogta a gondozást. Azt oda állította a mosóteknő mellé. Nevelt belőle
derék, jó erkölcsü, munkás leányt.
Bizony szép és nemes hivatás!
A tisztaság kultusza!
Hol kezdődik az ember?
A fehér ingnél. Azon alúl a Darvin népe.
Mamzell Gabrielle tökéletesen megfelelt e nemes küldetésnek.
Csipkefodrokat hófehérre kimosni, hímzéseket dudorosra kikolmizni;
ingelőket aczélsímára kivasalni úgy nem tudott senki, mint ő.
El is nyerte megérdemelt jutalmát.
Alig volt tizenkilencz éves, a midőn az a dicsőség érte, hogy a
húshagyó-keddi nagy felvonúlás alkalmával, általános szavazattöbbséggel
őt választották meg a nagy világváros összes mosónői királynéjuknak. «La
reine des blanchisseuses!» Őt vitték végig a nagy körmenetben Páris
boulevardjain, négy trakéni paripa által vontatott szekéren, hívatásának
jelvényei által körülvéve. Igazán szép mosónő-királynő vált belőle.
No hát ez is elérte, a mi a jövendők könyvében meg volt írva a személyes
rubrikája alatt. Királyné lett. S meg kell vallani, hogy a mosólapát a
kézben sokkal büszkébb jelvény annál a bizonyos csettegtetőnél, a mit a
Pierrettek forgatnak a kezükben.
Hátra volt még a harmadik leány, a legifjabb: a Salome. Ez volt
mindannyi között a legszebb. Sáfrányszőke a haja, porczellán-testszín az
arcza, granátvirág-pirosak az ajkai, gyönyörű fitos orra és az egész
arczának csalfa mosolygása. Aztán milyen szemek! A hányszor villantak,
annyiféle színt váltottak. Volt abban zöld, kék, granát; esteli, nappali
fény; epedés, csábítás, ábrándozás; szívszomorítás; minden.
S ez a leány volt az erényességnek a mintaképe.
Nem kellett ennek se anyai felügyelet, se apai dorgálás: maga vigyázott
magára. Egy mandoletti-boltosnál volt alkalmazva, mint elárúsító
kisasszony.
De annyira szigorú volt ez a látogató urakkal szemben, hogy még csak az
ajándékul ott felejtett centimeket sem fogadta el s a mi bókokat mondtak
neki a fiatal és öreg gommeux-k, azt mind hallatlanná tette. Mikor ott
ült azon a magas karszéken, körülrakva pogácsákkal, pástétomocskákkal és
likőrös üvegekkel, igazán úgy nézett ki, mint egy királyné. S ha
valakinek chartreust töltött a hosszúnyakú kis pohárba s az megtalálta
csókolni a kezét, fenséges méltósággal mondta neki: «Uram!»
A mindennapos habituék között, a kik esti 9 órától 12-ig ott
kantaskodtak a mandoletti-boltban, volt egy rendes vendég, a kit a
többiek úgy híttak, hogy: «Don José».
Húsz éven aluli fiatal embernek látszott: erősen olajbarna arczszínnel,
sűrű holdsarlóforma szemöldökkel gazella-szemekkel: alig sarjadt még a
bajusza.
Ez állandóul ott foglalt helyet a szép pogácsaárulónő kredencze mellett
s nem csinált belőle titkot, hogy szerelmes bele.
Annyit tudtak felőle, hogy studiosus medicinæ, a ki a Sorbonneba jár
leczkét hallgatni s az amphitheatrumba, a boncztani előadásokra.
Igen komoly, szelíd fiúnak ismerte mindenki.
Senkivel sem barátkozott, semmi diáktársaságba nem járt, a mulatságokban
részt nem vett. A mit elfogyasztott, azt fizette készpénzzel; de
túlságos kiadásokat nem tett. Egész fényűzése abból állt, hogy minden
este hozott egy szál fehér szekfűt Salome kisasszonynak, a mit az
elfogadott s a fodrai közé tűzött.
Egyszer aztán azt mondta Don José Salomenak:
– Kisasszony. Abban az országban, a hol én születtem, az a szokás, hogy
a mely leánynak egy férfi esztendő és egy napig mindennap egy szekfűt
adott, azzal deklarálta magát, hogy feleségül fogja venni.
– De hát van-e ön abban az állapotban, hogy engem feleségül vehessen? –
kérdé a kisasszony.
– Még most nem; de majd leszek.
– Mikor?
