A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 12

Total number of words is 4141
Total number of unique words is 1954
33.8 of words are in the 2000 most common words
45.0 of words are in the 5000 most common words
50.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
szám volt, az nyerte a vánkost. A kilenczven forint a mi összegyült, jó
volt három hónapra a rab uraságnak. Akkor aztán stikkolt a kisasszony
megint másik vánkost, vagy szőnyeget, a zsidó asszony megint elhordta
házról-házra, megint lett pénz. Így ment az rendiben.
De ez meg már épen elvette a kedvemet az étkezéstől. A torkom
elszorította a keserűség, elkezdtem sírni, mint egy gyermek. Hogy engem
hosszú éveken keresztül egy gyönge leány tartott el a keze munkájával,
börtönéletemben.
– Módi volt ez, tekintetes uram, ebben az időben a mi dámáinknál.
Módi volt! Milyen módi?
El nem hiszi ezt a dolgot nekem senki a mai asszonyi állatokból és férfi
állatokból keveredett társaságban, hogy voltak valaha ilyen tündérei a
magyar világnak! Hogy volt valaha ilyennek divatja!
– No, most hát megtudta a tekintetes úr, a min aggóskodott; már most hát
egyék abból a gulyáshúsból.
– Dehogy eszem, szomszéd! Most múlt már el csak igazán az étvágyam.
Fogjon be rögtön, be akarok menni a városba.
Iczig gazda belém nézett.
(Van egy diák szó: «sagacitas», a szótárban ez magyarul így adatik
vissza: «szellemi érzékek élessége», én hát csak maradok a díák szónál.)
Ez a sagacitas a kiváló tulajdona a sémi fajnak; arabnak, zsidónak
egyaránt.
Kitalálja, hogy más ember mit gondol?
Iczig gazda az asztalra könyökölt s nem mutatott semmi készséget az
utasításom figyelembe vételére.
– A tekintetes úr a hajdani princzipálisához akar bemenni?
– Igen, szomszéd uram.
– A tekintetes úr gavallér ember. Fáin ember! Porczellán ember. Gondolja
magában: ez a Mariska kisasszony egy «Prachtexemplar». Ennek én tartozom
valamivel. Nagyon sokkal, hogy azt a kamatok kamatjaival együtt le nem
fizethetem másképen, mintha a kezemet fölajánlom neki. Most már megint
földesúr vagyok. Birtokom van. Partie vagyok. Háládatos akarok lenni.
Úgy-e igaz?
Kellemetlen ember ez az Iczig! A vesémbe lát!
– No, hát én arra kérem a tekintetes urat legeslegalázatosabban, hogy
kegyeskedjék megvárni, a míg az a két nagyságos úr odaát a kastélyban
fölébred, toalettet csinál és Staatvisitet tesz a tekintetes úrnál. Az
nem fog változtatni az elhatározásán, a csézám itt fog állni az ajtó
előtt befogva. A tekintetes úr be fog menni Pestre, a régi
princzipálisához: csak hogy egészen más okoknál fogva. Elébb hát tessék
hozzá látni a gulyáshúshoz. Még jön lúdpecsenye öntött salátával és
túrós galuska. Tudom, hogy Olmützben nem igen traktálják ilyennel a rab
uraságokat.
Én elismertem, hogy a gazdámnak jól indokolt az az indítványa, s aztán –
egy kiéhezett rab tehetségével hozzá láttam a jó magyaros ebéd
elfogyasztásához. Az alatt is az én házi gazdám mindenféle népies
közmondásokkal iparkodott a gondolataimnak irányt adni, a milyenek: «a
csalánba nem üt a ménkü», – «rosz pénz nem vész el», – «magától meghalt
verebet még senki sem látott»; – aztán meg «a gonosz mindig párjával
érkezik».
S hogy ne soká törjem rajta a fejemet, csakugyan megérkeztek: «ők
ketten». Nagy robajjal törtek be a korcsmaajtón. Az apa és fiú. Nehéz
volt első tekintetre kitalálni, hogy melyik az öreg, melyik az ifjú? Az
öregnek a haja fekete volt (a melanogéntől) és csigákba bodorítva, az
arcza borpiros, a fiatalnak a tarkója meg már kopasz volt s az arcza
sápadt, kiélt, ránczos; csak a nagy kidülledt szemek vallottak
mindkettőnél a családi leszármazásra. Először láttam őket életemben. Már
így elevenen. Alvó helyzetükben az arczuk nem volt látható. Mégis
megtudtam, hogy kicsodák. Annál fogva nem is mutatták be magukat.
