1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 5

Total number of words is 2528
Total number of unique words is 1067
38.7 of words are in the 2000 most common words
52.1 of words are in the 5000 most common words
59.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
legjobb hely… Itt várni… Megértette?
_Törő_ (nyugodtan): Meg.
_Az altábornagy_ (kicsörtet).
_Almásy_ (vele).

NEGYEDIK JELENET.
_Törő_, majd _Beatrix_.
_Törő_ (mosolyogva néz az altábornagy után. Derült, nagy boldog jókedv
ragyog az arcán, amelyet néha zavar meg egy kis nyugtalanság. Az
ablakhoz lép. Kinéz rajta. Visszafordul. Türelmetlenkedni kezd).
_Beatrix_ (benéz az ajtón, mosolyog): Maga van itt?… Bejöhetek?
_Törő:_ Maga itt a ház úrnője… Én csak vendég vagyok…
_Beatrix_ (bejön): Nálunk a vendégnek több joga van, mint a gazdának.
_Törő:_ De én úgyszólván fogoly vagyok itt… Az apja rámdördült, és
annak, amit mondott, azt hiszem, az volt az értelme, hogy fogságra vet
és meg akar büntetni.
_Beatrix:_ Vallja be, hogy a büntetést megérdemelné… (Nagylelküen:) De
én majd közbenjárok.
_Törő_ (mosolyogva, túlzottan): Örök hálára kötelez…
(Szünet.)
_Beatrix_ (jár-kel, úgyszólván kerülgeti Törőt. Várja, hogy Törő
szóljon, de minthogy Törő hallgat, megrázza a fejét és ő szólal meg):
Tudja mit… én nem szeretem ezt a hangot… Mondja meg nekem mindenekelőtt
becsületesen és komolyan: mit érez most?… Hogy van?… Elégedett, vagy
elégedetlen?…
_Törő_ (egy másodpercnyi habozás után): Megmondom… Boldog vagyok…
Szeretném kinyitni a két karomat és megölelni vele a földet… Sohasem
hittem volna, hogy ilyen jó az… az erkölcs; és… és a becsület; és… (a
meghatottságát egészen elrejtve:) és hogy… Sohasem hittem volna, hogy én
így szeretem a hazámat.
_Beatrix_ (minden mondathoz boldogan igent int. Azután vár).
_Törő_ (nem szól többet).
_Beatrix:_ És… és… és nincs nekem semmi érdemem abban, hogy maga… most
ilyen jól érzi magát?
_Törő_ (kissé elsötétül az arca. Azután becsületesen): De igen. Magának
köszönhetem… hogy… hogy… hogy egy jégkéreg lepattant a szívemről.
_Beatrix_ (megint hevesen többször igent int. Azután megint vár. Hiába.
Bosszúsan): No?… És?
_Törő_ (zavarban): És?…
_Beatrix_ (odalép hozzá): Ejnye… hát igazán nem akar engem most már
feleségül venni? (Maga is mosolyog a heves felelősségrevonáson.
Általában nem veszi komolyan a dolgot.)
_Törő_ (nagy zavarban. Nem tekint a szemébe): Nézze, Beatrix, én
magának… őszintén nagyon hálás vagyok… Őszintén az egész életre… De azt
hiszem… a szabadságát vissza kell adnom.
_Beatrix_ (elkomolyodik): És miért?
_Törő:_ Mert… azt hiszem… úgy vettem észre… maga… maga még mindig
szereti Almásyt.
_Beatrix:_ Ezért?
_Törő_ (int).
_Beatrix_ (röviden): Ez csacsiság… Sohasem is szerettem voltaképpen.
_Törő:_ De…
_Beatrix:_ Még valami van?
_Törő:_ Igen.
_Beatrix:_ Ki vele.
_Törő_ (elszánja magát; komolyan): Nézze, Beatrix, én azt hiszem… én
megmondtam magának… én csak akkor tudok nyugodt és boldog lenni, ha
engem nagyon szeretnek. Mindenek fölött. Mindennél jobban.
_Beatrix:_ És én?
_Törő:_ Maga… engem ide visszatérített… Az elszántságával és a
bátorságával… Ezért én egy életre hálás vagyok magának… De ugyanakkor…
ugyanakkor… maga azt mondta, hogy engem magamra hagyna; azt mondta, csak
azért jött velem, hogy visszatérítsen; és ha nem jövök… elhagy engem.