– Hát még egy esztendeig kell tanulnom a Sorbonneban: akkor leteszem a
rigorosumot.
– És azután?
– Azután leszek bacheliere és két esztendeig működöm, mint assistens a
protomedicus mellett.
– És akkor?
– Akkor beiratkozom docensnek s foglalkozom a magántanítással két
esztendeig.
– És végre?
– Végre megkapom a doktori diplomát s hirdethetem a hirlapokban, hogy
doktor Don José gyógyít idegbajokat és idűlt hurutot.
– Ez épen öt esztendő, Don José. Tehát tegyük most jégre ezt a mai
thémát s aztán majd öt esztendő múlva melegítsük föl ismét; a mikor ön
már lesz valami.
– Jól van. De hát igérje meg, hogy várni fog rám addig.
A leány kezet adott rá. Neki is nagyon tetszett ez a fiatal ember, azzal
az ábrándos, méla tekintettel.
Alig múlt el néhány hónap, midőn Don José ismét megjelent a szokott
helyén, a kredencz mellett; megcsináltatta magának a sorbethet s mikor
azt felkanalazta, azt mondá a lánynak:
– No már most vagyok valami, mamzell Salome.
– Ugyan mi lett ön, Don José?
– «Király».
No nagyot nevetett erre a szóra a szép Salome.
– Ugyan miféle király lettél te, kis José? Karneval-király,
Lawn-tennys-király?
Az pedig nagyon komolyan erősíté a mit mondott.
– Valóságos uralkodó lettem. Az apám is az volt. Most ő meghalt. S engem
hazahínak, hogy foglaljam el a trónját és uralkodjam az országa fölött.
– S hol van az a te országod?
– Afrikában.
– Mi a neve?
– «Khémi.»
– Hahaha! Nem ott teremnek a «khemikáliák».
– Arab nyelven: «Mazr».
– Ezt meg ki sem tudom mondani.
– Hát akarsz-e királyném lenni?
– Majd beszélek elébb szülőimmel.
– Holnapig határozd el magadat; mert három nap múlva indulnom kell
országomba. A marseillei kikötőben vár rám a hadihajóm, «Tadsimáni
Hakikát.»
Azzal José fizetett, mint egy király, aranynyal a hachépástétomért és az
egy pohár sorbetért: nem várva, hogy visszaadjanak belőle.
Mamzell Salome fölírta a jegyzőtáblájára e két szót: «Khémi és Mazr» s
aztán a ki csak odajött hozzá egy pohár likőrért, mindenkitől
megkérdezé, hogy hol fekszik a földglóbuson Khémi vagy Mazr nevű ország;
de biz arra mindenki azzal felelt, hogy tátva maradt a szája. Pedig volt
a vendégek között bachelier, docens, filozopter elég; sőt egy commis
voyageur is volt, a ki az egész mappát beutazta buckskinnal, de az is
azt felelte a tudakozódásra, hogy ha volna a világon Khémi-Mazr ország,
azt ő már régen felruházta volna buckskinnal.
A szép Salome meggyőződött róla, hogy a kis José csak egy idétlen tréfát
koczkáztatott vele.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Feltűnhetett volna a szép Salomenak, hogy valahányszor a kis José
belépett a patisserie-boltba, utána egy perczczel egy szürke szakállú,
barnaképű éltes úr benyitott, a ki aztán bevette magát egy
ablakmélyedésbe, hozatott magának egy pohár limonádét, maga elé vett egy
újságot s azt le nem tette addig a kezéből, a míg az ifjú José búcsút
nem vett s az ajtó felé nem indult. Akkor az öreg úr is kivett a
zsebéből egy frankot, letette a tálczára: tíz centimet a pinczérnek s
ment kifelé.
Egyszer egy asztalszomszédja megszólította, hogy mi a legújabb távirat
Szentpétervárról, abban az újságban, a mit a kezében tart? a mire azt
felelte neki az öreg úr, hogy «nem tudom én; nem ismerek én ebből egy
betűt sem.»
A pinczérek azt a nevet adták neki, hogy «monsieur Schachmatt».
Ezt az alakot nem vette figyelembe mamzell Salome. – Hát biz a
buffet-hébék nem sokat törődnek a szürke szakállú urakkal, a kik csak
egy frankot költenek naponként.
Másnap délelőtt, a mikor még Salome otthon volt a szülőinél (a
patisserie csak délután hat órakor nyílt meg a közönség előtt),
egymásután három bérkocsi állt meg azon díszes ház előtt, melyben madame
Godin férje székelt, mint házmester és czipész.
