A babonák könyve - 10

dinom-dánom; hogyha kigyúlad a világ, rózsás kedvben találja a
halandókat.
Persze, aki ezeket prédikálja, az véletlenül mindig azok közül kerül ki,
akik nem gazdagok; igy érthető a jó tanács, a világ végén élvezendő
dinom-dánom, és általános osztozkodás reményében.
S mindig van egy-két olyan bolond, aki keserves keresményét az ilyen
naplopók nyakába veti.
Ha hát megint jönne olyan rosz világ szegény hazánkra; hogy az ilyen
világcsalóknak alkalma lenne előszedni a világ végéről, az
antikrisztusról és az üstökös lehullásáról szólló jövendölést; ne
sajnálja senki atyánkfia, a jövendőmondók részét kiszolgáltatni – szépen
szólló mogyoró pálczával.


Még egy csomó babona.
Aki nagyon szerelmes a babona tudományába; azoknak adunk még egy kis
csomót itt a könyv végén; aki pedig már enynyivel is beelégelte, azt
vigasztaljuk azzal, hogy nem sok lesz a ráadás; mert ha még tiz enynyit
összeirnánk is, mint amenynyit eddig irtunk, a legvégére még se érnénk a
babona ország útjának, miután pedig valahol mégis csak meg kell
állapodnunk; ide halmozzuk határdombnak azokat a babonákat, melyek vagy
a könyvben emlitett czímek alá nem tartoznak; vagy onnan kimaradtak; itt
lesznek azok, amelyeket csakis korlátolt eszű istenteremtései hihetnek
el; de azok is, amelyeket még okos ember se rázhat le mindig magáról.
Ismerek magam is akárhány okos embert, aki bal lábbal kel ki az ágyból;
bal lábra öltözik és vetkezik; mert az jó a – fogfájás ellen.
Más, ha a marka viszket, a hajához dörzsöli a kezét; mert pénzt várhat,
még pedig anynyit, ahány hajszálat érintett a tenyerével.
Valakinek a jobb szeme viszket, sirni fog; ha a bal viszket, örömet
érez. Akinek pedig a szeme ugrál; azt megverik.
Még bizonyosabb a verés, ha az embernek a – háta viszket.
A jobb fülcsengés rosz hirt; a bal örömhirt jelent.
Szent igaz az is; hogy uj házból kihal valaki; – hogy ha a halott szeme
nyitva marad, vár valakit maga után. Az is igaz, hogy a levágott
aprójószág nehezen döglik meg, ha sajnálják.
Ha a kutya kapar, halott lesz a háznál.
Ha a kés, villa vagy olló leestében hegygyel megáll a padlatban,
váratlan vendég jön a házhoz. Akkor is vendég áll a házhoz, még pedig
nagyon éhes, ha véletlenül egygyel, a szükségesnél, többre teritettek.
Gyermekes háznál le kell ülni, mert elviszik a gyerek álmát. Aki a kis
gyereket nagyon megbámulja; megveri azt szemmel. Előlegesen jó, ha az
ember saját kalapját a gyermek fejére teszi; vagy a gyermeket
megköpködi. Ha pedig a gyerek meg van verve szemmel; akkor tüzes szenet
kell egy pohár vizbe vetni; s a vizből a gyereket megitatni, s azzal
szemeit megmosni; közben vissza kell kivánni a szemverést arra, akitől
jött.
Ha a pók este valakire ráereszkedik, az szerencsés lesz; ha reggel
ereszkedik rá, akkor szerencsétlen.
Ha a tűz pöröl, akkor veszekedés lesz a háznál. Aki tűzzel álmodik, azt
meglopják. Ha valaki magát álmában mátkának látja, meghal abban az
évben.
Aki pedig halva látja magát, az mátka lesz. Az is mátka lesz, aki
étkezés közben két testvér vagy nővér között ül.
Ha terhes asszony benéz a halottas ház ablakán, néma lesz a gyermeke.
Aki egy koldúst elküld a háztól, kettős gyermeke születik.
Ha zivataros idő van, a küszöbbe kell vágni a fejszét, s elvonulnak a
jégfelhők. Ha pedig valaki a piszkafával keresztet vet a felhőkre,
kibujik a szivárvány.
Ha az eső esik és a nap is süt; akkor az ördög veri a feleségét. Ha
villámlás nélkül dörög, akkor egy lélek elkárhozott. Ha az ember az esőt
szidja, akkor sir az angyal, s az ördög a haját rángatja.
Ha a boszorkány megrontotta a tehenét, s az nem hagyja magát fejni, a
dézsát a fejébe kell boritani; vagy egy a temetőből hozott romlott
kereszttel meg kell verni.
Ha a tehén rúg; le kell a fejét boritani egy kötővel, aztán a kötőt
összeszurkálni egy vasvillával. Azt a szúrást a boszorkány érzi.
Ha a boszorkány elvette a tehén hasznát; kilencz hangya-zsombékot kell
szedni; s azt kilencz darab kenyérrel elásni a tinójárásba, hogy
átmenjen rajta a tehén. Akkor három nap alatt be kell adni a kenyérrel
összegyúrt zsombékokat a tehénnek, és megjön a haszna.
Akkor is megjön a rontott tehén teje, ha a friss fejésből egy jól
befűtött kemenczébe öntenek. Az a tűz a kemenczében a boszorkányt égeti,
aki megrontotta a tehenet.
Nem jó a tehenet vajudásában nézni, mert hamar elapad a teje.
Az első heti fejés tejet pedig a szegényeknek szokás adni; mert különben
a tehén mindig nehéz fejésű lesz.
Nem jó a gyereket békának mondani, mert sokára tanul meg beszélni. Át se
szabad lépni, mert nem nő nagyobbra.
Az orvosságot nem kell megköszönni, mert nem használ.
A vadásznak, halásznak nem kell szerencsét kivánni, mert a vad és hal
mind elkerülik a fegyvert meg a hálót.
Pappal találkozni szerencsétlenség; zsidóval, találkozni szerencse.
És a boldog isten a megmondhatója, hány szerencse és szerencsétlenség
van megirva az ember sorsáról a csillagokban, és a babonák legnagyobb
könyvében?!
Ebbe a legkisebb könyvbe már nem tehetünk többet; talán ha isten éltet,
kedvet kapok a folytatáshoz; vagy folytatja ezt nálam hivatottabb; de az
az egy bizonyos, hogy ha tizen egy végbe folytatnánk is, olyan könyvet
még se birnánk irni, amelyikben minden babona le volna nyomtatva. Azért
hát miután nincs több mondókám a szeredásba, tehát:


