A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 02

Total number of words is 4206
Total number of unique words is 1928
30.0 of words are in the 2000 most common words
41.5 of words are in the 5000 most common words
47.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Hanem az öreg is abban a hitben élt, hogy az ő nevére nem szabad pénzt
fölszedegetnem. Pörre vitte a dolgot, prókátor kezébe adta. Akkor aztán
én is prókátorhoz fordultam. Azt már aztán elképzelheti a viczispán úr,
hogy mi támad abból, mikor két olyan ember, mint én meg az apám, két
prókátort ültet föl a nyakába s úgy produkálja a vitézi turnirt. Ha az ő
fiskálisa egész litániáját hozta föl ellenem a válogatott
istentelenségeknek: csinált az enyim két akkora rovást az öregem
elvádolására; larvatus, stellionatus, perduellio volt rábizonyítva, a
miknek én az értelmét sem tudom; az atheista volt és manichæus, ezt már
értem. Én szöktem egyik országból a másikba, nem birtak elcsipni; de az
öregemre annyi mindenféle bolondság kibizonyult, hogy a nemes vármegye
sequestrum alá vette s tútort rendelt a számára. Az öreg két esztendeig
állta a rendes életet, akkor megunta a dolgot: kibocsátotta a kezéből az
anyai örökségemet, pedig még csak tizennyolcz esztendős voltam. Azzal én
kimentem Párisba s azontúl azután csak úgy messziről boszantottuk
egymást a hóbortos ficzánkolásaink hirével.
Ez alatt a Mathiás megette a hat tojást: a viczispán csöngetett.
A vén hajdu harmadik étekfogásnak ezúttal kétfülü porcellán tálban
hozott föl valamit, a mi messziről látva igen hasonlít, de közelből
nézve még jobban hasonlít egy fészek kurtakigyóhoz, lében uszó széna
közé elhelyezve.
Ilyet sem látott Párisban a báró soha.
– Mi ez, kérem? – kérdezé gyanakodva a házi gazdától.
– Ez csíkos káposzta.
A báró éhes volt már; kivett két darabot azokból a fekete kígyó
formákból: egy nagyot, meg egy kicsinyt.
Valami jónak kell annak lenni, mert az asztal végén ülő vendég a két
tenyerére támaszkodva emelkedett föl az üléséből, a szemei még jobban
kidülledtek, a szája gyönyör előérzetével nyilt széles mosolygásra; ki
is pakolt abból a drága comedenciából egy teletetéz tányérral, mikor
hozzá került a tál.
A báró egészen rajta felejtette a szemét.
Látta, hogy a Matus hogy bánik el a csíkkal. Megfogja a farkát, fölemeli
magasra; aztán – fejével előre bocsátva, leereszti a szájába, egy percz
alatt úgy csúszik az le a torkán, mintha a vármegye csináltatta volna az
útját.
Azt hitte a báró, hogy azt ő is megtudja tenni. Nyelt ő már valamikor
késeket is. Megfogta a kisebbik csíkot s elsülyeszté a szájába. De ő nem
volt ura ennek a tudománynak. Az a halforma állat fönnakadt a torkán;
elkezdett tőle fulladozni, czikákolni, az arcza elvörösödött.
A viczispán odakiáltott gyorsan a szűcslegénynek:
– Matus! Zabi do chrbat!
A Matus rögtön megmagyarázta e mondat értelmét; fölugrott a székről,
odarohant a báróhoz és súlyos nagy paraszt öklével olyat ütött neki a
háta közepére, hogy a felakadt csik menten lecsúszott a maga helyére.
(Ezt jelenti a «zabi do chrbat.»)
A báró aztán nem tudta, hogy megköszönje-e a hátbaütést vagy
megharagudjék érte.
A viczispán ismét egy új klasszikus mondással vigasztalta meg a
vendégét, egyúttal egy ezüst kancsóból töltve tele az ezüst poharát.
(Arra jó ez az ezüst ivószer, hogy az ember nem tudja előre, mit fog
inni.)
– Maledictus piscis in tertia aqua. (Átkozott a hal a harmadik vízben).
A báró elértette a szép mondatot s nagyot húzott a pohárból.
Hanem a hosszú korty után rimánkodó tekintettel nézett a Matusra, a ki
már a helyén ült ismét, mintha arra kérné, hogy: no még egyszer «zabi do
chrbat!»
– Mi ez az ital, kérem? – rebegé torkát köszörülve.
– Ez az én saját magam termesztette valódi almabor.