Hanem az apa (az a festett hajú), oda rohant hozzám, átölelt,
megcsókolt, (hogy mi jogon? nem tudom), aztán elkezdett sírni, egyre
emlegetve: «Szegény jó Taszszink!» (Ez volt a megboldogult neve.)
Elismerte, hogy közös a veszteségünk. A fia azonban nem jött kezet
csókolni, (azt vártam), hanem fanyalgó pofával odahúzott egy széket az
asztalhoz s arra leereszkedett.
A korcsmáros tudta már, hogy ez mit jelent. Hozott még két tányért,
hozzá étkező szereket, poharakat, két palaczk bort s azokat oda tette az
asztalra. Ezek természetesen az én vendégeim.
Az apa nem is kináltatta magát, kiszedett a gulyáshúsból s hozzálátott
nagy mohósággal, tele szájjal is egyre sápitozva: «Szegény jó Taszszink!
ha ő élne!»
A fiú ellenben szemrehányó fitymálással fordult a korcsmároshoz: «Már
megint gulyáshús!»
Mire a jámbor Iczig mosolygó alázatossággal hozta elő a mentségét.
– Az osztrigák még nem érkeztek meg.
– Hiszen most van a szalonkák szezonja!
– Tyhű, nagyságos úrfi! A szalonkát meg kellene lőni. Ki merne most
lövöldözni? Mindjárt megfognák a zsandár urak. Mért nem tetszik
puskaengedélyt kérni a magas kormánytól?
– Köpök a kormányra! – fakadt ki a nemes ifjú s aztán csak majszolta
foghegyen a gulyáshúst.
– No no, fiacskám! – csitítá a magzatját a papa. – Ne ilyen fenhangon a
kormányról.
– Hát mi közöm nekem többé a kormányhoz? – pattogott a fiacska. – Nem
elutasított-e bennünket a jogos követelésünkkel? Itt van. Tessék nézni.
Azzal kihúzott a belső zsebéből egy paksamétát, melynek a hány levele,
annyiféle színű papirosra volt írva; valamennyin kétfejű sasos bélyeg.
Kitárta előttem.
Ekkor vettem csak észre, hogy hová jutottam. Ezeknek a peres leveleknek
a «dócéja» az én kötelezvényem volt, melyet elfogatásom előtt a
barátnémnak (annak a mi Taszszinknak) adtam: egy szinleges adóslevél,
hogy az elkobzandó birtokaimból ennek az erejével harminczezer forintot
megmentsen a számomra. A várkormányzóhoz intézett első levélből, melyet
még a barátném írt, értesültem róla, hogy az osztrák kormány ezt az én
iratomat érvénytelennek nyilvánította alaki hiba miatt. – Én ugyan két
tanúval is aláirattam a szerződésemet, az egyik volt az inasom, a másik
a kocsisom, de azok, a mint én foglyul letartóztattam, s a barátnémat
hazahozták, úgy elszöktek a szekeremmel meg a lovaimmal, hogy azt se
mondták, merre mennek. Az osztrák törvény pedig megköveteli, hogy a
hitelesítő tanúknak a lakhelye is ki legyen téve, hogy előidézhetők
legyenek. S a németnek igaza van.
– Itt van! Nézze ön! – zokogott az apa, kezével a kitárt iratra
ütögetve. – Így fosztottak meg bennünket a mi jogos örökségünktől! A mi
szegény jó Taszszink keserves keresményétől! A mit ő a gázsijából
megtakarított, a mit vendégszerepléseivel összeénekelt, a mit
nélkülözésekkel, kölcsönzésekkel felszaporított. Ha ezt a megboldogult
tudná!
– Ne érzékenyülj el, papa, – csitítá őt a fiacska, – idegenek előtt!
Ez az «idegenek» lett volna az Iczig. De ez meg, érezve a rántás
illatot, sebtén kiszelelt az ivószobából, sejtve, hogy itt őtet, mint
tanút akarják felhasználni.
– Légy nyugodt, papa, – mondá az ifjú, a villával piszkálva a fogait. –
Mondtam én neked mindig, hogy van Nemezis a földön. Nem tart örökké a
rossz világ. «Még jőnni kell, még jönni fog», azt mondja a költő. A
miért minden nap egyesíténk az imáinkat, az végre beteljesült. A mi
szeretett barátunk kiszabadult sulyos börtönéből s birtokaiba
visszahelyeztetett. Most már semmi dolgunk többé a kormánynyal. A
kormány kétségbe vonhatta e kötelezvény hitelességét; de ő maga, a ki
ezt írta, nem fogja a saját írását megtagadni.