_Beatrix:_ Ezért?
_Törő:_ Ezért.
_Beatrix:_ Mert azt mondtam magának, hogy elhagynám?
_Törő:_ Igen.
_Beatrix_ (elnyomott mosolygással): Csakhogy az nem volt ám igaz…
_Törő_ (álmélkodva): Mi?… Mi?…
_Beatrix_ (lassan): Amikor azt mondtam, nem mondtam igazat…
_Törő_ (levegő után kapkod).
_Beatrix_ (nyugodtan): Hazudtam. (Közelebb megy hozzá.)
_Törő_ (hátrál): Vagyis maga…
_Beatrix:_ Vagyis én magát sehogy, soha, semmiért a világon el nem
hagytam volna. De ha ezt akkor őszintén megmondom, maga marad a
makacsságban, a bajban és az örök bánatban. Hogy megmentsem… kénytelen
voltam hazudni.
_Törő_ (levegő után kapkod): Maga tehát nemcsak azért jött velem, hogy…
_Beatrix:_ Én azért mentem magával, hogy mindig magával maradjak és hogy
magától soha el ne váljak. (Feléje megy.)
_Törő_ (boldog volna, feléje indul, de hirtelen megáll): De hátha…
_Beatrix:_ Hátha?
_Törő:_ Hátha… akkor mondott igazat és _most_ nem mond igazat?
_Beatrix_ (mosolyogva tagadja és indul feléje).
_Törő_ (hátrál, kétségbeesve): Sohasem fogom megtudni, mikor hazudott.
_Beatrix_ (energikusan feléje nyomul): Az nem is fontos. Az a fontos,
hogy végre belássa, hogy engem kell feleségül vennie. Még pedig sietve.
_Törő_ (mosolyogva meghökkenve néz rá).
_Beatrix:_ Akarja tudni, miért?… (Törő igent int.) Azért, mert… látja…
én rájöttem, hogy ma már csak a nőkben vannak meg a férfias
tulajdonságok.
_Törő_ (kételkedő arcot vág).
_Beatrix:_ Az igaziak: a hűség, az állhatatosság, a kitartás, a
következetesség, az őszinteség… ezek csak a nőkben vannak már meg.
_Törő_ (szólni akar).
_Beatrix_ (nem engedi): Almásy?… az kivétel… Megállapítottuk tehát, hogy
férfias tulajdonságok csak nőkben vannak. A férfiak hütelenek,
állhatatlanok, következetlenek és mértéktelenül hiúk, különösen
következetlen, állhatatlan és hiú a tehetséges férfi… Minél
tehetségesebb, annál inkább… A maga következetlensége, állhatatlansága
és hiusága tehát… (Alig talál rá szót:) már egyszerüen kimondhatatlan…
Hogy ebből baj ne legyen, szüksége van arra, hogy a boldogsághoz és
boldoguláshoz szükséges következetességet, állhatatosságot és puritán
egyszerüséget, hogy úgy mondjam, rábízza a feleségére, az életének
határozottan jobbik és szebbik felére… Kell, hogy valaki következetes,
állhatatos és hiuságtól ment legyen maga helyett is… Kell, hogy valaki
vigyázzon magára… Vagyis mi következik mindebből?… kell, hogy maga engem
minél előbb boldogan, hálásan és szeretettel feleségül vegyen.
_Törő_ (állandóan hátrált előtte; most végre nem bírja tovább; megáll;
elneveti magát. Egy másodpercig nevetve néznek szembe egymással. Azután
Törő megöleli… Hosszu ölelés).

ÖTÖDIK JELENET.
_Voltak, Almásy, Az altábornagy._
_Almásy_ (berohan az előszoba felől. Amikor Beatrix és Törő ölelkezését
meglátja, fölszisszenve megáll).
_Beatrix_ (kibontakozik a Törő karjaiból).
_Almásy_ (a foga között): Éppen itt kell?… Nem mehettetek máshová?
_Beatrix_ (félreérti): Bocsáss meg… Neked is jobb lesz így.