Hát biz a bőjtös ebédhez almabor járja.
Más bortól csak berug az ember; de az almabortól kirug.
A báró most már dühös kezdett lenni.
Ez épen összetaláló hangulat volt ahhoz, a mit el akart mondani.
– Az öreg Kadarkuthy (már nem is az «öregem») erre azt találta ki, hogy
elfogott valahol egy kicsapott kálvinista diákot, s azt adta ki
helyettem a fiának. Könnyű volt neki elbolondítani az egész világot.
Engem kölyökkorom óta nem látott senki az apai háznál. Azt a ficzkót
hordta magával faluról falura, czifrán öltöztetve, pénzzel ellátva s
beleheczczelte a legveszettebb kalandokba, mind az én rovásomra, míg
egyszer csak hírét hallom Párisban, (majd azt is elmondom, hogy ki
értesített) hogy a mig én odakinn iparkodom a Kadarkuthy nevet híressé
tenni: azalatt idehaza valami álorczás ficzkó még nagyobb bolondságokkal
ékesíti föl a biografiámat és hogy legközelebb feleségűl fogja venni egy
alispánnak a kisasszonyát, s azt viszi haza a vén Kadarkuthy kastélyába.
– Ejh, hogy karmolja a torkomat ez az átkozott almabor!
A viczispán megint félbeszakítá az előadást a csengetyűszóval.
Ezúttal a Tamás hajdu egy czifravirágú lapos kőedény tálat hozott be, a
minek a tartalma végkép elbusítá a vendégbárót.
Azt pedig a tudományos házigazda ismét be tudta rekomendálni egy
klasszikus mondattal:
– Ez az a mythologikus eledel, a mivel Philemon és Baucis az incognito
utazó Jupitert megvendégelte: «Mellaque et frugesque et lactis massa
coacti» – «Mézzel trágyázott[1] lakodalmas kása tejekkel».
Nem kellett az a bárónak se diákúl, se magyarúl.
De biz a házigazdának sem kellett.
– Vigye kend a Matusnak, tegye elébe az egész tálat.
Hát ennek meg a Matus örült meg nagyon. Egy egész tál mézeskása! Hisz ez
maga a paradicsom! Neki is feküdt azonnal. Csak az volt a baja, hogy a
kanala nem volt elég nagy. – Ekkora kásához és ekkora szájhoz!
Legalább addig, a míg a kásában tart, egészen elmondhatja a maga
viszontagságait a báró.
– Én rögtön rohantam extrapostával Párisból Magyarországra, ezt a
gyalázatos intrikát megakadályozni; egyenesen az öreg kastélyába
siettem. Tíz esztendő óta nem láttuk már egymást. Hát a mint betoppanok
a szobájába, azzal a szóval, hogy én vagyok Kadarkuthy Viktor: az öreg
gyilkost, rablót kiált, összeröffenti a hajduit: «fogjátok meg a rablót,
ez az a híres Schinderhannes!» engem megkötöztet, fölvitet Kassára,
becsukat a tömlöczbe, egy komisz nyirkos oduba: s én ott ülök kenyéren,
vizen, mint a híres rablóvezér Schinderhannes, a míg az öreg az
alterégómat összeházasítja az én nevemben a Csallóköz legszebb
kisasszonyával. Hát nem rettenetes injuria ez?
– Fatalis qui pro quo!
– Még most is ott ülnék s most is veszekednének a würtembergi svábok,
meg az abauji magyarok, hogy melyik torturáztasson meg; ha annak a
pseudo-Kadarkuthynak az apja, egy hugonotta prédikátor, olyan ostoba nem
lett volna, hogy a fiát a fényes lakodalom közepett demaszkirozza,
fogságra vigye s azután a csalárdságot deklarálva, az én fogságomnak
véget vessen.
– Az a pap nem ostoba volt, hanem igazi puritán kharakter.
– Bánom is én. A gézengúz fiúról aztán elhiresztelték, hogy az a Dunába
ugrott, a menyasszonya pedig utána ugrott. Egyszerre eltüntek mind a
ketten. De engem nem lehet ám olyan könnyen bolonddá tenni. Tudtam én
jól, hogy ez csak finész. A szerelmes couple megszökött együtt s most
játszsza a cache-cachet. Tudom magamról, én is így tettem, mikor a
komédiás Colombináját elszöktettem. Azok egyenesen az öregemhez
menekültek s az eldugta őket valahová. Vannak neki olyan birtokai, a
mikbe kocsiút sem vezet. De másodszor nem mentem az öregemhez, hogy még
egyszer lefüleltessen. Van én nekem eszem! Hanem megszorítottam a
csalónak az apját, a papot s mikor az már látta, hogy nincs menekülés
tőlem, előadta az igazat. Itt van a levél, tessék elolvasni: az öregem
levele. Ebből világosan megérthető, hogy az országcsaló él, felesége,
kis fia van. Itt rejtőzik a borsódi Bükkben; ő a barátfalvi lévita. Ez
hozott ide engem. Meg akarom találni azt az embert.