Most már láttam, hogy micsoda kelepczébe kerültem. A saját tőrömben
vagyok megfogva. Isten büntetése az rajtam, a miért koholt kötelezvényt
adtam ki magamról, soha át nem vett összegről, az osztrák hatalmasok
kényszerítésére. Azok nem ismerték el az írásomat érvényesnek; de hogy
tagadjam el én saját magam az aláírásom hitelességét? Hogy mondjam én
azt ki – biró előtt, – hogy a mit aláírtam, az nem igaz: én soha pénzt
nem kaptam a művésznő barátnémtól? Száz ember közül kilenczvenkilencz
azt tenné az ilyen esetben: akár esküt tehet le rá; de én vagyok az a
századik, a ki ezt nem teheti. Én nem mondhatom azt, hogy hazudtam,
hamisságot írtam. Nincs a világon akkora kincs, a mennyiért ezt
megtehessem.
Apa és fiú azzal az éhes vicsorgással néztek rám, a melylyel két
ólálkodó farkas néz az áldozatul szánt bikára.
– Jól van uraim, – mondám nekik fölkelve az asztaltól. – Ez törvényes
ügy, a mi elintézésre vár. Semmi szavam sincs önökhöz többet.
Arra ők is felugrottak az asztal mellől s kétfelől a két karomba
csimpajkoztak, fenhangon kiabálva: «Elébb ismerje ön el az aláirásának
hitelességét, tanuk előtt! tanuk előtt! Héj, Iczig! korcsmáros!»
A kiabálásra bejött a korcsmáros.
– Híjon ide még egy tanut! – rikoltozá a fiú. – Ez az úr nyilatkozni fog
az aláirása hitelessége felől.
Az Iczig sunyi mosolygással felelt.
– Mindjárt behívom a másik tanut. Itt van a konyhában. A Rokomozer.
De erre a névre az én két emberem egyszerre elugrott mellőlem s mintha
ostorhegyre vették volna, úgy szaladt ki a szobából.
Én el nem tudtam gondolni, mi lelte őket.
A korcsmáros felvilágosított róla.
– A mióta oda tetszett lenni, új rend jött a világba. Behozták az
«adósok börtönét». A Rokomozer egy olyan hitelező, a ki a zsebében
hordja a két jeles uraság ellen szóló itéletet. Az adóst azonban csak a
lakásán kivűl szabad elfogdosni. Ezek az urak úgy szoktak étkezni a
korcsmában, hogy a míg az egyik falatozik, addig a másik lesi az
ajtóban, hogy nem jön-e a Rokomozer a zsandárral s ha a ménkűfogót (így
hivták az osztrák zsandár sisakját a hegyes végeért) meglátja csillogni,
akkor utczu, szaladj! futnak haza, bezárják magukat a szobába.
– Most már hát igazán be kell mennem a városba.
– De egészen másféle oknál fogva, mint az elébb tetszett gondolni.
Azt is eltalálta.
Pestre érkezve (még akkor csak Pest volt), egyenesen a volt
princzipálisomhoz siettem. Este volt; otthon találtam. Nagy volt az
öröme, hogy újra láthatott, dicsérte a kinézésemet: mennyire
megemberesedtem négy év alatt. Arról is értesülve volt, hogy ezt a
magasabb akadémiai kurzust nem töltöttem el hiába, sokat tanultam,
különösen olyan tudományokat, a melyeknek most gyakorlati hasznát
vehetni: idegen jogot.
Mondám neki, hogy erre bizony nagy szükségem is lesz: ügyvédi
gyakorlattal kell keresnem a kenyeremet; mert a visszaadott birtokomból
semmi jövedelemre nem számithatok: a benne maradt bérlők nem fognak
fizetni, sőt azoknak van ellenemben még nagy követelésük.
Főnököm azt mondta, hogy ismeri jól az egész ügyet. Engemet is ismer:
hogy magamon nem segíthetek. Hanem bízzam ő reá az ügyemet, majd
eligazítja ő azt perpatvar nélkül. Azután ott marasztott vacsorára.
Hárman ültünk az asztalnál: az apa, a leánya, meg én. A leány nagyon
megszépült, a mióta utoljára láttam.