Egy lakosztálya volt csak; de az, architekturai furfanggal és két
spanyolfallal oly módon három részre osztva, hogy a külső volt a konyha,
a közbenső a műhely, a legbenső pedig a háló- és a toilette-szoba.
A külsőben vasalt madame Godin manchetteket, a közbensőben varrt
monsieur Godin sarkot egy női czipőre, a belsőben olvasott regényt
mamzell Salome.
A három hintóból egymásután négy férfi szállt ki s mind a négy belépett
a concierge ajtaján.
Az első volt a kis Don José, a második monsieur Schachmatt, a harmadik
egy nagyon öreg férfiú, a kinek derekáig ért a szakálla, a negyedik
pedig egy martiális alak, a kinek az arczán végig vonúlt egy régi seb
helye.
Mind a négyen valami exotikus katonai egyenruhát viseltek, mellükön
csillagokkal, oldalukon karddal, a fejükön veres fez volt.
– Kit tetszik keresni? – kérdezé Godin asszony.
– Godin urat.
– Az én vagyok. Tessék besétálni.
– Mind a négyen bementek a belső szakaszba.
– Kihez legyen szerencsém? – kérdé Godin asszony.
A Schachmatt néven ismert úr beszélt mind a három helyett.
– Én vagyok Ali Keremet Dsihanogli Hodzsa, ő felségének Jusszuf
királynak nevelője, főtanácsadója, kincstárnoka, főpapja: egyszóval
sheik-ulizlámja. Ez itt az én királyom. Ezek pedig az ő nagyvezérje és
admirálisa.
S miben lehetek felségteknek és nagyméltóságtoknak szolgálatjára? –
kérdé Godin anyó.
– Mi azért jöttünk ide, hogy ő felsége, első Jusszuf király számára
megkérjük a kegyelmed leánya, Salome princzessznek a kezét.
De már erre a szóra Godin mester is kijött a lábszíjból.
– No már, urak! Én is tudom, hogy mi szokás farsang utolsó napján! De az
ilyen maskarádét kikérem magamnak. Magam is voltam török basa s
tánczoltam a persa sah kadinájával a galopp infernalban legénykoromban.
Ismerem ezt a provincziát.
Madame Godin figyelmezteté a férjét, hogy ez még sem azonos az operabáli
tréfával. Török ruhát ugyan könnyű szerezni, de ilyen derék szakállt,
meg ekkora kardvágást a pofán keresztül nem lehet kölcsönkérni a
maskarádé-raktárban. Legjobb lesz megkérdezni a mamzelltől magától, hogy
ismer-e valakit ezen idegen urak közül.
A harmadik rekeszből előhítták mamzell Salomét.
– Ah, hisz ez a kis Don José! – szólt csengő kaczajjal Salome, a ki
megkérte a kezemet. Ez meg a monsieur Schachmatt.
– Ez itten első Jusszuf király, a ki a princzessz kezét megkérte s a
kinek a princzessz feleségül igérkezett.
– Mihelyt valami állása lesz.
– Állása nem lesz, ülése lesz a trónon. Ön tartozik beváltani a szavát.
Ön királyné fog lenni.
– Hallod apjuk? – rebegé madame Godin, oldalba aposztrofálva öklével a
czipészt. – Hát nem megjósolta ezt a kártyavetőnő? Hát nem igaz?
– Majd mingyárt megmondom én, hogy mi az igaz? – okoskodék Godin apó. –
Hozzátok ide a Figarót!
A házba sok lap járt a lakóknak, a miket a kapusnál raktak le; de azok
közül Godin apó csak a Figarót szokta olvasni.
A mi a Figaróban van, az «van»; a mi a Figaróban nincs, az nem lehet.
Odahozták az orákulumát. Feltette a pápaszemét az orrára.
A betűkben van valami mágnes. Ha egy nagy lepedőlapnak valamelyik
hasábján a saját nevünk van kinyomtatva, azt egyszerre meglátjuk:
odakapja a szemünket.
– Itt van ni! Nyomtatva van! – rebegé Godin apó. – Ritkított betűkkel
van nyomtatva. «A Khémi ország királya meghalálozván, utódjául a
divántanács a megholt fiát, Jusszufot választotta meg. A szultán, kinek
fennhatósága alá tartozik az ország, megerősítette a választást s mai
napság a két fő dignitárius megérkezett Párisba az ifjú királynak az
athnámét kézbesíteni. Az ifjú király ugyanis ez ideig, mint
orvosnövendék tanúlt, a Sorbonneban s szorgalmas látogatója volt a
boncztani amfitheatrumnak. Ezen históriai nevezetességű tényhez
csatolhatjuk még saját leghitelesebb kútforrásból merített adatainkat.