A viczispán átolvasta az öreg Kadarkuthy levelét, mely a haldokló Gutay
Thaddeus előtt a mennyországot megnyitotta s visszadta azt a vendégének.
– S aztán ha megtalálja a báró úr, mit fog tenni?
– Hát megölöm, – szólt hideg vérrel Kadarkuthy Viktor, két nagy tenyerét
culottja zsebeibe mélyesztve.
Az alispán még komolyabb ránczokba szedte az arczát, mint eddig.
– Homicidium? Báró úr! Nem tetszett olvasni az ajtómra kiszögezett
«Statarium»-ot. A gyilkosságért statarium elé állítják a reust s három
nap alatt «amice pendebis».
Ezt megértette a báró; a «pendu» francziául is ugyan azt a függő
helyzetet jelenti.
– Hiszen nem gyilkos módon akarom én őt megölni, hanem párbajban.
– Mi az? duellum? Hiszen a perdöntő páros bajvívást még Corvinus Mátyás
királyunk aboleálta; egyébfajta duellumok pedig csak a csatatéren
szokásosak, a milyenek voltak a vak Bottyán és Ocskay László, a török
Kubát és a magyar Balázs, a krimiai Buzdorgán murza és Damokos Tamás
között megvivottak; de más külömben verekedni csak a parasztok szoktak;
nemes ember, ha injuria esik rajta, viszi az ügyét a törvényes birája
elé s megitélteti az emendam capitis-t.
A báró nem akart recipiscálni.
– Soha! A mi ügyünket biró nem döntheti el. Én gavallér ember vagyok.
Meg fogom ölni az antagonistámat, a ki miatt a börtönben penészedtem – s
az jó lesz neki.
– De hátha az öli meg a báró urat?
– Az meg jó lesz nekem.
Ez alatt a Matus elkészült háromnegyedrészben az isteneknek tetsző
mézeskásával; úgy látszott, hogy a többit meg akarja hagyni «móres»-nek.
A viczispán oda szólt neki.
– No Matus, úgy látom, jóllaktál; most már fölkelhetsz, a «poszpász»-ból
nem szükség részesülnöd.
Erre a Matus egy könyörgő tekintetet mosolygott az alispánra, azután meg
az előtte való tálra, a mit az alispán elértett s kezével intett felé:
«no hát csak végezd el a maradékot is». A szűcslegény aztán még a
megkegyelmezett mézeskása birtokbavételéhez is neki fohászkodott;
miközben a két hajdu fölhordta ezüst tálczákon azt, a mit a régi
magyarok poszpásznak hittak.
A báró holmi süteményféléket képzelt alatta.
Aztán az egyik hajdu hozott a tálczán egy nagy fekete retket, meg egy
tányér diót; a másik pedig kevélyen mutogatott egy egész jól kinőtt
ostyepkát.
Ez utóbbit nem kisértjük meg leirni, mert úgy is tudja minden ember,
hogy mi az? aztán meg nem is tudnánk hozzá.
A viczispán nagyon bőkezű volt a klasszikus mondásaival; a fekete retket
meghámozta egy olyan furfangos masinával, mely azt egyúttal vékony
szeletekre felaprózza.
«Omnia cum sale, raphanum sine sale comede.» (Mindent sóval egyél, de a
retket sótalanul fald).
A bárónak nem kellett az sem sóval, sem só nélkül.
A míg pediglen a diót feltörte a viczispán egy furfangos csavarvégű
géppel:
«Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.» (Jó a dió egyben,
kettő árt, harmadik öl már).
A báró mindjárt az elsőnél el kezdte az életét védelmezni.
A szerencsétlen ostyepkával pedig nem tudta, hogy mit csináljon.
Fejszével ütik ezt agyon vagy kuglizni fognak vele?
Pedig a viczispán olyan szépen beajánlotta azt e sorral:
«Caseus et panis sunt optima fercula sanis». (Jó a kenyér és sajt annak,
ki nem ismeri a bajt.)