Megállhattam, hogy az indulataimat eltitkoljam előtte. Nem példálóztam
előtte a levelekre: még azt sem kérdeztem meg tőle, hogy kinek a számára
készül az a himzés ott a rámán? Mert ha az első szót kiejtem, akkor az
utolsó szót is utána kell mondanom, hogy én őt bámulom, becsülöm,
szeretem, s aztán a kezét megkérem.
Azt pedig most a becsület tiltotta. Hajótörött vagyok, a kit koldúsul
dobott ki a partra a hullám. Elébb embert kell csinálnom magamból,
mielőtt férjnek ajánlanám fel magamat. Most még senki és semmi sem
vagyok.
Még azt is megállhattam, hogy azt a karpereczet át ne adjam neki, melyet
a börtönben én magam faragtam elefántcsontból; az ugyan nem az ő számára
készült: de a kinek szántam, a kinek átadni akartam, az régen halott már
s annak a helyét régen ő tartja elfoglalva: régen a valóságban, ma óta
és örökké ezentúl az én szívemben.
Az én történetem aztán egészen rendes polgári lefolyásnak indul.
Szerelmes voltam egy esztendeig; de nem írtam verseket, hanem ügyvédi
okmányokat. Aztán felhasználtam az akkoriban megalakult magyar
földhitelintézetet (áldja meg az Isten a megalapítóit), könnyen
törleszthető kölcsönt vettem fel a birtokomra, abból azt fölszereltem
újra; a bérlete az én megkegyelmeztetésemmel megszünt. A főnököm
kiegyezett a hienáimmal, az álkötelezvényemet beváltva csinos kis
összeggel, a mit azok a mint megkaptak, rögtön eltüntek erről a
fél-földtekéről: azóta nem hallottam róluk semmit. Egy év mulva aztán
már mint nőmet vihettem haza az én falusi lakomba a választottamat, a
főnököm leányát, a ki engem, szegény eltemetett rabot hosszú időkön át
tartott a keze munkájával – s senki sem tudott róla, csak a zsidó
korcsmáros meg a felesége s azóta éltünk boldogan, mint Philemon és
Baucis.
Ez alatt a lakoma az utolsó fogáshoz ért.
A másik két czimbora kevés szóval elmondá a maga élettörténetét.
A bérlő szólt elébb:
– A mint én hazakerültem három keserves esztendő mulva Lombardiából, egy
szál kopott Waffenrockban a szülőföldemig per Schub szállítottak; ott
beálltam egy bérlőhöz ispánnak: derék jó ember volt, nagyon
megszeretett, hozzám adta a leányát: később a bérletét is átadta. Most
már vagyunk sokan, de az áldott föld, meg a magunk két tenyere
mindnyájunkat eltart.
– Engem pedig elrejtett s felfogadott jó Bergengóczia, – folytatá az
életrajzolást a rektor; – ott akadtam meg a rektorián: még most is ott
vagyok. Surculusaim pedig valának elegen, de az már egy sincs otthon: az
egyik fiam szengáli pap!
Ezt nagy büszkeséggel mondá. – Első rendű parokhia ez a kálvinista
hiveknél. Szengáli papnak a fiából magyar miniszter is lett már.
Azzal aztán összecsördültek a tokaji boros pohárkák.
– A ti egészségetekre!
– A magunkéra.
A bérlő ezután megismételte a kérdést:
– Hát a rajkónkból, a szép Pista gyerekből mi lett? a ki a műkedvelői
előadásainkon leányszerepeket játszott. Mit tudsz felőle, te fiskális?
azt mondtad, hogy él még? Mért nincs most ő is közöttünk?
– Hát bíz ezt azért hagytam a fekete kávéig, mert ez olyan fekete leves,
a mit semmi czukorral meg nem lehet édesíteni. A mi leányarczú Pistánk,
a mint a szabadságharcznak vége lett: nem akart belenyugodni a
világtörténetbe. Rajongó lelkű fiú volt: guerillacsapatot szervezett s
azzal bekalandozta a vidéket. A szabadcsapatot pedig élelmezni kellett.
Az ő rendszere mellett ezt a gazdagabb földbirtokosoknak kellett
teljesíteni, a kiket csapatostul meglátogatott. Egyszer aztán egy ilyen
földesúr megtagadta a látogatók kívánságát, a miért őt a mi szelídlelkű
pajtásunk, hazafiúi felgerjedésében agyonlőtte. Ezért aztán
hajtóvadászatot rendeztek ellene: a szabadcsapat szétrebbent,
elpárolgott; de ő maga kézrekerült, nem is tagadta a tettét. Ezért aztán
halálra itélték. Szegény özvegy anyja az uralkodó lábaihoz vetette magát
s kikönyörögte a fia életét. (Hiszen még nem volt nagykorú.)