Bucsúzzunk.
Akik a veszedelmes, rejtelmes, titokteljes babonás utazásban velem idáig
kitartották; akik sem boszorkánytól, sem hazajáróktól, sem sárkánytól,
sem az öreg ördögöktől mind ez ideig meg nem rőkönyödtek. Akik szembe
néztek a legrettenetesebb másvilági szörnyetegekkel; kiállották a
kincsőrző lelkek ijesztgetéseit; nevettek velem a fölsült
hóbortoskodásokon, s szomorkodtak a veszedelmes babonák káros
következményein: azokhoz van egy pár szavam.
Sok dolgot bemutattam, ami eddig ismeretlen volt; még többet, ami már
babonás népünk jó ismerőse. Sok olyanról is lehúztam a takarót, amit
szinről szinre látni talán undoritott; de sok olyanról is lerántottuk a
hosszú köntöst, ami alól napvilágra került a – lóláb.
Talán néhol nagyon is keserű voltam; sok dolog fölött talán jobb lett
volna szemet hunynom. Igaz szavaim néhol tán nagyon élesek; itéletem
túlszigorú volt.
Mind meglehet; de egy dologgal senki sem vádolhat, azzal: hogy igaztalan
voltam.
Az orvosság nagyon gyakran keserű; az orvos maga pedig kegyetlen;
pokolkövével éget; késével mélyen vág; de gyógyit!
Hát talán a babona nem betegség!? Minden betegség közt a legnagyobb.
Azért kellett nekem is égetnem és vágnom; hol melyiket kivánta a baj.
Vagy talán a megszégyenités, a nevetségessé tétel nem orvosság!? De
igen, néha a leghathatósabb.
Mégis ahol tehettem, ott inkább nyúltam a fölvilágositáshoz, az
oktatáshoz, a jó tanácshoz.
Egyik babonának megmagyaráztam eredetét; másiknak természetét. A
csodálatost és megfoghatatlant érthetővé tettem a természet törvényei
szerint; s ha néhol tőről hegyre nem tehettem; annak oka, mert több
magyarázat megértéséhez, több elméleti képzettség kell; mint menynyire
olvasóimnál szabad volt számitanom.
E könyvet én a nép számára irtam; azon nép számára; mely iskolát nem
ismert; vagy ha igen, nem a szülő faluján túl.
Aki már nagyobb iskoláig is eljutott, annak nem szükséges a babona
ostobaságát bizonyitani.
És ha minden ember iskolát járna; úgy szükség se volna e könyvre; bizon
magától is rájönne a tanult ember; hogy mily dőreség enynyi ostobaságot
összevissza hinni!
Akkor bizon úgy kiveszne irmagja is a babonának; mintha soha hire hamva
se lett volna a világon.
Mert, amint e könyvecskében is láttuk, a természettudományok a legtöbb
megmagyarázhatlan és csodálatos dolgot, kézzelfoghatóvá teszik. S nem
hiába mondtuk a könyv elején, hogy ez a tudomány lesz az, mely a
babonának – magját fogja vesziteni.
Addig pedig, mig a természettudomány az iskolák, és a tanultabb nemzedék
által általános közkincscsé válik; addig mig a szegény ember
meggyőződésből veti meg a tenger sok babonát; higyjen legalább a saját
hasznáért e könyvnek; mely csak is egyedül az ő hasznára szolgál.
Vesse meg a babonát; forditson hátat boszorkánynak, kuruzslónak,
hazajáróknak, garabonczásoknak és kincsőrző lelkeknek, – azon
töménytelen veszedelem miatt, aminek a mindent hivő ember a babonás
szokások, és balhite miatt ki van téve.
Aki pedig saját kárán se akarna tanulni; azon, mint az irás mondja, nem
segit maga a tizenkét apostol.
Hanem az aztán, nem is érdemli, hogy segitsen!