Kadarkuthy Viktor boldognak érezte magát, hogy vége van a viczispáni
ebédnek.
– Talán ki lehetne ezeket a szájtátókat küldeni, – mondá a viczispánnak.
– Illico, illico. Maradjatok még egy momentumig, szolgáim.
A viczispán fölállt a székéről; elmondta az asztal utáni hálaadást, a
miben az asztal tulsó végén levő szűcslegény is követte.
A báró ellenben ülve maradt és nem hálálkodott.
Magára vessen, ha éhen maradt; előtte volt minden; ugyan kinálták.
A viczispán ünnepélyes állást foglalt az asztalfőn s oda inté maga elé
Matust.
A szűcslegénynek az arcza sugárzott a megelégedéstől.
– Jól laktál, Matus? – kérdé az alispán szarmata nyelven.
– Jaki pispek (mint a püspök) – volt rá a hálateljes felelet.
A viczispán arra kihuzott egy kötött selyemerszényt a nadrág hasítékból.
(Az volt a régi magyaroknál a zseb.) Azt szétnyitva, kivett belőle egy
viselt ezüst máriást, melyen a fejedelmi arczkép pirulni látszott a
fölött, hogy nagyon sok réztartalma van az ezüst pénznek.
Azt odanyújtá a legénynek.
– Fogjad ezt fiam, te becsületes szűcslegény s tartsd meg örök emlékűl
erre a mai szent napra, a melyen viczispánod asztalánál ebédelhettél egy
báró társaságában.
A szűcslegény szomjas tekintettel nézett a tenyerébe ejtett máriásra,
arra gondolva, hogy ez az örökemlék épen jó lesz két pint idei
karczosra, mert az almabor őtet sem elégítette ki nagyon. Arra
sarkantyút kell verni.
Addig is azonban elhelyezé a kapott drága emléket a csizmaszárába (a
parasztnál meg az az erszény.) E végett föl kellett húznia az egyik
gatyaszárat. Nem vette észre, hogy annak a rojtja fönnakadt a csizmaszár
rózsáján.
– És most ide hallgassatok, ti istentelenek! szólt a viczispán, a két
hajdúhoz intézve a szót. Tudjátok meg, hogy mi okból invitáltam én meg a
mai ünnepi ebédemhez ezen jámbor istenfélő ifjút. Ugy-e, mikor ti velem
jöttök a templomba, engemet kísérve, a világért le nem térdepelnétek
hamarább, mint mikor a szent mise végén a ministrans az inclangoríumot
megcsendíti, akkor is ugyan keresitek a kényes térdeitek számára a
genuflexióra alkalmatos deszkákat. Ime ez a kegyes ifjú legény, a mint a
szentegyházba belépett, egyenesen odajárult az oltár elé s ebben a
vékony vászon perizomában rögtön letérdelt a hideg márványkőre, s úgy
ájtatoskodta végig az egész szent czeremóniát az én szemeim láttára.
Ezért ültettem én őt az én úri asztalomhoz, a jámbor publikánust, míg
tinektek, paniperda liktoroknak, szolgálnotok kellett körülötte.
Tanuljatok az ő példájából igaz ájtatosságot.
Ezen kenetteljes beszédnek ugyan ellenkező hatása volt a két hajdúra,
mint a minőt a vicispán várt tőle. A János hajdú a markába nevetett, a
Tamás hajdú ellenben még a tenyerét sem tette a szája elé, úgy röhögött.
– No ugyan szép példa! vagdalt vissza gorombán a tekintetes urának:
hiszen a gyolcs gatya alatt kecskebőr nadrágot visel a szűcslegény! s
odamutatott a csizmaszár rózsáján fennakadt patyolatra, mely alól
kilátszott a bőrnadrág.
A viczispán elképedve ütött öklével az asztalra.
– Canis tota mater! Portat braccas caprinas sub perizomate! Fogjátok meg
a pernahajdert, vigyétek ki s verjetek rá viginti quinque solidos!
A két hajdú megkapta a Matust két karjánál fogva s vitték le a rabok
udvarára egzekucióra.
A jámbor szűcslegény soha e világi életében meg nem tudta, hogy miért
kapott ő egy emlékezetes pénteki napon egy pompás viczispáni ebédet,
annak a végén egy ezüst máriást s in fine finali huszonöt mogyoróhájjal
megkenegettetést?