Halálbüntetését átváltoztatták élethosszig tartó fogságra. Mikor én egy
időben a magyarországi börtönrendszert tanulmányoztam, véletlenül ott
találtam a mi czimboránkat a szamosujvári nagy államfogházban. Rögtön
ráismertem: a rabok arczát símára beretválják. Még akkor is olyan
leányarcza volt. Esztergályos munkát végzett. Odamentem hozzá,
megöleltem, megcsókoltam. A börtönigazgató azt mondá, hogy valamennyi
rab között ez a legjobb magaviseletű.
Én azt mondám neki, hogy szólni fogok az ügyében illetékes helyen:
vannak jó összeköttetéseim, hogy engedjék el hátralevő büntetését.
– Ne tegye azt uram, mondá ő ridegen, én nem akarok kegyelmet kapni:
nekem nincs semmi helyem a világban többé. Itt a helyem a börtönben: meg
vagyok vele elégedve.
S azzal folytatta az esztergályozást.
S azóta minden évben kapok a börtönigazgatótól tudósítást, hogy a mi
hajdani jó pajtásunk él és semmi baja.
Az utolsó levele itt van a zsebemben. Tőle is van benne egy sor:
olvassátok.
Az az egy sor volt: «Kedves pajtásaim! Ötven esztendő után üdvözöl
benneteket Pista.»
A három jó barát felszürcsölte a fekete kávéját azon keserűen s több
áldomást nem ivott.


AZ ASZTALOS CSALÁDJA.
(Elbeszélés.)

I.
Jánosnak hitták: nem volt az «aranyszájú szent Jánosok» közül való, csak
aféle jámbor Kis János (nem is irta a nevét két ss-el), a milyen van
minden városban három.
Ott volt az asztalos-műhelye abban az Andrássy-útra szögellő
keresztutczában, a melynek az egyik oldalát csupa kétemeletes paloták
állják végig, míg az átelleni sort bogárhátú földszinti házikók képezik,
félbeszakítva rozzant deszkapalánkokkal, a melyek feljül szegekkel
vannak kiverve; olyan ez az utcza, mint mikor a nyiri pajkos fekete
frakk és köcsögkalap mellé rájthúzlit és bagaria csizmát húz fel.
Kiss János mesternek természetesen ebben az ócska sorban volt a lakása:
egy olyan házikóban, a melynek csak két ablaka volt az utczára. Az egyik
ablak sűrű muskátli bokrokkal eltakarva: ott volt a tiszta szoba, a
másik pedig nyáron nyitva, télen pedig jégvirággal szépen elfüggönyözve;
hanem a legfelső ablaktábla szegletében volt egy kis bádog szélkelep,
melyet a belülről jövő meleg pára s a kivülről betörekvő friss levegő
folytonos berregetésben tartott. Ventillácziónak hivják azt a magyarok.
Ez volt a műhely.
Kis János nem nevezte a műhelyét ateliének, valamint magát sem titulálta
műasztalosnak. A czímtáblán ott díszlett a becsületes czíme: «Ifj. Kis
János, asztalos». Azt a házat, azt a műhelyt, de még azt a czímtáblát is
még az apjától örökölte, a táblára csak az «Ifjabb»-at kellett a név elé
iratni.
Az apja építteté a házat apródonként, a mint egy kis megtakarított pénze
volt: még egy szobát, még egy kamrát hozzá; a telket az anyja kapta
örökségben, a ki pesti születésű volt. Adósságra még akkor nem
építettek.
Kis János nem foglalkozott építkezési asztalos munkával: ő csak
butorokat készített. De azokat aztán meg lehetett nézni. Ki lehetett
volna azokat állítani akár a muzeumban; de ő azt soha sem cselekedte.
«Minek az a henczegés!» – «Jó bornak nem kell czégér!» – Így is volt
mindig annyi megrendelése, hogy alig győzött neki megfelelni maga, az
öreglegénynyel, meg egy inasgyerekkel (a kit még akkor nem csufoltak
«tanoncz»-nak.) Két gyalupadnál többet pedig nem lehetett beállítani a
műhelybe. Nyáron már kora reggel lehetett hallani a nyitott ablakon
keresztül a gyalu serczegését, a lemezfürész horzsolását, a miről az
öreglegény azt állította, hogy folyvást azt mondja: «milirám-strúdl». De
azonkivül még azokat a szép nótákat is lehetett hallani, a melyekkel a
fiatal mester kézi munkáját megédesítette. Igen szép tenor hangja volt.