_Almásy_ (bosszusan): Nekem biztosan… A katona legyen aszkéta… Ne
akarjon szerelmet és ne kösse le magát asszonyhoz.
_Beatrix:_ De ugy-e… te azért nem vagy benne bizonyos, nem kötöd-e le
magadat nemsokára egy okos… nálam okosabb, egy bátor… nálam bátrabb, egy
kedves… nálam kedvesebb, egy szép… nálam szebb asszonyhoz?
_Almásy_ (ránéz, hosszan, szótlanul néz rá; megzavarodik… Hevesen
legyint, mert eszébe jutott, miért sietett előre): Ah istenem, mi itt
hiábavalóságokat beszélünk… (Elsiet a jobboldali ajtóhoz és beszól):
Kovács… van valami jelenteni valója?… történt valami?
_Kovács_ (csak a hangja hallatszik): Semmi, főhadnagy úr.
_Almásy_ (megfordul és az előszoba felé siet. Az ajtóban találkozik az
altábornaggyal).
_Az altábornagy_ (komoran): No!…
_Almásy:_ Semmi.
_Az altábornagy_ (meghökkenve mered rá. Sokáig hallgat): Te… te
lehetségesnek tartod, hogy ne lőjje főbe magát?
_Almásy_ (vállat von, halkan): Egy negyedóra már letelt a félből.
_Az altábornagy_ (a fejéhez kap, mint aki azt mondja: ez lehetetlen
szörnyüség… azután magába mélyedve, hevesen járkálni kezd).
(Hosszu szünet. Senki sem akarja megzavarni.)
_Beatrix_ (végre előlép a sarokból, ahová behúzódott Törővel együtt).
_Az altábornagy_ (mintha álomból ébredne föl, ránéz. Úgy nézi, mintha
nem ismerne rá. Szórakozottan): Te… igen… Itt vagy… Igen…
_Beatrix_ (indul feléje, hogy megölelje): Apám!
_Az altábornagy_ (most jut eszébe minden): Megállj. Hát itt vagy?… Hogy
mertél te innen megszökni az én tudtom nélkül?
_Beatrix_ (nem veszi nagyon komolyan a mennydörgést): Igazad van apám…
Én be is akartam neked jelenteni, hogy megszököm… De Törő úgy sürgetett,
hogy abszolute nem maradt már időm rá.
_Az altábornagy_ (a Törő említésére fölhorkan. Keresi Törőt): Ah maga…
igen… Jőjjön csak ide… Álljon ide.
_Törő_ (komolyan, csak egy belső mosolygással elébe áll).
_Az altábornagy_ (nagyon komolyan): Maga… szégyelje magát azért, amit
tett… Ha nem érezne szégyenkezést azért, hogy a hazája ellen akart bűnt
elkövetni, érezzen égő szégyenkezést azért a bűnért, érezzen nagy
megbánást azért a bűnért, amelyet maga ellen akart elkövetni… Érzi ezt a
megbánást?
_Törő_ (csöndesen, őszintén): Érzem.
_Az altábornagy:_ Maga így még nagy szolgálatokat tehet a hadseregnek, a
hazának, a királynak. (Nagy megindulással:) Az árulónak azonban
becstelen élet és nyomorult halál a sorsa… Az áruló nyögve viaskodik a
gyalázatával és a gyalázaté lesz az élete, ha még arra sincs bátorsága,
ha még… arra… sincs bátorsága, hogy… legalább… meghaljon… Aki iránta az
irgalomnak még egy szikráját érzi, annak azért kell imádkoznia, hogy
magát megölni legyen legalább bátorsága… (A meghatottsággal küzdve
elhallgat… Hallgatózik, mintha azt várná, hogy most rögtön fölhangzik a
dördülés… Hosszu csönd.)
_Törő_ (nyugodtan, kissé megindultan): Én mindezt magam is érzem…
Mentségem egy van: az, hogy visszafordultam… (Szünet.) Ezt Beatrixnak
köszönhetem… Kérem excellenciádtól a Beatrix kezét.
_Az altábornagy_ (a lánya felé fordul. Fájdalmas gondolatai még mindig
erősebbek, de most tud ezzel az üggyel is foglalkozni).
_Beatrix_ (odasiet hozzá).