Csak a báró volt nagyon megelégedve az exodussal. A ravasz ficzkó
visszakapja kamatostul azt a hátbaütést, a mit az ő bárói testén el mert
követni.
– No most már vége van az ebédnek, remélem? Már most lehet officiosus
dologra áttérni? Monda a viczispánnak.
– Állok szolgálatjára a báró úrnak, monda a viczispán, a gyöngyös
hüvelyű fogpiszkálót szájába dugva.
– Hát nem akarok én a vicispán úrnak egyébbel alkalmatlankodni, mint
csupán annak a fölfedezésével, hogy hol találom én meg ebben a
vármegyében Barátfalva helységét. Ezzel sem jöttem volna ide
kellemetlenkedni; de már eddig bejártam a vármegyét keresztben
hosszában, gyalog és szekéren, a merre csak utak visznek, de sehol ilyen
nevű falut nem birtam találni, úgy jöttem a viczispán úrhoz, ezzel a
rövid kérdéssel: hol találom meg Barátfalvát?
A vicispán kivette a szájából a fogpiszkálót s kegyetlen flegmával
válaszolt.
– Tudhatja báró úr, hogy én, mint primus vicecomes, exclusive in
politicis fungálok. Önnek a causája pedig az adminisratio resszortjába
tartozik. Erre a kérdésére tehátlan directe a második viczispán úr adhat
competens inviatiót.
Hej, de mérgesen rúgta ki maga alul a széket a nemes báró erre a
válaszra.
– Hát nem tudta ezt nekem az úr mingyárt az elején megmondani? Hát ezért
kellett nekem végignéznem egy ebédet? Ezért kellett darabonkint
elmondanom az egész bolond historiámat, hogy most rukkol ki vele, hogy
ez nem az első viczispán dolga!
De azt sem mondta, hogy «servus humillimus». Kapta a háromszögletű
fedőjét s nagy lépésekkel indult az ajtó felé.
– Megálljon csak még egy szóra, domine magnifice báró! szólt a
viczispán, még van valami informatióm, ami a báró urat proxime
interessálni fogja. Én jó keresztény vagyok s most manifesztálni akarom,
hogy a keresztényi indulat még a szabadkömivesek irányában is
indulgentiát contestál. – Hallgassa meg az informatiómat. – A báró úr
most a második viczispán urat fogja meglátogatni. Az épen ebben az
órában ebédel. A báró urat bizonyosan ott fogja marasztalni a lakomáján.
Az aztán másforma convivium lesz, mint a minőt a báró úr itt nálam
contemplált. Három disznót öltek ma reggel. A második viczispán úr
konyhája híres. Annyi válogatott étekfogás lesz ott, hogy a közben a
báró úr az egész gravamináit végig historizálhatja. Hanem bona fide
rekomendálom, hogy ne ugyanazt a peripetiát kövesse ott, a mit én nálam.
– Hát mit?
– Hát exempli gratia ne mondja előtte azt, hogy az üldözött emberét
duellumra akarja torqueálni és mactálni; mert épen úgy jár vele, mint a
szűcs legény járt velem, hogy a lucullusi lakoma végével a viczispán úr
a báró urat vasra vereti s felküldi Budára a Locumtenenshez, mint
«nobilis duellum provocanst». S mondhatom, hogy a budai csonkatorony
semmivel sem amoenusabb hely a kassai bástya-áristomnál.
Ettől csakugyan megszeppent a báró.
– Hát mit csináljak?
– Mondám, hogy én igaz keresztény vagyok, a ki még a hitetlenek romlását
sem kívánom. Mint igaz keresztény azt tanácsolom a báró úrnak, hogy
használjon egy kis pia fraust: a féle mendacium opportunumot.
A báró a fejét rázta: nem értett a diák szavakból semmit.
– Tetesse magát okos embernek.
– Ahá! Hazudjak?
– Csak rendes normális észjárású embernek simulálja magát báró úr. A
sérelmes ügyet előadva, arra kérje fel a viczispán urat, hogy
exmittáljon a criminális causájában egy judex nobiliumot, az ebéden
assistáló vicefiskálist pedig plenipotentiázza meg a processusa
levátájával: az incattus domiciliumát eruálni azután majd a juratus
tabulae regiae notarius exmissiója fog lenni.
Azt sem mondta erre a báró, hogy «Deo gratias».