Pedig soha sem tanították énekelni. Csak a hogy hallotta.
És aztán megtörtént, hogy a mint az átellenben épült kétemeletes palota
erkélyének a redőnyeit felhúzták, a nyitott erkélyajtókon át az asztalos
nótáinak a mását verte el valaki a hatalmas Beregszászy-féle zongorán.
Lehet, hogy csak véletlen volt.
Szombaton délután, mikor a gyárak gőzkürtői elkezdtek bömbölni, a hat
órát jelentve, Kis János is fájeramtot tartott, s akkor aztán, ha szép
idő volt, kiült a háza előtt levő kis lóczára; előhúzta a munkásköténye
alól a frissen sült czipót és a «Vasárnapi Ujság»-ot: s testi és lelki
nyugalommal élvezte mind a kettőt. A czipó hamarább elfogyott, mint az
ujság, abból maradt még holnapra is.
A lócza tulsó végén meg a német öreglegény tartotta a pihenőjét,
tiszteletteljes távolban a mesterétől, s szítta a keserves kapadohányt a
hosszúszárú selmecziből.
Kis János nem is ügyelt rá, hogy az alatt, a míg ő ujságot olvas, az
átelleni ház erkélypárkányára dülve egy szép leány nézi őt figyelmesen,
pálma-legyezővel ernyőzve a szemeit a nap tüze ellen.
Pedig bizony megnézni való alak volt az. Ilyen karcsú termet nem minden
bokorból kerül elő. Azután az a halovány, olajzománczú arcz, a nagy
fekete szemek, a sugár szemöldök, hej de sok fiatalembert tehettek már
holdkorossá!
Hanem Kis János sokkal inkább megnézni valónak tartotta azokat az
érdekes képeket, a kik az ujságban meg vannak örökítve: nagy emberek,
nagy úrhölgyek.
Egyszer odaszólt hozzá a Kristóf, az öreglegény, a pipacsutorán
keresztül:
– Majszter! ugyancsak nézi ám magát a szép kisasszony odafenn.
– Hadd nézzen. Szabad neki.
– Ha én majszternek vónám, bizom visszanézném.
– De hát minek?
– Azért, hogy belészeretném.
Kis János nagyot nevetett.
– Hát az olyan volna, mintha a tüskés borz az állatkertben meg akarná
csókolni a zsiráfot.
Erre Kristóf legény is elnevette magát.
A szép hölgy odafenn észrevett valamit, boszús lett, hátat fordított,
úgy dűlt az erkély párkányára.
… Soh’se haragudjék, szép kisasszony!

II.
Egyszer mégis csak össze kellett kerülni Kis Jánosnak a bűbájos
szomszédnővel.
Az volt az átelleni nagy bérház tulajdonosának a leánya, Florinda
kisasszony.
A papája pedig, a háztulajdonosságon kivül egy előkelő bankárüzlet
birtokosa is volt. Ott ragyogott a firmája a főváros legelőkelőbb egyik
utczájában. Üzlete kirakatában csábítóan pompáztak a százezernyi
nyereményeket igérő sorsjegyek, s egész halmaz aranypénzek a világ
minden országából; hát azok a szivárvány szinűre nyomott bankjegyek!
Azok az orosz ezer rubelesek. Közte nagy betűs hirdetmények,
czinóberben, ultramarinban, nemzeti szinűben «HOLNAP HÚZÁS!» –
«Sorsjegyek részletfizetésre!» – «PROMESSEK.» – «Öt forintért
kétszázezret!» – «Bizonyos nyereség!» – «Isten áldása Heuteroth-nál.»
Ez volt a neve a szép Florinda papájának.
Hát egy szép reggel (tizenkét órakor) odaizen a titkára által a bankár
Kis János mesterhez, hogy sziveskedjék meglátogatni valami megrendelés
végett. Mindjárt az is tudtára lett adva, hogy mi akar lenni az a
megrendelés: egy iróasztal.
A mester ebben a szakmában volt nagyon erős. Azonnal előkereste a
rajz-albumát, a mi saját komponálta szekrények és iróasztalok
tervrajzaival volt tele s sietett fel az úri lakásba.