_Az altábornagy_ (megöleli; szemrehányóan): Te, te!… te is szégyeld
magadat!… egy lány… három éjszakát tölt a házon kivül.
_Beatrix_ (bűnbánóan): Kénytelen voltam vele, papa… előbb ő hítt, azután
fogva tartottak.
_Az altábornagy:_ Mit csináljak most veled?
_Törő_ (halkan): Adja nekem…
_Az altábornagy_ (ellódítja): Vigye… Úgy sem ér már semmit…
(Beatrixnek:) Aztán vigyázz rá. (Törő felé int:) Ilyen dolog többet ne
történjék.
_Beatrix_ (mosolyogva): Soha.
_Az altábornagy_ (elfordul tőlük… Újra Theodorira gondol… Járkál.
Izgatottan halkan Almásyhoz): A félóra eltelik és…! (Kétségbeesett
mozdulatot tesz.)
_Almásy_ (csak egy szkeptikus mozdulattal válaszol).
_Az altábornagy_ (elfordul, járkál; később leül az íróasztalhoz; egyszer
be is néz a jobboldali ajtón).

HATODIK JELENET.
_Voltak, Paula._
_Paula_ (az ajtóban): Szabad bejönni?
_Beatrix:_ Sőt kell… Én nagyon vártam már.
_Paula:_ Miért?
_Beatrix:_ Hiszen megmondtam: sürgősen meg kell vele értetnie (Almásyra
mutat.) hogy a katonának nem kell aszkétának lennie.
_Paula_ (megrázza a fejét).
_Beatrix:_ Maga nincs ezen a véleményen?
_Paula:_ Nem vagyok… A katonának igenis aszkétának kell lennie…
Mindenkinek, aki egy nagy ügy katonája lett, egyedül kell élnie,
magányosságban, ridegségben, mindig készen rá, hogy a mások számára
értéktelen életét a maga nagy ügyéért föláldozza.
_Beatrix:_ Istenem, de szomoru volna, ha így volna.
_Paula:_ Igy van.
_Beatrix:_ Ha minden ügy boldogtalanságot kivánna a maga katonáitól és
ha nem engedné meg, hogy… addig is… például addig… amíg… amíg az
áldozatra rákerül a sor… addig boldogok legyenek… Ha például két ember
találkozik és… (Elhallgat… Szünet.) Igaz, György… mit akartál te
Paulának mondani?
_Almásy_ (kissé zavarodottan): Én… én… először is meg akartam kérdezni,
igazán olyan szomoru-e…?
_Paula:_ El vagyok keseredve.
_Almásy:_ Miért?
_Paula:_ Most már ugy-e bizonyos, hogy elmarad a háború?
_Almásy:_ Bizonyos.
_Paula:_ Kétségbeejtő.
_Almásy:_ Az, hogy elmarad a háború?
_Paula:_ Igen… Most megint várni kell. Esztendőkig… Tovább kell menni
valahová… Közel a hazámhoz… Dolgozni, ahogyan tudunk… Vagyunk így
százan, meg százan, akik várjuk, hogy az elnyomó hatalom a csatatéren az
első sebeket megkapja és hogy akkor rögtön otthon legyünk: fölgyujtani
az eddig csöndben készülő forradalmat… Most megint reméltünk… A háború
elmarad… Várni kell.
_Beatrix_ (Törővel együtt kissé hátra húzódott. Figyelemmel nézik a
beszélgetést).
_Almásy:_ Nézze… kedves kis Paula… én magával mindenben… tökéletesen
egyetértek. Nincs magának egyetlen érzése és egyetlen gondolata, amely
nekem idegen volna… Éppen azért egy dolog van, amiben nem értek magával
egyet.
_Paula_ (kissé pedánsan): És pedig?
_Almásy:_ Abban, hogy magának innen most el kell mennie.
_Paula:_ Ah…! (Legyint.)
_Almásy:_ Látja én értem azt a nyugtalanságot, amely magát tovább
hajtja… De ezt a szubjektiv nemes lázat le kell csillapítani annak az
objektiv, hideg megállapításnak, hogy a maga nemes indulatai elporlódnak
a társadalom törvényszerüségein… Amikor az idő megérik… amikor a
gazdasági élet kényszerüségei meghozzák… akkor a maga hazája is
fölszabadul. Akárhol várja is be maga ezt az időt.