Felszakítá az ajtót, felcsapta a kalapját s keresztülrontva az üres
szobán, lerohant a lépcsőn. Csak azután gondolta meg a dolgot. Hisz az
első viczispán tanácsa egészen jó neki. Az a processus-indítás csak pia
fraus. Csak egyszer a juratus rátaláljon arra a mesés Barátfalvára, majd
nem kell ő neki se judicium, se vicefiskális.


II. A DISZNÓTOROS EBÉD.
A mint Kadarkuthy Viktor kirohant a vármegyeház kapuján, utját állta egy
hajdú, a ki, úgy látszik, hogy reá lesett. – No még egy hajdú!
– Hát kendnek mi a baja?
– Köszönöm kérdésit, nekem, hála Istennek, semmi bajom. Hanem a
tekintetes második vicispán úr köszönteti a nagyságos báró Kadarkúthy
urat.
– Hát hogy tudja kend, hogy én vagyok az a báró?
A hajdú bölcs szemhunyorítással válaszolt, meghúzva a két ujjával a báró
kabátjának egyik leffentyűjét:
– Hát erről a haczukáról.
A báró nem értette a dolgot. Hisz abban a világban, a melyből ő most
idecseppent, minden ember ilyen haczukát visel; még Bécsben is ez a
divat.
Az ám! Bécsben!
– No hát mi kell velem a vicispán úrnak?
– Hát instáltatja egy kis barátságos disznótoros ebédre magához.
– Hiszen épen most jövök az első vicispán úr ebédjéről.
– A felől bátran végig ebédelhet a nagyságos úr egy másodikat. Ilyenkor
ott bőjtös ebéd szokott lenni.
– Hát a kend urasága nem bőjtöl?
– Nem. Mink más eklézsiához tartozunk.
– No hát ugy is oda indultam.
Tekintetes Igriczy János másod-vicispán úr portáján azután egészen más
világ volt, mint odaát az első vicispán rezidenciáján. A saját nemesi
telkén, saját házában lakott, a hol tiz vendég fogatai számára volt
istálló és félszer; a sok kifelé forgatott rúd bizonyítá, hogy azok most
épen tele vannak.
A hajdu vezette a vendég urat a pipatóriumba, a hol már a többi uraságok
összegyülekezének; még most nem pipáztak, hanem az ebéd-előkészítő
domitorium járta.
Nem is kellett a vendég úrnak bemutatás. A mint belépett az ajtón,
egyszerre minden ember ráismert: «áh, itt a báró!» A házi úr eléje jött.
«Szervusz bárócskám!» a tenyerébe csapott, «hozta Isten!» s azzal
vezette az asztalhoz, a hol a szilvóriumos palaczk mellett ott állt a
pompás miskolczi czipó s azzal «domitorium praecedit!» egy kupica
szilvapálinkát belediktált, a mi a bárónak nem is esett rosszul; azt a
lenyelt szóló csíkot legalább elpihentette a gyomrában.
Azután pedig sorba bemutogatá neki a többi tekintetes convivákat, a
kiknek csak a titulusa maradt meg a báró fejében: protonotarius, –
vicenotarius, – fiskalis, – vicefiscalis, – judex nobilium, – jurassor,
– assessor, – archivarius, – perceptor, protomedikus, – hites
mathematicus, – egyszóval az egész vármegye.
De azok közül is a vele egykorúnak látszó urak mind azzal a jucundus
ábrázattal fogadták a közéjük lépő jövevényt, mint – a kiről épen most
anekdotázik az egész frequentia.
Azok mind azt allegálták, hogy együtt jártak vele iskolába, a mi lehető
is volt, mert Viktort valami hét iskolából csapták ki s azután
emlékeztették vidám hahotázás közben az itt meg amott történt
kalandjaira, a miknek fele sem volt igaz, a másik fele pedig nem volt
dícséretes; de hát a gyerekkori csinytevésekre embernyi fővel
visszatekinteni csupa gyönyörűség. – Kadarkuthy Viktor vehette észre,
hogy őt már az itteni társaságban egész legenda kör veszi körül; ismerik
már jobban is, mint kellene.
Aztán, a mint körül nézett, az is világos lett előtte, hogy miért
találják ki az ő signalementját a külsejéről, még az ostoba hajduk is?
Nem viseli ezt a divatot már senki idehaza. Vége már a kalapos király
epochájának! A bécsi Kleiderordnung szabta öltönyöket elégették vagy
kapczának hasigálták; mindenki az ősi zsinóros dolmányokban, mentékben
pompázik s ha azok között az ő condamnált gúnyája megjelenik, mindenki
egyszerre rámutat: «az ott a báró!» s jó ha még valami epithetont is nem
tesz hozzá.