Hát biz ő neki az a pompás bútorzat nem nagyon imponált: mind ismerte ő
már ezt; csak azt jegyezte meg, hogy egyik bútordarab nem illik a
másikhoz.
A czifra liberiás inas egyik teremből a másikba vezette, míg eljutott
vele abba a szobába, a melynek felszereléséről Kis János rögtön
kitalálta, hogy az a női budoár.
De még inkább kitalálhatta arról, hogy Heuteroth bankár úron kivül
Florinda kisasszony is ott volt, szalmasárga selyem otthonkában,
czigarettázva.
Az a czigaretta egy hölgy szájában az a füstölő, a mivel azt jelzi, hogy
maga magának tömjénez.
A bankár finom uraság volt: sietett az engeszteléssel, megkinálta a
meghivott vendéget az asztalkán levő szivarkás bőrbönczéből: gyujtson rá
ő is.
Kis János fülig elvörösödött.
– Köszönöm, nem élek vele.
– Ezek khinai czigaretták, igazi Fú-Cseu: az orosz czár számára
készültek.
– Akkor meg épen nem nekem valók.
Aztán elővette a rajzalbumát.
– Tessék választani belőle.
A bankár bele se pillantott.
– Nekem valami extra kell, mester. Nézzen szélylyel a leányom
budoárjában: ide kell még egy iróasztal, a mi a garnitura stiljével
összeegyezik.
– Értem, uram, majd elkészítem hozzá a tervet.
– De még valami más is kell. Ennek az iróasztalnak kell egy olyan
rejtekfiókjának lenni, a minek a nyitját semmi tolvaj, semmi detektiv ki
nem találhatja. Tud ön ilyet készíteni?
– Tudok. A bútordarab bele fog illeni a nagysága garniturájába s lesz
benne egy olyan rejtekfiók, a mire senki rá nem talál, a mit kulcscsal
ki nem lehet nyitni. Egy hét mulva készen leszek vele, s akkor egy hétig
itten hagyom, hogy próbálgassák kitalálni a rejtekének a nyitját. Ha
kitalálják nem kérek érte semmit; ha nem találják ki, az ára száz
forint.
– Én pedig ezt az összeget megduplázom, ha a rejtek csakugyan
kitalálhatatlan lesz.

III.
A hogy a magyar szójárás mondja: «egy csepp tüzem sincs, egy szikra
vizem sincs», ezek szerint bizonyára Kis János mesternek is egy
mákszemnyi ánglus vérnek kellett folyni a magyar ereiben, hogy eltérve
az ősi virtustól, az igért időnél ne egy héttel később, hanem pontosan
napjára küldje fel a kész iróasztalt Heuteroth bankár úrékhoz.
Egészen oda illett az a kisasszony szobájának garniturája közé, a hol
minden bútornak a táblázata rózsafából, a talapzata, a lábai pedig
eczetfából (szömörcze) készültek. A rózsafa az asztalos munkában
májszinűre hajló piros színben nyilatkozik, erekkel tarkázva, a
szömörcze színe ellenben tört halavány zöld, reczézett hullámokkal.
Ritka szép fanemű az mind a kettő, s a hozzávaló anyag nem is minden
asztalosnak a fáskamrájában hányja-veti magát. De Kis János mester
bővölködött mindezekben a ritka hazai bútoranyag fajtákban; volt neki a
raktárában nagy választékban diófa, cseresznyefa, égerfa, szilvafa,
kőrisfa, a melyek a hány annyiféle színváltozatot ád ki; némelyik olyan,
mikor ki van dolgozva, mintha valami festett tájkép volna.
A mesterséges faragások, elhajlítások meg a betétek is egészen
megfeleltek a franczia empire korszakából való ízlésnek, úgy hogy azzal
mind Heuteroth úr, mind Florinda kisasszony teljesen meg voltak
elégedve.
Hátra volt még a titkos fiók kifürkészése.
Florinda kisasszony nem akart a kikötött egy hétig várni. Vagy most,
vagy soha sem!
Az iróasztalnak volt öt fiókja elől, ugyanannyi hátul. Azt mind
valamennyit kihúzták, de semmi titkos fiókot sehol felfedezni nem
birának. Lábbal felfelé is fordították: úgy sem fedeztek fel semmit.
Ekkor aztán megadták magukat. Szépen kérésre fogták a dolgot, hogy
fejtse meg hát maga a mester a rejtélyt.