_Paula_ (élénken): A történelmi materializmusnak ez a szofisztikus
magyarázata henye fatalizmusba visz. A gazdasági fejlődés megteszi a
magáét. De tegyük meg mink is a magunkét és ne merüljünk bele léha
szemlélődésbe.
(A pedáns beszélgetés egyre melegebb lesz. A két vitatkozó a legmelegebb
szimpátiával húzódik közel egymáshoz.)
_Almásy:_ Én azt nem is tanácsolnám magának. Én csak azon a véleményen
vagyok, hogy a maga munkája, a maga lelkesedése, a maga lelkének a
lángja itt éppen olyan termékeny volna, mintha elutaznék mondjuk Svájcba
és csinálná a külföldön élő forradalmárok meddő propagandáját… (Egészen
közel hozzá:) Sőt tovább megyek: itt maga nagyobb szolgálatokat tehet az
ügynek, mint akárhol másutt.
_Paula:_ Hogyan? Miért?
_Almásy:_ Mert maga bátor, nemes és derék ember; minél több ilyen bátor,
nemes és derék emberünk van nekünk, annál erősebb itt a munkás
demokrácia… és aki itt a demokráciát erősíti, az a cári hatalmat, a
kozák erőszakot gyengíti.
_Paula:_ Én… azonban… azt hiszem… mégsem maradhatok itt.
_Az altábornagy_ (nem bir a türelmetlenségével. Föláll); György… kérlek.
_Almásy_ (megrettenve ugrik föl. Sietve, izgatottan fordul Paulához.
Megfogja a kezét. Könyörögve): Maradjon mégis itt… Mert én kérem rá.
Nekem már nagyon hiányoznék… Mert jöhet egy kibékülés is… Maradjon… A
többit majd meglátjuk… (Szünet.) Itt marad?…
_Paula_ (halkan): Nem!… Nem tudom… Talán…
_Almásy_ (boldogan fordul az altábornagyhoz).
_Az altábornagy_ (gondolataiba merülve, nagyon izgatottan): Nem bírom!…
(Theodorira gondol.) Még mindig nem!… Ez képtelenség… Már tíz perce
sincs… Azután elfogatom… (Járkál.) Hivd el az őrt az ajtaja elől… Már ne
is őrizze… Várj csak: az a hatvanhetesektől van itt… Elmehet… Menjen le…
A hatvanhetesek indulhatnak.
_Almásy_ (odamegy a jobboldali ajtóhoz): Kovács.
_Kovács:_ Parancs, főhadnagy úr.
_Almásy:_ Menjen le. Jelentse, hogy a kegyelmes úr itt fönt marad. Az
ezred indulhat.
_Kovács:_ A kegyelmes úr itt fönt marad. Az ezred indulhat.
_Almásy_ (int): Igen… Megálljon, Kovács… Örül, hogy haza megy?
_Kovács:_ Boldog vagyok, főhadnagy úr.
_Almásy:_ És ha megint be kellene jönni?
_Kovács:_ Akkor keményen verekednénk, főhadnagy úr.
_Almásy:_ No… menjen, Kovács. Isten áldja meg.
_Kovács_ (tiszteleg és elmegy).
_Beatrix_ (az ablaknál): Erre fognak elmenni. Nézzük őket innen…
(Lenéz.) Mekkora nézőközönségük van odalent is… Mindjárt indulnak.
_Törő:_ Még nem.
_Beatrix:_ De igen. Az ezredes már lóra ült.
_Törő:_ De indulás előtt?… Mi jön? Katona-lánynak ezt tudni kell.
_Beatrix:_ Ah, igen… Az ima… Az ezredkürtös már készülődik.
_Az altábornagy_ (egyre gyötrőbb izgalomban, valóságos kétségbeeséssel
jár föl és le. Almásyt elvonja Paula mellől): Gyere… a szívemet
marcangolja… mintha vasfogó szorítaná… hát lehet ez?… Egy katona!… ne
nyúljon a fegyver után?
_Almásy_ (alig észrevehető mozdulatot tesz. Hallgat).
_Az altábornagy:_ Én nem tudom, nyugtalan vagyok… lelkifurdalásom van…
talán én is bűnös vagyok. (Ránéz Almásyra.)