A barátságos hajdú azonban új fordulatot ad a társalgásnak, azzal a
tudósítással lepve meg az uraságokat, hogy «az asztalon a leves.»
A szétnyilt ebédlő-ajtón aztán a vendég urak, egymást rangfokozat
szerint előbbre taszigálva, átszivárognak.
Legelsőnek tolták előre a bárót. Ő volt az egyedüli mágnás a
társaságban, s a mágnásoknak mindig nagy praerogativájuk volt a régi
magyarok között.
A nagy ebédlőben már akkor jelen volt a háziasszony, a vicispánné.
Ketten együtt a férjével képviselték külső megjelenésükkel a
megtestesült allegoriáját annak az örök szép mondásnak, hogy «extra
Hungariam non est vita.»
(Héj gyerekek! Mostani gyerekek – ősz szakállú gyerekek! Mikor most azt
hirdetitek, hogy Magyarország elpusztult, nem féltek, hogy ősanyáitok
(nem is apáitok) föltámadnak a sírból s főzőkanállal vernek benneteket
agyon?)
Hogy mi volt egy magyar lakoma a régi jó időkben (pedig most is
ugyanaz), azt leirta a jó Szirmai Antal kapitális versekben.[2]
Nem csak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes
ételeket milyen izlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl
egymás után, úgy, hogy az elköltött étel valósággal kivánja az utána
következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott,
akkor hoznak megint valamit, a mire azt kell mondani, hogy «de már ebből
eszünk!»
A vicispánné az asztalfőt foglalta el, jobbról ültetve maga mellé bárói
vendégét. Régi szokás szerint a ház ura az asztal túlsó végén telepedett
le. Talán baráti jóakaratból tették ezt, hogy senki se érezze magát
degradálva az által, hogy az utolsó helyre jutott; de a hogy némelyek
emlékezünk még rá, ez inkább azért történt, hogy a házigazda joga és
kötelessége volt a pulykát, libát, nyulat föltrancsirozni ott az
asztalon, a miket nagy fatálra téve eléje hoztak, derék két ágú villával
s hatalmas szeletelő késsel, a nyulnál kétfogantyús vágó bárdot is
mellékelve hozzá. Annak tehát szabad helyen kellett ülni, hogy hivatala
közben a szomszédjait oldalba ne könyökölje.
A báró eleinte szabadkozott, hogy ő már egyszer megebédelt, hanem aztán
mikor azt a jó disznótoros levest hozták, egyszerre megjött a kedve a
másodszori megebédeléshez. A leves után fánkot hoztak, attól a báró
megijedt; azt gondolta, valami hajigálni való golyóbis, míg a
háziasszony rá nem biztatta, hogy csak kóstolja meg. Aztán az is
megtetszett neki. Nagy búzditására szolgált a túlsó félen ülő jurassor,
a kit úgy hittak az urak egymás között, hogy «Duoduo», azért, mert a
fánkból és a töltött káposztából kétszerkettőt szokott mindjárt kivenni
s azokat egészben rakta be a szájába.
A fánkevés hosszabb időt foglal le, mert azt mindenki megrepetálja, a
Duoduo pláne megquadruplázza; ez alatt a vicispánnét ölte a kiváncsiság,
hogy milyen lehetett az első vicispán ebédje, a mit magnificus vendége,
a báró, végig élvezett.
Kadarkuthy elmondta azt elejétől végig, úgy, a hogy átszenvedte.
De ezzel az előadásával egyszerre úgy fölcsapta az «égót» az egész uri
asztal előtt, hogy mindenki az ő szájából leste a szót. Minden ujabb
ételfogása a böjti ebédnek általános kaczajkitöréseket idézett elő.
Kadarkuthy azon percztől fogva fidélis czimborának vált be. A ki a
társaságot meg tudja nevettetni, az halhatatlan ember! Hozzájárult a
sikerhez az is, hogy az első vicispán volt az egész vármegyének a
«ginyó»-ja. Így hitták azt, a kinek a rovására (a háta mögött) a többiek
dévajkodni szoktak.
Az a bizonyos «zabi do chrbat!» épen repülőszónak maradt fönn a
társaságban. A mint a Duoduo egy egész fánkot vagy szármát
(káposztatöltelék) begyürt a szájába, a convivák chorusban kiáltották
rá: «zabi do chrbat» s arra a szomszédjai jókat ütögettek az esküdt
hátára, hogy meg ne fulladjon a nagy falattól.