– Hát nézzék önök. Ezek a fiókok, kihúzva, mind egyformán hosszúk. A két
középső fiók feneke között azonban van egy hézag s abban van a
rejtekfiók. De annak a falán semmi kulcslyuk nincsen. Hanem az asztal
felső lapja be van vonva préselt marokin-bőrrel. Ennek az arabeszkjei
között van egy élek-e halok-e? virág. Ha azt megnyomja az ember a
hüvelykujjával, rögtön felpattan a titkos rugó nyomásától a rejtekfiók
oldala, kivülről láthatatlan sarkain elfordulva.
A bankár és leánya egészen el vala ragadtatva a csodálkozástól.
– No, ez igazán zseniális ötlet. Ezzel ön százezreket csinálhatna
magának, ha pátenst kérne rá a kormánytól.
Kis János nagyot nevetett erre. Az kellene még csak! Pátens.
– Mondja csak, – kérdezé a bankár, – csinált ön már hasonló rejtekfiókos
iróasztalt valakinek?
– Soha sem kivánt tőlem ilyent senki.
– Tehát ez az egyetlen? No akkor, kérem, ne is csináljon senkinek, hogy
ne tudják a titkát. Lássa ön, ha egyszer a leányom férjhez megy, ez a
rejtekfiók nagyon jó lesz neki, az érdekes tartalmú leveleit a férje
elől eldugni.
Kis János megijedt. Micsoda beszéd ez? Egy apától, a ki egyforintos
szivart szív, egy kisasszony leány előtt, a kit a sacré coeurben
neveltek! Nem fut az ki mindjárt a szobából? Hiszen az ő arcza (az
asztalosé) úgy kigyulladt e szóra, mintha valami gonosztetten érték
volna.
Florinda nemcsak hogy nem futott ki a szobából, de még csak el sem
pirult; finom piros ajkai gúnyolódó mosolyra nyiltak meg, kivillogtatva
gyöngyszínü fogsorait s balkezének lagymatag legyintésével mutatva a
papájának olyanformát, hogy «ne taníts te engem erre!»
– Hát «bánja a szösz!» mondá magában Kis János s kihúzta a zsebéből az
árjegyzéket, odanyújtva a bankárnak. «Egy iróasztal rózsa- és
szömörczefából, 100 frt.»
Heuteroth úr kivett a tárczájából két darab százast, s azokat a három
újja között megropogtatva, odanyújtá az asztalosnak.
A mester az egyik százast kihúzta a bankár újjai közül, a másikat ott
hagyta.
– Csak vegye ön el a másikat is, – mondá nagylelkű szemhunyorítással a
bankár.
– Az én árjegyzékem száz forintról van kiállítva.
– S miért nem akarja ön elvenni a másikat is?
– Mert én azt szégyenleném.
– Barátom! – szólt a bankár, ingerkedő nevetéssel, – a ki szégyenkedik,
az soha sem lesz gazdag.
– Gazdag az, a ki a sorsával meg van elégedve, s én az vagyok.
A bankár nagyot nézett a szeme közé: – hisz ez a bőrkötényes ember egy
«úr» – egy gavallér; csakhogy épen a frakkot megfordítva viseli: elülről
felkötve.
– Kérem, tessék helyet foglalni, kedves szomszéd uram; legyen
szerencsém.
Azzal helyet mutatott neki a selyem kanapén a leánya mellett; maga állva
maradt, háttal a márványkandallóhoz dőlve.
Kis János nem szabadkozott; leült szépen a drága kerevetre.
– Hát ön, kedves szomszéd uram, nem is sejti azt tán, hogy ön már most
is gazdag ember.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 13
  • Parts
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 01
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1914
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 02
    Total number of words is 4206
    Total number of unique words is 1928
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 03
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 1908
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    46.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 04
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1885
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 05
    Total number of words is 4275
    Total number of unique words is 1881
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 06
    Total number of words is 4318
    Total number of unique words is 1978
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 07
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1923
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 08
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 2050
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.1 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 09
    Total number of words is 4042
    Total number of unique words is 2045
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 10
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 2079
    28.9 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 11
    Total number of words is 4054
    Total number of unique words is 1915
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 12
    Total number of words is 4141
    Total number of unique words is 1954
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 13
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 1918
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 14
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 2036
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 15
    Total number of words is 4323
    Total number of unique words is 1954
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 16
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1964
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 17
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 1900
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 18
    Total number of words is 3935
    Total number of unique words is 2052
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 19
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 2097
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 20
    Total number of words is 134
    Total number of unique words is 96
    42.6 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.