_Almásy:_ Szabad válaszolnom?
_Az altábornagy:_ Igen.
_Almásy:_ Te is bűnös vagy.
_Az altábornagy_ (megdöbbenve, fölháborodva): Én!… Hogy mered?
_Almásy:_ Te is bűnös vagy. Bűnt követtél el a bizalmaddal, bűnt
követtél el azzal, hogy engedted megcsalni magadat, bűnös vagy abban,
hogy nem voltál rideg, kérlelhetetlen és gyanakvó akkor, amikor
ridegnek, kérlelhetetlennek és gyanakvónak kellett volna lenned, mert a
hadseregről, a hazáról van szó. Abból a nemzedékből való vagy, amely
csak félmeggyőződéssel volt katona. Nem voltál az egész lelkeddel
katona; nem értetted meg, mit jelent katonának lenni… dilettáns katona
voltál… és ezért magadra is büntetést kell szabnod.
_Az altábornagy_ (nagy szemmel): Milyen büntetést?
_Almásy:_ Azt, hogy át kell adnod a helyedet azoknak, akik megint az
egész lelkükkel katonák.
_Az altábornagy_ (nagy fájdalommal): Én… ezt a kabátot… levessem?…
(Hosszú szünet. Megtörten:) Levetem.
_Beatrix_ (az ablaknál): Vigyázzunk… jön az ima.
(Lent fölhangzik az ima síró és hatalmas kürtjele.)
(Bent csöndben hallgatják végig. Amikor az ima véget ért, még mindig
csönd van… Rögtön utána egy dördülés hallatszik jobbról.)
_Az altábornagy_ (aki eddig görnyedten ült, talpra szökik).
_Almásy_ (kisiet jobbfelé és pár másodperc múlva visszatér. Az
altábornagyra néz, szótlanul és komolyan igent int a fejével).
_Az altábornagy_ (megkönnyebbülten lélegzik föl, de gondolkozva néz maga
elé és a szeme lassan könnyes lesz).
_Törő_ (Almásyhoz): Mi történt?
_Almásy_ (halkan): Theodori agyonlőtte magát.
(Hallgatás.)
_Beatrix_ (odasiet az altábornagyhoz): Apám, mi baj?
_Az altábornagy_ (a könnyeivel küzd): Mégis… katona volt.
_Beatrix:_ És te sajnálod?
_Az altábornagy:_ Sajnálom… hogy áruló lett, mert kár érte. Mi lesz
velünk, ha ilyenek történnek?… Sajnálom, hogy árulóink vannak.
_Törő:_ Nem kell sírni… Nekünk nem esik jól az árulás… Vagy
visszafordulunk, vagy megbüntetjük magunkat… (Paulára:) De közülük a
legderekabbak lesznek árulókká és az árulás adja meg a lelkük nyugalmát…
(Könnyedén:) Mi, ha jól érezzük magunkat, nem sokat törődünk a hűséggel,
de mikor baj van, fölfedezzük magunkban a hűséget és a hazaszeretetet
is. De aki nekik ellenségük, az örökre és változtathatatlanul az… Nem
kell tőlük félnünk… Mi vagyunk az erősebbek.
_Az altábornagy_ (sóhajtva): Bár úgy volna.
_Almásy_ (az ablaknál): Indul az ezred…
_Az altábornagy_ (az ablakhoz lép).
(Lent fölharsan az induló, amelyet a zenekar fuj. Az ezred ütemes
dobogása. A tömeg ujjongó moraja. Az ablakból a férfiak kihajolnak, a
nők zsebkendőt lengetnek az elvonuló ezred felé.)
_(Függöny.)_
You have read 1 text from Hungarian literature.
  • Parts
  • 1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 1
    Total number of words is 3746
    Total number of unique words is 1519
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • 1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 2
    Total number of words is 3734
    Total number of unique words is 1451
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    56.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • 1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 3
    Total number of words is 3851
    Total number of unique words is 1507
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • 1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 4
    Total number of words is 3722
    Total number of unique words is 1498
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • 1913: Történelmi szinmű három felvonásban - 5
    Total number of words is 2528
    Total number of unique words is 1067
    38.7 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.