Első Jusszuf, kit a Sorbonneban Don José név alatt ismertek, mindjárt
kész királynét is visz magával haza; ugyanis a Lepelletier-utczai
patisserie-boltban trónoló buffet-szépségbe mamzell Salomeba
beleszeretvén, ezt forma szerint eljegyezte magának. Salome
kisasszonynak az atyja lévén monsieur Godin Xavér Ferencz, derék
czipészmester és concierge: ennek beleegyezésétől függ a házasság
létrejövetele.»
Ez már szentirás!
– No! Most már lehúzom önök előtt a papucsomat! – mondá Godin úr,
meggyőződve az igazság felől. Azt igenis jól tudta, hogy a keleti
népeknél az a szokás, hogy üdvözlet jeléül nem a fejükről veszik le a
kalapot, hanem a lábukról húzzák le a czipőt.
– Akkor hát áldásom reátok! – rebegé Godin asszony, leánya kezét a
leánykérő ifjú kezébe téve, ki e szép kéznek középujjára eljegyzés
zálogáúl egy pompás brilliántos gyűrűt húzott. Salome kisasszony
mindjárt meg is próbálta a solitairet a szekrény üvegtábláján, hogy
igazi gyémánt-e? Bizony hasította az az üveget, kihozva az egyesített
előbetűkből a J. S. monogrammot.
Erre aztán a kisérő urak mind belenyúltak a kabátjaik zsebébe s
előhúzgálták a nászajándékokat; az egyik pompás kösöntyűt, a másik
gyöngyös násfát adott át a menyasszonynak, a harmadik pedig egy kettős
selyemerszényt, melynek reczéin keresztül csillogtak az aranyak. Ezt a
Godin apó markába tették. Mivelhogy a keletieknél az az okos szokás
dívik, hogy nem az após ád pénzt a leányával együtt a vejének, hanem a
vő ád pénzt az apósnak a leányért.
Ott azután érdemes apósnak lenni!
Azonban mindennyi kincsnek a ragyogása sem volt képes Godin apó szemeit
elkápráztatni.
– Nem oda Buda, urak! (Ő ezt valószínűleg úgy mondta, hogy «nem oda
Páris!» de így szebben hangzik). Ha én a leányomat férjhez adom, akár
egy királyhoz, én azt kivánom, hogy az annak felesége legyen.
– Hát hiszen az lesz; még pedig «aszszéki» – biztosítá Godin apót a
sheik-ul-izlám.
– Mi az az aszszéki?
– A kinek az elsőszülötte fogja követni az atyját a trónon: föltéve,
hogy fiú lesz.
– Hát én a török házassági törvényeket nem ismerem; mert azt a
czipészeknek nem tanítják az iskolában; hanem a franczia törvényt –
saját veszedelmemre – tapasztalatból ismerem. Nálunk a házasságot a
polgári hatóság előtt kell megkötni.
– Hát az is meglesz.
– De még közbe esik valami. A megkötendő házasságot elébb ki kell
hirdetni: az eljegyzésnek a szerelmes pár nevével két hétig ott kell
kiszegezve lenni a városház kapujára: a mi arra való, hogy a tizennégy
nap alatt a vőlegény mindennap vihessen egy palaczk likőrt a leendő
apósának búelfelejtőben. Akkor adja aztán csak őket össze a nótárus.
– Az lehetetlen! – mondá a dignitárius. – Ennyi teketória!
– No ha lehetetlen, akkor tessék elmenni Transsylvániába: ott még vannak
zenészek, a kik kotta nélkül muzsikálnak s menyasszonyok, a kik
kihirdetés nélkül férjhez mennek. Igy mondja a Figaró.
– Nekünk itt horgonyoz a hadihajónk a marseillei kikötőben! nem
lehetne-e a közjegyzőt, meg a városházának a kapuját magunkkal vinnünk:
két hét mulva posta-fordultával retouroznánk?
Godin apó kikérte magának, hogy ilyen szent dolgokkal frivol tréfát
űzzenek.