A Duoduo aztán ezért a bűnbakká tételért aként állt boszút a bárón, hogy
fölhordta neki a tiz-tizenőt év előtti csintalan casusait, a mik szintén
hálás auditoriumra találtak.
Ezt meg a báró sokalta meg. Egy-egy csinytétel fölemlitésénél fölugrott
a székéről és protestált.
– Azt nem én követtem el, hanem az a másik, a pseudo Kadarkuthy Viktor,
a ki miatt engem az apám tömlöczbe csukatott, mint rablóvezért.
Ez már nem volt tréfa. Egy börtönbe zárt nemes ember.
A vicispán complanálta a dolgot.
– Habet rectum. Magam is emlékszem a casusra. Az idősb Kadarkuthy
bárónak sokféle processusa volt a surculus masculusával; némelyik
előttünk jött levatába, másokban mint delegatum judicium voltunk
exmittálva; az öreg báró aztán egyszer azt a tromfot találta ki, hogy
egy kicsapott diákot fogott el, azt adta ki az egyetlen fiának; roppant
sok mórióskodást elkövetett vele. De mi is lett abból a pernahajderből
azután? Egyszerre csak hire szakadt.
– Hát hiszen épen abban járok én itt most Borsodban, hogy az uraktól
előkérjem azt a gézengúzt, a ki itt rejtőzködik álnév alatt. Mert nagyon
rosszul ismernek, a kik azt hiszik, hogy én valaha egy rajtam elkövetett
infámiát lenyelek.
– Mint a csikot… szólt közbe a jurassor.
Megint nagy nevetés hangzott föl.
De a kaczajchoruson keresztűl recsegett a báró hangja.
– Hát hiszen ha mind azt a sok schabernakot pardoniroznám is a
friponnak, a miket a nevemben elkövetett, hogy helyettem megházasodott,
elvette a legszebb vicispánkisasszonyt Csalóközben, azzal világgá
szökött: de azt csak nem amnestiázhatom meg, hogy engem, magyar nemest,
miatta börtönbe vetettek, egy esztendeig zárva tartottak! Micsoda?
Ez a mondás egyszerre nagy komolyságot idézett elő az asztaltársaságban.
– Ez már serio-dolog, mondá a vicispán. Ezt csakugyan ex officio kell
persequalnunk. Főfiscalis úr! Melyik articulus szól erről a
criminalitásról?
– Larvatus.
– Mit mond a törvény a larvatusról?
A főfiscus intett az asztal vége felé ülő juratusának, az előhozta a
kanczelláriából a Corpus juris II-ik kötetét. A nagy foliókönyv nem fért
el az asztalon a tányéroktól, poharaktól, a juratusnak kellett hozzá
eleven pulpitusul szolgálni.
– Larvatus, mondá a főfiscális, rátalálva az indexben, 1723:46.
paragraphus.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 03
  • Parts
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 01
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 1914
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    41.4 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 02
    Total number of words is 4206
    Total number of unique words is 1928
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 03
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 1908
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    46.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 04
    Total number of words is 4134
    Total number of unique words is 1885
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 05
    Total number of words is 4275
    Total number of unique words is 1881
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 06
    Total number of words is 4318
    Total number of unique words is 1978
    29.3 of words are in the 2000 most common words
    39.1 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 07
    Total number of words is 4169
    Total number of unique words is 1923
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 08
    Total number of words is 4101
    Total number of unique words is 2050
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.1 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 09
    Total number of words is 4042
    Total number of unique words is 2045
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 10
    Total number of words is 4066
    Total number of unique words is 2079
    28.9 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 11
    Total number of words is 4054
    Total number of unique words is 1915
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 12
    Total number of words is 4141
    Total number of unique words is 1954
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 13
    Total number of words is 4138
    Total number of unique words is 1918
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 14
    Total number of words is 4170
    Total number of unique words is 2036
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 15
    Total number of words is 4323
    Total number of unique words is 1954
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 16
    Total number of words is 4083
    Total number of unique words is 1964
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    44.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 17
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 1900
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 18
    Total number of words is 3935
    Total number of unique words is 2052
    29.2 of words are in the 2000 most common words
    41.5 of words are in the 5000 most common words
    47.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 19
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 2097
    28.3 of words are in the 2000 most common words
    40.3 of words are in the 5000 most common words
    46.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - 20
    Total number of words is 134
    Total number of unique words is 96
    42.6 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.