– Eh mit! – vágá ketté a gordi gubanczot Jusszuf király. – Hát ha ez a
szokás Frankhonban, hogy két hétig kell a vőlegény és menyasszony
nevének kifüggesztve lenni, hát itt maradunk két hétig.
Elszörnyedt erre mind a három udvari főméltóság.
– Hogy marad az ország két hétig király nélkül?
– Ejh, az ország könnyebben el lehet király nélkül, mint én királyné
nélkül.
(Ez olyan nagy mondás volt, hogy azt rögtön feljegyezte Godin apó s
beküldte a Figarónak. S ezzel Jusszuf király egyszerre népszerű alakká
vált a nagy világvárosban.)
Ezzel a nehéz kérdés el lett döntve. A főméltóságok két hétig ott
maradtak Párisban s nem lehet róluk feltenni, hogy nagyon únták volna
magukat.
A törvényes határidő leteltével végbement a házasság Jusszuf király és a
szép Salomè között, egészen a franczia törvényes szokások megtartása
mellett. A formaszerűen kiállított házasságlevelet Godin apó rámába
foglaltatta s a falra akasztva, mutogatá mindenkinek, a ki a concierge
ajtaján belépett.
Tehát mamzell Salome valóságos királyné lett. De még azon felül is
valami: valóságos szeretett feleség. A férjét még azután is négyszemközt
csak «kis José»-nak nevezte. Az igaz, hogy gyermekek voltak még mind a
ketten. Az ilyeneknek nem volna szabad még királyosdit, házasságosdit
játszani.
Az elsőbbik feladatával ugyan nem sok fáradsága volt Jusszufnak;
országának fővárosába megérkezve, úgy találta, hogy az uralkodás minden
nehéz feladatait szépen végzik helyette az ott bekvártélyozott idegenek.
Hanem a második élethivatását annál lelkesebben fogta fel.
A szultána aszszakinek nem kellett kerített szerály, sem vizsgaszemű
háremőr; maga a férj volt mindene az asszonyának, ura és szolgája. A
régi mohamedi szokások nem divatoztak az új király udvaránál, a felesége
nem viselt fátyolt az utczán. Senki sem szólta meg érte, csak a softák.
Nem is látott Salome maga körül mást, mint európai viseletű alakokat:
külföldi követek, consulok feleségei eljártak hozzá látogatóba s
pletykáztak egész czivilizált modorban. Színházba is járhatott és a
bazárba bevásárolni, ha a királyi palota előtti dísztéren az a négy sor
pálma nem figyelmeztette volna, azt hiheté, hogy Európában van.
A hűséges szerelem nem maradt áldás nélkül. Egy szép napon szemérmesen
súgva tudatá a férjével Salome, hogy… két szíve van.
Jusszuf meg volt dicsőűlve az örömtől. Minden miniszterének elmondta,
némelyiknek háromszor is, az örömhírt.
És e naptól kezdve aztán oly gyöngéden bánt Salomeval, mintha
kristályüvegből volna: a mire csak ránézni szabad.
Salome pedig okos asszony volt: egészen fin de siécle nevelés. Egy hónap
múlva komoly beszédet kezdett Jusszuffal, ki őt ölében ringatá.
– Hallod-e Josécskám, ez a török vallás becsületes vallás: megengedi a
férjnek, hogy több feleséget tartson. Nálunk keresztyéneknél ez meg van
tiltva; ezért aztán a férj azt teszi, hogy tilos úton kerüli meg a
törvényt. Ha otthon nem találja meg az örömét, keresi a házon kívűl. A
török pedig megmondja őszintén, hogy: «kincsecském, én most egyet
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 18
  • Parts
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 01
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1914
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 02
    Total number of words is 4206
    Total number of unique words is 1928
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 03
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 1908
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    46.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 04
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1885
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 05
    Total number of words is 4275
    Total number of unique words is 1881
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 06
    Total number of words is 4318
    Total number of unique words is 1978
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 07
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1923
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 08
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 2050
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.1 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 09
    Total number of words is 4042
    Total number of unique words is 2045
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 10
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 2079
    28.9 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 11
    Total number of words is 4054
    Total number of unique words is 1915
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 12
    Total number of words is 4141
    Total number of unique words is 1954
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 13
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 1918
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 14
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 2036
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 15
    Total number of words is 4323
    Total number of unique words is 1954
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 16
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1964
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 17
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 1900
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 18
    Total number of words is 3935
    Total number of unique words is 2052
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 19
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 2097
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 20
    Total number of words is 134
    Total number of unique words is 96
    42.6 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.